Interjú Németh Szilárddal a Magyar Demokrata január 21-ei számában

Csepel.hu

Interjú Németh Szilárddal a Magyar Demokrata január 21-ei számában

“Nemcsak én mondom, hanem hozzá hasonló élő legendák is, hogy Hegedüs Csaba sportvezetőként hosszú ideje nem képes megfelelően szolgálni a hazai birkózócsaládot. Beváltatlan ígéretekkel van tele a padlás, átláthatatlan a szövetség működése, óriási deficit keletkezett a szakosztályok működésének feltételrendszerében, nincs megfelelő és kiszámítható motivációs rendszer, bajban az utánpótlás. A szövetség struktúrája nem alulról építkezik, merev és antidemokratikus, gazdálkodása nem látható át.

Nem véletlen, hogy az Új-Szövetség birkózóinak legelső programpontja végre pontos és hiteles elszámolást szeretne. Sajnos, ki kell mondanunk, hogy a birkózásban minden az ő személyétől függ, csak róla szól, csak érte történik. Ezért van szükség az Új-Szövetségre, egy új szellemiségű vezetésre, valódi párbeszédre és szoros együttműködésre a szakosztályokkal, a magyar birkózótársadalom érdekegyeztetésére, összefogására.” – nyilatkozta az Új-Szövetség elnökjelöltje a Magyar Demokrata hetilapnak.

Forrás: Csepel.hu

8 hozzászólás “Interjú Németh Szilárddal a Magyar Demokrata január 21-ei számában” bejegyzésre

  1. ebihal szerint:

    Alulról építkező struktúra? Te honnan a fenéből akarsz odamenni? Alulról? Hülye!

  2. spectator szerint:

    Ebihal – békapete !
    Csak gyűlölködni tudsz ?
    Talán tájékozódhatnál a jelölt birkózó-előéletéről.

  3. Grün Rikárdó szerint:

    spectator!
    Tudomásom szerint általános iskolában birkózott, de ha többet tudsz tedd fel!
    Ne hagyj bennünket kétségek között! 😛

  4. ebihal szerint:

    spektator!
    A vs,hu készített egy összegzést a politikusok sportmúltjáról. E szerint Németh a
    12-14 éves kategóriában, Úttörő B szinten nyert Budapest bajnokságot. Általános iskola
    után abbahagyta. Mellesleg a cikkben fogalmazta meg az alulról építkezést, és ha neked
    ez azt jelenti, hogy ő, gyakorlatilag azonnal az elnöki székbe akar ülni, akkor fordítva
    ülsz a lovon!

  5. felix szerint:

    ebihel!
    Szilárd mondását fogd fel önkritikának.
    Akkor helyére kerül az “alulról”.

  6. Grün Rikárdó szerint:

    felix!
    Segíts kérlek!
    Miért van az, hogy egyesek puszta létezését is sértőnek érzem az emberi nemre!
    Németh Szilárd előkelő helyen van a listán! 😛 😀

  7. felix szerint:

    Grün Rikárdó!
    Érdekes, hogy Orbán is jó érzékkel válogatja ki az ilyeneket.

  8. Grün Rikárdó szerint:

    “Az államtitkárok és helyettes államtitkárok szabadon tölthetnek be más fizetős pozíciót is állami cégekben. A Blikk eddig 12 állami vezetőről derítette ki, hogy „főállásuk” mellett milyen állami cégektől kapnak fizetést. A rekorder többet keres még a miniszterelnöknél is.”
    .
    Ez most a “pofátlan” vagy a “jól megérdemelt” kategória?! Vagy csak pártállás függő?! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !