Csepeli kettős gyilkosság: tartozás miatt ölt K. Tamás?

Bors

Ügyészségi kihallgatást kért a csepeli kettős gyilkosság miatt előzetes letartóztatásba helyezett D. Gábor, mert állítása szerint több olyan részlet is eszébe jutott, ami előre vihetné a nyomozást. Például az, hogy az iskola tartozott a két pedagógust lelövő K. Tamásnak, D. szerint ez lehetett a vérengzés indítéka.

Végre kiderülhet, mi vihette rá K. Tamást, hogy január 7-én kora este két lövéssel végezzen Takács Józseffel, majd kollégája, Papp László könyörgését meg sem hallgatva az ő életét is kioltsa a Csepel-Sziget Szakképző Iskolában.

K. akkor azt mondta a rendőröknek, hogy az iskola egy nem sokkal azelőtt kirúgott tanítványa a tettes. Ekkor még nem tudta: a Papp László zsebében talált diktafon elárulja őt. K. az előzetes letartóztatásba vétele óta nem beszél: a nyomozóknak nem tett vallomást, és ügyvédje szerint fel sem tudja idézni mi is történt aznap este.

A férfival együtt D. Gábort, az iskola egykori gazdasági igazgatóját is őrizetbe vették. D. volt az, aki az aznap esti találkozót megszervezte, és a gyilkosságot rögzítő videofelvételt tartalmazó szervert eltüntette. Mint mondta: azért, mert K. őt is megfenyegette. A férfi vallomásában tagadja, hogy bármi köze lenne a gyilkossághoz. Azt állítja csak rosszkor volt rossz helyen és rossz időben, amikor K. Tamás “bekattant”. És most már tudja is miért, ezért kért kihallgatást az ügyészségtől.

– Ahogy telik az idő, D. Gábor egyre több apró részletre emlékszik vissza, ami talán közelebb tud vinni az ügy megoldásához – jelentette ki dr. Ruttner György, D. ügyvédje.

– K. Tamás eleve zaklatott volt, amikor odament az iskolába, mert tartoztak neki kétszázezer forinttal. A gondnok ugyanis minimálbérre volt bejelentve, és a többi pénzt a házipénztárból kapta. Miután D. Gábort felmentették az igazgatói posztról, és ő nem ment dolgozni, ezt a különbözetet sem kapta meg. Takács József azt mondta neki, hogy akkor fizet, ha a jogviszonyt elrendezték. K. Tamás számítógépét szintén ekkor kívánták visszaadni. Mindezek mellett észrevette, hogy valaki feltörte a szekrényét, és ez nagyon feldühítette. Ez a három ok vezethetett a gyilkossághoz.

borsonline.hu

22 hozzászólás “Csepeli kettős gyilkosság: tartozás miatt ölt K. Tamás?” bejegyzésre

  1. Gordon szerint:

    Hirtelen eszébe jutott.. de sokáig tartott… még szerencse, hogy nem felejtette el. Nevetséges. Rá akarja kenni a balhét a Takácsra. Ő meg csak rosszkor volt rossz helyen?

    Az mikor jut eszébe, hogy hova dugta a szervert?

  2. LB szerint:

    Az vajon mikor fog eszébe jutni, hogy a szervert hova dugta?

    Egyébként nem kizárt, hogy valóban úgy fizettek a Kunnak, ahogy most elmondta (zsebből!)

  3. Csaba szerint:

    Szánalmas próbálkozás…

  4. már nem csepeli szerint:

    És még mi jut eszébe?!Szánalmas jószágok!A szerver jusson az eszébe,de nagyon gyorsan!!!A Bors újság sem különb a Blikknél…

  5. totó szerint:

    Már csak azért sem hiszek ennek a Demének, mert szoci, de ha meglátom azt a sunyi képét, ahogy Fletóval pózol már semennyire sem. Szánalmas kis féreg…

  6. kispajtás szerint:

    HOL A SZERVER DEME ELVTÁRS???

    Ha elmondta, utána jöhet a lázálmaival, amik nagy hirtelenjében eszébe jutottak.

  7. asdf szerint:

    a szerveren még biztos nem fejezték be a videósok a vágást, ezért nem jut még Deme eszébe, hogy hová is tette. Majd előkerül.

    Kun nem beszél -> Deme elkezdi rátolni a dolgokat. Jó lenne, ha most már az őr is emlékezni kezdene.

  8. én szerint:

    Apránként jut eszébe, mit, hogyan kenjen K-ra, hogyan bújjon ki a felelősségrevonás alól.

    Jól átgondolja mielőtt eszébe jut.

  9. györgyi szerint:

    Ez a féreg deme gusztustalan.az ügyvédje,meg pokolra jut.Egyébként minden ügyvéd pénzéhes.Ha megussza ez a szemétláda,akkor nincs törvényünk.Egyébként,ha az én családommal tette volna.Beszélhetnénk a jövöjéről,mert az nem lenne.még a börtönbe sem lenne nyugodt éjszakája.Kár ,hogy nincs halálbüntetés.

  10. Jeniszej szerint:

    “Ahogy telik az idő, D. Gábor egyre több apró részletre emlékszik vissza, ami talán közelebb tud vinni az ügy megoldásához – jelentette ki dr. Ruttner György, D. Ügyvédje.”
    Érdekes nem?
    Általában az ember pont fordított sorrendbe szokott visszaemlékezni. Először a nagy dolgok jutnak eszébe vissza, majd így sorba a többi!
    De hát ebben a gyilkossági ügyben van egyáltalán apró mozzanat?
    Apró mozzanat deme és tettes társa sorozatos hazugságai?
    Apró dolog a szerver és tartozékainak elrejtése – ebből kifolyólag, eltulajdonítása?
    Apró dolog a sérült gyerekek elől a közösből a milliókat elsikkasztani?
    Apró dolog itt ebben az alapítványi iskolában a csalás, sikkasztás lehetősége is?
    Apró dolog az APEH-ot becsapni?
    Apró dolog – feltételezhetően – az idáig hallottakból ítélve a gyilkosság előre kitervelése?
    Így szokás Csepelen tárgyalni, járni, – csőre töltött fegyverrel? – vagy talán ez is apróság?
    Apróság a pártjukhoz tartozókat ilyen helyzetbe hozni? -”hiszen mindenki tudott a sikkasztásról”, idézte deme ügyvédje.
    Ez is apróság?
    Majd énekelni fognak a madárkák a hosszú, hosszú letöltendő börtönévek hallatán!

  11. lolka szerint:

    Ott a diktafon felvétele, ott a fegyver ott van a véreskezü tettes ott van a másik gyanusitott, jó tudom a védekezés lehetőségét mindenkinek biztositani kell, de ennyi idejig nem kéne sz…kodni. Tőbb tettes ugysem fog előkerülni, olyan ok ugysincs, nem lehet ami két ember életét elvegye, talán még arra kell várni, hogy az ügyvéd kidolgozzon valami jó teoriát és betanitsa a gyanusitottaknak? Csak igy pártfüggetlenül nyolc év a tettesnek öt év a társtettesnek és halm.b őtévre a közügyektől eltitás, minden fellebbezés után plusz kétév, és akkor lehet spekulálni a részleteken…

  12. miska72 szerint:

    Hol a szerver?

  13. infósferi szerint:

    Nem látom olyan pesszimistán a a helyzetet, mint sok hozzászóló.
    A móri ügyre gondolok. Az elkövető öngyilkos lett, a tettestárs mégis életfogytiglant kapott.

  14. asdf szerint:

    nem mellékes, hogy a sikkasztás, a felbújtás, társtettesség, stb. mellett még el is lopott egy szervert.

  15. Gordon szerint:

    infósferi!

    “Az elkövető öngyilkos lett, a tettestárs mégis életfogytiglant kapott.” – írod. Nos, egyetértek veled, valóban szimpatikus befejezése lenne ez a csepeli kettős gyilkosságnak is. Remélem leglább részben megvalósul, vagyis, hogy mindketten életfogytiglanit kapnak.

  16. én szerint:

    Miska72!
    A szerver nagy dolog. Nem fog eszébe jutni.

  17. panelproli szerint:

    Még senki sem gondolt rá, hogy nagyobb kaliberű dologról lehet szó? Takácsot a CSM ipari park vagyonkezelése vagy egyéb miatt is lehet, kiiktatták,hogy valaki(k) ezt a kis gerinctelent behúzták a csőbe. Azért nem beszélnek ,mert várják a megbízóik jogi-ügyészi segitségét….

  18. Jeniszej szerint:

    T.
    panelproli:

    Milyen magasan szárnyalnak gondolataid.
    – Én erre nem is mertem gondolni!

  19. Fest Ékes szerint:

    Lehet, hogy a komancsok ezt is titkosítják, vagy 50 évre.

  20. obama szerint:

    panelproli!
    A hangfelvételen minden egyértelmű. Erről nyilatkozott a nyomozás vezetője Keszthelyi József. Azt is határozottan jelentette ki, hogy Deme a felbújtó, ez kiderül a felvételből. Ez biztosan így van, mert az előzetes letartóztatást is meghosszabították, hiába kérte a szabadlábra helyezést Deme ügyvédje. Nincs más hárta, meg kell várni az iratismertetés végét és akkor már Deme ügyvédje is megismerheti, és akkor már szabadabban nyilatkozhat a felvétel tartalmáról a rendőrség is.
    A sikkasztási részt külön vizsgálják, úgy hangzott el, hogy a gazdasági nyomozókhoz került, de ez biztosan hosszadalmasabb vizsgálat lesz, mint az élet elleni. Nem baj, majd bírói szakban összevonják a két ügyet és majd összbüntetést kapnak.

  21. tiborc szerint:

    Vajon mit ígértek Kunnak, Deméék, ha elviszi a “balhét”, lakást, pénzt, vagy nem kell fizetnie párttagdíjat?

Itt lehet hozzászólni !