Szigetvári 15 ezer bevándorlót szeretne

888.hu

szv

Az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor rendesen ráérzett a közhangulatra, ugyanis felszólította Orbán Viktort, hogy ne forduljon a nemzetközi bírósághoz a kötelező kvóták ellen.

Szigetvári szerint a miniszterelnök bevándorlási politikája Keletre sodorja Magyarországot, ez pedig nem érdeke az országnak: “ön ezzel ártott hazánknak, és csak azt érte el, hogy számos fontos ügyben nem veszik számításba a magyar álláspontot.”

Szigetvári úgy folytatja nyílt levelét, hogy „nem szabad az illiberális, putyini Oroszország kottájából énekelnünk, mert ezzel hazánk elszigetelődik Európától”. A törpepárt elnöke szerint Magyarországnak tárgyalóasztalhoz kellene ülnie, valamint elfogadnia az „önkéntes menekültkvótát”.

Szigetvári bevándorlókat szeretne

Az ellenzéki politikus úgy vélekedik, hogy az országnak 15 ezer bevándorlót kellene tartósan befogadnia, ehhez pedig ki kell alakítani a megfelelő kapacitást. A megoldás természetesen az integrálás lenne, ami olyan kiválóan működik Nyugat-Európában is.

Az Együtt elnöke nem véletlenül egy olyan pártot vezet, ami jelenleg még az 1 százalékot sem éri el, hiszen az európai tendencia jelenleg a magyar bevándorlási politikát igazolja. Arról már nem is beszélve, hogy szegény Szigetvári némi fáziskésésben van, hiszen már pénteken beérkezett a magyarok kérvénye a nemzetközi bírósághoz.

Lássuk be, alacsony az a kerítés.

888.hu

17 hozzászólás “Szigetvári 15 ezer bevándorlót szeretne” bejegyzésre

  1. Bauer Károly szerint:

    Ez a szigetvári gyárilag ilyen selejtes agyilag vagy szed valamit józan ész ellen !!! Idióta…….

  2. ebihal szerint:

    Ha megnézed a hír forrását, s vennéd a fáradtságot arra, hogy utána nézz vajon
    tényleg ezt mondta, talán nem írnál hülyeségeket!

  3. nagyapó szerint:

    Milyen érdekes felfedezés. Nem a keleti migránsok viszi keletre Európát, hanem az ez ellen tevők.
    Szigetvári tényleg egy hülye.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. Tóth Mária szerint:

    Gyárilag hülye!

  5. ebihal szerint:

    Miért, csak nem rátok hasonlít?

  6. Vazul néni szerint szerint:

    Ebihal megfogadtam tanácsodat ,vettem a fáradságot ,utánanéztem és…. ,ezt találtam http://szigetvariviktor.blog.hu/2015/12/05/orban_viktor_uljon_ujra_targyaloasztalhoz?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201512 akkor nem te írod a hülyeséget ?

  7. felix szerint:

    Sok eszement földrajzi keletről beszél.
    Élen a csökött nagypopóval.

  8. Grün Izidor szerint:

    Vazul néni!
    Elszomorítlak, ha azt mondom Orbánnal már egyetlen felelős politikus nem ül tárgyalóasztalhoz?!
    Saját bevallása szerint is csak mint megfigyelő vesz részt a találkozókon! 😀

  9. Grün Izidor szerint:

    “A nemzeti szuverenitást csorbítva az adott ország kérése és beleegyezése nélkül is átvehetne határőrizeti feladatokat bármely uniós tagországtól az Európai Unió határőrizeti ügynöksége (Frontex) az Európai Bizottság formálódó javaslata szerint, amelyet a brüsszeli testület már a következő uniós csúcs előtt, december 15-én bemutat” – írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.
    .
    Na ettől megy le Vezírünk hídba!
    Oda a zországvédő imázsa! 😀

  10. Ki tudja? szerint:

    “Százezer eurót találtak
    a Dunában Bécsnél
    A bankjegyeket járókelők látták meg a folyó mélyén.”
    Az egyik csepeli politikustól nem ezt az összeget “tulajdonították el” korábban? Bécsben?

  11. Vazul néni szerint szerint:

    Grün bolond lennék szomorkodni ,ez inkább a te örömöd ha igaz lenne, szerintem úgy van jól ahogy van.Mint ahogy írtam már azorbángyülőlet elvakít

  12. Vazul néni szerint szerint:

    Szigetvári itt saját szájával mondja a 15000 embert és tudni véli a beözönlők származását ,nem mellékesen a nemzetközi törvényeket is ismeri .https://www.youtube.com/watch?v=UiWC9erS1Nk

  13. ebihal szerint:

    Vazul néni!
    A december 4-i bejegyzésed melyik sorához gondoltad ezt bizonyítéknak? Arról nem
    is beszélve, hogy ez a levél 1 nappal későbbi! Ezen még dolgoznod kell!

  14. ebihal szerint:

    Vazul néni!
    Ebben a videóban az hangzik el, hogy “be kellene fogadni, akár 15000 felső plafonnal”.
    Ez az ő véleménye, nem követelés. Egyébként Orbán november 29-n nyilatkozta, hogy
    nem lesz kötelező kvóta. Akkor mire ez a nyálverés?

  15. Grün Izidor szerint:

    “Zakatol a hisztivonat: nem fog Merkel menekülteket telepíteni a magyar városokba”
    .
    De ha az igazmondó Vezír és hájfejű csicskája azt mondta, sőt aláírásokat gyűjt, plakátkampányol a betelepítés ellen, akkor kell legyen benne valami!
    Ugye birkák?! 😀 😛

  16. […] ki a részét az illegálisan érkező muszlim bevándorlók otthonhoz juttatásában. Szigetvári 15 ezer migráns betelepítését kezdeményezte, amiben párttársai is egyetértettek […]

Itt lehet hozzászólni !