Új bauMax áruház nyílik Budapesten

Menedzsment Fórum

E hét kedden megnyitja újabb egységét a bauMax a fővárosban, ezúttal Csepelen. Februárban vidéken terjeszkedett a cég: akkor Miskolcon nyitottak egy egységet. A mostani beruházás mintegy 2,2 milliárd forintból valósult meg.

Tizenegyezer négyzetméteren nyit új áruházat a bauMax Csepelen – mondta el Harald Mörten hummer, a cég igazgatósági tagja sajtótájékoztatón hétfőn. A beruházás értéke 2,2 milliárd forint. Az új egység a meglévő régi áruház mellé épült, amely jelenleg outletként működik.

Az új áruházban 27 ezer termék közül válogathatnak a vásárlók. A nyitással 63 embernek biztosítanak munkahelyet. 2008 végén a magyarországi bauMax munkatársak száma kilencszáz volt.

Egy hónappal ezelőtt, február 17-én Miskolcon nyitottak új áruházat 11 ezer négyzetméter alapterületen, itt szintén 63 embernek biztosítanak munkalehetőséget.

A bauMax 1992 óta van jelen Magyarországon. 15 áruházával hazánkban a harmadik legnagyobb piaci szereplő. A következő években további intenzív terjeszkedést terveznek: Budapesten a XX. kerületben, Békéscsabán, Veszprémben és Szombathelyen terveznek nyitást – hangzott el a Menedzsment Fórum kérdésére. A terjeszkedés üteme azonban nagyban függ attól, milyen hatással lesz a keresletre a gazdasági válság.

A bauMax Magyarországon 2008-ban az előző évivel azonos szintű, 34,6 milliárd forint forgalmat realizált. A vevőszám 4,1 millió körül alakul évente.

mfor.hu

8 hozzászólás “Új bauMax áruház nyílik Budapesten” bejegyzésre

  1. Földhözragadva szerint:

    Oké, de minek a lámpás kereszteződés? A Soroksárin sincs…

  2. nagyapó szerint:

    Árulja már el valaki, hogy mi a “Harald Mörten hummer” nevében a hummer. Mit jelent, grófot, mérnököt, igazgatót, vagy mit?
    Az outlet helyett a Menedzsment Fórum nem tud magyar kifejezést tenni? Igaz saját nevüket sem tudják magyarul.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  3. Jeniszej szerint:

    Ez az áruház hiányzott már csak a fűtésszámla mellé a “csepeli panel prolinak”.
    Remélem itt is lesz hitelkártya, a többi múltihoz hasonlóan kibocsátva.

  4. Lexon szerint:

    nagyapó: Harald Mörten Hummer. Ez a becsületes neve. Az mfor.hu elrontotta, kisbetûvel írta a név egy részét, a csepel.info meg egy az egyben átvette, szerintem el sem olvasták…

    Jeniszej: nem muszáj ott vásárolni. Akinek nem telik rá, az úgysem fog. Jellemzôen azok sírnak, akik ott toporogtak nyitáskor…

  5. Földhözragadva szerint:

    “Harald Mörtenhummer” lsd. mfor.hu…”Harald Mörten hummer” lsd. csepel.info…Hja, kishazánkban csak a politikusok nevét tudják leírni, szimpatizánsokat nagybetüvel, másik oldali kisbetüvel, hiszen az nem is ember..:(

  6. atlétaa szerint:

    Tényleg a nagyapó becsületes neve Harald Mörten Hummer???????

  7. Jeniszej szerint:

    Szóval már tudható, hogy nem lesz hitelkártya?
    Ezek szerint lexikonok már tudják.

  8. […] már csak az újságok híradásából értesülhettünk arról, hogy tizenegyezer négyzetméteren nyitott új áruházat a bauMax. Az új áruház nyitásával kapcsolatban az önkormányzat végig hallgatott. Ugyanez […]

Itt lehet hozzászólni !