Juharfákat telepítenek a Szabadkikötő úti fasor helyére

Megkezdődött a faültetés előkészítése – Hétfőtől forgalomelterelés

csepel.hu

Életveszélyre, elöregedésre, szakértői véleményre hivatkozva döntötték tavaly a fákat a HÉV mellett. A múlt év végén viharos vitát váltott ki Csepelen a Szabadkikötő úti jegenyék kivágása.

Budapest Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának intézkedését többen vitatták, felháborodással fogadták. A novemberben megkezdett munkát decemberben befejezték. Budapest illetékesei akkor azt ígérték, hogy tavasszal megkezdődik a fatelepítés.

A Fővárosi Kertészeti Zrt. (Főkert) Kertészeti Igazgatósága most arról küldött tájékoztatást, hogy Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal Közlekedési Ügyosztályának megbízásából megkezdték a Szabadkikötő úti fasor telepítésének előkészítését. Ennek keretében ‑ várhatóan április közepéig – 197 oszlopos juhart telepítenek, illetve annak kétféle változatát ültetik el. (Acer platanoides Columnare és Acer platanoides Olmstedt) Erről Nagy Dénes, a Főkert zöldterület-fejlesztési igazgatója beszélt munkatársunknak. A fejlesztési igazgató hozzátette, hogy a faültetést a Kvassay hídnál kezdik és onnan haladnak Csepel belvárosa felé. A munka idején szakaszos útlezárásra, forgalomelterelésre kell számítania az arra közlekedőknek.

Röviden az oszlopos juharról
Tudományos név: Acer platanoides Olmsted
Magyar név: Oszlopos juhar
Jellemzők:
12-15 méter magasra növő, karcsú, kúpos koronájú fa. Levele szépen színeződik. Kihajtáskor bronzos, majd sötétzöld, ősszel sárga. Az alapfajnál edzettebb, a városi viszonyokat jobban tűri. Napra vagy félárnyékba ültessük. Felfelé törő, sudaras koronája miatt keskenyebb utcák fásítására is alkalmas. Szoliterként parkban is kiváló.

csepel.hu

13 hozzászólás “Juharfákat telepítenek a Szabadkikötő úti fasor helyére” bejegyzésre

  1. miska72 szerint:

    Ma jöttem a szabadkikötőn a HÉV-vel, nem láttam semmilyen előkészületet.

  2. tilona51 szerint:

    Majdcsak elkezdik!

  3. Tamási Juli szerint:

    Vajon hány év alatt lesz 12-15 méter magas? Én csak ezt találtam róla: http://hu.wikipedia.org/wiki/Korai_juhar

  4. Földhözragadva szerint:

    Állítólag Acer platanoides globosun, azaz gömbjuhar lesz. Ez való a pesti népnek, mindent kibír…:( Max 5m magas lesz kb 500 év alatt, hogy se a HÉV-et, se a légifolyósót ne zavarja…:)

  5. Tamási Juli szerint:

    Öt méter, hát az még a töltés tetejéig sem ér! De jó, legalább nem takarja el azt a gyönyörû kilátást. Sem az autósok, sem a HÈV utasai elõl 😛

  6. admin szerint:

    Mi korábban úgy tudtuk, hogy Acer platanoides Olmsted, azaz oszlopos juhar lesz http://csepel.info/?p=4640

  7. Lexon szerint:

    Kedves Juli. Ötméteres töltés?! Az azért durva lenne, nem? Kegyed szeret túlzásokba esni… 🙂
    Egyébként ma reggel már telepítették a fákat, egész jó tempóban haladtak. Ahogy elnéztem, nem nyeszledt csemetéket ültetnek, hanem tényleg jóerôben lévô kisfákat.

  8. Tamási Juli szerint:

    Lexon, ezt öröm hallani, holnap én is megtekintem.
    Furcsa, én mindig azt gondoltam, hogy szerencsére sosem szoktam túlzásokba esni 😛 (De azért legközelebb viszek egy colostokot! :-D)

  9. Lexon szerint:

    jó hosszú colstock kell, ha jól láttam, legalább 3 méteresre lesz szükség… 🙂

  10. Földhözragadva szerint:

    Adminnak igaza van, oszlopos. Megnéztem, már a felénél járnak. Elsőre szakszerűnek tűnik a meló, csak a locsolás-karbantartás kinek lesz a dolga?

  11. miska72 szerint:

    Mikor?

  12. lolka szerint:

    miska72
    Állitolg magról ültetik a fákat (csak vicc volt)

  13. miska72 szerint:

    Ki is nézném belőlük. 🙂
    Lolka és mos ültetik azokat a fátat bivajbasznádon, amikről a mogot fogják gyűjteni. 🙂

Itt lehet hozzászólni !