Golden Glove 2015: 30 aranyérmet hozott haza a Halker-KiralyTeam

Csepel.hu

Golden Glove 2015: 30 aranyérmet hozott haza a Halker-KiralyTeam

Eljött az év első versenye, mely minden sportolónak kiemelten fontos esemény, hiszen megmutatja, hol is áll a felkészülésben. A Halker-KiralyTeam Kick-box Akadémia 30 sportolójának igencsak pozitív visszajelzéssel végződött ez a hétvége, ugyanis ennyi aranyérmet sikerült Csepelre hazahozni Olaszországból.

A 2015-ös év versenyszezonjának nyitó világkupája, hagyományosan az olaszországi Golden Glove World Cup, aminek a Velence melletti kisváros, Conegliano csodás sportcsarnoka ad otthont.

Az eddigi évek gyakorlatától eltérően, most már a felnőttek mellett, Akadémiánk utánpótlásának élvonala is megmérettette magát. Hogy a dobogó tetejére állva ne csak a kupát és érmet, hanem a győzelemmel járó, arany színű festéssel díszített kick-box kesztyűt is a magáénak tudhassa!

A 14 ország, több mint 1000 versenyzőjéhez képest, a csepeli Halker-KirályTeam Kick-box Akadémia kis különítménye 25 fővel indult neki a viadalnak, Jároszkievicz Krisztián sportigazgató és Király István Mesteredző vezetésével.

A két napos verseny szombati napján, a délelőtt folyamán egy remek hangulatú, nagyszámú érdeklődésre méltatott szemináriumot tartott a nagy Világbajnok ötösünk (Jároszkievicz Krisztián, Mórádi Zsolt, Gömbös László, Imre Tamás és Veres Richárd).

Az ebédszünetet követően, a délután folyamán a light-contact, kick-light küzdelmekre került sor, aminek több érdekes momentuma is akadt. Először versenyzett a KirályTeam színeiben nemzetközi versenyen, a tékvandós Höflinger Klaudia, aki kapásból meg is nyerte élete első ilyen versenyét!

Ugyan Akadémiánk versenyzőinek a profija a pointfighting kick-box, most mégis több felnőtt Világbajnokunk is kipróbálta magát a nagyon izgalmasnak számító, úgynevezett Double Team küzdelmekben. Két fős csapatok, tetszőlegesen cserélve, kéz érintéssel váltva, két perc alatti folyamatos küzdelméről van szó. Hatalmas meglepetésre, a pointfighter klasszisaink, mind a két    (-74 kg, + 74 kg) férfi mezőnyön átgázoltak és söpörték be az aranyérmeket!

A vasárnap teljesen a pointfightingé volt.

Érdemes volt a kadeteknek és a junioroknak is kiutaznia, hiszen remekül teljesítettek. Számos utánpótlás világbajnokunk több súlycsoportban is megmérettette magát, és volt aki három aranyéremmel is gazdagíthatta gyűjteményét!

Megszokhattuk már hogy a nyílt kategóriás Grand Champion küzdelmek győzelmére, mindig esélyesek a harcosaink. Az is előfordult már, hogy házi döntőt vívnak a dobogó legmagasabb fokáért. Nos, ezen a versenyen a férfiaknál, csak csepeli versenyző állhatott fel a dobogó mindhárom fokára! Elképesztő dominancia!

Az viszont egyáltalán nem megszokott, hogy egy másodikos gimnazista nyerje a női Grand Champion küzdelmeket! Szabó Dorina elképesztően okos és szép küzdelemmel, mindenkit maga mögé utasított, és élete első ilyen felnőtt trőfeáját is megszerezhette. Egyes közösségi oldalakon, még mindig beszélnek róla, hogy ki volt ez a szenzációsan küzdő fiatal lány!

A pointfighting Double Team mindhárom kategóriájában (férfi -74 kg, férfi +74 kg, női) erőteljes csepeli dominancia volt, még megközelíteni sem tudta a többi két fős csapat a KirályTeam-es klasszisainkat!

Igen bíztatóan indul az év, hiszen ezen a Világkupán a csepeli Halker-.KirályTeam Kick-box Akadémia 25 versenyzője, összességében 30 arany, 7 ezüst és 15 bronzérmet nyert!

  • Aranyérmeseink:

Wallandt Gergely, kadet 1, -28 kg, aranyérem

Wolf Dávid, kadet 1, -32 kg, aranyérem

Bálint Martin, kadet 1, -37 kg, aranyérem

Bozók Szabolcs, kadet 1, -47 kg, aranyérem

Bozók Szabolcs, kadet 1, +47 kg, aranyérem

Bozók Szabolcs, kadet 2, -47 kg, aranyérem

Korpádi Tamás, kadet 2, -63 kg, aranyérem

Korpádi Tamás, kadet 2, -69 kg, aranyérem

Simonics Elizabet, kadet 2, +65 kg, aranyérem

Veres Roland, junior, -57 kg, aranyérem

Szabó Dorina, junior, -60 kg, aranyérem

Veres Roland, senior, -57 kg, aranyérem

Gömbös László, senior, -74 kg, aranyérem

Gömbös László, senior, -79 kg, aranyérem

Mórádi Zsolt, senior, -84 kg, aranyérem

Imre Tamás, senior, -89 kg, aranyérem

Imre Tamás, senior, -94 kg, aranyérem

Murvai Lívia, senior, -50 kg, aranyérem

Szabó Dorina, senior, -60 kg, aranyérem

Nagy Henrietta, senior, -70 kg, aranyérem

Nagy Henrietta, senior, +70 kg, aranyérem

Varga Norbert, junior/senior/under green belt, -65 kg, aranyérem

Double Team (Gömbös László, Veres Richárd), -74 kg, aranyérem

Double Team (Imre Tamás, Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián), +74 kg, aranyérem

Double Team (Nagy Henrietta, Szabó Dorina), aranyérem

Hoflinger Klaudia, junior/senior/under greena belt, -65 kg, aranyérem (light-contact)

Double Team (Gömbös László, Veres Richárd), -74 kg, aranyérem (light-contact)

Double Team (Mórádi Zsolt, Jároszkievicz Krisztián), +74 kg, aranyérem (light-contact)

Mórádi Zsolt, grand champion, aranyérem

Szabó Dorina, grand champion, aranyérem

  • Ezüstérmeseink:

Hammer Máté, kadet 1, -28 kg, ezüstérem

Cselovszki Patrik, kadet 1, -32 kg, ezüstérem

Gombás Alexandra, kadet 1, -32 kg, ezüstérem

Nagy Zalán, kadet 2, -47 kg, ezüstérem

Varga Norbert, kadet 2, -63 kg, ezüstérem

Veres Richárd, senior, -63 kg, ezüstérem

Gömbös László, grand champion, ezüstérem

  • Bronzérmeseink:

Vígh Máté, kadet 1, -32 kg, bronzérem

Wolf Dávid, kadet 1, -37 kg, bronzérem

Bálint Martin, kadet 1, -42 kg, bronzérem

Erős Patrik, kadet 1, -47 kg, bronzérem

Lakatos István, kadet 1, +47 kg, bronzérem

Gombás Alexandra, kadet 1, -37 kg, bronzérem

Wolf Dávid, kadet 2, -42 kg, bronzérem

Zajác Bence, kadet 2, -42 kg, bronzérem

Sziffer Márton, kadet 2, -52 kg, bronzérem

Simonics Elizabet, kadet 2, -65 kg, bronzérem

Hammer Martin, junior/senior/under green belt, -65 kg, bronzérem

Imre Tamás, grand champion, bronzérem

Veres Richárd, grand champion, bronzérem

Hammer Martin, junior, -69 kg, bronzérem (light-contact)

Hammer Martin, junior, -69 kg, bronzérem (kick-light)

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !