Elfogadták Csepel 2009. évi költségvetését

Interjú a pénzügyi bizottság elnökével

Csepel.info

Kattintson, és nézze meg a költségvetési vitát a Csepp TV-ben!

2009. február 21-én a csepeli képviselő-testület elfogadta kerületünk 2009. évi költségvetését. A menetrend a már megszokott módon alakult – egy kis feszültséggel megspékelve. A polgármester beterjesztette az idei javaslatát, amihez a Fidesz benyújtott egy módosító csomagot, amelyet a városvezetés mindenestől lesöpört. Ez eddig minden esetben így történt.

A szavazás azonban érdekesen alakult. Elsőre ugyanis nem lett elfogadva a kerület költségvetése, másodjára azonban igen. Az egyik képviselő ugyanis meggondolta magát. Borbély Lénárddal, a pénzügyi bizottság fideszes elnökével beszélgettünk.

– Hogyan született meg Csepel 2009. évi költségvetése?

A költségvetést mindig a költségvetési koncepció elfogadása előzi meg. Ahogyan a koncepció kidolgozásába, úgy a költségvetés elkészítésébe sem vonták be a legnagyobb ellenzéki frakciót, így abba semmilyen beleszólásunk nem lehetett. Egy alkalommal kaptam meghívást, mint a szakbizottság elnöke a témával kapcsolatban, de ez is csak egy tájékoztató volt a folyamatok állásáról. Semmi több. Kerületünk költségvetési tervezetét csak azután ismerhettem meg, hogy összehívtam a bizottságunkat. Mindez a megtárgyalás előtt 4 nappal történt. Így megy ez Csepelen.

– Mit gondol az idei év pénzügyi helyzetéről, mire lehet számítani a kerületben?

Az idei évben nem számíthatunk túl sok jóra, főleg ebben a gazdasági helyzetben. Az tény, hogy az intézményrendszer működtetése biztosítottnak látszik, de ez a minimum követelmény egy kerület életében. A gazdasági válság okozta krízishelyzetre a Fidesz-KDNP frakció Csepelen elsőként reagált, azonban a kerület vezetői nem kívántak foglalkozni a kezdeményezésünkkel. Az MSZP frakció a válság kapcsán büszkén veregeti a saját vállát, hogy ebben a helyzetben például hogyan segíti a csepeli vállalkozókat, mert nem emeli meg az építményadó összegét. Csak ilyenkor azt felejtik el megemlíteni, hogy az elmúlt 2 évben összesen ezt az adónemet 75%-kal emelték tiltakozásunk ellenére.

A költségvetés hiánya sajnos igen kimagasló nálunk, amely az elmúlt évek, évtizedek felelőtlen és pazarló gazdálkodásának az eredménye – gondoljunk csak a duplán felújított Szent Imre térre, a Kossuth Lajos utcai parkolókra, vagy a Polgármesteri Hivatal soha meg nem valósuló átépítésének közel 200 milliós tervezési költségeire -, valamint annak a rossz kormányzati politikának, ami ilyen helyzetbe hozta az önkormányzatokat. A hiány tervezett nagysága a koncepció elfogadásakor 3,5 milliárd forintban lett becélozva, ami ellen élesen tiltakoztunk. Ezután az elfogadott költségvetésben a hiány összegét sikerült mégiscsak alacsonyabb szinten meghatározni, így az nem éri el a 3 milliárd forintot. Azt gondolom azonban, hogy ez nem a városvezetés érdeme, mivel ez annak az eredménye, hogy a Gyurcsány-kormány elvette a közszféra 13. havi bérét, így az nem kerül kifizetésre. Helyette az idén kereset kiegészítés címén van valamelyest ez a juttatás visszapótolva, amelyet nem az önkormányzat finanszíroz, de ez átmeneti állapot, biztonsággal senki nem merné azt állítani, hogy nem veszik ezt is el idővel.

– Az Önök frakciója egy több pontos módosító csomagot nyújtott be a költségvetés tárgyalásakor. Miket tartalmazott ez a csomag?

Először is fontosnak tartom azzal kezdeni, hogy minden alkalommal az a vád ér bennünket, hogy javaslatainkkal a hiányt akarjuk növelni. Ez nem igaz. Minden egyes indítványunknál pontosan megjelöljük azt a forrást, amiből az általunk javasolt fejlesztést, szolgáltatást biztosítani lehet. Azzal is szeretnek minket megvádolni, hogy javaslataink légből kapottak. Ennek ellenére az általunk benyújtott 15+1 módosító javaslatot a képviselő-testület összes tagja jól ismerte, mivel ezeket 2008-ban vagy már korábban is évről évre beterjesztettük, csak kivétel nélkül elutasították. Azért hoztuk újra, egybegyűjtve a testület elé őket, mert azok megvalósulását fontosnak tartjuk. Meggyőződésem, hogy a frakciónkon kívül a képviselő-testület tagjai több pontot is támogattak volna, és ezt csak azért nem tették meg, mert a beterjesztő a Fidesz volt, illetve frakcióvezetőnk, Németh Szilárd.

Javasoltuk iskolák, óvodák és bölcsődék elé térfigyelő kamerák kihelyezését a gyermekek biztonsága érdekében. Ezt Németh Szilárd a közelmúltban kezdeményezte, ahogyan a Tamariska domb természetvédelmi értékeinek megőrzése érdekében a terület természetes módon való bekerítését és megvédését, valamint az egyik közeli óvoda lépcsőjének felújítását és annak kivilágítását. Szintén frakcióvezetőnk előterjesztése volt az oktatási intézmények egy-egy pedagógusát életmentő tanfolyamra beiskolázni, hogy segíthessenek, ha baj van, illetve a rászoruló szülőktől átvállalni a csepeli gyermekek méhnyak rák elleni védőoltásának költségeit, továbbá intézkedések megtétele Csepel kriminalizálódása érdekében, hiszen mindenki ismeri az elmúlt hónapok eseményeit.

Gárday Balázs javaslatára kezdeményeztük az Akácfa – Erdősor utcai forgalmas csomópont zaj, por és rezgéscsökkentés megvalósítását, az Akácfa utcai kiserdő valódi parkerdővé és pihenő övezetté való alakítását, illetve az Erdősor úti sétányokon a világító testek felújítását.

Javasoltuk továbbá egyházak megsegítését, parkoló kialakítását a Béke téri olvasó szobor restaurálását és annak közvetlen környezetének rendbetételét, a Hollandi úti csapadékvíz elvezetésének megoldását, illetve kezdeményeztük, hogy a nem aszfaltos utak, járdák felújítására nagyobb összegben fordítson figyelmet az önkormányzat.

A +1 javaslatunk pedig mindennek a forrását biztosította volna. Elképzelésünk szerint mindezek a még felhasználható „északi-pénzből” finanszírozhatóak lennének, de szerettünk volna átcsoportosítani egy jelentős összeget a Csepel újság működtetéséből is, hiszen a lap egyrészt jelentős reklámbevétellel rendelkezik, másrészt pedig korábban, jobb gazdasági helyzetben is csak kéthetente jelent meg. Semmi nem indokolja a heti megjelenést és az ezzel járó sok tízmilliós pénzkiadást akkor, amikor a csepeliek java részének már van internet-elérése és televíziója is, és dühíti az embereket a közpénzek pártpropagandára való elköltése.

– Milyen arányban támogatták a képviselők a költségvetés elfogadását?

Érdekesen alakult a szavazás. Elsőre ugyanis az MSZP-nek nem sikerült minősített többséget szereznie, ami az elfogadáshoz szükséges. A költségvetést az MSZP-n kívül egyik párt sem szavazta meg. Mivel egy szocialista képviselő a közelmúltban elhunyt, egy pedig – Bátky Endre – nem jött el az ülésre, egy szavazat hiányzott az elfogadáshoz. Ezt követően az MSZP frakcióvezetője dühösen új szavazást kért, és Kál Károly SZDSZ-es képviselő “igen” vszavazatával most már elfogadta a testület a költségvetést. Érdekes volt a „Kálfordulat”, bár engem személy szerint nem lepett meg.

Csepel.info

15 hozzászólás “Elfogadták Csepel 2009. évi költségvetését” bejegyzésre

  1. nekünk ment el az eszünk szerint:

    szar! (már bocs)

  2. spam szerint:

    Valóban szar! De az, hogy a javaslatokból semmit nem fogadtak el. Elgondolkodtató.

    Kál K. is elgondolkodtató, de őt már ismeri az egész kerület, és tudják honnan fúj a szél. Méghozzá passzát szél!

  3. miska72 szerint:

    Hát ez a műsor egy nagy nulla volt! A műsor elején még pénzhiány volt, a közepén már kánaán volt ez észak-csepeli pénzekből. Ez a műsor úgy 20 évvel repített vissza a múltba. Ha ez a színvonal 1989-ben lett volna, akkor tapsolnák hozzá. De most 2009.-ben egy rakás sz.rt ér! Ennyi.
    Tisztelt Borka-Szász Tamás én tudnék önnek pazarlást mutatni az Önkormányzat működésében. Nem is kicsit! NAGYOT! Alkalmatlan embereket alkalmaztak a hivatalban! Ezen alkalmazottak fizetése. A kipostázott ajánlott határozatok postaköltsége. A megfelelő birság megállapításának különbözete. A Csepeli Önkormányzat Építéshatósági Csoportja 180.000 Ft bírságot szabott ki. A pesterzsébeti Önkormányzat ugyan arra az építményre 1.629.000 Ft bírságot szabott ki! A 180.000 és az 1.629.000 Ft között mennyi a különbség? 1.449.000 Ft ! Na ennyi bírságot nem szedtek be! Tehát a működésben hiba van! A hivataluknak 1.449.000 Ft-tal nagyobb lehetett volna a bevétele.
    Ez az igazság.
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos!

  4. Tamási Juli szerint:

    Nekem azt magyarázza meg valaki, hogy lehet egy egész képviselõi csoportot kihagyni egy koncepció kidolgozásából. Azok talán nem Csepel lakosságát képviselik? Vagy azok a lakosok, akiket õk képviselnek, le vannak sz@rva? Talán erre a képviselõi eskü is kitér? Megnézném magamnak azt a paragrafust…
    De ha már ezek a pártokrácia játékszabályai, akkor meg nem kellene egy kicsit elõbbre is gondolkodni? Mondjuk, mi van akkor, ha kedves többségi képviselõink nem mindig lesznek többségiek, akkor majd mindent kezdeni kell elõlrõl?
    Nem volna egyszerûbb egy szélesebb, valóban lokálpatrióta összefogást teremteni, és a kerület szekere mögé beállítani mindenkit, ahelyett hogy a saját kis gesztenyéiket kapargatnák?
    Agyalágyultak…

  5. Gordon szerint:

    Kedves Juli!

    Ki lehet hagyni egy egész képviselőcsoportot egy koncepció kidolgozásából. Még el is lehet fogadni (ez matematikai kérdés). Aztán majd ha valami megvalósul az így letisztázott elképzelésekből, és abból később gondok lesznek, akkor a politikai felelősség is hasonlóképpen fog megoszlani a frakciók között.

  6. nagyapó szerint:

    Hölgyeim/Uraim! Gordon gondolatát továbbgondolva.
    Ne legyünk naivak! A költségvetés tervezésébe a szocik nem vonják be az ellenzéket, mert akkor kiderülnének a valódi szándékok (lásd 2006).
    Az országgyűlés elé már a 4. költségvetést terjesztették, ami megbukott, mert nem a valóst adatok alapján készült. Ezután készült a fővárosi költségvetés, amit nem fogadtak el, majd a kerületi költségvetés.
    Van valaki komolyan gondolja a benne lévő adatok hitelességét, ha a Fővárosinak nincs elfogadott költségvetése?
    Az ellenzék – a tényadatok hiánya amiatt – egyet tehet, hogy nem szavazza meg. Ez azért is fontos, nehogy a „kaptárba” kerüljenek, mint más kerületek szoc-lib képviselői, akik nem a polgárok érdekében jártak el..

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  7. miska72 szerint:

    nagyapó, úgy ahogy mondod. 🙂

  8. Tamási Juli szerint:

    Kedves Gordon!
    És miért kéne nekünk ennek örülni??? Amíg azok odafönt csak civakodnak, nálunk idelent meg nõ a káosz…
    Magyarra leordítva: mit kezdjek azzal, hogy teszem azt a fidesznek igaza volt, és a szocik elcseszték a dolgokat, ha közben egy lépést elõre helyett kettõt mentünk hátra???
    Még magyarabbul: hány képviselõt kell börtönbe juttatni, mielõtt észhez kapnak a többiek?

  9. Gordon szerint:

    Kedves Juli!

    Egy szóval sem írtam olyat, hogy az általam vázolt helyzetnek örülnünk kellene. Nem örülünk neki, de attól még a helyzet adott.

    Egy képviselőt sem kell börtönbe juttatni, mert akik eddig oda kerültek, azok magukat juttatták oda (a cselekedeteikkel). Hogy hány képviselőnek kell börtönbe jutnia ahhoz, hogy az mszp észbe kapjon azt nem tudom. Ez az ő belátásuktól függ. Léteztek már olyan pártok a magyar történelem során, akik semmiből sem okultak, nem voltak képesek megújulni, változtatni a személyi állományukon. El is tüntek a történelem süllyesztőjében. Ha az mszp nem változtat a politikáján ez jövőben is így lesz. A jövőjük a saját kezükben van…

  10. miska72 szerint:

    Mindet. 🙂

  11. Matyi szerint:

    Kál k ugyan kérem !!!!!! Már tornádo vihetné el!!!!!!

  12. LB szerint:

    Ez nem tudom mikor készült, én most találtam rá.

    Tényképek Csepelről:
    http://www.csepelen.hu/ujsag/Tenykepek.pdf

  13. Öreg halász szerint:

    Jó helyen találtad.

    Közpénzből készült, sok millió forintból, de pártkiadvány. Természetesen szó sincs benne például arról, hogy az “elefántos” játszótéren a sok tízmillió forintos talajcsere valójában parlagfű ültetést takar. És a többi apróságról, persze…

  14. LB szerint:

    Van egy olyan érzésem, hogy hamarosan a postaládákban is megjelenik.

  15. Öreg halász szerint:

    Most kaptunk kettő kampánykiadványt év végén. Ja, hogy most meg önkormányzati kampány van, és kell a közpénz a pártkiadványaikra? Gondolom a sétányoknál a biztonság kedvéért kettőt is kap mindenki.

Itt lehet hozzászólni !