Látogatás egykori iskolákban

Csepeli Hírmondó

almamater

„Csepeli Alma Mater” címmel nyílt iskolatörténeti kiállítás az egykori II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola épületében.

Az augusztus 31-étől látogatható kiállítás Csepel újkori iskolatörténetét veszi sorra. A „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” projekt pályázatára a Csillag-műhely Közösségfejlesztő Egyesület nyújtott be pályázatot, a megvalósításhoz pedig a Csepeli Helytörténeti Gyűjtemény nyújtott szakmai segítséget.

Molnár Krisztián, a Királyerdei Művelődési Ház vezetője elmondta, a tárlaton két tantermet rendeztek be: az egyik a két világháború közötti, a másik a Kádár-kori tantermet mutatja be. A táblák, a tanári asztalok, az iskolapadok, a szertári szekrények hűen adják vissza nagyszüleink, szüleink, és a közelmúlt iskolai hangulatát. A két kor közötti kontrasztot – a berendezéseken túl – jól érzékelteti a kereszt és az államcímer. Míg a húszas-harmincas években minden iskolatábla felett feszület volt, addig a szocializmusban az ún. Kádár-címer függött. Megtekinthető még a Rákóczi Ferenc Általános Iskola egykori harangja is. A fotókkal illusztrált tablók az 1838-as pesti árvíztől a Rákóczi iskola bezárásáig tekinti át a csepeli iskolák történetét.

Molnár Krisztián köszönetét fejezte ki azoknak a csepelieknek, akik fényképekkel gazdagították a kiállítás anyagát. Külön kiemelte a Móra Ferenc Általános Iskolát, melynek tanári közössége egy húszas évekből származó iskolapadot ajánlott fel. Megtudtuk azt is, hogy októbertől látogatásokat szerveznek iskolás csoportoknak, amelyre a Csepeli Helytörténeti Gyűjteményben lehet jelentkezni.

lass

Szamárpad, gázlámpa

A XX. század első évtizedeiben a tantermek berendezése meglehetősen szegényes volt: dobogó a katedrával, székkel, fölötte a falon egy feszület; iskolapadok (egy szamárpad, ahová időről-időre a lusta növendékeket ültették a tanítók), állványos tábla, nagyméretű abakusz, harmónium, teleajtós szertárszekrény, szemetes láda, fogas, mosdóállvány lavórral, törülközővel, vaskályha, petróleum vagy gázlámpa. A falakon térkép (a Magyar Szent Korona Országai), betűtáblák, történelmi tablók.

A II. Rákóczi Ferencút 88-92. szám alatti épületben működik a csepeli Játszóház, melynek nyitva tartási ideje alatt tekinthető meg az iskolatörténeti kiállítás.

Hétfő: 8.00-18.00, kedd-csütörtök: 9.00-17.00, péntek: 8.00-13.00

A kiállítás látogatása ingyenes.

“A program a Csillag-Műhely Közösségfejlesztő Egyesület szervezésében, a KMOP-5.1.1/B-12-k-2012-0004 azonosító számú, „Csepel déli lakóközpont szociális célú rehabilitációja” projekt Programalapjából DLK-PA-2014-001/VIII/001 azonosítószámon valósult meg.”

Itt lehet hozzászólni !