25 éve bontották le a csepeli Lenin szobrot

Az eredeti alkotás selejt volt

Csepel.hu

marc14_03

Éppen 25 évvel ezelőtt, 1990. március 14-én szerelték le talapzatáról a Csepel Művek kapuja előtt álló, karját nyújtó Lenin szobrot. A Fidesz, az SZDSZ és a Független Kisgazdapárt közös akcióján a most először közzé tett fotók alapján ott lehetett Krassó György, a Magyar Október Párt vezetője is. Krassó egy évvel később már nem élt, a történtek pedig egy hamis legenda miatt csaknem feledésbe merültek. Az archív képek a közelmúltban kerültek elő a Csepeli Helytörténeti Gyűjteményből, és most először tesszük közzé őket. 

GALÉRIA

Nem akármilyen nap volt az a március 14, amikor Lenin csepeli szobra elbúcsúzott a gyárkaputól. Magyarország államformája ekkor már köztársaság, de aznap még egy utolsó ülést tartott az 1985-ben alakult, pártállami Országgyűlés. Ezen a napon hagyta jóvá az IMF azt az újabb, 206 millió dolláros készenléti hitelcsomagot, amely nélkül az ország csődbe ment volna (ugye ismerős), és ekkor kezdődtek meg Bonnban a nemzetközi tárgyalások Németország újraegyesítéséről is.

kis01

A selejt, a zsíroskenyér és a partizánmese

Az “ismeretlen szovjet művész” által készített alkotás több forrás szerint Budapest első köztéri Lenin szobra volt, és Moszkva Város Tanácsa ajándékozta a csepeli munkásoknak. Az 1958. november 7-én felavatott ajándék azonban a kommunista ideológiához hasonló selejtnek bizonyult. Rohamtempóban korrodálódott, tíz év alatt annyira tönkrement, hogy szégyenszemre ki is lyukadt. A Csepeli Fémműben öntötték újra 1969-ben: az évszám még jól kivehető a szoborbontás most előkerült fotóinak egyikén, ami az alkotás alját mutatja. A szoborcsere, vagyis Lenin megfiatalodása 1970 márciusában történt, első forrásunk szerint titokban.

kis05

Felirat a szobor alján

A karját nyújtó Lenin a propagandának köszönhetően gyorsan a “vörös” Csepel egyik jelképévé vált. Számtalan fénykép készült róla, és a szocializmus idején a gyárkapu őrei biztosították, hogy senki ne gyalázhassa meg a kommunista ikon szobrát. Több legenda szerint azonban ez mégis sikerült, és 1979-ben – vagy máskor -, az országos áremelések hatására zsíroskenyeret tettek a szobor kinyújtott tenyerébe. Akár megtörtént az eset, akár nem, a történet különböző évszámokkal és szereplőkkel az egész országban elterjedt.

A rendszerváltás idejére azonban az emberek tízmillióit legyilkoló ideológia szobrait elérte a lebontás veszélye. Ez Csepelen is így történt. Az MTVA internetes kronológiája szerint így a Fidesz, az SZDSZ és a Független Kisgazdapárt közös akcióján szerelték le a szobrot a talapzatáról 1990. március 14-én. A képeket tartalmazó doboz felirata alapján a most elsőként bemutatásra kerülő fényképek is ekkor készültek. A fotók érdekessége, hogy az egyiken nagy valószínűséggel Krassó György látható, aki a rendszerváltás ismert ellenzéki politikusa volt, és az ötvenes években éppen a Csepel Művekben dolgozott.

kis06

Krassó György balra

kis02

kis03

A szobor levétele és elvitele azonban egy érdekes legendát, valóságos rendszerváltás-kori partizánmesét szült: ma is ez olvasható a budafoki Memento Park egyik leírásában. Miután ismerjük a valóságot, elolvasásakor szinte halljuk az Internacionálé sorait a múlt eltörléséről:

“A rendszerváltás politikai változásait kísérő szoboreltávolítások időszakában egyes szervezetek arra készültek, hogy ledöntsék a csepeli Lenin-szobrot. A gyár munkásai erről tudomást szereztek, és a szobrot a tervezett ledöntés előtti éjszakán megmentették és az üzem egyik pincéjében elrejtették.”

A szobor a leszerelését követően hat évig egy pincében várta második újjászületését, ami 1996-ban jött el. Akkor a Csepeli Fémmű Rt. és a Csepel Közhasznú Társaság a Memento Parknak ajándékozták. A karját nyújtó csepeli Lenin azóta is a többi “kommunista szellem” társaságában található a szoborparkban.

Csepel.hu

 

59 hozzászólás “25 éve bontották le a csepeli Lenin szobrot” bejegyzésre

  1. Csillagszem szerint:

    Büdös kommunisták ma is ugyanígy hazudnak.

  2. ebihal szerint:

    Miért bántod a családodat?

  3. felix szerint:

    Elhidegült. 🙂

  4. Csillagszem szerint:

    Tipikus kommunista vagy.

  5. felix szerint:

    Csillagszem!
    Az milyen?
    Az olyan mint te nem ér.

  6. Bugi szerint:

    Felix, szerintem neked még ott van egy kis Lenin szobor az íróasztalod fiókjában, a párttagkönyved mellett.

  7. hajaj szerint:

    Azok a boldog, szép idők! Miért kell bántani az elődeinket, ők is a múltunk, jelenünk tagjai. Egy nagy bajuk volt, hazugságra építettek. S ma?

  8. felix szerint:

    Bugi:
    Soha senkiről nem volt szobrom, se képem, kivéve Gagarint.
    A tagkönyveim viszont megvannak, mert életem nem tagadott részének tanúi.
    Nem vagyok szemétláda, sem fideszes kormánytag.

  9. Grün Rikárdó szerint:

    “Döbbenetes magyarázatot adott Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője arra, hogy Kulcsár Gergely miért köpött bele a fővárosi Duna-parton található, a holokauszt áldozatainak emléket állító vascipők egyikébe.”
    .
    Hirtelen felindulásból akár a Dunába is ugorhatott volna a szerencsétlen hülyéje!
    .
    http://sztarklikk.hu/egyeb/sztarklikk-kozelet/167217/

  10. Csillagszem szerint:

    Csak kommunista. Több embert ölteltek meg, mint a nácik.

  11. Csillagszem szerint:

    Ezt Felixnek címeztem.

  12. felix szerint:

    Mesélj Csillagszem.
    Mikor és kiket öltem meg?
    Lehet, hogy többet tudsz rólam mint én.
    Kezdj bele.

  13. felix szerint:

    Tetszik az új neved. 🙂

  14. Tarjányi László szerint:

    Én is ott voltam, mentem ki délelőtt a Szövetség ABC-be, láttam a darut. Visszafelé megálltam ott a nézelődők között, s megvártam amíg leemelték s egy teherautón elvitték. Kicsit bajlódtak a talapzat alatt a lángvágóval, amíg sikerült a rögzítést megszüntetni. Semmi felhajtás nem volt, mindenki ment a dolgára, mintha ilyen esemény mindennapos dolog lett volna!

  15. Tárnoki Csaba szerint:

    Legalább nem hordták szét a vasat, mint azt sok gyárunkból már megtették rendszerváltás után… Tolvaj banda elől kellett elrejteni. Most ez a banda lopaj szét legálisan a népet…

  16. Bugi szerint:

    Akik a gyárat szétlopták, azok mind az MSZP-ben politizáltak.

  17. Grün Rikárdó szerint:

    Hogyne kedves Bugi!
    Az édesanyjuk egy rohadt szemét kurva, az apjuk pedig munkásőr és párttitkár!
    Jelenleg pedig fityeszesek?! Tetszés szerint bővítheted!
    😛 😀
    Stumpf István – jelenleg alkotmánybíró, volt MSZMP-tag, a Hazafias Népfront volt alelnöke,
    Járai Zsigmond – jelenleg a Költségvetési Tanács elnöke, volt MSZMP-tag, volt kormánytag, III/II-es együttműködő,
    Matolcsy György – az Orbán-kormány nemzetgazdasági minisztere, volt MSZMP-tag, III/II-es együttműködő,
    Martonyi János – jelenleg külügyminiszter, volt MSZMP-tag, kormánytag, III/II-es együttműködő,
    Pintér Sándor – jelenleg belügyminiszter, volt MSZMP-titkár,
    Boross Péter – jelenleg a Fideszt segíti, volt MSZMP-tag,
    Pozsgay Imre – részt vett az új alaptörvény megalkotásában, volt MSZMP KB-tag,
    Csintalan Sándor – jelenleg a Fidesz házi csatornájánál, a Hír TV-nél dolgozik, volt MSZMP- és MSZP- tag,
    Schmitt Pál – jelenleg köztársasági elnök, 1989 előtt pedig miniszterhelyettes
    Kerényi Imre – miniszterelnöki megbízott, volt MSZMP alapszervezeti titkár,
    Szita Károly – jelenleg fideszes kaposvári polgármester, volt III/III-as együttműködő,
    Mikola István – az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere, 2006-ban a miniszterelnök-helyettesi poszt jelöltje, a Hazafias Népfront alelnöke volt,
    Fónagy János – jelenleg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, volt MSZMP-tag,
    Varga Mihály – jelenleg fideszes országgyűlési képviselő, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, volt KISZ-titkár,
    Deutsch Tamás – jelenleg EP-képviselő, volt KISZ-titkár,
    Orbán Viktor – miniszterelnök, volt KISZ-titkár
    Kövér László – fideszes országgyűlési képviselő, a narancsos kormány házelnöke, volt KISZ-titkár, a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány és Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága alá tartozó Társadalompolitikai Intézet munkatársaként is dolgozott.

  18. felix szerint:

    Bugi!
    Nagyon elmehetett az eszed, ha még az ünnepre sem tért vissza.

  19. Bugi szerint:

    Nézzétek meg a gyárat. Szégyen, hogy csak lopni volt jó az elvtársaitoknak.

  20. elhallgattatni szerint:

    EZEN A NAPON TÖRTÉNTEK (Az 1848-as forradalom apropóján):

    1848. március 15-én a pesti nép követelésére a Nemzeti Színházban bemutatták Katona József Bánk bánját.

    1849. március 15-én az 1848-as forradalom 1. évfordulójára Bem József altábornagy kiűzte az ellenséget Erdélyből.

    1948. március 15-én az 1848-as forradalom 100. évfordulója alkalmából első alkalommal adták át a Kossuth-díjakat.

    1972. március 15-én Budapesten több száz fő tüntetett a függetlenségért. A rendőrség szétverte a tüntetést.

    1986. március 15-én rendőrség erőszakkal lépett fel a Budapesten tüntető fiatalokkal szemben.

    2008. március 15-én összecsapások zajlottak Budapesten a rendőrség és 1000–1500 főnyi tüntető között

  21. felix szerint:

    Bugi!
    Szerinted hány ember dolgozik ma a gyár területén?
    Nézd meg a termőföldeket, csak a támogatás beszedését szolgálják.
    Akik meg megművelnék elnyerték a közmunkás kitüntető címet.
    Van selejt minden oldalon.

  22. felix szerint:

    “Semmit a nép nélkül” Hazudta a vezér azon a napon, melytől a nép kétharmadának ellenére, érvényes a vasárnapi nyitva tartás.
    További jó szopást a népnek. 🙂

  23. Bugi szerint:

    A gyárban már csak az működik, amit nem az ex-kommunisták privatizáltak. A Siemens meg az erőmű. Az összes többi üzemet tönkretették a tolvaj elvtársak.

  24. felix szerint:

    Bugi.
    A piaci ismereteid egyenlő a nullával.
    Sorold fel az országban működő vasműveket.

  25. Bugi szerint:

    Piaci ismereteim? Miért, most mennyibe kerül fél tucat tolvaj kommunista? Három vasmű, négy, öt?

  26. Tárnoki Csaba szerint:

    Bugi
    Akkoriban a munkások (a nép ha úgy jobban tetszik) “mentettek ki” ezt azt a gyárakból (szögbelövő, kalapács ,csavarhúzó)… most meg egész gyárakat, életeket tesznek tönkre. azért van különbség… aki most “elvtársazik”, az az előzőben “nácizott”, következő rendszerben “demokratázni” fog az is biztos! Le kellene venni a szemellenzőt és helyén kezelni, előítéletek nélkül a dolgokat, máskülönben azt sem látja, hogy mi folyik most!

  27. Bugi szerint:

    A kommunisták nem is a munkások voltak, hanem a tolvajok, akik párttitkárként henyéltek, aztán szétlopták a gyárat.

  28. Tarjányi László szerint:

    Grün, ne kisebbítsd Csintalan Sándort! Nem volt MSZP-tag és nem a HÍRTV-nél dolgozik!
    Ellenben az MSZP ALELNÖKE VOLT és a HÍRTV EGYIK RÉSZTULAJDONOSA. Elege lett a vörös szarrakásból, s átpártolt!
    Láttunk már ilyet, csak a Jobbikot kímélné meg a sors a szerencselovagoktól!

  29. felix szerint:

    Tehát Ő nem köpönyeg forgató.
    Tudjuk.

  30. felix szerint:

    Bugi.
    Hány melós pártitkár volt Csepelen és hány függetlenített.
    Ma csúcsra jár a tájékozatlanságod.
    Ugye milyen finoman fogalmazok?

  31. Tarjányi László szerint:

    Dehogy nem! Csak szerencsére a másik filoszemita pártnál landolt!

  32. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó micsoda kérdést tett fel, ponttal a mondat végén? “Hány melós pártitkár volt Csepelen és hány függetlenített.” Költői “pontos” kérdés. Szerencsétlen nem hallott a vállalati négyszögről. Ahány cég a Művekben, annyi (1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó mennyi?), meg a “melós pártitkárokról” (ahány alapszerv, annyi, négyszög, 1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó mennyi?) órabér kedvezményéről, amit a többi melósnak kellett megtermelni.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  33. nagyapó szerint:

    Milyen szerencse hogy a Jobbikban csak egyenesmúltú káderek vannak, mint pl. Vona, Volner, esetleg Balczó! Itt nincsenek kurflik.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  34. Tarjányi László szerint:

    Ők nem kezdtek a szélsőliberális oldalon! 1998-ban a Csepp TV-ben Kövér László mellett ültem a jelöltek vitájában, szóvátettem neki hogy 1990. június 4-én az egyperces néma felállásnál kivonultak a fideszesek az ülésteremből. Továbbá, hogy személy szerint ő, másmint Kövér László mondta a parlamentben hogy a katonaságot fel kellene oszlatni. Mondtam neki, ezt 1918-ban már egy Linder Béla nevű gazember, Károlyi “hadügyminisztere” elmondta, de meg is tette, s ennek eredménye lett Trianon.
    Kövér nem átallotta azt mondani, hogy ő nem emlékszik rá hogy ilyet mondott, a következő alkalomra majd utánna néz.

    Hát utánna nézett, s a következő Csepp TV-s vitánál nem szólt egy szót sem erről.
    Arra volt esze, hogy a 2002. ápr. 9-i 15:55-kor a Fidesz Lendvay utcai székházának faxára elküldött üzenetemet felhasználja, amit neki mint kampányvezetőnek címeztem.

    A Fidesznek az ELMÚLT 13 ÉV ALATT NEM VOLT MÓDJA, HOGY A HÁLÁT KÉZZELFOGHATÓAN IS KINYILVÁNÍTSA! Ez ORBÁN ÚR SZÉGYENE IS, aki a veje jövőjével azért törődik!

  35. felix szerint:

    Ma szemben ült velem az egyik kikelt vetésed.
    Fekete öltözet “ne bántsd a magyart felirattal.
    Fekete kosz a tíz körme alatt és ájulásig részegen.
    Gratulálok.

  36. Tarjányi László szerint:

    A szemedbe nézett talán és összerezzentél?

    Koszos a körme? Hát így van ez azoknál akik fizikai munkából élnek! Gondolom, anno nektek tiszták voltak a körmeitek mszmp-s korotokban a semmittevéstől! Egyébként meg láttam már Salamon Berkovitzot is tiszta feketében, s az olyanokat bezzeg nem nácizzátok!

  37. felix szerint:

    Szerencsétlen hülye nagyapó.
    Nem minden pártitkár volt függetlenített.
    Már megint hülyére ittad magad.
    Az én egyik kollégám is pártitkárvolt, mégis éppen úgy dolgozott mint én.
    Ennek ellenére az üzemi négyszög tagja volt.
    Ne ugass már annyit!

  38. felix szerint:

    Március 15. én a melós is kipucolja a körmeit.
    Amikor én voltam melós, akkor munka után lezuhanyoztam és kikeféltem a munka piszkát a körmöm alól.
    Nem félig lecsúszva az vonatülésen feküdtem részegen és a kalauznak nem kellett többször is megráznia, hogy bemutassam a jegyemet.
    Igaz engem nem Tarjányi “nevelt” magyarnak.
    Jönnek a “derék”fiaid.

  39. Tarjányi László szerint:

    Akármit írsz, én a népem nem tagadom meg soha! Olyanok, amilyenek! Elvégre én is egy parasztgyerek vagyok!

  40. felix szerint:

    Mivel egyedül volt ez a szép magyar gyermek, nem nagyon mert a szemembe nézni.
    Tudod ma már leszarom a fajtádat, fiatalabb koromban, ha beszólt akkor bevertem a képét.
    Másodszor már egyik sem tette meg.
    Ennyit a hülye összerezzenéstől.
    Nyeszlettebb vagy nálam és mégis azt hiszed, hogy én rezzennék össze?
    Te nem mernél a szemembe nézni.

  41. Tarjányi László szerint:

    Jó nagy marha lehetsz, ha nálad nyeszlettebb vagyok a 180 cm-mel meg a 125 kilómmal! 😀

  42. felix szerint:

    Mondjuk én 191 cm vagyok de csak 85 kg, mert rendszeresen sportolok. Heti 3 edzés.
    A gigámat azt nézheted.

  43. Tarjányi László szerint:

    Éppen ma kérdezték tőlem, tudom-e hogy ki vagy! Talán csak nem Takács Krisztiánhoz jársz edzeni?

  44. Tarjányi László szerint:

    Pákozdi Jóskával és Lehmann Viktorral vagy egy magas, de bennük több az anyag! Szerintem te vagy az akivel egyszer az ifjúsági táborban beszéltem az Ibiza lakóparkos lakossági fórum után, s aki Gyurcsánytól “spontán” kérdezett a Munkásotthonban. Tévednék?

  45. felix szerint:

    Nem.
    Ne törjétek a fejeteket, mert az igazi nevem sem mondana nektek semmit.
    Egy vagyok a hétköznapi emberek közül.

  46. Tarjányi László szerint:

    Én is az vagyok! Nekem egyébként teljesen mindegy ki vagy.

  47. felix szerint:

    Nem tévedsz, de ezt már egyszer tisztáztuk.
    Tudod “az a rossz fogú, rossz arcú” ahogy akkor írtad.
    A kérdezés a valóban spontán volt de az, hogy szót kaptam nem volt teljesen véletlen, hiszen Tóth Mihály ismer.
    Nincs bennem semmi titok és a személyem sem érdekes

  48. Tarjányi László szerint:

    Tóth Mihály is ott volt a koszorúzásnál, ma már ő is csak egy hétköznapi ember! Milyen szép, hogy itt Csepelen, de másutt sem, senki nem harapja át más torkát! Láttam a közszereplőket, akik tépik egymást a médiában, ott meg vigyorogva kezet fognak egymással! Megy a parasztvakítás ezerrel, a nép kapkodja a fejét hogy kire szavazzon! Aztán mások meg már előre eldöntötték ma te, holnap meg én kormányozok! S egyetértenek abban, hogy a fő ellenség a Jobbik, mert ha hatalomra kerül, vége a közpénzek barátságos elosztásának, lásd Wallis-Észak-Csepel szindikátusi szerződéses MSZP-Fidesz összeborulás!

  49. felix szerint:

    Ha ne adj Isten a jobbik jönne, akkor sem változna semmi csak a bűnbak miközben ők is lopnának ezerrel.
    Nagy duma van ott is és kevés becsület.
    A saját csőcseléke nagyobb gond lenne mint a bármelyik pártnak az övé.
    Nem tehetné meg, hogy ne szolgálja ki.

  50. felix szerint:

    ….Isten ha a ….

  51. Tarjányi László szerint:

    Az itteni kommentelők mindig meg akarnak köpködni engem, ha valamit jót írok Orosz Feriről, pedig csak kölcsönösen tiszteltük egymásban az eszes parasztgyereket! A félegyházi a nyírtassit és viszont! 😀

  52. felix szerint:

    Ferit én is tiszteletem, de ma már nem tudom, hogy mit gondoljak felőle, mert annyi pletyka kering körülötte. Azt tudom, hogy nagy munkabírású és valóban eszes ember.

  53. nagyapó szerint:

    Széchenyi-díjat kapott Dr. Rózsa Huba teológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem nyugalmazott professzora, a csepeli Kisboldogasszony plébánián segítő atya.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  54. felix szerint:

    Csányi is.
    Az egyetlen tisztességes bankár.

  55. felix szerint:

    Ő egy kicsit nagyobb elismerésre volt méltó, mert nem verte át a devizahiteleseket.

  56. Grün Rikárdó szerint:

    Brókerbotrány közepén kitüntették a felügyeletet kétszer is vezető Szász Károlyt
    .
    Legfeljebb visszaveszik Tőle?! 😛
    .
    http://hvg.hu/gazdasag/20150316_Brokerbotrany_kozepen_kituntettek_a_felug

  57. Tarjányi László szerint:

    Dr. Rózsa Huba pápai prelátus, egyetemi tanár
    Miséző pap: Csepel-Belváros – Kisboldogasszony plébánia, vasárnap fél 12
    A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának (akkor: Hittudományi Akadémia) tanára 1977-től.Dékán 1986-88, 1998-2000.

    Gratulálunk a kitüntetéshez! Miséi felérnek egy egyetemi előadással, nagyon sokan kedvelik és tisztelik Csepelen!

  58. […] A Lenin szobor bontása 1990. március 14-én […]

Itt lehet hozzászólni !