A becsületes romák lehetnek a legnagyobb vesztesek

Inforadio.hu

2002 óta folyamatosan növekszik az érték- és bizalomvesztés a magyar társadalomban, amelyben nagy szerepe van a politikának – mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgató-helyettese.

Kopp Mária szerint az utóbbi napok, utóbbi hetek történéseinek és az ezekre adott reakcióknak azok a romák lehetnek a vesztesei, akik a legbecsületesebb módon próbálnak együtt élni a társadalommal.

Az egyik legfontosabb közös cél lehet a társadalmon belüli agresszivitás elleni összefogás – mondta az InfoRádiónak a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgató-helyettese. Kopp Mária kiemelte: a legszorongóbb társadalom a magyar egész Európában, a bizonytalanságkerülés mutatóit vizsgálva a legmagasabb értékeket Magyarországon mérték.

Az érték- és bizalomvesztésben a politikának és a társadalmi légkörnek óriási szerepe van – hangsúlyozta Kopp Mária, aki kifejtette: 2002 és 2006 között nagy mértékben, 50-ről 70-80 százalékra nőttek az értékvesztés és a bizalomvesztés mutatói.

Az igazgató-helyettes szerint veszélyes az a helyzet, ami a cigánysággal kapcsolatban kialakult. A vizsgálatok alapján a cigányság jelentős hányada pozitívan jellemezhető, és többségük polgári módon viselkedik, és kitűnő és becsületes mesteremberek vannak közöttük – emelte ki.

Az, hogy vannak devianciába sodródó csoportjaik, nem az egész cigányságot jellemzi – mondta Kopp Mária. Hozzátette: félő, hogy ennek a helyzetnek azok a romák lehetnek a vesztesei, akik becsületes próbálnak együtt élni a társadalommal.

Forrás: Inforadio.hu

38 hozzászólás “A becsületes romák lehetnek a legnagyobb vesztesek” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A nagytudású Kopp Mária is tévedhet.
    Cigány az aki becsületes, roma az aki bűnöző. Így könnyű az etnikumokon belüli megkülönböztetés, ami már nem rasszizmus.
    Hogyan lehetne rasszista, saját népén belül, egy vajda?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  2. Szilveszter szerint:

    Nagyapó!
    Ez a Fidesz megosztó politikája? Kér március 15, két 56os megemlékezés, kétféle magyar, kétféle erdélyi magyar, most meg kétféle cigány?
    Én tisztességes ember, és bűnelkövető ember fogalmát ismerem.

  3. Papi szerint:

    Nagyapó!
    Ez az okos tojás már megint nem olvasta el a cikket (lehet, hogy nem is tud olvani?) csak mocskolódik. Egyébként nagyon salynálom azokat a magyar cigány embereket akik most tényleg bűnhődnek a cigánybűnőzés miatt. De erre még a kormány is rátessz amikor a cigánytehetségek támogatásására szánt pénz is vissza tartja. Csak erről már megint nem beszélhet ez az okostojás. Na és mi a megoldás: szídják és bojkotálják a Magyar Hírlapot mert megírta az igazságot. Istenem mikor takarodik már el ez a mocskos banda?!
    Szebb jővőt.

  4. büki szerint:

    Pedig, ha tudnád, Papi, mekkora terveik vannak magukkal! Még itt a kerületben is: igaz, Szilveszter?

  5. Prendick szerint:

    Biztos fájdalmas lehet annak a 10 százaléknyi becsületesnek /amibe nyugodtan beszámíthatjuk a csecsemőket is/, de ez van.
    Egyébként azon a kevésen, aki becsületes, nem az látszik legjobban, hogy cigány. Sőt, az ember észre sem veszi, mert nincs oka rá.
    Ha majd egyszer a Kopp Máriák nem süketelnek, akkor nagyon világosan és kimondva meg lehet őket különböztetni. Hiszen rendkívül jellegzetes a cigány típusú bűnelkövetés és a cigány bűnöző.

    Ugyanis a bűnöző cigány és a becsületes cigány annyira különbözik egymástól, mint a skalpoló sziú az indiánmúzeum tanult, benszülött teremőrétől. Csak a vak nem látja a különbséget, meg aki nem akarja látni. Például a koppmáriák, akik mindenáron össze akarják mosni őket.

  6. Papi szerint:

    Prendick!
    Mit mondjak? igazad van!

  7. Bubus szerint:

    Szilveszter, miért hazudsz?

    Erről volt már vita itt: a Fidesz valamennyi nemzeti ünnepen ott volt. Azon vagy felháborodva, hogy a Fidesz merészel önállóan létezni, és nem csak Avarkeszi ünnepi beszédét akarják meghallgatni? Mert az itteni önkormányzat annyira “demokratikus”, hogy ellenzéki nem szólalhat meg nemzeti ünnepen, mint azt jól tudod.

    A ti összefogásotok a gyújtogatózás, gestapózás, halottgyalázózás, leköpködéssel fenyegetés? Ez aztán a fejlett kultúra, így kifejezni az összefogás fontosságát!

    Prendick, nagyon sötét kis gyűlölködő vagy.

  8. Prendick szerint:

    Igazán le is nácizhattál volna. Na, léccilécci! 🙂
    Bubus, nem akartam személyeskedni, de ritka az ekkora tökfej egy fórumon, mint Te. Pedig itt igazán megfordul mindenki.

    Tulajdonképpen miért nem vagy emeszpés? A kvalitásaid minden tekintetben oda sorolnak.
    Lemaradtál, aztán emiatt hörögsz itt? Sértődés? Nem osztottak koncot, aztán vadfideszes lettél mint a Csintalan? 🙂

    Amióta itt olvasgatom a fideszes megnyilatkozásokat, egyre erősebben gyanítom, hogy nem lesz itt változás akkor sem, ha a Fidesz lesz kormányon. A prominensei ugyanazok a kockafejű komcsik, Ugyanazzal a gondolkodásmóddal, de még kevesebb intelligenciával.
    A jóindulatú, de naív támogatókat majd leverik magukról és hozzáfognak a kondérhoz, amihez végre odaférnek.

    Fideszes politikus azokból lett, akik nem fértek be a ballib belső körökbe, hiába tapostak. /Szilveszter tudja ezt, azért röhög állandóan. Én is tudom, ott voltam 88-89-ben. 😉 /.
    Én csak azokat sajnálom, akiket megvezetnek.
    Nekik nagyon rossz négy évük lesz 2010-től. Úgy járnak majd, ahogy a becsületes emeszpések jártak Gyurcsánnyal.

    De hát tanulni kell és ez különösen igaz a fideszesekre, mert egyértelműen butábbak, mint az ellenlábasaik, folyamatosan meg is szívják miatta.

  9. Bubus szerint:

    Prendick, a 10 százalékos mondatodra reagáltam, amibe belevetted a csecsemőket is. Azaz szerinted kb. az a helyzet, hogy még a gyerekek java része sem becsületes a cigányoknál, a felnőttek meg végképp nem.

    Ahhoz meg, hogy összemosd az ellenzéket az MSZP-vel csak annyit, hogy nem látsz a szemedtől.

    Nem nácizlak le, ahhoz túlságosan tudatlan és sötét vagy.

  10. baniko21 szerint:

    Már megint csak egymást ócsároljátok!
    Ha lennének munkahelyek, sőt uram bocsá’, azt büntetnék aki nem
    akar dolgozni, nem lenne ennyi bűnözés. De amikor csak nagyon gaz-
    dagok, meg éppencsak vegetálók, sőt kb 2 milló “koldus” alkotja ma
    Magyarországon a népességet, mi a csodát akarunk? Ma csak a ki-
    zsákmányolóké, csalóké a világ. Szerintetek van-e becsülete a
    tisztességes munkának? Alapvetően ez a probléma. Lassan, ha ez
    így folytatódik, nemcsak a cigányok, hanem bárki akinek nem lesz
    ennivalója lopni-rabolni fog. Egyébként is mi is a példa az emberek
    elött? Erkölcs, tisztesség fogalmak teljesen ismeretlenek ott, ahol
    jó példával kellene elöljárni. 20 éve én csak azt tapasztalom, hogy
    lassan, de biztosan egyre élhetetlenebb lesz a világ.

  11. Prendick szerint:

    Bubus, tőled a kritika a legnagyobb dicséret számomra.
    Élő bizonyítéka vagy az állításaimnak. 🙂

  12. Prendick szerint:

    Banikó, sok igazságod van, de ahhoz, hogy azokon, amiket írsz, változtassunk, nem kell egymást szeretnünk. Sőt, erkölcsi kötelesség, hogy a kézenfekvőnek látszó, ám de hazug dolgokra rámutassunk, akkor is, ha valakinek fáj.

    Például az, hogy majd jön Orbán fefér lovon és rendbeteszi a dolgokat. Ez persze marhaság.
    Ahogy az emeszpé azoknak a pártja, akik két marokkal lopnak, a fidesz azoké, akik ezután szeretnének lopni, de nagyon.

    Bele lehet képzelni álmokat, de felesleges, mert már bemutatták, mire képesek Kaya Ibrahimék, úgyhogy csak azok hihetnek nekik, akiknek elég rövid az emlékezete.
    Így van ez másokkal is. Például minden tiszteletem Thürmeréknek, mert anyagi javak nélkül veszik fel azokat az ütlegeket, amiket igazából nem is nekik szánnak /ugye a kommunistázás, ami korántsem róluk szól, hanem azokról, akik már az MSZMP-ben is zsebre dolgoztak és kivétel nélkül elhelyezkedtek a hatalmi pártokban/.

    De ha egyszer hatalomra kerülnek, Te fogsz a legjobban csodálkozni, hogy elmaródnak a becsületesek és hogy előretörnek a karrieristák. A Fidesz is így járt, sőt a Jobbik is ráállt a pályára, ahogy megcsillant a Parlament esélye.
    Ilyenek vagyunk.
    Én meg ezt elmondom. 🙂

  13. kontrolcé+kontrolvé szerint:

    Prendick: én meg ezzel egyetértek. 🙂

  14. én szerint:

    Vannak rendes cigányok, csak nagyon kevesen és érthető okokból nem róluk esik a szó. Ők nem hangoskodnak, nem követnek el semmit, csak élnek. Sajnos nem ők a jellemzőek, de azért vannak.

  15. hugi szerint:

    Prendick, most már, hogy minden pártot egybemostál, kíváncsi volnék a javaslataidra is. Ha olyan okos vagy, ideje nem csak kritizálni.

  16. baniko21 szerint:

    Prendick!
    Igazad van! Az emberek még mindig a maguk kárán sem tanulják meg
    a leckét. Nem értem miért csak Mszp és Fidesz-ben gondolkodnak.
    Biztos tudod, hogy én a Thürmerék pártjának a politikáját tartom igaznak,
    éppen a Te általad emlitett okok miatt. Abban a pártban csak olyan em-
    bereket találsz, akik elvből és nem anyagi érdekekből állják ki, hogy
    20 éve csesztetik őket. Ha sikerülne bejutniuk a parlamentbe – és ez
    csak rajtunk, embereket múlik – lenne módjuk bebizonyitani, hogy más-
    ként is lehetne ezt csinálni, tisztességgel. Nagyon sok embert ismerek
    közülük, de kizártnak tartom, hogy bármelyik is visszaélne egy esetle-
    ges hatalommal. A Munkáspárt nem kap semmiféle állami támogatást,
    a tagjai tartják el a pártot. Meg kell jegyeznem, hogy nem nagy fizeté-
    süek, nem nagynyugdíjasok, csak emberek, akik szeretnék, ha gyerme-
    keiknek, unokáiknak ennél biztonságosabb, jobb életük lenne.

  17. LB szerint:

    Egy kis elgondolkodtató szösszenet:

    “Intoleráns és mélységesen kirekesztő volt, ahogy a nyugat reagált kultúránk, szokásaink különbözőségére. A honfoglalókat nyilván felháborította ez a bánásmód. Milyen alapon akarják ők megmondani, mi a helyes? És ha szerintem meg apácákat dugni és templomot égetni helyes? Ha ez az én identitásom: a ragadozóé?”

    http://w.blog.hu/2009/02/11/a_magyar_nep_zivataros_szazadaibol_1

  18. Öreg halász szerint:

    Tisztelt Prendick!

    Emlékeznünk kellene arra, hogy a magyarságnak milyen károkat okozott az a kollektív bűnösség elve, amelyet most gyakorlatilag a cigányságra alkalmaztál. Láthatóan nem ismered a történelmet, ami csak lassan pótolható, de javaslom beszélgess felvidéki vagy székely, csángó magyarokkal, talán majd megérted.

    “De ha egyszer hatalomra kerülnek, Te fogsz a legjobban csodálkozni, hogy elmaródnak a becsületesek és hogy előretörnek a karrieristák.” – írod. Az önkormányzatok 2/3-ában ma Fideszes vagy Fidesz-közeli vezetés van.

    A kriminalizálódott önkormányzati vezetők között azonban ma egyetlen fideszes sincs tudtommal, pedig a rendőrséget az MSZP egyre inkább próbálja kézivezérléssel irányítani. Viszont lassan minden napra jut egy-egy MSZP-s vagy SZDSZ-es önkormányzati vezető letartóztatása. Nem gondolom, hogy a Fidesztől távol maradna a bűn, mert olyan nincs, és látszott korábban is. De minden azt mutatja, hogy legalábbis a döntő többség mindenképpen próbálja tisztességesen vezetni az önkormányzatokat, és ez az országgal is így volt 1998-2002 között.

    Az, hogy majd Orbán fehér lovon rendbe teszi az országot, valóban marhaság. Csakhogy ilyet nem állított senki, így hát nem is cáfolhattál senkit. Nyilvánvaló, hogy nagyon sok és súlyos probléma van az országban, amelyeket ráadásul nem is lehet megoldani rövid időszakon belül. Ilyen a cigányság problémája is.

    Lehet minden hatalmat tagadni, ez az anarchizmus. De nem vezet sehová, legalábbis értelmes eredményre nem.

  19. Prendick szerint:

    Öreg halász, ez nem kollektív bűnösség, ez mindössze az a tény, hogy a cigányok 90%-a egészen biztosan legalább valamit lopott életében. Ha nem engem akarnál ennyire tagadni, hanem őket kérdeznéd meg, röhögve ismernék be. Csodálkoznál, hogy őket mennyire nem zavarja a magántulajdon fogalma. Ez jellegzetes kulturális sajátosság.

    Csak ha kimondják, akkor a hozzád hasonló érző szívűeknek a Lakatos Jani jut eszébe a műhelyből, aki becsületesen dolgozik és még sosem lopott.
    Hogy csodálkoznátok, ha egyszer őt is megkérdeznétek. Ő például biztos nem tartja magát cigánynak. Csak te nevezed annak, meg Kopp Mária.
    Ő legfeljebb annyit vállalna, hogy cigány származású, de szívesen letagadná.

    De jöttök és összemossátok a nomádokkal és engem akartok rasszistázni. Pedig mi Janival jól megértenénk egymást. Vagy a borsodi vajdával. Ők tudják, hogy miről beszélek, te meg nem.

    Baromira unom már, hogy emberek vagy tudatlanul, vagy tudatosan hülyének tettetik magukat és állandóan előhozzák a teljesen hazug faji kártyát.
    Leírom ezredszer, jó nagy betűkkel, hátha leesik végre:

    CIGÁNYNAK LENNI NEM FAJI KÉRDÉS.

    A CIGÁNYSÁG, AZ EGY ÉLETMÓD, AMI NEM FÉR BE A CIVILIZÁLTNAK NEVEZETT VILÁGBA.

    AKI A CIGÁNY ÉLETMÓDOT KÖVETI, ALIGHA KERÜLHETI EL, HOGY SZEMBE NE MENJEN A TÖRVÉNYEKKEL.

    HA JELLEGZETES BŰNÖKET KÖVETNEK EL, A TIPIKUS BŰNCSELEKMÉNYEKET NEVEZZÜK GYÜJTŐNÉVEN CIGÁNYBŰNÖZÉSNEK.

    A CIGÁNYBŰNÖZÉS KIFEJEZÉS NEM AZT JELENTI, HOGY MINDEN CIGÁNY BŰNÖZŐ, HANEM AZT, HOGY A BŰNÖZŐ CIGÁNYOK JÓL MEGHATÁROZHATÓ BŰNÖKET KÖVETNEK EL.

    AZÉRT BAJ A CIGÁNYBŰNÖZÉS, MERT JÓ SOKAN MŰVELIK ÉS AZ ÉLETMÓDJUK MIATT EGYRE TÖBBEN FOGJÁK MŰVELNI.

  20. Prendick szerint:

    Ha a nagybetűkkel írottakat valakinek mégegyszer el kell magyaráznom, esküszöm, megfogom az illetőt és elviszem Enyingre, és lerakom az első putrinál, hogy tapasztalatot szerezzen. 🙂

  21. Prendick szerint:

    Hugi, olvasgass. Írtam erről errefelé eleget.
    Mindenkinek külön nem fogom elmagyarázni.

  22. Prendick szerint:

    “A kriminalizálódott önkormányzati vezetők között azonban ma egyetlen fideszes sincs tudtommal”

    2006-ban szintén nem hittek nekem az akkori fórumtársak itt-ott, amikor felvázoltam, hogy a Fidesz elsöprő önkormányzati győzelme milyen problémákat fog felvetni a megmaradt ballib helyeken. Kiszorult egy csomó mameluk, a többiek meg tízszerezett erővel harácsolnak. Pedig az önkormányzatokat lehet békésen is fosztogatni.
    Na de a ballibeknek erre más nem sok idejük van, ezért a nagy balhék sora. Olyan szépen megjósoltam, hízik a májam, hogy ez is bejött. 🙂

    A fideszesek ráérnek. Nem kell kriminalizálódni, elég a megszokott módon kanalazni. Nem kell ellopni a kondért, évek vannak arra, hogy kiürítsék. Majd ha egyszer fordul a kocka, kiegyenlítenek. Ez az emberi természetből adódik, mert ugye az ember elsősorban politikus és csak utána fideszes vagy emeszpés. A különbséget csak a lehetőségek mértéke jelenti.

    Szerintem néhány év múlva megint fogok vigyorogni, amikor újra bejön az előrejelzésem. 🙂

  23. Bubus szerint:

    Miről beszélsz Prendick? Megadnád a forrást a 90%-os kijelentésedre, vagy a legújabb etnikai definícióidra?

    Ha tényekről beszélsz, akkor forrás is van. Légyszi!

  24. Bubus szerint:

    Az Index cikke:
    http://index.hu/velemeny/jegyzet/2009/02/11/no_a_magyarbunozes/

    Persze van benne ferdítés meg sok mindenbe bele lehet kötni, de azt hiszem valami hasonlóról beszéltem korábban, hogy sértő a cigánybűnözés kifejezés használata, mert nekem sem esne jól, ha pl. magyarbűnözésről beszélnének.

  25. munkásököl szerint:

    Kedves Bubus!

    Azért Princz Gábort mint “magyarbűnözőt” emlegetni elég meredek. Nézd már meg, a homlokán a szemöldök végénél kezdődik a haj. 🙂 Ennyi erővel Kulcsár is “magyarbűnöző”? :-DDD

    Másrészt meg: igen, vannak olyan bűncselekmények, amiket jellemzően nem a cigányok követnek el. Ezek azok a bűncselekmények, amelyeknél az elkövető alapvetően intelligens ember, csak rossz dolgora használja az eszét. Ezt hívják intellektuális, vagy fehérgalléros bűnözésnek. “Fehérgalléros”… Miért nem sárga galléros, vagy kék galléros? Ez nem kirekesztő? :-)))

    Van egy másik típusú bűnözés, amikor az alapvetően primitív, állati lények vad, erőszakos cselekményeket követnek el: megerőszakolnak egy öreg nénit 2000 Ft-ért, majd megölik, meg ilyenek. Késelnek egy mp3 lejátszóért, stb. Na, az a cigánybűnözés. Az elkövetők szinte kizárólag cigányok. Aki esetlge nem, az meg cigány életmódot folytató “ember”, akármilyen etnikumhoz is tartozzon.

    Ha este mész haza a sötét utcán, és jön szemben Veled néhány alak, melyik esetben érzed magad veszélyben:
    a) Akkor, ha pár vékonydongájú, szemüveges könyvelő jön velem szemben, akik feltehetően nemrég szabadultak a sittről, ahol számviteli fegyelem megsértése miatt kénytelenek voltak eltűrni, ahogy mások seggbe dugják őket.
    b) Akkor, ha egy halmozottan hátrányos helyzetű kisebbség hangoskodó tagjai közelednek felém, akik feltehetően nemrég szabadultak a sittről, ahol különféle erőszakos bűncselekmények elkövetése miatt jó társaságban, mulatozva és másokat seggbe dugva töltötték idejüket.

    Na, ezért van tele az embereknek a tökük a cigánybűnözéssel, és ezért nem a “magyarbűnözés” ellen tüntetnek. Majd ha egy könyvelő cvikkeres kölke gyújtja fel az osztálytársa haját, vagy erőszakolja meg a szintén testnevelésből felmentett, x lábú barátaival az egy-két évfolyammal alatta tanuló kislányt, mielőtt megölné, majd akkor lesz ez téma. Addig meg olvass még ilyen hülyeségeket, mint a belinkelt agymosás az indexről, és iratkozz be mégegy bölcsész szakra. 😉

  26. Bubus szerint:

    Kedves munkásököl,

    mégsem olvastad el amit írtam a link után, de mindegy.

    Csak nagyon-nagyon röviden, sokadjára: egyáltalán nem kérdőjeleztem meg a bűnözés létét, még egy ezredmásodpercre sem. Azt sem, hogy a cigányok között sajnos sok a bűnöző életmódba beleszülető, abban élő ember, sőt, jóval több, mint egyébként az átlag. A börtönriportoknál csak a hülye nem látja, hogy az elítéltek java része kreol bőrű, de ha elmegy az ember egy bíróság mellett, szintén aránytalanul sok kiöltözött cigányt látni.

    Amit mondok, nagyon röviden: a cigánybűnözés, a minden cigányra vonatkozó általánosítás igazságtalan a cigányságra nézve, mivel egyáltalán nem minden cigány bűnöző. Óriásit tévedsz, ha így gondolod!

    Nemcsak az a primitívség, amikor egy fiatal megkésel egy másikat egy szaros MP3 lejátszóért, hanem az is, ha mindenkire ráhúzzák a bűnöző jelzőt. Mint a bűnös nép jelzőt a háború alatt a zsidókra, a háború után a svábokra, az elcsatolt országrész magyarságára stb.

    Ha nekem rosszul esne a “magyarbűnözés” szó (lásd pl. 1988 környékén Bécsben a bolti lopások túlnyomó többségét magyarok követték el). És éppen ezért nem beszélek cigánybűnözésről, mert számos olyan tisztességes cigány ismerősöm, sőt barátom is van, akiknek ez ugyanilyen okokból sértő.

    És még valami: a szülők részéről a gyermekek sérelmére elkövetett erőszakos, halállal járó bűncselekmények nem intellektuális bűncselekmények. Mégsem találsz az elítéltek között cigányt, csak a cigányság arányánál jóval kisebb mértékben.

  27. munkásököl szerint:

    Kedves Bubus!

    Elolvastam a cikket, de egyszerűen hülyeség. A CIGÁNYBŰNÖZÉS szó NEM AZTJELENTI, hogy MINDEN CIGÁNY BŰNÖZŐ, mint ahogy a CIGÁNYZENE szó SEM AZT JELENTI, hogy MINDEN CIGÁNY ZENÉSZ, basszus!!! 🙂

    Aki ezt állítja, az csúsztat!!!

    ’88 környékén meg kik miatt írták ki a “Magyar ne lopj”-ot a sógorok, na kik miatt? Talált! A magyar állampolgárságú, jórészt cigány bolti tolvajok miatt. Akik előtt a határnyitással új világ tárult ki, és végiglopták Ausztriát. Épp olyan baromság azt mondani, hogy magyarok követték el ezeket a bolti lopásokat, mint románnak titulálni az erdélyi magyarokat. Egy dolog az állampolgárság, egy másik a származás, egy harmadik a kultúra, egy negyedik meg a nyelv. Az első és a negyedik miatt írták ki, hogy “magyar ne lopj!”. (Lásd még a románok kijelentéseit arról, hogy nem ők, hanem a román állampolgárságú cigányok bűnöznek Olaszországban.)

    Utolsó bekezdésed egyszerűen komolytalan: a zacskóban megtalált újszülöttek pl. igen gyakran cigányok. Meg a budin megszült és ott megtalált csecsemők. Meg a “nem is tudtam, hogy terhes vagyok, csak kiesett belőlem egy gyerek, aztán úgy megijedtem, hogy inkább agyonütöttem” típusú csecsemőgyilkosságok elkövetői is. De nemrég itt Csepelen is volt egy eset, amikor családon belül össze-vissza dugták a gyerekeket, még gyerek elkövetők is voltak. Azok is cigányok voltak. A családon belüli szaporodás egyébként is jellemző rájuk, ezért olyan belterjes a génállományuk. Minden második cigány vagy kancsal, vagy sánta, vagy tüdőbeteg, vagy süket, vagy egyszerűen egyfolytában taknyos, vagy csípőficamos, esetleg ezek kombinációja. Mit gondolsz, miért?

    Ja, hogy nem ítélik el őket, mert gyengeelméjűek? Így valóban igazad lehet. Elítéltből lehet, hogy több a magyar. 🙁

    A félreértések elkerülése végett: vannak rendes cigányok is, őket senki nem titulálja bűnözőnek. Ők sokszor nem is vallják magukat cigánynak, pont azért, mert tisztában vannak a fajtájuk szokásaival. És nekik nagyon nehéz kiemelkedniük, mert a többi minden igyekezetével megpróbálja visszahúzmni őket. Ha nem sikerül, akkor a többi cigány gyakran kinézi maguk közül a rendes cigányt. Egymás közt kifejezetten szégyellik, ha valamelyikük valami rendes munka nevű dologból próbál megélni. És ezt tapasztalatból mondom.

  28. hugi szerint:

    Könnyû utólag másra kenni, de akkor, Bécsben bizony lopott a munkás, a paraszt, az értelmiségi, a fehér és a barna, a kicsi és a nagy. Egy volt a jellemzõ, magyarul beszéltek. Szégyenletes volt.

  29. infósferi szerint:

    Kinek az érdekét szolgálja a mellé beszélés? Csepelen megint zsinórban rabolják ki a nyugdíjasokat “az ELMŰ-től jöttem” mesével (hadd ne mondjam, kik).
    Az öregek civilizált országban élték az életüket. A hazugságokat, aljasságokat csak késve hiszik el. Erre játszik rá a hatalom a problémák tompításával. A bűnözők megköszönik ( van is mit), egyre gátlástalanabbak.
    Jól fizetett stáb fényezi a valóságot. Oda dobják prédának a gazemberek elé a társadalom védtelen rétegeit.

  30. tilona51 szerint:

    Nemcsak Csepelen, hanem vidéken is különböző mesével rabolják ki az egyedülálló nyugdíjasokat, “ELMŰ-s” és egyéb elhihető mesékkel. Pl. a fia, unokája valamelyik hozzátartozója, ismerőse küldi neki ezt vagy azt, amit ki kellene fizetni. Egyre fontosabbá válik, hogy segítsünk a rászorultaknak és figyeljünk a környezetünkben lévő idős emberekre. Lakókörnyezetünk biztonságáért mi is tehetünk.

  31. Papi szerint:

    Prendick!
    Azért nem semmi amit leírtál Szilveszter tényleg jót nevet mert ennyi baromságot amit leírtál a pártokról hát (inkább elhagyom a fojtatást).
    Az MSzP-SzDSz banda az elmult 7 évben teljessen tönkre tette az országot úgy gazdaságilag mint erkölcsileg. Ez alatt az idő alatt sikerült a médián keresztűl egyfolytában az összes többi (de főleg a Fidesz) párt bemocskolása. Akkora baromságott írtál mint ide Lacháza. Egy kicsit elgondolkodnál a Keller féle államtitkár “úr” sikertelen ténykedésén az APEH tavaji Fideszes vezetőknél végre hajtott vagyon ellenőrzésén és a mostani kormánypártok (mert a szadesz ugyanúgy ott van a háttérben) vezetőinek a gazdasági bűntettein talán akkor nem írtál volna ennyi baromságott. Szilveszter pontossan ezért írogat ide mert nagyon sok embert ezekszerint téged is betud csapni az örökös hazugságaival. Igaz az egész média egy-kétt kivételtöl eltekintve ugyan ezt csinálja ezt sulykolja az emberekbe (azért mert én lopok a másik is lop vagy lopni akar).
    Ezt sulykolják az emberekbe és te (ti) ezt meg is eszitek.
    Egyébként egyik másik írásod elképesztő butaságról árúlkodik. Nincs cigány faj csak életmód akkor nincs indiai nincs kinai nincs arab nincs néger eszkimói. Jujj ennyire ne legyél ostoba!
    Szebb jövöt.

  32. Prendick szerint:

    Néha kell ám hozzátok a nyugágy. 🙂
    Általában jellemző, hogy lehet mindent írni, van rá nagy bólogatás, de ahogy megbirizgálom a szent fideszt, azonnal bekattan az agyzár és abból a vetületből minden, amit írok, borzalommá válik. No igen, máshol is így van, más-más szent tehenekkel.

    /Papi, azt a cigányos dolgot olvasd már el egy kicsit figyelmesebben. Rettentően mellélőttél./

  33. Prendick szerint:

    Bubus, én azért hiszek benne, hogy egyszer felfogod, hogy a cigánybűnözésen senki nem azt érti, hogy minden cigány bűnöző, hanem azt, hogy a cigány bűnözők teljesen jellegzetes bűnöket követnek el.

    Várok türelemmel. 😉

  34. munkásököl szerint:

    Dehogynem azt jelenti, Prendick! A cigánypecsenye meg azt, hogy minden cigány pecsenye. 🙂
    A cigányfúró, cigánymeggy, cigányút, cigánykerék stb. szavakat már meg sem kísérlem elmagyarázni. 😉

  35. Szilveszter szerint:

    -Priv-Invest Kft, 25 Fideszes önkormányzat megbízásával.
    -Debreceni reptér ügy (ami most lesz csak igazán ciki, mert a cég tovább adta 60 évre a használati jogot (upssz)
    -A veszprémi alpolgármester vádemelési javaslattal továbbküldött ügye
    És nem, és nem, és nem kriminalizálódnak a Fideszes önkormányzatok! Felháborító! 😀

  36. Papi szerint:

    Prendick!
    Elolvastam az egészet mégegyszer és rájöttem te is úgy vagy vele mint a többi maszopos ha valaki nem ért veled(veletek) egyet akkor jön a szokvány duma: nem érted, buta vagy, melé lőttél stb. Már nagyon unalmas!
    Szilveszter!
    Nem unod még a butaságodat? Már nagyon uncsi! Ha csak a tizede mit tizede százada igaz lenne annak amit te itt mocskolódsz akkor már a csapból is ez a duma folyna víz helyet.

  37. Szilveszter szerint:

    Kedveseim!
    Törekszem a megértésre, így írok egy példát, hátha megértjük egymást.
    Bayer azt mondja, hogy a cigányt ha bűnös, akkor állat, és állatként kell kezelni, Orbán Viktor ezzel egyetért és kiadja parancsba, hogy bizony a királyságban vesszen, aki cigány, és bűnöző, de aki tisztességes, azzal együtt kell élni. (vagy szenvedni, ahogy Bayer írja)
    Három cigány megy az úton. Az egyik “velünk szenvedő tisztességes” (by Bayer), a másik volt már büntetve, de soha többé nem csinál rosszat, mert nem akar mégegyszer börtönbe kerülni, a harmadik éppen rabolni megy. Melyiket kell megsemmísíteni a Bayer-féle mondóka alapján, és melyiket kell keblünkre ölelni, és együtt szenvedni vele? Mindegyikkel önkitöltős kérdőívet fogtok kitölteni? “Ön cigány? Volt már büntetve? Lesz-e büntetve?
    Hogyan akarjátok beazonosítani a Bayer-féle állatként kezelendőket?
    Vagy kitaláljátok majd, hogy a büntetett előéletűek hordjanak megkülönböztető felvarrót a ruhájukon?
    Valóban, és őszintén mondom, hogy szeretném megérteni az új divatot!

  38. nézelődő szerint:

    Prendick!
    Ahogy olvasom a hozzászólásaidat az elkövetkező néhány választáskor te eléggé gondban leszel a szavazófülkében hogy hová tedd az ikszet. (Mert ugye ennyi hülyeség után amit itt összehordtál, pofátlanság lenne nem elmenned élni a választójogoddal – ugye nem te rajzolsz biciklit meg egyéb rajzokat a szavazólapra?)

    Azért ha gondolod írd meg melyik pártra érdemes szavazni, mert komolyan elgondolkoztattál.

Itt lehet hozzászólni !