Csepelért-díjasok 2009-ben

Csepel.hu

A Csepeli Önkormányzat Képviselő-testületének döntése szerint Csepelért-díjat kap 2009-ben: Kenyeres Vince, Német Imre, Sárkány István, Sárközi Tivadarné, Ulrich Ágoston, Zelenka Magdolna, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola és a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete 7. Régió XXI. kerületi Szervezete.

A hagyományoknak megfelelően az idén is a helyi március 15-i ünnepség keretében – március 14-én a Csepeli Munkásotthonban – Tóth Mihály polgármester adja át a Csepelért-díjat a kitüntetetteknek. A Csepeli Önkormányzat Képviselő-testülete február 19-én zárt ülés keretében döntött arról, hogy kik kapjanak az idén Csepelért-díjat. (A zárt ülés elrendelését a személyiségi jogok védelmét szolgáló jogszabályok írták elő.) A helyi sajtóban megjelent felhívások alapján több mint 20 javaslat került a képviselők elé. Tóth Mihály polgármester elmondta, az önkormányzat hatályos rendelete nem tette lehetővé, hogy a Takács József intézményvezetőre, a kettős gyilkosság egyik áldozatára, és a Baracsi Imrére, a tragikus körülmények között elhunyt csepeli sportvezetőre érkezett több száz aláírással megerősített ajánlásokat most figyelembe vegyék. Hozzátette: a közeljövőben módosítani fogják a rendeletet és az elhunyt kiváló személyiségeknek odaítélhető lesz az elismerés. Ezt követően döntöttek a képviselők az idei kitüntetettekről. A határozat szerint Csepelért-díjat kap 2009-ben: Kenyeres Vince, Német Imre, Sárkány István, Sárközi Tivadarné, Ulrich Ágoston, Zelenka Magdolna, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola és a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete 7. Régió XXI. kerületi Szervezete.

A hagyományoknak megfelelően az idén is a helyi március 15-i ünnepség keretében – március 14-én a Csepeli Munkásotthonban – Tóth Mihály polgármester adja át a Csepelért-díjat a kitüntetetteknek.

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Csepelért-díjasok 2009-ben” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Milyen jó, hogy a képviselő testületben sok jogász van. Idézem: “A zárt ülés elrendelését a személyiségi jogok védelmét szolgáló jogszabályok írták elő”.
    Miért kell zárt ülés? A vita miatt, vagy a jelöltek miatt?
    Kik voltak még jelöltek?
    Kik a jelenlegi jelöltek, és mit tettek?
    Az Oszkár díjnál hatalmas, előzetes értékelés, méltatás van. Ott nincsenek személyiségi jogok?
    A személyek mellett az iskolák, szervezetek mi alapján lettek kiválasztva?
    A karitatív szervezetek, Vöröskereszt, Máltaiak, Kolping, stb, valamint az iskolák, óvodák minden évben kellene, hogy kapjanak díjat, azért, mert teljesítik feladatukat?
    Az is érdekes, hogy egy szoci képviselőt, ha lelőnek, mindjárt Csepelért díjra érdemes lesz. Mi van, ha Deme “urat” is jelöli valaki? Zárt ülésen esetleg megszavazzák (a személyiségi jogok védelmében”?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. miska72 szerint:

    Csepelért-díjat nekem kellett volna kapnom, mert elhagyták a kerületet a hozzá nem értő ügyintézők.
    Ők azt állítják, hogy nem miattam hagyták el a munkahelyüket, szerintem meg az én érdemem, fűződik hozzá. 🙂
    MENEKÜLNEK.
    Gazemberek vezetik a kerületet, meg egy Szélhámos. 😉

Itt lehet hozzászólni !