Közvetlen politikai irányítás alá kerül a rendőrség

Hír TV

Dübörög…

Az ország romokban, most jön a rendőrség…

Közvetlen politikai irányítás alá helyezi a miniszterelnök a rendőrséget az elmúlt hetek közfelháborodást kiváltó bűncselekményei után. Gyurcsány Ferenc a szerdai kormányülésre berendelte az országos rendőrfőkapitányt, akinek a közbiztonság helyreállításával kapcsolatos elképzeléseit kell ismertetnie. Bár a kormányfő nyíltan nem mondta ki, szavai alapján Bencze Józsefnek ez az utolsó esélye, hogy posztján maradjon.

A főkapitánytól szinte azonnali eredményt várnak: egy-két hónapot kapott a közbiztonság érezhető javítására. A miniszterelnökök közül utoljára Horn Gyula beszélt hasonló hangnemben a rendőrség munkájáról, amikor a Fenyő-gyilkosság másnapján kijelentette a kormányülésen, hogy ami az országban van, az nem közbiztonság.

„Azt is el fogom mondani holnap a főkapitány úrnak – nemcsak általánosságban, hanem nagyon konkrétan -, hogy mit várok el tőle, mit várok el az állománytól. Ő megmondhatja nekem, hogy ahhoz, hogy teljesítse az én elvárásomat, a kormány elvárását, milyen feltételekre van szüksége. Ez majd az ő dolga lesz, hogy nekem elmondja. Én akkor tudom mérlegelni, hogy ezeket a feltételeket rendelkezésre tudom-e bocsátani. Azon leszek, hogy ezt meg tudjam tenni, de nem kétséges, hogy az elmúlt jó néhány év azt mutatja, hogy vannak olyan körzetek, térségek, települések az országban, ahol a normális hétköznapi élethez szükséges nyugalom folyamatosan sérül” – mondta Gyurcsány Ferenc.

Forrás: Hír TV

17 hozzászólás “Közvetlen politikai irányítás alá kerül a rendőrség” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Túl sok MSZP-s bukott be az elmúlt hetekben – talán éppen ez az oka?

    Másrészt, 2006 szeptember-októberében már tapasztalhattuk, milyen az, ha a gyurcsányi politika kinyújtott kezévé válik a rendőrség.

  2. büki szerint:

    Kis hazánkban a megcsalt férjek és az országos vezetők annyiban hasonlítanak egymásra, hogy utoljára ismerik fel, mi zajlik körülöttük.

  3. nagyapó szerint:

    2006 óta a rendőrség feladata a tüntetések mennél durvább szétverése, valamint a melegek védelme. Ezért utálják őket. Fejlesztették a Készenléti Rendőrséget, csalva vízágyukat vettek, miközben a biztonság egyre romlott. A miskolci kapitány fellépése után egy század rendőrt áthelyeztek Miskolcra. Vajon hány század Készenléti Rendőr maradt?
    Most Fletó megmondja a frankót, bizottságokat állítanak fel, a rendőrség meg írja a jelentéseket a fel nem tárt gyilkosságokról.
    Csak ott nyomoznak, ahol ügyészségi felügyelet van.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  4. miska72 szerint:

    lehetnek a legnagyobb vesztesek »Közvetlen politikai irányítás alá kerül a rendőrség

    Már most is ott van! 🙂
    Nem kicsit! NAGYON!

  5. Papi szerint:

    Nagyapó!
    Siófokon hol voltak a rendőrők? Nem bejelentett tűntetés volt. Ez nem a rasszizmus eggyik formája. Szemét egy kormányunk van!!!!!!!!
    Szebb jővőt!

  6. Varga Mihály szerint:

    2006 ősze óta ez a rendőrség nem az Én rendörségem, nincs bennük bizalmam, nem tisztelem őket, nem hiszek nekik- mondjuk a kormánynak sem!!

  7. hollósi szerint:

    Ezt nevezik felelősség áthárításnak!

  8. infósferi szerint:

    A Rendőrség működési költsége folyamatosan csökkent. A pénz egy részén vásárolt vízágyúk és traffipaxok nem a széles körű közrend javítását szolgálták. Az állományon belül hatalmas a fluktuáció, sokan megpattantak, rengeteg a kezdő. Csodák nincsenek. Még akkor se, ha egyesek azt várnak tőlük.

  9. Prendick szerint:

    Csúszik ki a rendőrség a kézivezérlés alól. Egyszerűen nem lehet annyira szorítani egy szervezet mogyoróit, hogy annál fogva lógjon egy szakadék fölött. Az jobban fáj, mint a lezuhanás.
    Meg hát egy év van még a mostani érából és az ügyesebbek elkezdtek helyezkedni és ez Gyurcsányéknak kellemetlen. Mindenféle ügyek lettek, amiket két-három éve még egy telefonnal el lehetett sikálni, most meg jönnek fel, mint kutyagumi a víz tetejére.

    Most az legfontosabb, hogy a milliós cigány szavazóbázis megmaradjon jövőre, de közben lehessen szavalni a közbiztonságról. Ez azt jelenti, hogy több járőr lesz a főutcákon délben, hogy mindenki jól lássa, micsoda hősiesen küzdenek értünk, de sokkal szigorúbban fogják a parancsnokokat, hogy ne járjon el a szájuk.

    A miskolci ügy kicsúszott, de mi sem egyszerűbb, mint belső utasítást kiadni, hogy tilos az ilyen nyilatkozat. Onnan kezdve a parancs megtagadásáért automatikusan büntethető egy pk., nem kell vizsgálni, hogy igazat mondott, vagy sem, elég, ha megszólalt.

    Most ezt jelenti a közvetlen politikai irányítás.
    Meg egy üzenetet a cigányoknak, hogy menjenek el a reflektorfényből, maradjanak a kertek végében, mert az nem hír, ha csóró vidékieket gyilkolásznak öt forintért, de baj lesz, ha megint országos botrányt kavarnak. És ugye a járőrök a főutcákon tanyáznak, ott jobb is lesz a közbiztonság, a rablók meg tolvajok mennek a plebshez, akinek sírása eddig sem ért el sehova.

    Ugyebár most is csak azért lett ügy a veszprémi, mert ismert emberek voltak az áldozatok. Ha ismeretlenekből leszúrtak volna ötöt, csak egysoros hír lett volna, ahogy egysoros hírek azok, amikor minden héten kivégeznek valakit. 80 éves néniket, csóró nyugdíjasokat, rossz helyre tévedt járókelőket, hasonló ismeretleneket. Ezek nem is zavarják a gyurcsányi közbiztonságot, csak az Ügyek. Na, olyanok nem lehetnek mostantól.
    A gyilkosok öldököljék azokat, akik csak a szeretteiknek fájnak, de hagyjanak békén mindenkit, aki hírértékű. Majd Bencze meg Kolompár Orbán megszervezik. Egy évről van szó mindössze.

  10. baniko21 szerint:

    Az Mszp elöször a saját soraira kérjen rendőrségi vizsgálatot. Persze
    csak akkor, ha hagyják is őket dolgozni. A politikai alapon működő
    rendőrségtől egyáltalán nem várhatjuk, hogy megtisztitsák a bűnözés-
    től az országot. Majd akkor lesz itt rend, ha a nép besokall, és a kezé-
    be veszi saját sorsának irányítását, a politikusokat pedig elzavarja,
    oda ahonnan jöttek. Természetesen annyi vagyonnal, amennyivel a
    poltikai pályafutásuk elött rendelkeztek.

  11. ...párt semleges szerint:

    Szijártó Péter majd rendetrak.Ö vagyonos ember, be is vallota.ÖÖÖ ugye nem MSZP-és.

  12. én szerint:

    Azért, ha igazságosak akarunk lenni a rendőrséggel szemben, el kell ismerni, hogy amikor a randalírozókkal szemben léptek fel, nem kellett volna őket meghurcolni. (Más, ha valóban békés tüntetőkre mennek rá!) Már nem tudják mit merjenek tenni, mit nem. Ha nekiindulnak az a baj, ha nem, akkor az.

    Alapban ott történt a hiba, amikor a gyújtogatók, várost szétverők, molotov koktélokat és kockaköveket dobálók mellé álltak, méghozzá hangosan egyes politikusok.

    Most ők is rendőrért kiáltanak. Azt hiszem már késő. Nem nagyon lehet megfékezni azt a folyamatot, ami elindult az országban. És ez ijesztő!

  13. munkásököl szerint:

    én!

    Alapvetően az is volt a baj, hogy valóban békés tüntetőkre “mentek rá”…

    Másrészről ahol nincs alkotmányos mód a beismerten elcsalt választással hatalomra került kormány leváltására, ahol a miniszterelnök szerepét játszó Gy. Ferenc ominózus beszédében még kérkedik is vele, hogy ez így van (ugye emlékszünk arra a részre, melyben azt fejtegeti, hogy lesznek tüntetések, aztán majd szépen mindenki hazamegy), nos, ott természetes reakció sajnos az erőszak megjelenése is. Nem akarom ezzel legitimizálni az erőszakot, épp ellenkezőleg: épp olyan illegitim ez a kormány, mint az erőszak. Amíg az egyik van, lesz a másik is.

    Alapvetően a hiba nem ott történt, hogy bárki is a gyújtogatók mellé állt volna. Addigra az alapvetően elkövetett hibákon már rég túl voltunk. Ott a hiba, hogy a “csendes többség” bambán eltűr mindent, sőt, még egyet is ért mindennel, amíg az csak a másiknak fáj: vagyis amíg a saját bőrén nem érzi a bajt. Most érzi…

    Korábban kellett volna megijedni, kérem. Ja, hogy akkor szélsőségesnek, meg futballhuligánnak tetszett volna lenni… azt ugye azért mégsem. Most, amikor már konszolidált úriemberként is meg lehet botránkozni a dolgokon, most “ez ijesztő”…

  14. miska72 szerint:

    Ezek is GAZEMBEREK! TAPASZTALAT!
    Politikai megrendelésre dolgoznak!
    Engem a Csepeli Polgármesteri hivatal megrendelésére jelentettekfel, HAMIS adatok alapján!

  15. obama szerint:

    Varga Mihály!
    Ha megtámadnak Téged, vagy a családod, kérlek ne kiálts rendőrért, old meg Magad!! Mert aki segíthetne az nem a Te rendőrséged, nem bízol benne!!
    Tudod az a kisrendőr, aki segíthetne havi bruttó 90.000.-Ft-ért kockáztatja az életét, szolgál és véd úgy ahogy, s még Te is lefikázod, pedig neki meg van tiltva, hogy politizáljon!!!!

  16. munkásököl szerint:

    Ja, a minap is ott kockáztatta az életét a traffipaxos kocsiban. Havi 90.000 Ft + kenőpénzért. 🙂

  17. Papi szerint:

    obama!
    Én nem vitatkozom veled de az tény, hogy a Szent Imre téren saját szememmel láttam, hogy két részeg fickó hangoskodott és a két rendőr mikor meglátta őket megfordultak és elmentek a másik írányba. Ez nem vitatéma ez tény. Abban igazad van, hogy a “kisrendőrök” nem politizálhatnak, de a vezetőik viszont politikai utasításra cselekszenek. És salynos az is igaz, hogy egyáltalán nincs közbíztonság.

Itt lehet hozzászólni !