Matt Damon szívesen lakna Budapesten

Szeretlek Magyaroszág

Matt Damon szívesen lakna Budapesten

A filmszínész imádta a magyar fővárost, ahol szívesen sétált. Szerinte nagyon kedvesek itt az emberek.

Matt Damon filmszínész nemrégiben forgatott Magyarországon. Őt is megfogta Budapest szépsége. A Showbiz & TV-nek ezt nyilatkozta:
„Egy hónapig voltam Budapesten és imádtam. Szerintem az egyik leginkább “sétálható” város a világon, az emberek pedig nagyon kedvesek. Prágához hasonlítanám, ahol aránylag elég sokat dolgoztam már, el vagyok tőle ragadtatva. Nemrég egy amerikai barátommal beszéltem telefonon, és amikor Budapestről kérdezett, azt válaszoltam neki, hogy ha ez a város az Egyesült Államokban lenne, tuti odaköltöznék.” – írta a welovebudapest.com.

A Matt Damon egy Marson játszódó sci-fi filmet készített nálunk. A Mentőexpedíció stáblistáján ráadásul annyi a magyar név, hogy szinte úgy érezzük, magyar filmet nézünk. És még a csepeli HÉV is feltűnik benne.
A film 55 millió dolláros (15 milliárd forintos) premier-hétvégi jegyeladásával minden idők második legnagyobb bevételű októberi bemutatója lett Észak-Amerikában.

Ridley Scott filmjének sikerét megalapozta, hogy már debütálása előtt nagy volt iránta az érdeklődés, a kritikusok a rendező egyik legjobb alkotásaként írtak róla, és a főszerepet alakító Damont is dicsérték remek játékáért.

Andy Weir A marsi című bestselleréből Drew Goddard írta a forgatókönyvet, amelyben egy amerikai asztronautának egyedül kell túlélnie a Marson, amíg megérkezhet érte egy mentőexpedíció. A filmben Damon mellett Jessica Chastain, Chiwetel Ejiofor, Kristen Wiig, Jeff Daniels, Michael Pena, Kate Mara, Sean Bean, Sebastian Stan és Aksel Hennie is szerepel – írta az MTI.

Forrás: Szeretlek Magyarország

Egy hozzászólás “Matt Damon szívesen lakna Budapesten” bejegyzésre

  1. Tarjányi László szerint:

    Persze hogy nálunk forgatták a Marson játszódó scifit, hiszen már az Amerikában az atombombán dolgozó magyarokat is marslakóknak titulálták! 😀

    Az angolban minden szó értelmét és kiejtését külön kell megtanulni, képtelenek felfogni hogy a mi szógyökökön alapuló nyelvünkön akár egy gyermek is képes új szót képezni és mégis mindenki érti! Én például rendszeresen használom magamra a tűálló kifejezést, amit az egészségügyiek mindig nevetéssel nyugtáznak.

Itt lehet hozzászólni !