Csepel.info

Csepel.hu

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Megszokhattuk már, hogy nemzeti ünnepeinkhez, megemlékezéseinkhez különböző lelkiállapotok társulnak. Ha március 15-e a forradalmi pátosz napja, akkor október 23-a a komor ünnepélyességé. Mi tagadás, június 4-ről, a trianoni évfordulóról a gyász, a veszteség érzése jut eszébe minden magyarnak, bárhol éljen a földkerekségen. És ez érthető is. Amit az antant művelt Magyarországgal 1920-ban, arra egyszerűen nincsenek szavak.

Aligha véletlen, hogy a kortársak – függetlenül nemzetiségüktől, politikai elveiktől – egyöntetűen elítélték az országcsonkítást. És valljuk be, ma sem értjük, ma sem fogadjuk el, hogy a Kincses Kolozsvár, Márai Sándor Kassája, Kosztolányi Dezső Szabadkája és Arany János Nagyszalontája csak azért tartozik másik országhoz, mert valahol, valakik meg akarták büntetni a magyarságot, el nem követett bűneiért. Mégis szeretnék arra emlékeztetni, hogy június 4-e nem gyásznap, hanem a nemzeti összetartozás napja. Fontos a különbség. Hiszen amíg az ember gyászol, csak az el nem múló fájdalmat érzi, és megbénítja a veszteség érzése. Ha azonban cselekszik, a legreménytelenebb helyzetekből is fakadhat nyereség. Trianon terhét tehát csak annyiban szabad hordoznunk 2015-ben, amennyiben kisebbségben élő honfitársainknak baráti jobbot, segítséget nyújthatunk.

Tisztelt emlékezők!

Gondoljunk arra, hogy csak a mi életünkben mennyi minden megváltozott a határon inneni és túli magyarok életében. Emlékszem, annak idején – még a kilencvenes évek első felében is – nyolc-tíz órát várakoztunk autóval a magyar-román határon. Hogy a partiumi, erdélyi magyaroknak be kellett jelenteniük a rendőrségen a magyarországi vendéget. Hogy sem szellemi, sem anyagi javakat nem cserélhettünk. Manapság csak felmutatjuk a személyi igazolványunkat, és már mehetünk is, sőt repülőgéppel ötven perc alatt Marosvásárhelyen lehetünk. Megváltozott a világ, és megváltoztunk mi is. Csak egy valami nem változott: elrabolt területeink hovatartozása. Bánkódás helyett azonban inkább ösztönözzön bennünket újabb feladatokra a terhes örökség! Hiszen olyan sok teendőnk van, hogy szinte ki sem látszunk a munkából. Én úgy látom, a jelenlegi magyar kormány sokat tett a görcsök feloldásáért. Itt van például a Határtalanul program, amely csepeliek számára is elérhető. A nemzeti összetartozás operatív programja az elmúlt években több tízezer magyar diáknak segített, hogy eljuthasson a határon túlra, és saját szemével láthassa, hogyan élnek honfitársaink. És nagyon fontos a magyar állampolgárság kiterjesztése is. Tudom, Magyarországról nem mindig látszik, de az a bizonyos útlevél nem egyszerű dokumentum a világ magyarságának. Hiszen ha az volna, akkor a Himnusz is csak egy dal, a nemzeti lobogó is csak bot és vászon, és a Szent Korona is csak valamiféle ékszer. Nem, a magyar útlevél a 21. századba kalauzolja és lelki értelemben összekapcsolja tulajdonosát a többi magyarral. Éppen ezért szükséges kimondanunk: csak egy magyar nemzet létezik, és ennek a magyar nemzetnek mindenki egyenjogú tagja Los Angelestől Csepelen át Kézdivásárhelyig.

Reméljük, nálunk, Csepelen, határon innen és túl, gyermekeink már egy olyan világban nőnek fel, amelyben magyart és magyart semmi sem választja el egymástól. Nekünk, politikusoknak pedig különösen nagy a felelősségünk: a magyar nemzetet egyszerűen szolgálnunk kell. Egyikünk sem élhet vissza azzal, hogy a határon túlra szakadt magyarság is a nemzet része.

Hölgyeim és uraim!

Végezetül engedjék meg, hogy Tamási Áront idézzem. Azt az írót, akit Németh László a „székely Homérosznak” nevezett, és aki csodálatos regényeivel, novelláival oly sok örömet okozott nekünk. Tamási Áron 1946-ban, tehát területeink újbóli elveszítése után a következőket írta egyik újságcikkében: „A magyarság egyes részeit szétválaszthatják valameddig a határok, de azokat először lélekben s majd talán egy áldásos Duna menti föderációban gyakorlatilag is le lehet bontani. Addig is egyek vagyunk és egyek leszünk egy közös lelki impériumban, amelyet nem politikusok kormányoznak és katonák védenek, hanem az isteni törvények.”

Köszönöm a figyelmet.

This entry was posted on 2015. június 5. péntek at 09:19 and is filed under Önkormányzat, Csepel, Megemlékezés. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.