Lejáratásra használhatták fel az álinterjút – Szenteczky János a bíróságon

Csepel.hu

Lejáratásra használhatták fel az álinterjút

Egy magánbeszélgetésen elhangzott mondatatait tették közzé manipulatív módon egy riportnak látszó írásban, amely Szenteczky Jánoshoz, a csepeli MSZP elnökéhez köthetők – vallotta tanúként Horváth József, aki a Fidesz csepeli országgyűlési képviselő-jelöltje volt 2006-ban. Ez Szenteczky János vádlott rágalmazás ügyének perén hangzott el a Kispesti Járásbíróságon május 5-én. A rágalmazási ügy lényege, hogy a 2010-es önkormányzati választások előtt a Csepel.info nevével visszaélve jelentettek meg egy Fideszt lejárató kampányújságot, amelyet a vád szerint Szenteczky János adott ki.

Horváth József úgy emlékezett a történtekre: Szenteczky János telefonon felhívta őt 2009-ben, hogy beszélgetni szeretne vele. A politikai életből 2006-ban visszavonult Horváth József beleegyezett a találkozóba, de arra nem számított, hogy Szenteczky titokban minden bizonnyal hangfelvételt készít a magánbeszélgetésről. Az történt ugyanis, hogy a kettőjük között elhangzott mondatok átszerkesztett módon később egy Fideszt lejárató kampányújságban jelentek meg az önkormányzati választások előtt. Horváth József megdöbbent az eseten, mert semmiféle interjút nem adott, és nem egyezett bele, hogy a Szenteczkyvel folytatott magánbeszélgetését lejárató kampánycélokra használják fel. Az ügy elképesztő hasonlóságot mutat a gyilkosságért életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélt Deme Gábor praktikájával, aki arról volt közismert, hogy rendszeresen hangfelvételt készített magánbeszélgetéseiről lejárató célzattal. Szenteczky ügyelt rá, hogy látogatása spontán jellegű legyen: még a gyerekét is magával vitte, amikor a gyanú szerint be lehetett mikrofonozva.

Wirsching Viktória, a csepeli MSZP kampánystábjának korábbi tagja, aki jelenleg a DK kommunikációs ügyeivel foglalkozik, tanúként azt mondta, hogy a 2010-es kampányban részt vett a csepeli szocialisták kampányában. Emlékezett rá, hogy maga is látta a csepeli irodájukban a Németh Szilárd és Borbély Lénárd országgyűlési képviselőket lejárató kiadványt, de szerinte ahhoz semmi köze nem volt az MSZP-nek. Megjegyezte, hogy „Szenteczky Jánostól a kiadvánnyal kapcsolatban semmiféle utasítást nem kapott és az MSZP részéről senki nem határolódott el a lejárató újságtól.” Azt is megjegyezte ugyanakkor, hogy a kiadványokról mindig Szenteczky hozott döntést. Szerinte az MSZP-nek nem állt szándékában negatív kampányt folytatni, inkább a pozitív üzeneteket szorgalmazta.

Ábel Attila alpolgármester tanúként azt mondta: a rágalmazó kiadványból nem derült ki, hogy ki volt a kiadás felelőse, de sejthető, hogy Szenteczky érdekében állt ilyen újság megjelentetése. A lapban kizárólag Szenteczky János politikai ellenfeleiről jelentek meg becsületsértő állítások, és a terjesztői is arra utaltak, hogy megbízóik nagyhatalmú emberek. Abban az időben pedig az MSZP volt hatalmon Csepelen.

A per egy korábbi tárgyalásán hallgatták meg R. Béla tanút, aki terjesztőként vett rész a becsületsértő és rágalmazó kiadvány megjelentetésében. Ő egyértelműen felismerte Szenteczky Jánosban azt az embert, aki a rágalmazó lap terjesztésére felkérte a csepeli MSZP Kossuth Lajos utcai irodájában 2010 őszén. A védelem az ő ismételt meghallgatását kérte, így a per szeptemberben folytatódik – és remélhetőleg már az ítélethozatallal zárul.

Csepel.hu

13 hozzászólás “Lejáratásra használhatták fel az álinterjút – Szenteczky János a bíróságon” bejegyzésre

  1. Orsós Rodrígó szerint:

    Rugaszkodjatok már el Sz.J-től! Ha igazak is a rágalmaitok, akkor is csak azt állapíthatjuk meg, hogy ti sem vagytok különbek. Rágalmazásban, lejáratásban Szenteczky ipari tanuló lehet csak hozzátok képest.

  2. Tarjányi László szerint:

    Tarjányi László szerint:
    A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.

    2015. május 05., kedd – 22:26

    “A politikai életből 2006-ban visszavonult Horváth József” SIC!!!

    Maga Németh Szilárd vonultatta vissza! Lásd, keresés “avalodinemethszilard” keresőszóval!

    http://fideszfigyelo.blog.hu/2010/09/27/kipakolt_a_volt_fideszes_kepviselo

  3. nagyapó szerint:

    Ki mire emlékezik. Nekem például eszembe jut egy Szegedi Csanád, meg egy Kovács Dávid nevű úr. Kik ők?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  4. Tarjányi László szerint:

    Horváth Józsefet Németh Szilárd tette lapátra! Németh Szilárdot meg a csepeli szavazó! Ugyanígy lapátra kerül majd Nagyapó is 2019-ben, mutatóban lesztek az akkor felálló képviselőtestületben!

  5. Bugi szerint:

    Tarjányit meg az MSZP-t is a csepeli szavazó tette lapátra.

  6. Orsós Rodrígó szerint:

    Én nem is ismerek olyat aki vállalná, hogy a fideszre szavazott. Ciki lett az biztos. Ez a “nemzeti konzultáció” ismét kiverte a biztosítékot minden jóízlésű, demokrata és európai gondolkodású embernél. Irány Kazahsztán igaz elvtársak?

  7. Bugi szerint:

    Azért nem ismersz, mert hülye vagy.

  8. Tarjányi László szerint:

    Én sohasem voltam hatalmi helyzetben, így meg sem bukhattam mint Németh Szilárd! Ugyanígy nem fogok bukni 2018-ban sem mint Nagyapó és Bugi, meg a többi fideszes képviselő! Ugyan mit tesz Nagyapó a csepeli öregekért, mint idősügyi tanácsnok? Legfeljebb ezzel fejeli meg a képviselői tiszteletdíját!

    Milyen érdekes hogy Tóth Mihály annyira szívén viselte Németh Szilárd sorsát, hogy képviselői meg bizottsági elnöki tiszteletdíját megtoldotta még a SPORTTANÁCSNOKI TISZTELETDÍJJAL IS! Vajon miért? Csak nem mert befeküdt az MSZP-Fidesz NAGYKOALÍCIÓS Wallis-Észal-Csepel szindikátusi szerződés ágymelegébe, ráadásul 2000. NOV. 7-ÉN (SIC!)!!!

    Vajon a csepeli Fidesz is viszonozza a szívességet valamely tanácsnoki tisztség kiutalásával az MSZP-frakció valamely tagjának???

  9. Tarjányi László szerint:

    Hogy is nyilatkozott Horváth József az interneten elérhető videóban, elég egy pincér férj a parlamentben, hogy az illető házastársa fideszes képviselő legyen Csepelen? Ez ám a rátermettség!

  10. felix szerint:

    A nemzeti inzultáci. valamivel több mint kétszerese annak amit jelenleg a menekültekre költ a kormány.
    Orbán dilije nagyobb veszély.

  11. Orsós Rodrígó szerint:

    Ez a nemzeti inzultációs szennyirat 8 millió példányban lesz kiküldve. De hát nincs is ennyi választásra jogosult. Az ovisok is kapnak. Végül is ikszelni már ők is tudnak.. 😀

  12. Tarjányi László szerint:

    “vallotta tanúként Horváth József, aki a Fidesz csepeli országgyűlési képviselő-jelöltje volt 2006-ban.”

    Hát én a helyében nem mentem volna el tanúskodni a bíróságra, tekintettel arra ahogy Németh Szilárd politikailag kinyírta hogy helyet készítsen az engedelmes kis kedvencnek!
    Kontraszelekciónak nevezik ha valaki csak magánál gyengébb képességüeket tűr meg a környezetében!

    Saját bevallása szerinti egyetemi rossztanuló Orbán miért egy semmilyen végzettséggel hívalkodható kirakatrendező/dekoratőrt (Habony) tart főtanácsadóként? Ugyanezért! Nehogy már kisebbrendűségi érzésének kelljen lennie! Ezért nem lehet a csepeli lakos, volt ELTE rektor sem csepeli, sem országos vezető! Mit csinálnának a pénzéhes, hataloméhes segédtanítók, ha a képzett emberek vennének részt a politikában?

  13. Orsós Rodrígó szerint:

    Tegyék inkább ki vezírünk képét a határoknál, zöldhatároknál és valószínűleg hazaszaladnak majd a szírek, afgánok, irakiak, szomáliaiak.

Itt lehet hozzászólni !