Sötétbe borult a világ

 MHO
Sötétbe borult a világ
A Föld órája elnevezésű globális kezdeményezés keretében több nagyváros nevezetessége is sötétbe borult egy órára. Lekapcsolták a világítást az Eiffel-toronyban, az Empire State Buildingen és a Vörös téren is.

Az akció bölcsőjében, Ausztráliában is több helyen oltották le a világítást. A program részeként a sydney operában sötétben adott koncertet a ház szimfonikus zenekara, amely Gustav Holst angol komponista legismertebb művét, A bolygókat adta elő.

A kezdeményezéshez természetesen több európai város is csatlakozott. Moszkvában a Vörös téren kívül a Kreml külső megvilágítását, a GUM nagyáruház, a Vaszilij Blazsennij-székesegyház és összesen mintegy 300 ismert moszkvai épület fényeit oltották ki helyi idő szerint este fél 9-kor egy órára. Oroszországban 2008-ban csatlakoztak a környezetvédelmi akcióhoz. A Kreml reflektorait először 2013-ban oltották le.

Párizsban a francia főváros talán legismertebb jelképe, az Eiffel-torony is elsötétült fél 9-kor, de biztonsági okokból öt perc múlva ismét felragyogtak a lámpák. A Notre Dame katedrális, az opera, a városháza és több száz más épület egy órán át marad sötétben.

Helyi idő szerint fél kilenckor kapcsolták le a villanyokat az ezer fényben égő Times Square-en és a 102 emeletes, 381 méter magas Empire State Buildingben, illetve az East Riveren fekvő ENSZ-palotában. De a Broadway színházainak fényreklámjai is kialudtak egy órára.

A híres központi tér óriási fényreklámjainak elsötétülését a városlakók és turisták sokasága tapsviharral és ujjongással fogadta. Az akcióhoz a megapolisz lakóinak tízezrei csatlakoztak, de “lámpaoltás” volt hatvan perc erejéig háztartások ezreiben az Egyesült Államok számos más nagyvárosában is.

Forrás: MHO

Egy hozzászólás “Sötétbe borult a világ” bejegyzésre

  1. hajaj szerint:

    “Sötétbe borult a világ”
    Az emberiség nagy része abban él.

Itt lehet hozzászólni !