Meghalt Gera Zoltán, a nemzet színésze

MTI/Index

 Fotó: Kovács Attila / MTI

Fotó: Kovács Attila / MTI

92 éves korában, november 7-én elhunyt Gera Zoltán, a nemzet színésze. A Kossuth-díjas művész a magyar film olyan emblematikus alkotásaiban nyújtott felejthetetlen alakításokat, mint a Bakaruhában, az Édes Anna, a Kincskereső kisködmön, a Nárcisz és Psyché vagy A napfény íze, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Gera Zoltán tévés sorozatokban is játszott, például A Tenkes kapitányában, a Borsban, a Robog az úthengerben és a Nyolc évszakban is.

1923. augusztus 19-én született Szegeden. 1947–1950 között végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. 1964-ben Angliába írt leveleit még a postán felbontották, ennek következményeként államellenes izgatás vádjával tíz hónap börtönbüntetésre ítélték. Szabadulása után 1966-ban a szolnoki Szigligeti Színházban játszott, majd 1967-ben Mikroszkóp Színpad alakuló társaságába szerződött. 1980-1987 között a Mafilm tagja volt, majd 1992-ig a Radnóti Miklós Színház művésze lett. 1992-től szabadfoglalkozásúként dolgozott.

A film és színházi szerepek mellett sokat szinkronizált. Ő volt többek között Walter Matthau és Lino Ventura magyar hangja, A piszkos tizenkettő-ben Ernest Borgnine-t, a Ragtime című Miloš Forman-filmben James Cagney-t szólaltatta meg. A legtöbben mégis akkor figyeltek fel a hangjára, amikor a Dallas című sorozatban Jock Ewing (Jim Davis) szinkronhangja lett.

Gera Zoltánt 1985-ben érdemes művésznek választották, 1993-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét, 2002-ben pedig a Magyar Filmszemle életműdíját.
Később kiváló művész lett, aztán elnyerte a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést. A Kossuth-díjat tavaly kapta meg, idén pedig a nemzet színészei közé választották.

Gera Zoltánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma a saját halottjának tekinti.

3 hozzászólás “Meghalt Gera Zoltán, a nemzet színésze” bejegyzésre

  1. piacos szerint:

    Sajnos kezd kihalni egy generáció, ami komoly értékeket képviselt. Remek színész volt, nagyon szerettem.

  2. felix szerint:

    Igen.
    Ők még látszódtak.

  3. Pákozdi József szerint:

    Nyugodjon Békében!
    Kiváló színész volt, és nagyon jó szinkronizált, amit a hangjával koronázott meg!!

Itt lehet hozzászólni !