Alapítványi est a Vermes iskolában

Csepel.hu

vermes2

Zenés szórakoztató műsort mutattak be a Vermes Miklós Általános Iskola tanulói a „Többet, jobban, eredményesebben!” Alapítvány estjén december 13-án. Tóth Ferencné intézményvezető a zsúfolásig megtelt tornacsarnokban köszöntötte a megjelent vendégeket, köztük Tóth János tankerületi igazgatót, Balogh Ernő önkormányzati képviselőt, a Csepeli Városgazda Zrt. képviselőjét, valamint a kerületi iskolák és óvodák vezetőit.

Az elmúlt évben az alapítványhoz befolyt 1%-os felajánlásokból 670 ezer forint gyűlt össze, melyet évfolyam kirándulásokra, versenyekre, nyelvvizsgákra és öt darab projektor megvásárlására fordítottak – ismertette az iskola intézményvezetője a résztvevőkkel. Továbbá elmondta: idén újdonságnak számít, hogy szülői kezdeményezésre mézeskalács házikókat és figurákat gyűjtöttek, amelynek egy része tombolán kerül kisorsolásra.

A programot az alsó tagozatos gyerekek kezdték, színpadi szereplésükbe beleadtak apait-anyait. Hupikék törpikéknek, szellemeknek, kalózoknak, countryzóknak, vízi balettezőknek, mignonoknak és indiánoknak beöltözve nevetették meg a közönséget. A több mint kétórás rendezvényen a diákok hangszeres játékot is előadtak. Utána ismét zenés produkciók következtek. A felső évfolyamosok könnyűzenei és tréfás műsorszámokkal arattak sikert.

Az est végén tombolanyereményt sorsoltak, húsz mézeskalács házikó talált szerencsés gazdára.

Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !