A rezsicsökkentés nemzeti ügy – Németh Szilárd sajtótájékoztatója

Csepel.hu

A rezsicsökkentés nemzeti ügy - Németh Szilárd sajtótájékoztatója

Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján reagált arra, hogy a magyar energiaszabályozás miatt uniós kötelezettségszegési eljárás indult hazánk ellen. A képviselő kijelentette, hogy a kormány a rezsicsökkentést nemzeti ügynek, a hazai függetlenség egyik zálogaként tekinti.

Németh Szilárd elmondta, az Európai Bizottság már 2013 júniusában indított egy un. előzetes kötelezettségszegési vizsgálatot, amely most jutott abba a szakaszba, hogy a kötelezettségszegési eljárás hivatalosan is megindult hazánk ellen. Az eljárás a képviselő szerint azokat az intézkedéseket támadja, amelyek a rezsicsökkentést biztosítják.
Az Európai Bizottság 29 oldalas dokumentuma többek között kifogásolja a Magyar Energetikai –és Közmű-szabályozási Hivatal működési rendjét, hogy a Hivatal az árszerkezetről nem önállóan dönt, hanem azt törvények határozzák meg számára. A másik probléma Brüsszel szerint az, hogy a Hivatal jogszabály-alkotási jogot kapott, és az általa alkotott rendeleteket csak az Alkotmánybíróságon lehet megtámadni.

– 2002 és 2010 között Magyarországon azért lehetett folyamatosan emelni a gáz és a villany árát, mert a külföldi tulajdonú szolgáltatók képviselői az akkori energia hivatalnál hasraütés-szerűen mondtak be különböző költségeket, amelynek valóságalapját senki nem ellenőrizte. Ennek következtében a magyarok fizették Európában a legmagasabb gázszámlát és a második legmagasabb villanyszámlát – mondta Németh Szilárd, majd emlékeztetett arra, hogy amikor 2013. január elsején hatályba lépett az első rezsicsökkentési törvény, egyes energetikai cégek bírósághoz fordultak, ahol nekik adtak igazat. – Ha a parlament és a kormány elfogadta volna ezt az elsőfokú bírósági döntést, akkor ma nem beszélhetnénk rezsicsökkentésről – tette hozzá, majd felhívta a figyelmet, hogy ahogy a Fidesz-KDNP az elsőfokú bírósági döntés után kiállt a rezsicsökkentés mellett, úgy most is minden törvényes és szabályos eszközt felhasználnak arra, hogy a rezsicsökkentés nyerteseit, a magyar családokat, valamint a kis-és közepes vállalkozásokat megvédjék az újabb brüsszeli támadástól.

Németh Szilárd hozzátette, nem csak Magyarország kapott ilyen felszólítást, hiszen több uniós ország is élt azzal a lehetőséggel, hogy saját maguk határozzák meg az energia árakat. – A brüsszeli bürokraták, akik az energia cégek kívánságait hajtják végre, egységesíteni szeretnék ezt a kérdést, és olyan szabályozást alkotni, hogy a nemzetállamok kormányainak ne legyen beleszólásuk. Így a rezsicsökkentést nemcsak szociális és gazdasági kérdésként, hanem az ország szuverenitásának a kérdéseként is kezeljük – mondta a képviselő, majd kiemelte, hogy az Eurostat januári adatai alapján a magyarok fizetik a második legolcsóbb gáz –és villanyszámlát.

Kérdésre válaszolva megdöbbentőnek nevezte a Főgáz Zrt.-nél végrehajtott mérőóra cseréket. Mint ismeretes, a társaság a fogyasztók jelentős részénél a szükségesnél nagyobb ellátásra méretezett mérőórákat szerelt fel, amely magasabb költséggel járt, és azt a fogyasztókra terhelték. Németh Szilárd elismerését fejezte ki azoknak, akik ezt a vizsgálatot elvégezték, hiszen az ügy több ezer fogyasztót érint, ráadásul pont a leginkább rászorulókat. Továbbá fontosnak tartja, hogy a hatóságok vizsgálják ki, történt-e bűncselekmény, és a felügyelő bizottság felelős-e az ügyben.

Forrás: Csepel.hu

40 hozzászólás “A rezsicsökkentés nemzeti ügy – Németh Szilárd sajtótájékoztatója” bejegyzésre

  1. Grün Rikárdó szerint:

    “2013-ban, a nagy rezsicsökkentés idején még 391 dollár volt ugyanennek a gáznak az ára, és tavaly is 360 – 320 dollár között mozgott – vagyis most lehetne csökkenteni a földgáz fogyasztói árát – ám a kormány nem teszi. Egy MSZP képviselői kérdésre az energiapolitikáért felelős Seszták Miklós miniszter a kérdésekre rámutatott arra, hogy a lakossági gázárat nem a kormány, hanem a Magyar Energetikai Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) állapítja meg a törvény szerint. Ők megnézik, hogy mi mennyibe kerül, és aztán az adatok alapján javaslatot tesznek a gázárra.”
    .
    Most Szíjjártó szerint 260 Dollár/1000 köbméter!
    Na erre varrjál gombot Rezsigladiátor! 😛
    :
    http://www.napi.hu/magyar_gazdasag/igy_trukkozik_a_kormany_a_lakossagi_gaz_araval.594406.html

  2. ebihal szerint:

    Vagy 3 hete, a pénteki megszólalásában azt mondta a Vezír, hogy a gáz ára az olajhoz
    volt kötve a szerződés szerint, így a szabadpiaci gázár nem lehetett hatással a hazai
    fogyasztói árakra. Akkor ez a szerencsétlen miről is beszél?

  3. felix szerint:

    A kormány szándékosan magasan tartja a kifli árát. 🙂

  4. Tarjányi László szerint:

    Komcsik, miért nem komcsi blogon köpködtök?

  5. nagyapó szerint:

    Az eetásak megint hülyék.
    Eetásak mikor jár le a hosszútávú szerződés, ami rögzített gázárat tartalmaz? 2015-ben. Tetszettek volna jobb szerződést kötni! Küldjék el Veres et.-at, hogy vegyen 260 $-ért gázt, aztán fizesse ki a kötbért!!!
    Dumálni könnyű, már Marosán is megmondta “nem a zsömle kicsi, a pofátok nagy”

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. felix szerint:

    Már megint hülyeséget dumálsz szemétláda?
    Honnan vette a fidesz az olcsóbb gázt amit az haverok adtak el?

  7. felix szerint:

    Ahol elfér a kis nyilas ott elfér a komcsi is.

  8. Tarjányi László szerint:

    Talán nem a “baloldali összefogás” szeretne hatalomra kerülni 2018-ban? Önálló média, így csepeli médium nélkül ez nem fog menni! Majd tán megkéritek Ábel Attilát, hogy hadd köpködjétek még egy kicsit a Fideszt, mert különben a csepeliek esetleg mégis őket választanák? Mi lesz ha lehúzza a kommentelési rolót, aztán majd nem lesz hol kampányolnotok, mert még egy kis pénzmagot is sajnáltok saját magatokba invesztálnotok!
    Ha nem reszkíroztok még egy kis pénzt sem magatokra, akkor a csepeli nép hogy merje rátok bízni a költségvetést meg a kasszát!

  9. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó megint röfög. Nem tudja, hogy a gázt, amit a szocik is használnak, nem a Fidesz, hanem a kormány vásárolja. A kormány előrelátóan visszavásárolta a gázüzletágat (és a tárolókat) – amit a szocik elkótyavetyéltek – az E.ON-tól. Ezáltal lehetősége lett a céget nonprofittá tenni és az E.ON nyereségével csökkenteni a gáz árát.
    Így segít a kormány az embereken. Ez baloldaliság!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  10. felix szerint:

    Ezt te sem hiszed szemétláda.
    Offshore cégek milliárdokat nyertek a bolton.
    Ne hazudj.

  11. Tarjányi László szerint:

    Felix, te politikai hontalan vagy! Azt se tudod kinek az érdekében kommentelsz! Kiléptél az MSZMP-ből, az MSZP-ből, mert nem értettél velük egyet. Mégis tolod a szekerüket, mert ugyan utálod őket, de a Fideszt mégjobban!

  12. felix szerint:

    Ja kérem.
    Fontosabb a hazám mint a pártok.
    Van ilyen.
    De politikailag sem voltam soha sem hontalan, legfeljebb hosszú évekig párton kívüli.
    Mivel van és volt saját értékrendem, megpróbáltam időnként egy egy közösségben megtalálni azt. Amikor ez nem jött össze, akkor léptem.
    Maradtam az aki mindig is voltam.

  13. felix szerint:

    Úgy akartam és akarok “komcsi” lenni, ahogy az írva vagyon.
    Képességei és szükségletei szerint.
    Ennyi és nem több.

  14. Tarjányi László szerint:

    Van ilyen. Én is ezt teszem, csak az én hazámnak más az útja mint a tiédnek! Az én vetésem megsokasodott, 1995-ben elsőként nekem volt trianonos zászlóm, most már rég óta nem hordom, tüntetni sem járok. A vetés beérett, vannak fiatalok, sokan, nagyon sokan! Az egyetemisták között a legtöbben!
    A te követőid meg kihalnak! Ha én valaha is komcsi lettem volna, maradtam volna Thürmernél, semmi esetre sem csatlakoztam volna a nagytőkés, burzsoá szocialisták pártjaihoz! A köpönyegforgatás nem az én műfajom, szerencsére a Teremtő kulákcsaládba potyantott, így aztán sohasem kellett, sem az átkosban, sem a gengszterváltás óta kormánypártinak lennem!

  15. felix szerint:

    Nem is leszel soha kormánypárti.

  16. Tarjányi László szerint:

    Egyáltalán nem bánom! Nekem csak két célom van, nekem nem a politikai irányvonal a lényeges, a magyar maradjon független, s csak a saját érdekei szerint cselekedjen!

    1. Magyarország egyszer legyen olyan mint volt!
    2. Örökké éljen a magyar nemzet!

    Azaz a magyarság éljen a régi hazájában, a saját szokásai és kultúrája szerint!
    Kizárólag olyan szinten amit saját munkája lehetővé tesz, ne éljen mások kárára, de azok se a magyarságéra! A világpolitika a magyart nem érdekli, a mi érdekeink a Kárpátok vízválasztójánál véget érnek! Éljen mindenki a saját országában, ahogy régen is tette!
    S ha ezt teszi, kívánok minden népnek boldogulást, békét! Minket tessenek békén hagyni! Mi magunk között szeretnénk élni!

  17. felix szerint:

    Álom világban élsz.
    Sajnállak.

  18. bonifác szerint:

    A baloldaliság – igen ritkán- esetllegesen függött-függ össze a hazafisággal.Először a
    szovjetbarátság- (esetlleg csatlakozás a szovjethez-amit a hadihelyzet akadályozott meg)
    most a KRITIKÁTLAN amcsi- nyugat barátságban fejeződik ki..Nem fejezi ki a magyar
    érdekeket. (a nyugatiakat annál inkább!!) Félix! lehet, hogy magyarnak érzed magad, de
    biztos, hogy nem nem magyar érdekek szerint cselekszel.(qui prodess) Sajnálom…
    A gáz, és olajár olyan gumicsont, ami rágógumiként szolgál okos okoskodóknak.Csak a
    mit miért? Marad a hülyéknek.

  19. felix szerint:

    bonifácí!
    Te mindig képes vagy meglepni.
    Nem hittem volna.
    Vond ki a magyar GDP.-ből a nyugati cégek teljesítményét és meglátod, hogy milyen ostoba vagy.

  20. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2×4 A ∏-t elfelejtette levonni!!!!!!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  21. Nagy Lajos szerint:

    Tisztelt Képviselő Úr, kedves Szilárd!
    Gratulákok! A rezsi csökkentés és a bankregula annyira jól sikerült, hogy a libkomcsik és a magyarokon gazdagodó külfödiek örjöngenek.
    Egy újabb témát javaslok rendbeszedni, ez a biztosítás. Ezek még szemetebek mint a bakok.
    A díjakat szigoruan beszedik, a pénzt kihordják az országból és ha károd van fizetni nem akarnak. 1989 óta magánemberként és a tulajdonomba tartozó cégek összesen kb 32 millió Ft
    biztosítási díjat fizettünk. Ez idő alatt egyetlen egyszer történt 200 ezer Ft viharkár, amit csak akkor volt hajlandó az igazgató méltányosságból 150 Ft összegig megtéríteni, amikor írásban közöltem vele, hogy a cég összes szerződését (évi 1,6 millió Ft)felmondom.
    Most éppen a KÖBE biztosítóval küzdök. Szabálytalanul élőző gépkocsi a traktoromat az árokba lökte. A rendőrségi szemle jegyzőkönyve egyértelmű, a vétkest megbüntették. A kár 250.000 Ft amit a károkozó biztosítója szinte biztosan nem fog kifizetni. Mert olyan a jogszabályi körnazet, hogy ezt megteheti.
    Javaslattaim:
    1./ A befizetett biztosítási díjak egyetemlegesen jegybanki alapkamattal bankbetétként kamatozzanak.
    2./ A felhalmozott kamattal növet díjbefizetésből származó tőke összeget csökkentve, csökkentve a kifizetett kárösszegekkel és a biztosító kezelési jutalékával, a biztosítási szerződés megszűnésekor a biztosító biztosítottnak köteles vissza fizetni.
    3./ A biztosító köteles a felhalmozott nettó díjtőke éves kamatával, a következő év biztosítás díját csökkenteni.
    4./A kötelező felelősségbiztosítás biztosítója a vétlen félnek köteles a ká teljes összegét megtéríteni, avulás leszámolása nélkül. A vétlen felet semmilyen jellegű anyagi kár nem érheti.
    5./A kötelező biztosítási szerződésben rögzíteni kell, hogy az avulási kárt ki köteles megtéríteni, a biztosító vagy a károkozó biztosított a saját biztosítójának.
    6./A biztosítási csalások elkövetőit, a biztosítókra vonatkozó jogszabályok megszegőit szigorúan büntetni kell.

    Tisztelette: Nagy Lajos

    Ui. “Ha a libkomcsi kinyitja a száját hazudik, ha kinyújtja a kezét lop, ha kormányra kerül tönkreteszi az országot, ha ellenzékben van külföldön hazugságokkal mocskal mocskolja be
    saját nemzetét. “

  22. felix szerint:

    És mi van akkor ha a kár nagyobb mint az addig fizetett díj.
    És mi lenne, ha a biztosítok a fenti regula szerint működnének?
    Mert, hogy biztosító nem lenne az tuti.

  23. Nagy Lajos szerint:

    Hát Félix Úr! Csak ne mond, hogy közgazdász vagy! A biztosítóknak a tényleges költségeket, nyereségét a kezelési jutalékban kell jól megtervezni, érvényesíteni, ahogy a bankoknak is. A javasolt kamat persze csak jegybanki. A marzs a biztosítóé lenne. Az AB annak idején nyereség előleget, hetente milliárdokat fizetett a költségvetésbe, a legjobb szocialista állami üzlet volt. Ma is a legjobb állami üzlet lenne.
    És most, azok a szegény bankok, hogy mid elkotródtak, honnan lesz ezután deviza jelzálog hitelünk! Igazán sírok. Jaj és majd azok a szerencsétlen, ártatlan biztosítók! Mi lesz velünk
    ha tuti mid elpucolnak az országból! Nem is folytatom, rám tört a lelki bánat. Legalább van kivel zokogni, gyászoljunk együtt Félix.

  24. ebihal szerint:

    Csak megjegyzem, az állam a bankokon keresztül az emberektől vette el a pénzt!
    Két különböző kategória, ha nem engedem jogtalanul elvenni az emberektől a lóvét,
    és megint más, ha a jogtalanul elvettet elveszik és mondjuk stadionokra fordítják.

  25. felix szerint:

    Jutalékból megtervezni egy árvizet vagy egy komolyabb szélvihart nem semmi feladat lenne.
    Ugye ezt nem gondoltad komolyan?
    A biztosító a károkat a szerződött felek befizetéseiből téríti meg és van amikor sír van amikor nevet, mert nem bank és nem takarék szövetkezet. Kivéve az élet biztosítással egybekötött megtakarítási formákat.

  26. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, csecsemő béka! Ha-ha, ha nagymamámnak bajsza….. “Remek” bankárok, biztosítósok lennének.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  27. Nagy Lajos szerint:

    Tudod-e mi viszont biztosító? Magyarázd el kérlek mert ez nekem már magas

  28. Nagy Lajos szerint:

    Szia Félix! Látom kiszálltál! Szóval lódítottam. A biztosító társaságok a nemzetközi viszont biztosítóknál a szerződéseikre, vagy azok kockázatos hányadára saját anyagi biztonságuk érdekében biztosítást kötnek természetesen éves díjért. Ez a díj nagyszerűen tervezhető, leosztható a teljes biztosítási portfólióra. A biztosító csak akkor megy tönkre, ha balekok vagy gengszterek a vezetők. Hol a piramis játék csúcsa? Nos ők a nagy nemzetközi pénzügyi befektetők.
    Tudod Félix én sosem pofázok bele olyan dolgokba amihez nem értek.
    A libszoci meg nem ért semmihez, de mindenbe belepofázik.

  29. felix szerint:

    Ügyesen átcsúsztál a viszont biztosítókra, de sebaj.
    Szóval milyen jutalékot kapnak és honnan?
    Tudtommal ők fizetnek az anyavállalatnak részesedést és törlesztik az induló tökét.
    Az hogy kötnek e biztosítás magukra vagy sem, az nem tartozik ide.

  30. Grün Izidor szerint:

    felix!
    Kell ez Neked?!
    Már megint kifogtál egy hülyén okoskodót! 😀

  31. felix szerint:

    Grün Izidor!
    Figyeld nagyapopót!
    A vén hülye egyből beszállt a buliba a legendás szakértelmével.

  32. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó ismét röfög, ahelyett, hogy próbálná megérteni, amit Nagy Lajos írt.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját, hazudik, ha kinyújtja kezét, lop.

  33. felix szerint:

    Nagyapopó!
    Magyarázd el kérlek, mert te nyilván érted.
    Akár helyette is válaszolhatsz.
    Utoljára a digitális vétel antenna szükségletéről “okosságot”.

  34. ebihal szerint:

    Cáfolat kellene, nem nagy pofa!

  35. felix szerint:

    Eltűntek.

  36. Nagy Lajos szerint:

    Dehogy tűntünk el! Van más elfoglaltságom js. Csak néhány pontosítás Félix et.
    Az általad fantáziált részesedés nevetséges. A teljes adózott nyereségüket devizában kiviszik az országból. De ez a legkisebb tétel. Adózatlanul, fiktív számlázással számtalan trükkel, (tanácsadás, szervezés, külföldi szakértők, vezetők bújtatott bére, jutalmazása)
    devizában gátlástalanul szivattyúzzák ki a pénzt az országból.
    A termelő külföldi cégek is hasonlóan működnek, de ők legalább olyan korszerű technológiákat telepítettek az országba, amit magunk képtelenek lettünk volna , és ami még fontosabb és szükséges munkások tömegeit foglalkoztatják ma is.
    Biztosítókra, gengszter magán nyugdíjpénztárakra, szélhámos bróker cégekre és világbanki hitelek szükségével kábító, az országot külföldieknek kiszolgáltató, kiárusító libszoci politikusokra semmi szükségünk sem volt.
    Ja! Félix, hogy is van az az induló tőke törlesztés? Egyáltalán tudod te mi az a törzstőke? Nos az amit növelni, korlátozottan csökkenteni lehet, de törleszteni az anyavállalatnak azt éppen nem, legfeljebb a banknak, ha a céget a semmiből hitelből alapítottak. Látod ebben még igazad is lenne, mert a többségük így lett alapítva.
    Figyelj ez most fontos! A beképzelt negatív tudás betegség. Félix orvos látott már, elmeorvosra gondolok. Bocsi ha éppen ott vagy az otthonban visszavonom.
    Itt abbahagyom KO után nem ütök! De új ha meccset akarsz előtte gyúrjál keményen.
    Nem vagyunk egy súlycsoportban.

  37. felix szerint:

    Nagy Lajos!
    Arra elfelejtettél válaszolni, hogy kitől kapnak jutalékot.

  38. felix szerint:

    Eddig csak az alábbiakat kavartad össze érdeked szerint. A biztosítót a viszont biztosítót és az ügynökséget.
    Mi lenne ha nem értenél hozzá ennyire?

Itt lehet hozzászólni !