Origo
Révai Józsefnek (középen szemüvegben) nem tetszett, hogy március 15. a legnagyobb nemzeti ünnep: így tettek meg egy hazugságot a legnagyobb ünnepnek
A rendszerváltozásig 1945. április 4., mint a második világháború Magyarországon zajlott hadműveleteinek befejeződése, úgymond, a felszabadulás napjaként szerepelt az iskolai történelemkönyvekben.
A több mint negyven évig tartó pártállami rendszer kánonjában a “felszabadulás” november 7., – korabeli terminológiával élve, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom mellett – a legkitüntetettebb, de történelmi féligazságokra épülő ünnep volt ez.
Sztálin megrendeli a győzelem napját
A Dunántúlon 1945. március 6-án elkezdődött, és a második világháború utolsó német hadászati offenzív kísérlete, a „Tavaszi ébredés” hadművelet alig másfél hét alatt összeomlott. A 2. ukrán front március 16-án indította meg ellentámadását, amelynek célja, a német haderő Magyarország területéről történő kiszorítása, és Bécs elfoglalása volt.
A moszkvai főparancsnokság, a Sztavka feje, Joszif V. Sztálin igencsak bosszús volt a magyarországi hadműveletek, különösen Budapest ostromának elhúzódásáért. Sztálin szeretett győzelmi határidőket szabni a tábornokainak, és ez most sem volt másként. Március 16-án táviratban megüzente Fedor Tolbuhin marsallnak, a 2. ukrán front parancsnokának, hogy a dunántúli hadműveleteket április 4-ig be kell fejezni, addigra ki kell verni az utolsó német katonát is Magyarországról.
A “gazda” által szabott határidőket, függetlenül azok megalapozottságától (lásd a Budapest öt napon belüli elfoglalására vonatkozó korábbi sztálini ukázt), illett komolyan venni. Tolbuhin hadseregcsoportja ez alkalommal jól vette az akadályokat. Március 22-én elfoglalta Székesfehérvárt, március 31-én pedig Sopront, felvonult az osztrák határra, itt azonban nem várt akadályba ütközött.
A Rábafüzes és Nemesmedves térségében kiépített német úgynevezett birodalmi védőállás ha megállítani nem is tudta a diadalmasan előrenyomuló szovjet gőzhengert, bosszantó határ menti csetepatékra kényszerítette Tolbuhin egységeit, veszélyeztetve a Moszkvából árgus szemekkel figyelt határidő pontos betartását.
Ezért azt követően, hogy április 4-én néhány szovjet alegység benyomult az utolsó, térképen önálló közigazgatási egységnek számító Nemesmedves faluszéli utcáiba, a megkönnyebbült Tolbuhin, – meg sem várva a községért és környékéért kibontakozott harcok végeredményét – megtáviratozta Moszkvába, hogy “Sztálin elvtárs parancsát” sikeresen végrehajtotta.
További kilenc nap felszabadítás
Csakhogy a nemesmedvesi alvég április 4-i szovjet megszállása még nem jelentette a magyar területek hiánytalan elfoglalását. Több mint egy hétig tartó, hullámzó csatározás bontakozott ki Nemesmedves térségében. A közigazgatási szempontból Nemesmedveshez tartozó Magyarbüks községből csak április 11-én sikerült kiverni a németeket, akik a környékbeli majorságokban még mindig fanatikusan kitartottak.
A délnémet területek irányában Ausztrián keresztül kibontakozó nagy szovjet hadművelethez képest ezek a tanyavilági csetepaték már valóban nem osztottak és szoroztak, de mindenestre történelmi tény, hogy a későbbi években ájulásig magasztalt felszabadulás napjával, április 4.-vel szemben, még 12.-én is német lövészek hasaltak magyar földön. Ungváry Krisztián kutatásai szerint, a legutolsó német alegységeket csak április 13-án szorították ki a Kapuy-major területéről Pinkamindszent környékén. Tolbuhin marsallnak azonban nem kellett aggódnia, Moszkva szemei már nem láttak el eddig. A második világháború Magyarországon tehát nem április 4-én, hanem egyes kutatások szerint 12-én, vagy más források alapján 13-án ért csak véget.
Tájkép csata után
Az ország háborús mérlege több mint szomorú. Magyarország annak ellenére, hogy a nagy európai hadszínterekhez képest elhanyagolható területtel rendelkezett, stratégiai jelentősége miatt 8 hónapon át volt olyan hadműveleti terület, ahol a második világháború legsúlyosabb csatái közé sorolt ütközetek zajlottak. A hadműveletek pusztításai mellett hatalmas gazdasági károkat okoztak a német, majd az orosz rekvirálások, és a nyilas kormány kitelepítési ámokfutása, amelynek a nemzeti vagyon majd 40 százaléka esett áldozatául.
Ennél is hatalmasabb az emberéletben bekövetkezett veszteség, amely arányait tekintve a negyedik helyen áll a világháború hadviselő nemzetei között. A visszacsatolt magyar területek lakosságával együtt számított 14,5 milliós lélekszám 6,2 százalékát, mintegy 900 000 főt tett ki a háború magyar halottainak száma, Romsics Ignác történész professzor kutatásai szerint. Ebből 340-360 ezer a katonai, és 560-540 ezer a civil áldozatok száma, utóbbiak döntő többségét az elhurcolt magyar zsidók alkotják. Ami a veszteségarányokat illeti, hazánkat csak Lengyelország (15%), a Szovjetunió (8,4 %) valamint Németország (6,4 %) előzi meg ebben ezen a listán.
Felszabadulás, hatalomváltás, vagy megszállás?
A fejezetcímben feltett kérdésre kevésbé történészi megközelítésből válaszolva azt mondhatjuk, hogy a Vörös Hadsereg benyomulása, illetve a megszálló német erők kiűzése kinek ez, kinek az volt. Azzal együtt, hogy sokak életét megmentette a szovjet bevonulás, sokakét viszont megnyomorította; malenkij robottal, Gulággal, és a Moszkva által Magyarországra oktrojált kommunista rendszerrel, benne különösen a Rákosi-féle rémuralommal. Magyarország 1944. március 19-én a német megszállással elvesztette függetlenségét.
A magyar közélet németekkel kevéssé szimpatizáló szereplőit a Gestapo elhurcolta, az ország szuverenitását de facto felszámolták, az ország zsidóságának jelentős részét deportálták, és német nyomásra, az ország továbbra is részt vett az érdekeivel ellentétes háborúban. Az elvetélt 1944. október 15-i kiugrási kísérlet után Magyarország a Harmadik Birodalom külső védelmi vonalává, az országot romba döntő harcok színterévé vált. Akiket mindez közvetlenül érintett, méltán érezhették úgy, hogy a németek kiverése felszabadulás.
A szovjeturalom azonban nem állította vissza az ország szuverenitását, hanem saját rendszerét, az elnyomás új formáját rákényszerítve, újabb megpróbáltatásokat okozott a magyarságnak. A gyorsan kiépített rendőrállam, az ÁVH és a pártállami terror tobzódása, tíz és százezrek egzisztenciális tönkretétele az államosítással, a B-listázás, a munkatáborok és a büntetőjognak, mint az “osztályharc” eszközének a legelemibb jogállami normákat felrúgó megtorló alkalmazása, párosulva széles tömegek elszegényedésével, sokak számára a felszabadulást szitokszóvá tette.
A korabeli pesti aszfalthumor egyik kapcsolódó “gyöngyszemét” idézve: Három dúlás volt Magyarország történelmében, a tatárdúlás, a törökdúlás, és a felszabadúlás. Tömegek érezték úgy, hogy csöbörből vödörbe kerültünk. Mindenesetre, amikor egy megszálló hatalmat egy másik megszálló hatalom vált fel, azt történelmi szempontból aligha lehet felszabadulásnak nevezni.
Felszabadulási kánon
Az 1945 után kiépülő kommunista pártállami rendszer legitimitását a szovjet megszállás biztosította. Nem véletlen tehát, hogy az új rezsim ennek kezdőpontját tekintette saját hatalma megszületésének is, ezért a felszabadulás napját, mint a rendszer legitimitásának eredőjét már-már kultikus tisztelettel ünnepeltette meg a későbbiekben.
Még 1945-ben, rendeleti úton, április 4-ét az Ideiglenes Nemzeti Kormány a felszabadulás ünnepének nyilvánította. A dátum forrásául – mint az előzőekben láthattuk -, nem a történelmi valóság, hanem a szovjet hírügynökség, a TASSZ 1945. április 4-i kommünikéje szolgált, amely Sztálin utasítására azt közölte, hogy a Vörös Hadsereg aznap, április 4-én Magyarországról kiverte az utolsó német egységeket is. Egészen a rendszerváltozásig ez volt november 7. mellett a pártállam legnagyobb ünnepe.
A koalíciós időszak (1945-1948) éveiben a rohamosan növekvő kommunista befolyás ellenére még nem sikerült elérni április 4. lármás megünnepeltetését; változatlanul március 15. maradt a legnagyobb nemzeti ünnep. Révai József, a Magyar Kommunista Párt főideológusának 1947-ben a párt lapjában, a Szabad Népben közölt Ünnepi tanulságok című cikke már a közelgő jövő sötét árnyékát vetítette előre. Révai írásában április 4-e primátusát pedzegette március 15-el szemben. Az 1948-as centenárium fényes külsőségek között került megrendezésre, de árulkodó jel volt, hogy az 1848-as zsákmányolt honvédzászlókat Sztálin utasítására az április 4-i ünnepségen szolgáltatták vissza.
A döntő fordulat 1950-ben következett be, amikor a Népköztársaság Elnöki Tanácsa 10. számú törvényerejű rendeletével április 4-ét a legnagyobb nemzeti ünnepnek nyilvánította. A korszak hangulatának jobb megértéséhez talán tanulságos lehet néhány sort idézni a jogszabály szervilis szövegéből: „Április 4. a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg, népünk és a haladó emberiség tanítója s igaz barátja, a nagy Sztálin iránt. Április 4. nemzeti ünnep, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe, a magyar felszabadulás, a megbonthatatlan szovjet – magyar barátság napja”.
Ezzel kezdődött el a hosszú évekig tartó felvonulási kényszer és hatalmas katonai parádék időszaka. A Rákosi-féle trojka egyik fő oszlopa, a cipészsegédből lett vezérezredes, Farkas Mihály honvédelmi miniszter 1950-ben meghozott rendelete alapján egészen 1965-ig minden évben katonai díszszemlével ünnepelték a felszabadulást. Az utolsó monstre katonai parádét a 20. évforduló alkalmából rendezték meg 1965-ben. Onnantól kezdve már csak ötévente volt díszszemle, az utolsót 1985-ben, a 40. évforduló alkalmából tartották meg.
A felszabadulás napja az egyre jobban felpuhuló Kádár-rendszer utolsó éveiben családi kiránduló programmá, televíziós Önök kérték kívánságműsorrá szelídült. Április 4-ét az 1991. évi VIII. törvény törölte végleg a nemzeti ünnepek sorából.
Forrás: Origo
Hol vannak mindent a legjobban tudó okoskodók írási?
írásai?
“Április 4-ét az 1991. évi VIII. törvény törölte végleg a nemzeti ünnepek sorából.”
.
És a többit! 😛
Remélem azért meg tudjátok bocsájtani családunknak, hogy továbbra is megünnepeljük (persze csak otthon, zárt ajtók mögött) március 08-kát (Öcsém névnapja), április 04-két (Apám szülinapja), november 07-ét (Apám névnapja), december 18-kát (Anyám szülinapja)?!
.
Október 23-át már nyilvánosan is, mióta szabaccságharccá avanzsált!
Sőt a vejemnek dagad is a melle, hogy a szülinapját mennyi ember megtiszteli! 😛
Április 3.-án, a születésem tiszteletére fellobogózták a az országot, 4.-én, meg közösen ünnepeltük a bátyám születésnapját.
Örülök, hogy ti is hazug és cinikus dolognak tartjátok a szovjet megszállás ünnepét.
Már megint korán örülsz.
Szerinted jobb lett volna nácinak maradni?
Sajnos a történelem nem olyan egyszerű, mint amit az utókor hazudik róla.
Hol így, hol úgy, de mindig érdeke szerint.
Bugi!
Még a cikk írója sem veszi a bátorságot arra, hogy eldöntse, megszállás vagy felsza-
badítás volt-e! Aki a Weiss üzemében robotolt éhbérért másképp élte meg mint az a
nagygazda, aki a seregnek szállított. Ez az írás is úgy akarja beállítani a történteket,
mintha mi nem tehetnénk semmiről, csak szenvedő alanyok lettünk volna.
Bugi!
Mint ahogy cinikusnak tartjuk a ’44 március 19-i német megszállás emlékművét is!
.
ebihal!
A Szabadság téri emlékmű pont ezt szeretné áttestálni a bevonuló németekre, mintegy a holokausztért végzett áldozatos magyar tevékenység felmentésére!
A Magyar nép megszállás ünnepének tekintette április 4-ét
Csak a börtönökből kiszabadult bolsevik, kommunista köztörvényes bűnözők, tekinteték felszabadításnak, és ezek utódai. Igaz nekik kiszabadulás volt és felszabadulás.
mandaf!
A te egyszerű világodban ez így van.
í Tied a mennyek országa.
Az én lelkipásztorom nem Gyurcsányi Ferenc “DK”vezető lelkész, ő híveire jellemző a “lelkiekben szegény” jelző.
mandaf!
Tőled már az is szép teljesítmény, hogy leírsz valamit!
A gettóban sínylődő ezreknek egészen biztos, hogy ápr. 4. a felszabadulást jelentette! Az sem mellékes, hogy a háborút a Sz.U.-val mi kezdtük. Nem ők támadtak minket mi támadtuk őket./lásd DONI KATASZTRÓFA/ Aztán ha már megszállásról beszélünk abban német szövetségeseink jártak elő jó példával. Végezetül itt voltak a nyilas banditák! Ezektől is a Vörös hadsereg tisztította meg az országot! Nos tisztelt mandaf és társai ennek fényében 70 évvel ezelőtt az ország igen is felszabadult!
joságos
A gettóban sínylődők mentek málenkij robotra, a nyilas banditák meg az ÁVH-ba.
Ennek fényében nem volt felszabadítás.
A Fideszes narancspropaganda megint hamisítja a történelmet!
Te barom, ez az Origo cikke.
mandaf!
Van esetleg valami bizonyítékod is, vagy csak ezt tudtad megjegyezni?
helyi
A kékcédulás választás sem történt meg, narancspropaganda találta ki.
Ebben az országban még egy kutya szépségverseny sem zajlott le tisztességesen, nemhogy egy parlamenti választás. Voltak és vannak ismert és kevésbé ismert csalások.
A kék cédulás választás 1947. évben volt. A malenkij robot meg az ország egész területére vonatkozott.
Gratula Félix! A lányommal egy napon születtél! Az üldözötteknek biztosan felszabadulás
volt, de nem biztos hogy sokáig örültek neki. Az Aranyvonatról a zsidók kincseit hordták
szét az amerikaiak, a szovjetek szakértőkkel szedették össze a drága műkincseket.
Na- ezt fizettetnék most ki velünk az amerikai zsidók.(már perelik) A drága “felszabadítók”
100 ezernél több lányt, és asszonyt erőszakoltak meg, és fertőztek meg nemibetegségekkel. Mellesleg Fletó tata is egy házából elüldözött auschwizi zsidó házában
“éldegél”..A kételkedő tudatlanok a Terror Házában tekinthetik meg az eredeti bizonyítékokat a nyilas- ávéhás átöltözésről, és hazavihet kékcédula -másolatokat- ha
tetszik neki.Az eredeti szovjet hadijelentés megszállásról szól.A “felszabadítás” szót
Rákosiék nyalták Sztálin seggére.
Az aranyvonat története
A második világháború és az azt követő időszak különös epizódja az aranyvonat története. A világégés utolsó periódusában összegyűjtött és nyugat felé indított magyar zsidó vagyon az elmúlt két évben újra és újra felkeltette a közvélemény és a média figyelmét. A történet és az összefüggések pontos rekonstrukciója mindmáig várat magára. Az alábbiakban vázlatosan foglaljuk össze kutatási eredményeinket, amelyek hamarosan könyv formájában is napvilágot látnak.
Mindenekelőtt egy közkeletű félreértést kell tisztázni. A második világháború utolsó hónapjaiban két olyan szerelvény is nyugat felé indult, amelyet később “aranyvonat” néven emlegettek. Az egyik a Magyar Nemzeti Bank értékeit szállító vonat volt, amely a jegybank tulajdonán (29 tonna arany, illetve valuta-, részvényállomány stb.) kívül a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aranykincsét, közgyűjteményi javakat (Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia értékei stb.) és egyes állami kezelésű letétállományokat (Budapest Székesfővárosi Árvaszék, bűnügyi letétek), köztük különböző forrásokból származó zsidó eredetű vagyont tartalmazott. A szerelvény 1945 januárjában két részletben hagyta el az országot, a cél az ausztriai Spital am Pyhrn volt. A szállítmány itt, Salzburgtól 90 kilométerre keletre került az amerikai hadsereg kezére 1945. május 7-én. A vonat értékeinek nagy részét 1946 és 1947 folyamán az amerikai hatóságok visszaadták Magyarországnak. A zsidóktól elvett értékek jelentős hányada nem érkezett vissza.
(Az aranyvonat összeállítása) A másik, az úgynevezett “zsidó” aranyvonat, zsidó tulajdonú javakat tartalmazott. A Magyarország német megszállása után felálló kollaboráns Sztójay-kormány 1944. március végétől a jogfosztó rendeletek özönét zúdította a magyar zsidóságra. Az április közepén kibocsátott 1600/1944 ME sz. rendelet állami zár alá helyezte a zsidók ingó és ingatlan vagyonának túlnyomó részét. Még a nyilas hatalomátvétel előtt megszületett a döntés, hogy a könnyen mozdítható, legértékesebb zsidó vagyontárgyakat össze kell gyűjteni, és a szovjet csapatok elől nyugatra kell menekíteni. A fővárosban a Postatakarékpénztár Lónyay utcai árverési csarnokában tárolt zsidó vagyon vonatra rakodása október 7-én kezdődött meg, a szerelvény végül október 14-én indult Zircre. Az eredeti tulajdonosok nagy része már hónapokkal korábban elhamvadt az auschwitz-birkenaui krematóriumokban, mások táborokban, a főváros “csillagos házaiban” és munkaszolgálatos századokban várták a háború végét.
A tervvel a másnap hatalomra került nyilas kormányzat is egyetértett, bár a vonat feletti irányítást átszervezte. Novemberben Túrvölgyi Albertet, a “zsidók anyagi és vagyonjogi ügyeinek megoldására kinevezett kormánybiztost” áthelyezték, a kormánybiztosságot a Belügyminisztérium XI. osztálya alá rendelték. Ennek vezetője, Toldy Árpád egykori csendőr ezredes és Fejér megyei főispán így megkapta a zsidó vagyonok feletti szinte korlátlan ellenőrzés jogát.
Eközben tovább zajlott a vagyonkoncentráció. A Zirc melletti Óbányán tárolt szállítmány folyamatosan gyarapodott. A zsidók vagyonát szállító vagonok elsősorban az oroszok által még meg nem szállt, trianoni területekről jöttek. December utolsó, január első napjaiban az értékeket négy részletben átszállították a nyugati határszélen lévő Brennbergbányára. Itt még három hónapon keresztül duzzadt a rakomány, a legutolsó vagon március végén érkezett Szombathelyről. A győri zsidók néhány képével együtt Brennbergbányára, majd a vonatra került a Győri Múzeum számos festménye is. Nem tartalmazott zsidó vagyont az a néhány, személyes holmikkal teli láda és bőrönd sem, amelyeket körülbelül húsz menekülő, nem zsidó magyar rakott fel a vonatra. A néhány tucat festménytől és a pár csomagtól eltekintve a szállítmány teljes egészében az elkobzott zsidó vagyont tartalmazta.
Toldy kormánybiztos novemberben parancsot adott embereinek, hogy a hatalmas mennyiségű ingóságból válogassák ki a különösen értékes darabokat (aranytárgyak, ékszerek, drágakövek) és ezeket helyezzék külön ládákba. A precíz magyar adminisztráció hiteles leltárlistáinak és más dokumentumoknak nagy részét Toldy azért égettette el, hogy a tárgyak eredeti zsidó tulajdonosaira utaló adatok megsemmisüljenek. A szortírozási folyamat eredményeként 105 láda és 2 vaskazetta telt meg különleges értékekkel, aranytárgyakkal, drágakövekkel, igazgyöngyökkel. Ez azonban csak a legértékesebb tárgyak gyűjteménye volt, ezenkívül a szállítmány 1560 láda ezüsttárgyat, 3000 darab csomózott magyar és perzsaszőnyeget, megközelítőleg 10 ezer órát, mintegy 100 darab festményt, porcelánokat, bundákat, bélyeg- és csipkegyűjteményeket, fényképezőgépeket, gramofonokat, fényképezőgépeket, ruhákat és más használati tárgyakat tartalmazott.
Ez tudott dolog Félix! Én csak a “felszaba-dúlás ” szépségeit akartam ecsetelni, többek
között az aranyvonat- történettel. De azért köszi, érdemes volt újból elolvasni.
A felszabadulás szépségeiről már mondtam, hogy mindenki másképpen élte meg a történelmet.
A “tudományos” feldolgozás és definíció kicsit más tészta.
Amennyiben még az előzményeket is figyelembe vesszük, akkor a felelősséget a következményekért viselni kell, mutogatás nélkül.
A szkíták híresek voltak aranyukról, az egész Római Birodalom írigyelte tőlük. Csak hogy tökös legények voltak, akárcsak a pártusok, s a római légiók nem birtak velük. Ugyanígy a hunok, avarok is, sőt a honfoglaló magyarok is sok arannyal rendelkeztek, bizonyítékok a sírleletek. Nagy Károly 15 szekér aranyat rabolt az avaroktól. A középkorban a Magyar Királyság volt Európa legnagyobb aranytermelője.
Hát ez a gazdagság jutott Nyugat-Európa illetve a betelepülő zsidók kezére. Senki sem látott még zsidó aranybányászt! Sőt a festményeket és egyéb értéktárgyakat is a magyarság verejtékéből szerezték, mert amikor bejöttek, egy kajla kipájuk volt csak.
A bankokban a tulajdonosok által letétbe helyezett “zsidó vagyont” a felszabadító szovjet hadsereg, a vonatokon Ausztriába mentett értékeket meg az amerikai hadsereg “társadalmasította”! A magyar állam a saját értékeit sem tudta megvédeni, nemhogy a letétbe helyezett értékeket! Talán ezeket a hatalmakat kellene perelni!
Mi ebből a tanulság? Hát az amit Jézus mondott: (Máté Evangéliuma 6. /19-20 vers.)
Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el.
A felszaba-dúlás egy hosszan értékelhető, fájdalmas történet. A holokauszt üzletelők csak a zsidó vagyont elvételét látják veszteségnek. Még a MÁV-ot is perelték, hogy MÁV vagonokon vitték el a zsidókat. Nem sikerült, legközelebb a Diósgyőri Vasgyár jön sorra, mert ők készítették a síneket.
Eetásak! Mennyi műkincset raboltak el a “felszabadítók”? Nem egy vagon volt. Mikor adják vissza?
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
Szemétláda!
Te mikor pereskedtél azért mert a szomszédodat meglopták?
Ajvé! Hamut szórok ősz fejemre! Nem tudtam, hogy a 1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó gazdag zsidó ősökkel rendelkezik! Már értem.
Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.
Öreg Hüje!
Nem értesz Te semmit, az a bajod! 😛 😀
Te szemétláda vén pöcs.
Te tényleg a hülyék között is a hátrányos helyzetű vagy.
Honnan vetted ezt az ökörséget.
Grünnek igaza van Te semmit sem értesz csak lököd a nagyobbnál nagyobb hülyeségeket.
Na de, felix!
Mit szól Anikó a Krizantém utcából ha így elengedjük magunkat?!
Van egy ötlete orbánozzuk le, nevezzük egyszerűen hímivarsejtnek!
Az nem sértő, hiszen Vezírünknek a szeme se rebbent és vigyorogva helyeselt régi barátjának!
Egy normális ember sovány-disznóvágtában rohant volna Polt Péterhez jó hírnév és becsület sértésért elégtételt követelni! 😛 😀
Grün Izidor!
Velem lehet beszélni.
Megegyeztünk.
Mély magyarok figyelmébe ajánlom az alábbi cikket.
Akkor most mi van?
http://gepnarancs.hu/2015/04/hoppa-arpad-nepe-a-zsidosag/
“„Opre roma – fel, cigányok!” Negyvennégy éve ez a romák jelmondata a világ minden táján. Az első Roma Világkongresszus döntött erről 1971. április 8-án, Londonban. Ott született döntés a cigányság közös zászlajáról és himnuszáról is: a romák ekkor nyilvánították ki először, hogy ugyanahhoz a néphez tartoznak. A dátum 1990 óta a roma kultúra nemzetközi világnapja. Az ünnep jelentőségéről és a magyar cigányság jelenéről Daróczi Ágnes kutató, szerkesztő, író, előadóművész és aktivista beszélt a Hír24-nek.”
.
Itt egy álláspont a megoldásra, egy békemenetestől!
“Legyen minden Oláh Gergő, és éljen velünk boldogan. Az állatok meg ne legyenek. Sehogyan se. Ezt kell megoldani – de azonnal és bárhogyan! ” http://mandiner.hu/cikk/20130105_bayer_zsolt_ki_ne_legyen
,
http://www.hir24.hu/kultura/2015/04/07/fel-ciganyok%281%29/
Mindenki állat akinek nincs pénze bérgyilkosra.