Fórum Csepel fejlesztési terveiről

Csepel.hu

telepules2

Csepel településfejlesztési stratégiájáról és koncepciójáról rendeztek fórumot a lakók számára a csepeli önkormányzat főépítészi irodájának megbízásából a Királyerdei Művelődési Házban április 24-én. Egy korábbi egyeztetési március 10-én volt, amelyen mintegy hatvan szakértő, csepeli érdekeltségű szervezet, egyház, intézmény és államigazgatási szerv képviselői vettek részt.

Polinszky Tibor, a főépítészi iroda megbízott vezetője azt mondta, a fórum célja, hogy közvetlen párbeszéd alakuljon ki a lakókkal, akik véleményezhették a terveket és javaslatokat tehettek a településfejlesztési koncepció kialakítására. Az eseményen az érdeklődők megtekinthették azt a kiállítást, amelyen a kreatív pályázatokra érkezett pályaműveket mutatták be. Ezen túl csepeli relikviákat, személyes tárgyakat tettek közszemlére interaktív módon és helytörténeti érdekességekkel színesítették a bemutatót.

A kreatív pályázatok témái között szerepelt „Csepel képei”és „Csepel arca” fotópályázat,  és „Csepel színei”gyermekrajz pályázat.  A részvétel sikeressége mérhető, hiszen négy csepeli általános iskola és két óvoda 115 nebulója nyújtott be mintegy 120 gyermekrajzot, és mintegy 40 pályázó küldte el versenyfotóját. A pályamunkák maradéktalanul megtekinthetőek a csepeli főépítészi iroda facebook oldalán.

A fórumon táblákon helyezték ki a szakértők korábbi megállapításait. Olvasható volt többek között, hogy szükséges a gyár fokozatos integrálása a városközponthoz, a tömegközlekedés bevezetése a gyár területére, kevés, illetve nincsen vendéglátóhely és szálloda Csepelen. Ki kell alakítani egy igazi városközpontot, mert a jelenlegi inkább csak buszvégállomás, valamint szorgalmazzák Háros belterületté nyilvánítását.

A lakók cédulákra írt véleményeiket is közszemlére tették. Pozitívan szóltak a Kis-Duna part fejlesztéséről, de elmarasztalóan arról, hogy rendezetlen a buszvégállomás, folytatni kéne a gerincút építését és Csepelnek több hídra volna szüksége. Megemlítették a parkolási gondokat, és igény van még több fára, parkra a kerületben.

Forrás: Csepel.hu

 

7 hozzászólás “Fórum Csepel fejlesztési terveiről” bejegyzésre

  1. Tóth Kati szerint:

    Hónapok óta szeretnék bejutni a kerület egyik vezetőjének a fogadónapjára,mindez idáig nem sikerült.Egyetlen egy dolgot szeretnék megtudni.mikor fog folytatódni a Gerincút építése?Megépül e valaha is a tervezett útvonal?Ha valaki tud válaszolni a kérdésemre kérem tegye meg!Köszönöm

  2. xy/bhu szerint:

    Még csak szó sincs róla, szóval mire átadják, a régit már kezdik majd felújítani. (kb 20 év szerintem)

  3. Orsós Rodrígó szerint:

    Előbb lesznek az Imre téren pálmafák meg vízesés…ahhoz buknia kell a jelenlegi rezsimnek.

  4. nagyapó szerint:

    Tóth Kati! Nem vagyok illetékes et., de szerintem én már nem érem meg (szeretnék hosszú életű lenni), azért, mert a csepelieken kívül senkinek nem érdeke. Eredetileg a víztisztító miatt (építés, iszaphordás) lett volna rá szükség de, mivel mindkét célt másképpen valósították meg, a fő cél eltűnt. Az elkerülő út folytatásában sok területet kell kisajátítani. Ez a magyar jogviszonyokat ismerve, szinte lehetetlen. Látszik ez az óvodák központosításánál. 10 ember kitartó kiabálása milyen nehézséget okoz. Szorozza ezt meg ezerrel.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  5. Orsós Rodrigó szerint:

    Nehèzsèget okoz a fidesznek a vèlemènykülönbsèg. Aki nem osztja a nèzeteiket azok bekaphatják.

  6. felix szerint:

    Elakadt a gerinc?
    Ha már nincs mit befejezni, akkor tehetetlen a fidesz?

  7. ebihal szerint:

    Olvastam korábban itt az infón, valaki azért basztatta a szocikat, mert nem tudták
    gyorsabban elintézni a kisajátításokat. Most ugyanaz a valaki, azzal mentegeti a
    fideszes vezetést, hogy a kisajátítás szinte lehetetlen. Vastag bőr!

Itt lehet hozzászólni !