Tarlós: egységesen kell kezelni a Duna partot

Szükség van a Gerincútra!

Csepel.info

További fotók itt láthatók

Tarlós István fővárosi és Németh Szilárd csepeli Fidesz-KDNP frakcióvezetők voltak a vendégei annak a lakossági fórumnak, melyet a Csepeliek a Zöld Kis-Dunapartért Civil Egyesület rendezett a Kis-Duna part jövőjéről. A termet zsúfolásig töltő érdeklődők a szintén meghívott, MSZP-s Horváth Csaba főpolgármester-helyettes és a Tóth Mihály csepeli polgármester véleményére is kíváncsiak lettek volna, de a politikusok nem éltek a kulturált vita lehetőségével.

Pedig lett volna miről beszélni, és talán éppen ez lett volna a legmegfelelőbb helyszín: a pártoktól független civil szervezet ugyanis éppen azért jött létre, hogy a kerület lakossága beleszólhasson az önkormányzat városfejlesztési elképzeléseibe. 

Tarlós István, a budapesti Fidesz-KDNP frakcióvezetője a fórumon hangsúlyozta: a jelenlegi jogszabályok megváltoztatására is szükség lesz ahhoz, hogy a jövőben több fontos feladatot megoldhasson a főváros vezetése. Ilyen a Duna part egységes kezelésének – illetve ma annak hiányának – problémája is. A frakcióvezető szerint leltárt kell készíteni a főváros helyzetéről, és át kell gondolni, milyen beruházásokra képes még az adósságoktól roskadozó önkormányzat. Kiemelte: a fejlesztések nem mehetnek a város működtetésének, fenntartásának rovására. Ezzel együtt azonban kitért arra is, hogy a metró, és még néhány más fejlesztés mellett a 16 éve ígérgetett csepeli Gerincút megépítésére szükség van, így azt a legfontosabb beruházások között tartja számon.

A Csepel.info úgy tudja, Horváth Csaba semmivel nem indokolta távolmaradását, Tóth Mihály csepeli polgármester pedig arra hivatkozott, hogy a civil szervezet vele nem egyeztetett. Ezt azonban a fórum szervezői egyértelműen cáfolták. Az egyesület képviselői hangsúlyozták: a közelmúltban élesen elhatárolták szervezetüket a politikai pártoktól, és ahogy eddig, úgy ezek után is a pártoktól függetlenül kívánnak működni.

További fotók itt láthatók

A civilek megőriznék a Kis-Dunát

A csepeli Kis-Duna part az egyébként nem sok szépséggel büszkélkedhető XXI. kerület egyik gyöngyszeme. Nem csoda hát, hogy sok befektető szeretné beépíteni lakóparkokkal, szolgáltató házakkal.

A civil szervezet elsődleges célja, hogy a Ráckevei–Soroksári Duna csepeli partszakasza, (a Duna és a közút közötti területrész) a Gubacsi hídtól délre zöld terület maradjon, közcélú tevékenységeket szolgáljon, a terület alkalmas maradjon sportolásra, kikapcsolódásra, és bárki számára elérhető legyen. Ennek érdekében elleneznek minden olyan kezdeményezést, mely a területet magánkézbe adja, és minden olyan beruházást, melynek keretében a területet, vagy annak akár részeit e célokkal nem összeegyeztethető módon kívánják felhasználni.

A civilek azt szeretnék, hogy a terület a sport és a rekreáció egyik kerületi központja maradjon, és a fejlesztések is erre irányuljanak. Távlati céljuk a Duna vízminőségének javítása, hogy akár szabadvízi fürdésre is alkalmas legyen, ahogy nagyapáik idejében is volt – hangsúlyozták a fórum szervezői.

Minden a legnagyobb rendben volna, ha az önkormányzat – feladatának megfelelően – a lakók érdekeit, véleményét tartaná szem előtt, és nem a könnyű pénzkeresési lehetőségeket, a partot beépíteni akaró vállalkozók kegyeit keresné. Csakhogy Csepelen más a helyzet, és éppen ez vezethetett a városvezetők és a civil szervezet közötti konfliktushoz, ahhoz, hogy ma a kerület polgármestere még a környéken lakókat sem hajlandó tájékoztatni az önkormányzat elképzeléseiről, terveiről.

További fotók itt láthatók

Tarlós: egységesen kell kezelni a Duna partot

Tarlós István, a Fidesz-KDNP budapesti frakcióvezetője szerint a döntés-előkészítők súlyos hibája és felelőssége volt az az évekkel ezelőtti szabályozás-módosítás, amely alapján a csepeli Kis-Duna partot gyakorlatilag teljesen be lehet építeni. A szabályozási terv szerint a Duna part valamennyi, még érintetlen területe intézményi zöld területnek minősül. Kivétel – talán nem is véletlenül – egy akad, amelyet a terv megemlít: Csepel.

A Duna part egyéb problémákkal is küszködik, megoldásuk azonban a jelenlegi szabályozási környezetben nagyon nehéz. Ezért a jogszabályok megváltoztatására is szükség lesz ahhoz, hogy a jövőben több fontos feladatot megoldhasson a főváros vezetése. Ilyen feladat a Duna part egységes kezelésének megteremtése is – hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.

Tarlós István a fővárosi beruházásokkal kapcsolatban hangsúlyozta: leltárra van szükség Budapest jelenlegi helyzetéről. A ma zajló fejlesztések, az elmúlt években felvett hatalmas kölcsönök árát javarészt 2010 után kell kifizetnie a fővárosnak. 2013-ban a ma zajló metró-beruházásra 70 milliárd forintot kell majd utólag kifizetni, és ez csak egy tétel a sok közül. A városvezetés legfontosabb alapfeladata azonban a város működésének fenntartása, ezért semmilyen fejlesztés sem mehet ennek rovására – hangsúlyozta a frakcióvezető.

Ha leltár készül majd a főváros helyzetéről, várhatóan át kell nézni a fejlesztéseket is, melyek azok, amiket meg lehet tartani, és melyek azok, amiket a működés fenntartása érdekében kényszerűen el kell halasztani. A 4-es metró mindenképpen a megtartandó fejlesztések között szerepel, de a csepeli Gerincút megépítése is a legfontosabb feladatok egyike, melyről a helyszínen járva is többször meggyőződött – emelte ki Tarlós István. A frakcióvezető többször is hibának nevezte, hogy Tóth Mihály csepeli polgármester nem használta ki a lehetőséget a fórumon való részvételre, az önkormányzat véleményének kifejtésére.

MSZP-s NEM a demokratikus véleménynyilvánításra

Hiába szavazott kedden reggel a csepeli Fidesz-KDNP, az SZDSZ, az MDF valamint a Centrum Párt is együtt egy június 7-i, Európai Uniós Választással egy időben megtartandó helyi népszavazásra, a kerület MSZP-s többsége egyedül is képes volt legázolni a több más párt és csepeli civil szervezetek által is támogatott referendumot.

Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakcióvezetője a fórumon idézte fel a délelőtt lezajlott önkormányzati ülésen történteket és a népszavazás kérdéseit, külön is kiemelve a Kis-Duna part megóvásának fontosságát.

A frakcióvezető hangsúlyozta: az Ibiza által a Kis-Duna partra tervezett lakópark felépítése precedens értékű, ezért ha megvalósul, nagyon nehéz lesz megállítani a teljes partszakasz kiárusítását és beépítését.

A Fidesz-KDNP által kezdeményezett helyi referendum Csepel három stratégiai fontosságú kérdéséről szól. A Csepel SC sportcélú fejlesztéséről (jelenleg plázát és toronyházakat terveznek a sportlétesítmény helyére), a Kis-Duna part megóvásáról (félő, hogy a partszakaszt hamarosan lakóparkokkal és szállodasorral építenék be) valamint a 2003-ban hamis indokokkal megszüntetett csepeli Weiss Manfréd Kórház újbóli megnyitásának lehetővé tételéről.

További fotók itt láthatók

Egy demokráciában, ha a politikai vezetés és a képviselt lakosság szándékai, érdekei nem esnek egybe, mindig a választópolgárok, mint a népfelség letéteményeseinek szava dönt. A csepeliek véleményét ebben a három kérdésben helyi népszavazás útján lehet úgy megkérdezni, hogy a döntésnek kötelező érvényű joghatása legyen. Ezért félnek a kerület mai vezetői egy eredményes népszavazástól, mint ördög a tömjénfüsttől – mondta el a frakcióvezető.

Ha a Kis-Duna-part ügyében az igenek győznek, akkor itt nem épülhet lakópark, wellness és szálloda. Csak olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek közcélúak, nem a „befektetők” anyagi hasznát, hanem a csepeliek egészségét, nyugalmát és természetszeretetét szolgálják. Az RSD projekt csak úgy támogatható, ha annak célja a revitalizáció és a renaturalizáció (a természetes környezet és az azt betöltő természetes élet) lesz – hangsúlyozta Németh Szilárd. A frakcióvezető szerint minden további privatizációt meg kell akadályozni, és a Kis-Duna-partot köztulajdonban kell megtartani. Azoknak akik elkótyavetyélték az ingatlanokat, egyszer felelniük kell tetteikért, ami a politikai felelősség mellett jogi és erkölcsi felelőséget is jelenthet – melte ki.

Végezetül – a közönség megelégedése és biztatása mellett – reményét fejezte ki, hogy a március 12-i jogorvoslati határidő lejártáig senki sem támadja meg a helyi választási iroda vezetőjének azt a döntését, amivel hitelesítette a három kérdésről szóló népszavazási aláíróíveket. Ekkor ugyanis elkezdődhet az a 6300 aláírás összegyűjtése, ami kötelezően ki fogja kényszeríteni a helyi referendum megtartását, a június 7-i EU választásokkal egy időben.

Csepel.info

18 hozzászólás “Tarlós: egységesen kell kezelni a Duna partot” bejegyzésre

  1. Tamási Juli szerint:

    Szép volt civilek! Csak így tovább, hajrá!

    Tóth Miskának meg innen izenem, hogy a kedves Mama biztosan nem ezt tanította az igazmondásról!

  2. Gordon szerint:

    Juli!

    Biztosan nem, de a “komszomol öthetes képzésén” viszont tananyag lehetett…

  3. Öreg halász szerint:

    Épelméjű önkormányzat szerintem már csak akkor tesz ilyet, ha a vezetői már “elkötelezettek” a beépítésben.

    Túlságosan szemet szúr az MSZP rettegése a népszavazástól.

    Miért félnek azoktól, akiket képviselniük kell? Milyen alapon kezdenek majd el áprilisban kuncsorogni a választók szavazataiért ilyen körülmények között?

  4. Öreg halász szerint:

    Jól látom, Tóth Mityka helyén nyílik a sárga rózsa?

  5. Tamási Juli szerint:

    Öreg halász!
    Tulipánt lesz az! (Ha rákattintasz a képre, kinagyul, és jól láthatóvá válik a virág is. 🙂

  6. kispajtás szerint:

    Kihalóban a génmanipulált vörös szegfű

  7. nagyapó szerint:

    Úgy tudom, a lakossági fórummal egy időben beszélő volt a Gyorskocsi utcában, az MSZP-sek ezért nem vettek részt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  8. Gordon szerint:

    nagyapó

    Kár hogy nem “marasztalták” őket.

  9. Tamási Juli szerint:

    kispajtás; nagyapó:
    😀 😀

  10. miska72 szerint:

    Remélem a legközelebbi Önkormányzati választáokon megjön a Csepeli szavazók esze. 😉

  11. Mózsi szerint:

    Marasztalták őket ugyan, de azzal az ígérettel távoztak, hogy legközelebb sokkal tovább maradnak.

  12. Gordon szerint:

    Áhhhhh… rutintalanok ezek a Gyorskocsi utcaiak… Szocialista ígéreteknek hinni? Hiszen ezen már régen túlvagyunk…

    Régen nem arról szól a magyar belpolitika, hogy “bezzeg ki mit ígért” négy vagy iksz éve… mára a fél mszp-szdsz csapat (na jó egyenlőre még csak a kisebbik fele) már a börtönben van. Nem arról szól a közbeszéd, hogy “azorbánviktor” 7%-os (!) gazdasági növekedést ígért, de valahogy “csak” 5% lett belőle – és akkor most ez igaz, vagy sem, hanem arról, hogy 3-5%-os visszaesés lesz jövőre, az ipari termelésünk meg 22%-kal (!) esett vissza az egy évvel korábbihoz képest. Arró szól a közbeszéd, hogy most akkor az ország az államcsőd szélén van-e, vagy sem. Kicsit más felállás, nemde!?

    Szóval az mszp politikusok ne ígérjenek semmit (úgysem tartanák be), csak annyit kérek, hogy tegyék le a kulcsot a portán, és bízzák a kormányzást, valamint a kerületünk vezetését olyanokra, akik képesek megbírkózni a feladatokkal.

  13. Matyi szerint:

    Hajrá CIVIL egyesület!!!!
    GART a munkátokhoz!!
    Csak igy tovább!!!!

  14. nekünk ment el az eszünk szerint:

    ez a rózsás-szegfűs beszólás iszonyat jó 🙂

    HAJRÁ CSEPEL – HAJRÁ SZILÁRD!

  15. miska72 szerint:

    Tóth Mihály Csepel polgármestere, és Horváth Csaba a Fővárosi Önkormányzat Polgármester-helyettese a szabályos és törvényes meghívás ellenére NEM JELENT MEG!
    A Csepel újság is képviseltette magát, NAGY derültséget okozva a megjelentek számára.
    Nem hiszem el, hogy a Csepel újságnak ilyen kevés pénze van, hogy csak ilyen színvonalú újságírókat tud alkalmazni. Az újságíró kérdéseinél egy vidám színpadon érezhette magát az ember, vagy a humorfesztiválon. Köszönjük a Csepel újságnak, hogy ilyen vidám perceket szerzett a számunkra.

  16. miska72 szerint:

    Ez a tájékoztatás akár Csepelen is elhengozhatott volna.
    Ilyen a tájékoztatás Csepelen is.
    http://www.videoplayer.hu/videos/play/199737

  17. […] Németh Szilárd és a csepeli Fidesz is ígérte egészen 2020-ig (erről itt van egy korai, 2009-es bejegyzés Ábel papagáj Csepelinfójáról). De a szöveg arra is egyértelmű utalás, hogy Kimba király vissza kívánkozik térni a […]

Itt lehet hozzászólni !