Újabb nagy hitelt venne fel Budapest

Index

Hagyó és Demszky

Ebben profik

A mintegy nettó 160 milliárd forintos adósságát idén további csaknem 33 milliárd forintos, 20 év lejáratú, fejlesztési projekthitellel kívánja bővíteni a fővárosi önkormányzat.

Az idén 531 milliárd forintos bevételt tartalmazó büdzsé tervezetét február 15-éig el kell juttatnia a városvezetésnek a Fővárosi Közgyűlés képviselőihez. Az elfogadott költségvetésről február 15-től számított 30 napon belül tájékoztatást kell adnia a kormánynak. A korábbi években a büdzsét március első felében, rendkívüli ülésen fogadta el a közgyűlés MSZP-SZDSZ többsége.

Csökken az iparűzési adóból befolyó összeg

A múlt évben eredetileg 513 milliárd forintos költségvetés, amely év közben 578 milliárdra módosult, várhatóan 508 milliárdos bevételi és hitel, illetve 460 milliárd forintos kiadási oldallal teljesül.
Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) gazdálkodási főpolgármester-helyettes a büdzsé tervezetében a novemberben benyújtott költségvetési koncepcióhoz képest megvalósult változásokat a hazai és a globális piacokon kibontakozó gazdasági folyamatokkal indokolta. A zsugorodó, központilag szabályozott forrásokat az önkormányzat nem képes kigazdálkodni saját bevételeiből. A gazdaság visszaesése miatt működése fő bevételi forrásának, az iparűzési adóból származó bevételeknek a kétszázalékos reálvisszaesésével számol idén az önkormányzat. Tavaly 89 milliárd forint bevételt tervezett iparűzési adóból az önkormányzat.

A forint árfolyamának gyengülése is növekvő terhet ró az önkormányzat költségvetésére, amelynek egyik kockázati tényezője az alapkamat alakulása is. Az önkormányzati hitelek döntően euró alapúak, a hitelek törlesztését 265 forintos árfolyammal kalkulálták korábban.

Az önkormányzat gazdasági társaságai és intézményei fenntartása kapcsán a legnagyobb kockázatot a BKV működőképességének megőrzése jelenti. Az állam tavaly decemberben tízmilliárd forint kiegészítő normatívát nyújtott ehhez, s döntés született arról is, hogy a kormány további forrásokat biztosíthat a BKV-nak az ez évi tárgyalások eredményeként. A költségvetés rugalmas alkalmazkodóképességét jelentősen korlátozzák ugyanakkor a több évre előzetesen rögzített közszolgáltatási szerződések. Idén várhatóan a szolgáltatásokat a főváros csak a tavalyi nominális szinten tudja finanszírozni, így azok reálértéken tarthatósága a közszolgáltató cégektől a hatékonyság és az eredményesség javítását igényelheti, illetve a bérkiáramlás korlátozását és a létszámcsökkentést is megkövetelheti.

Az idei évet a státuszőrzés céljának rendeli alá az önkormányzat. A megnövekedett kockázatok miatt egy erőteljesebb és a szokásosnál is magasabb arányú céltartalék képzését tervezik. Gondot jelent az is, hogy a fővárosi beruházások esetében jelentős ellentmondás feszül a reálfolyamatok és a hétéves fejlesztési célok között. A büdzsé tervezésénél figyelemmel voltak arra is, hogy a Főgáz Zrt. részvényeinek eladásából várhatóan csak jövő év első felében folyik be pénz a város kasszájába. Ennek nagyságát egyébként korábbi sajtóhírekben 100-120 milliárd forint körüli összegre becsülték. Az önkormányzat prioritásként kezeli, hogy az európai uniós támogatású beruházások önrészét biztosítsák.

A büdzsé keretében a városvezetés visszavonatná azt a novemberi közgyűlési határozatot, amelyet a Főgáz-részvények eladási eljárásakor hoztak. Ebben egyebek közt maximum három évre szóló átmeneti hitelfelvételt helyeztek kilátásba a fejlesztésekhez. Határoztak arról is, hogy a Főgáz eladásából származó pénzt a hitelek előtörlesztésére kell fordítani.

Forrás: Index

7 hozzászólás “Újabb nagy hitelt venne fel Budapest” bejegyzésre

  1. Bubus szerint:

    Valóban: csak azt teszik, amihez értenek, és máshoz nem értenek.

  2. miska72 szerint:

    Az edesanyátok p…….!
    Ha hitelt vesztek fl. akkor menjetek el 3 műszakba esztergálni, mert a népnek a mostani adóságot is meg kell szenvednie!
    A más f.szával nem kellene a csalánt verni, tisztelt elvtársak!

  3. nagyapó szerint:

    miska72! Nincs igaza. Az esztergálás szakma, ahhoz érteni kell. Demszkyék mihez értenek?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja száját hazudik, ha kinyújtja kezét lop.

  4. miska72 szerint:

    A néphülyítéshez. 🙁

  5. Papi szerint:

    miska72!
    Kérlek ne sértegesd az esztergályosokat az egy BECSÜLETES szakma ez a mocskos söpredék nem ismeri a becsület és a munka fogalmát.

  6. én szerint:

    Szánalmasak.

  7. miska72 szerint:

    Tisztelt Papi, nem azt mondtam, hogy ismerik, hanem, hogy menjenek el dolgozni3 műszakban.

Itt lehet hozzászólni !