Civilek és politikusok együtt demonstráltak az óvodai átalakítás ellen

Csepel.hu

tuntetes

Az érintett szülők helyett jórészt baloldali politikusok vettek részt az óvodaátalakítás ellen tartott demonstráción április 15-én a csepeli önkormányzat épülete előtt.

A nagyjából 50-60 fővel megtartott késő délutáni tüntetés szimbolikusan a csepeli Munkásotthon elöl indulva jutott el az önkormányzat épülete elé, ahol felszólalt a megmozdulás egyik szervezője, Fazakas Gergely és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László. A hangsúlyozottan civil rendezvény másik szervezője Polgár Izabella volt.

Az eseményen nagy számban vettek részt jelenlegi és volt baloldali képviselők, többek között jelen volt Szenteczky János, Takács Krisztián, Hudák János, Dobák István, Podolák Sándor, Kál Károly, Horváth Gyula, Kulinyi Márton, Tóth Mihály, az Együtt országgyűlési képviselője, Szabó Szabolcs, a Jobbik részéről pedig Pákozdi József és Lehmann Viktor.

A csepeli önkormányzat a demonstráció előtt kiadott közleményében hangsúlyozta, hogy az óvodai épületek felújításával szép és otthonos környezetet szeretnének teremteni a gyermekek számára, ahol az óvodások a hálózat átalakítása után is biztonságban nevelkedhetnek. Kiemelték, mindebből sem a gyermekek, sem a szülők semmilyen változást nem érzékelhetnek.

A jelenlegi átalakítással az önkormányzat az 1996-ban, az akkori képviselő-testület által megkezdett folyamatot szeretné lezárni.

Részletes beszámoló a jövő héten megjelenő Csepeli Hírmondóban.

 Csepel.hu

 

 

19 hozzászólás “Civilek és politikusok együtt demonstráltak az óvodai átalakítás ellen” bejegyzésre

  1. Sugar Peter szerint:

    Bizonyara nem a felujitasok es az megfelelo kornyezet kialakitasa ellen tuntettek hanem az ovoda osszevonasok es a kozpontositas ellen. Ezzel kapcsolatos ellenerzesuket tobbszor kifejeztek de megnyugtato es ertelmes valaszt sose kaptak. Ezert volt a demonstracio

  2. Sugar Peter szerint:

    Annyira szeretem ezt az elfogulatlan es partfuggetlen tajekoztatast

  3. Orsós Rodrígó szerint:

    Elfogulatlan és pártfüggetlen? Ezt a két szót biztos nem ismerik ezen az oldalkán a szerkesztők. De ha a 80milliárd közpénzből lett párttévére gondolsz kinyílik a bicska a zsebedben?

  4. Sugár Péter szerint:

    Lemondott a csepeli Csodakút Óvoda vezetője. Levele a csepeliek(pont)blog(pont)hu oldalon olvasható

  5. Sugár Péter szerint:

    Ezek alapján már csak 9 óvónővel fog bővülni az új rendszer

  6. Grün Izidor szerint:

    Sugár Péter!
    Azt a kb.10 vezetői helyet, amikről egy bérkommentelő vizionál, a 9 óvónő felett kell érteni?!
    .
    “nagyapó szerint:
    2015. április 15., szerda – 10:33
    Roppant egyszerű a dolog. Összevonják az óvodák irányítását, így néhány vezetői helyet (kb.10) újra kell pályáztatni.”

  7. felix szerint:

    Arra kíváncsi leszek, hogy hány volt vezető marad beosztott ként a helyén.

  8. Balos szerint:

    Tóth Misi most együtt vonult a jobbikosokkal, hogy tüntessen a XIII. kerületi rendszer ellen. Nem is tudom mit lehet ehhez még hozzátenni. Vagy a Jobbik változik ilyen gyorsan, vagy az MSZP.

  9. Kál Károly szerint:

    Tisztelt Szerkesztők!
    Az általatok név szerint felsoroltak (12 fő) szerintetek mennyiben felel meg a cikkben említett “szülők helyett jó részt ” megfogalmazásnak. Ha az általatok leírtakat mondattanilag értelmezem akkor a szülők még 20-an sem voltak. Viszont Ti írtátok, hogy 50-60 fő volt ott. Valaki rosszul számolt, ennél többen voltak. Még egy kiigazítás: a Kézműves óvoda elöl indultak. Árpád utca 2.
    Ha viszont onnan közelítek, milyen politikai súlya van a név szerint felsorolt személyeknek, akkor azt kell mondnom figyelemre méltó.
    Köszönjük a pozitív reklámot.

  10. Kál Károly szerint:

    Jól sejtettük, hogy valaki feszülten figyelt a POHI térre néző első, vagy második emeleti ablakából. A fényképből úgy tűnik onnan fotózták. Ha tévedek bocs.

  11. Bugi szerint:

    Hosszú most szülőként szól hozzá vagy a titkosszolgálat, az MSZP, az SZDSZ, civil és DK-s kitérő után az egyik érintett óvodás lett?

  12. felix szerint:

    Esetleg nagyszülő, mert ilyen is van.

  13. Bugi szerint:

    Szerintem őt óvodásként hitelesebbnek tartja majd a balliberális pártcsaládja. Lehet, hogy az RTL Klubnak cumival a szájában fog nyilatkozni. Az RTL-es nézők is bármit bevesznek.

  14. felix szerint:

    A fidesznél egyre többen köpik ki a cumit.

  15. Grün Izidor szerint:

    felix!
    “A Heti Válasz főszerkesztője e heti vezércikkében azt írja, a Fideszből többen indulhatnának a Kóka János-hasonmásversenyen, az erő mögül pedig hiányzik az erény, ezért bizalmi válság alakult ki.”
    .
    http://hvg.hu/itthon/20150416_Borokai_Melyul_a_bizalmi_valsag_a_Fidessz

  16. Kál Károly szerint:

    Kedves Bugi!
    Megmosolyogtattál! Ma már jó napom lesz. Neked ennyire futja. A cumi pedig legyen továbbra is csak a Tied!
    Barátsággal: Kál Károly

  17. nagyapó szerint:

    Uraim, eetásak! Érdekes demonstráció volt. A főszervező szerint rövid idő alatt 250 aláírás gyűlt össze, igaz nem tudni milyen kérdésre. Ezek közül kb. 50 fő vett részt a tüntetésen, azaz, ha levonom a Kál úr által felsorolt “ifjú apákat” – 15 főt – marad ~40 tüntető. Ennyit a Magyar Kétfarkú Kutya Párt rövidebb idő alatt összetoboroz.
    Szerintem a jelenlevők zöme nem tudta mi ellen tiltakozik, viszont bemutatta a jövőt, a vörös-barna összefogást.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  18. bonifác szerint:

    Bolsikáim! Van még élő fű, nyugodtan bele lehet kötni…

  19. Fazakas Gergely szerint:

    Kedves nagyapó!
    A főszervező szerint (ez én voltam – az egyik) 250 aláírás jött össze kettő nap alatt, úgy, hogy egyedül kérdezgettem az embereket. Ez még február 26. előtt volt. Aztán a vezetés befenyítette az óvodavezetőket hogy senkinek ne engedjék hogy ezzel a dologgal foglalkozzon az óvodák területén (naja, hol máshol találkoznak az óvodások szülei?) de még így is összejött majdnem 650 támogató aláírás a következő 3 hétben..
    Milyen kérdésre?
    Erre:
    “Mi, csepeli szülők a rendelkezésünkre bocsátott információk alapján úgy
    gondoljuk, hogy a tervezett óvoda-összevonás az óvodák vezetését és dolgozóit
    egymástól szervezeti, emberi és fizikai értelemben is eltávolítja, így nemhogy a
    nevelői munka javulására nem látunk esélyt, de sokkal inkább úgy gondoljuk,
    hogy az összevonás hosszútávon az óvodai munka színvonalának hanyatlását
    fogja okozni.
    Nyomatékosan kérjük ezért a tisztelt képviselőtestületet, hogy a márciusi
    testületi ülésen hozzon határozatot a csepeli óvodák megkezdett
    összevonásának leállításáról és a jelenlegi intézményrendszer megtartásáról.”

    Nem tudhatom ki mikor mivel tölti az idejét, de azt tudom pontosan hogy nem egyszerű óvodás gyermek(ek) mellett, esetleg munkából még arra is energiát fordítani hogy kimenjünk a térre tüntetni. Aki nem érti, érzi a dolog súlyát, könnyen gondolja úgy hogy nem annyira fontos. Mire észbe kapnak addigra meg már késő lesz.. 🙁

    Szerintem a jelenlevők zöme pontosan tudta mi ellen tiltakozik.
    Lehet el kellene gondolkozni, hogy mennyire lehet súlyos a dolog ha a jobb- és baloldal hajlandó a napi ellentéteiket félretenni és odaállni egymás mellé egy demonstráción.
    Mikor történt ilyen az országban és milyen ügyben eddig?

    Csak hogy tisztán lássunk..

Itt lehet hozzászólni !