Orbán Viktor: megállapodhatunk a gázszállításról a Putyin-látogatás idején

Hirado.hu

Orbán Viktor: megállapodhatunk a gázszállításról a Putyin-látogatás idején

Ma nincs biztosítva a magyar gazdaság működéséhez szükséges energia 2015 után, és ma nincs biztosítva a háztartások gázellátása sem 2015 után, ezt a kérdést kell nekem megoldanom – jelentette ki a 180 percben a miniszterelnök.

Merkel kancellár budapesti látogatása felhívja a figyelmet a két nép közti régiós és tartós barátságra, stratégiai együttműködésre – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. A német-magyar kétoldalú együttműködésben nincs probléma, Európa viszont tele van ezekkel, a német kancellár pedig a legnagyobb tekintélyű vezető Európában – tette hozzá a kormányfő a 180 percben. Orbán Viktor nem számít kritikára a német fél részéről, szerinte ez csak a „revolverlogikára” épülő közbeszédben lehet téma. Az ellenzék ilyen jellegű megnyilvánulásai ugyanakkor magyarázhatók, azt remélik ugyanis, kívülről lehet majd a kormányt félretenni, hiszen ehhez belülről gyengék.

A német üzletemberekkel is minden esetben megállapodásra törekszünk, de a magyarok érdeke lesz az első – hangsúlyozta a kormányfő. A különadókról szólva emlékeztetett, korábban azt ígérték, amikor a magyar gazdaság jó pályára áll, ez az adónem az európai szintre esik vissza. A magyar gazdaság pedig jól teljesít, így lassan szó eshet majd a csökkentésről is. Egyedül a németek tarsolyában van olyan terv, amely új kereteket adhat az Európa jövőjéről folyó vitában, a tervezett eurázsiai megállapodásból pedig Magyarország is nagyon sokat profitálhat – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ez a legjobb terv, amelyet Magyarország számára ki lehet agyalni – fogalmazott a miniszterelnök.

A miniszterelnök azt mondta, bízik abban, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök február 17-i budapesti látogatása alatt tető alá tudja hozni a hosszú távú gázszállítással kapcsolatos megállapodást. A kormányfő kifejtette: idén lejár az a hosszú távú gázszállítási szerződés, amelyet korábban az oroszokkal kötött Magyarország. Így “ma nincs biztosítva a magyar gazdaság működéséhez szükséges energia 2015 után, és ma nincs biztosítva a háztartások gázellátása sem 2015 után. Ezt a kérdést kell nekem megoldanom” – közölte, jelezve, hogy a Putyin-látogatás előkészítésének keretében folynak erről a szakértői egyeztetések. Orbán Viktor úgy összegzett: nagyon bízik abban, hogy az ezt a helyzetet megoldó megállapodást tető alá tudja hozni az orosz elnök látogatása alatt.

A migráció problémájáról szólva a kormányfő arról beszélt, Magyarországra tömegesen érkeznek megélhetési bevándorlók, akik itthon rögtön politikai menekültekké válnak, ez pedig nyilvánvalóan nincs így rendjén. A helyzet azért vált aktuálissá, mert azok az országok, ahová a megélhetési bevándorlók tőlünk mennek, lezárhatják az út végét, így Magyarország célországgá válhat, ezt pedig nem akarjuk. Nincs józan érv amellett, hogy a más kultúrákból érkezők tömegeit az országba beengedjük – jelentette ki Orbán Viktor.

Tegnap este jó oka volt sok ezer magyar családnak pezsgőt bontani – kommentálta az Alkotmánybíróság devizahitelekkel kapcsolatos döntését a miniszterelnök. A cél most az, hogy 2015 közepére mindenki fellélegezhessen, és maga mögött hagyhassa ezt a “rémálmot”. Az MNB-ről szólva Orbán Viktor azt mondta, a magyaroknak jogos igényük tudni, mi történik a nemzeti bankban. A KDNP-s családicsődvédelem-javaslatról szólva Orbán Viktor hangsúlyozta: a koncepció kész, már csak tárgyalható formába kell hozni a javaslatot.

A makro-, és munkanélküliségi javulását a miniszterelnök a magyarok szorgalmával magyarázta, a magyarok ugyanis szeretnek dolgozni, adnak arra, hogy ne szoruljanak másra. A munkanélküliséget elfogadni „ősbűn”, nem lehet természetes állapotnak elfogadni, az állam legfontosabb feladat ezért munkahelyeket teremteni, és ez a „szegénypolitika” kulcsa is.

Forrás: Hirado.hu

5 hozzászólás “Orbán Viktor: megállapodhatunk a gázszállításról a Putyin-látogatás idején” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    A minipárt hazudozó, ripacs főnöke ismét évet értékelt. Szerencsétlen “vezető” megint fitogtatta “hozzáértését”. Egyszer magyar kivándorlásról beszélt, majd kijelentette “Magyarországon 200 ezer nem magyar állampolgár él életvitelszerűen, az ő 80 százalékuk pedig európai uniós polgár.”
    No mármost aki a zEU-ban dolgozik, más országban és EU-s polgár az bevándorló, vagy munkavállaló?
    “Azt mondta, rosszul döntött, amikor végül Pásztor Albert mögé álltak (sic) a kampányban, mert szerinte “nem elég antirasszistának lenni, hanem annak is kell látszani”.” Mi vaan? Pásztor rasszista, vagy antirasszista?
    Kereszténységből oktatta a kormányt, valószínűleg jogosan, mert ő olyan keresztény, aki “szokott bérmálkozni”.
    Nem csoda, hogy a “Nagytudású Vezetőnek” ilyen kevés támogatója van.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. felix szerint:

    Szerintem Harrach nem értékelt évet.

  3. nagyapó szerint:

    1/2eszű1/2x, a kis hülye bunkó ismét röfög! Nem értékelt Tóbiás, Rogán, Schiffer frakcióvezető, így Harrach sem!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  4. Grün Rikárdó szerint:

    “Vona: Le kell váltani az elmúlt 25 évet”
    .
    Veled együtt!
    Nem üldögélsz Te túl sokat apósod klotyóján?! A legszarabb gondolataid szarás közben jönnek mindig!
    Érik az újabb emléktáblád! 😛 😀
    .
    http://www.hir24.hu/belfold/2015/01/31/vona-le-kell-valtani-az-elmult-25-evet/

  5. felix szerint:

    Szemétláda!
    Te szerencsétlen bolond. A legelemibb dolgokat is képtelen vagy összerakni, ezért aztán marhaságokat válaszolsz.
    Eddig nevettem rajtad, de már szánlak.

Itt lehet hozzászólni !