Jövőre halasztották Takács Krisztián sikkasztási perének folytatását

Csepel.hu

Takcs_Krisztin

Immár két éve húzódik a sikkasztással vádolt Takács Krisztián szocialista önkormányzati képviselő pere, de most már bizonyos, hogy idén sem fejeződik be. Ügyét elfogultság miatt a Budai Központi Kerületi Bíróságon tárgyalták szeptember 21-én, ahol a három tanú közül csak kettő jelent meg, köztük Tóth Mihály korábbi polgármester. A bíróság végül azzal napolta el a pert, hogy idén már nem tűz ki új tárgyalási napot.

Az ügyészség szerint Takács Krisztián másodrendű vádlottként 1,5 millió forint kár okozott az önkormányzatnak még 2010-ben, de a csepeli képviselő nem ismerte el bűnösségét. Ügyének lényege, hogy egy vagyonhasznosítási szerződés szerint egy műfüves pályát palánkkal és hálóval kellett körülvenni, ami az átadás-átvételt követően az önkormányzathoz került. Mivel a pálya túl hangos volt, a palánkot leszerelték, hogy a helyére labdafogó hálót tegyenek. Bár a tulajdonjog az önkormányzaté volt, a Takács Krisztiánhoz köthető V-TEL Kft. mégis eladta azt az önkormányzatnak másfél millió forintért, mintha a sajátja lett volna. Ráadásul a leszerelés költségeit is az önkormányzat fizette.

A bíróságon V. Zoltán tanúként azt mondta, hogy a műszaki átadásban nem vett részt, az ügyletet pedig nem állt módjában ellenőrizi. Tóth Mihály korábbi polgármester tanúként arra hivatkozott, hogy a beruházásról a képviselő-testület döntött, a lebonyolítás pedig az oktatási ágazatra tartozott. A bíróság több kérdésére azt válaszolta, hogy már nem emlékszik a történtekre. Csupán az rémlett fel neki tisztán, hogy a szomszédok panaszkodtak a hangos labdajáték miatt.

Miután a bíróság berekesztette a tárgyalást, Tóth Mihály a folyosón várta meg Takács Krisztiánt. Kedvesen megveregette a vállát, majd békésen távoztak a budai bíróság épületéből, ahol a vádlottnak legközelebb csak jövőre kell megjelennie.

Csepel.hu

5 hozzászólás “Jövőre halasztották Takács Krisztián sikkasztási perének folytatását” bejegyzésre

  1. csaba péter szerint:

    Ti szerencsétle fideszes barmok szerintetek ez valakit is érdekel?
    Majd ha a tetves korrupt bőrötök lesz kiszögezve a tanácsháza falára
    az majd közérdklődésre számíthat

  2. Grün Izidor szerint:

    csaba péter!
    Ne süllyedj egy fityeszes szintjére!
    .
    “Húzz a retkes francba, hazaáruló szemét” Eddig bírta a fideszes politikus
    “Tisztelt Mindenki!
    Eddig bírtam! Tovább nem bírom! Ez a Berkecz Balázs nevű görény lemegy a határra, és ott kárhoztatja a magyar rendőröket, ahol bírja. Lemegy és ott bomlaszt, ahol bír! Arra kérem a magyar rendőröket, hogy távolítsák el onnan ezt a személyiségzavaros, kommunista szemetet, aki ott kavar folyamatosan! Kedves Berkecz Balázs nevű szemét! Nem elég, hogy a magyar rendőrök a lelküket kiteszik azért, hogy Magyarország védve legyen, Te még lemész, és őket szídod?! Te rohadt hazaáruló szemét! Húzz a retkes francba a gyurcsányoddal együtt, te nyomorult hazaáruló! Te lettél volna az ellenfelem 2014-ben, de leszedtek az országrabló kommunisták, mert még nekik is gyenge voltál? Mit akarsz még ezután? Tudod, mi vagy te? egy hazaáruló!” – zárja sorait Tiffán.
    .
    Ezt a kultúrát féltik fityeszék a migránsoktól?! 😀 😀

  3. Lovas szerint:

    És mennyit ivott az elvtárs? És mit? Biztos nem gyenge sört.

  4. csaba péter szerint:

    szegény szegény magyar hazám….

  5. Grün Izidor szerint:

    Lovas!
    No hiszen, Neked ilyen elvtársad van?! 😀
    Talán a felcsúti kordonbontótól sokallt be?!
    Vigyázni kell mert maradandó agykárosodást és függőséget okoz!
    Persze egy kis alkoholizmus még nem zárja ki a képviselőséget vagy a polgármesterséget! 😀

Itt lehet hozzászólni !