A kötelező kvóta biankó meghívólevél

Fidesz.hu

A kötelező kvóta biankó meghívólevél

Európában egyre több hang támogatja a magyar álláspontot, ami a migránskérdés legfontosabb feladatának Magyarország és az unió határainak megvédését tűzte ki célul – szögezte le Németh Szilárd sajtótájékoztatón.

Németh Szilárd hangsúlyozta, ezt nem megoldásnak tartják, hanem kezelésnek, és a megoldás kapujának. Emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor és a miniszterek az elmúlt két hónapban nem voltak olyan fórumon, ahol a magyar javaslatokat a kezelés és megoldás tekintetében ne tették volna világossá.

Hangsúlyozta, mielőtt a szerb-magyar és horvát –magyar határon felállítottuk a határzárat, minden érintett féllel megtörtént az egyeztetés. Minden egyes lépésünket a nemzetközi jogban foglaltak szerint tettük – mutatott rá.

Ennek is köszönhető az erős összefogás a V4-ekkel, akik támogatják az erőfeszítéseinket – fogalmazott. Arról is szólt, hogy köszönettel tartozunk a cseheknek, szlovákoknak és lengyeleknek a konkrét tárgyi és emberi segítségért.

Említést tett a bajor miniszterelnök támogatásáról is, hozzátéve, Németországban is számos olyan hang hallható, ami akár a német határok lezárását is fontolgatja.

Mindenki érti az idők szavát, kivéve az európai és a hazai baloldalt – hívta fel a figyelmet. Mint mondta, a továbbra is bevándorláspárti politikát folytató baloldali politikusok számos nyilatkozata erről ad tanúbizonyságot.

A Nemzetbiztonsági bizottság alelnöke leszögezte, a kerítés működik, ezt a számokkal is igazolják. Tegnapelőtt összesen 41 főt, tegnap 22 embert fogtak el illegális határátlépés miatt – sorolta. Rámutatott, a megelőző napokban ez a szám a horvát határzár élesítése előtt napi 5-10 ezer volt.

A baloldal mélyen elítéli a határzárat –idézte Vadai Ágnest. „Ez a határzár újabb embertelen gesztus, ami során Magyarország áttolja a felelősséget másokhoz, de ezzel csak súlyosbítja a válságot – olvasott fel a DK koalíciós partnerének, az Együttnek nyilatkozatából.

Emlékeztetett, a baloldal a kötelező kvótarendszer teljes elfogadását is hirdeti. Az Együtt követeli a kormánytól, hogy állapodjon meg a menedékkérők befogadásáról, és fogadja el a kötelező kvótarendszert – jelezte.

Németh Szilárd kijelentette, a kötelező kvótarendszernek a gyakorlati problémákon kívül több hibája is van. A kötelező kvóta szavai szerint biankó meghívólevél, amit folyamatosan lehet növelni. Kifejtette, a családegyesítési szabályok szerint akár nyolcszorosára is növekedhet a befogadottak száma, százezres nagyságrendről van szó.

Jogi problémaként vetette fel: van-e joga megmondani a magyaroknak, kikkel szeretnének élni. Elvonhatja-e ezt a jogot az unió? – tette fel a kérdést.

Érthetetlen felvetésnek nevezte Kerék-Bárczy Szabolcs ötletét arról, hogy felújított önkormányzati üres lakásokat utalna a DK a befogadott migránsoknak. Elmondta, a magyar állampolgárok szociális bérlakáshoz jutásának is rendkívül szigorú feltételei vannak.

„Amikor a cigányság integrációját nem sikerül megoldani, amikor számos magyar ember él az utcán, amikor a fogadóórákon megjelentek háromnegyedének lakhatási gondjai vannak, ezzel az ötlettel előállni teljesen nonszensz” – mutatott rá.

Egyértelmű, hogy európai, de akár világméretű közös fellépésre van szükség a probléma kezelésére, és egy biztos, nem kvótarendszerre, és nem ingyenes lakáskiutalásra van szükség, hanem az unió és Magyarország határainak megvédésére – összegzett.

Németh Szilárd a sajtótájékoztatón reagált arra, hogy DK-s gyűlöletcsoport uszít a legismertebb közösségi oldalon Orbán Viktor kivégzésére. Mint mondta, a párt „valamilyen sejtje – akik egyébként rablógyilkosok, minősített bűnelkövetők pártját fogva harciasan kiállnak a halálbüntetés ellen -, gyűlöletkeltően buzdít a politikai ellenfelek likvidálására. Különös fényt kap mindez október 23-a előestéjén – fogalmazott, leszögezve, a DK-nak ezt határozottan el kell utasítania, Gyurcsány Ferencnek pedig a csoportba keveredett Niedermüller Péter EP képviselő mandátumát vissza kell vonnia. Amennyiben a DK nem lép megfelelően, világossá teszi, hogy „ezzel a mocsokkal” teljes egészében azonosul – szögezte le.

Forrás: Fidesz.hu

5 hozzászólás “A kötelező kvóta biankó meghívólevél” bejegyzésre

  1. Grün Izidor szerint:

    Könyörögjünk!
    Mindennapi Gyurcsányunkat add meg nekünk ma……! 😀

  2. ebihal szerint:

    Szóljatok már ennek a fütyinek, ne égesse tovább magát! Ekkora bunkót még rajzolni
    sem lehet!

  3. nagyapó szerint:

    Jéé! Nyíregyházán is vannak prolik? Persze, miért ne lennének.
    Érdekes lesz, hogy amikor a szíriai kormánycsapatok visszaszorítják a banditákat, a felszabaduló területre visszaköltözhetnek a menekültek. Megindul a visszaáramlás, vagy kiderül, hogy a szocialista internacionálénak nincs igaza?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  4. felix szerint:

    Gondoltad, hogy csak te vagy egyedül…?

  5. ebihal szerint:

    Csak a vén baromnak!
    Csak a gerinctelen gecik proliznak, olyanok mint nagyapó!

Itt lehet hozzászólni !