Borbély Lénárd a Fővárosi Közgyűlésben

Csepel.hu

Borbély Lénárd a Fővárosi Közgyűlésben

Letette a hivatali esküt és megalakult a fővárosi közgyűlés, amelynek Borbély Lénárd csepeli polgármester is a tagja. A testületnek 32 képviselője van: 23 kerületi polgármester, valamint a kompenzációs listáról bejutott 9 küldött. Megválasztották az új főpolgármester-helyetteseket. Orbán Viktor miniszterelnök azt emelte ki beszédében, hogy folytatják a kormány és a főváros közötti jó együttműködést, s a jövőben még nagyobb lehetőségek nyílnak meg. Tarlós István főpolgármester arra helyezte a hangsúlyt, hogy Budapest szuverén város, és pártállástól, hovatartozástól, indulatoktól függetlenül kívánja irányítani.

Orbán Viktor miniszterelnök emlékeztetett rá: 2010 előtt a főváros állandó vitában volt az aktuális kormányokkal, amely megnehezítette az együttműködést. Ennek a korszaknak vetett véget Tarlós István, s azóta ért el sok sikert Budapest. A következő évek elhozzák majd a magyar fellendülés korszakát, amely magában foglalja a főváros felemelkedését is, hiszen Budapest sikere nemzeti érdek. Magyarország és Budapest csak akkor lehet erős külön-külön és együtt, ha szövetségre lépnek egymással. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt négy évben olyan beruházásokat valósítottak meg, „amelyek addigi elmaradása mély sebet jelentett a budapestiek szívében”. Ezek között sorolta a 4-es metró befejezését, a Ludovika, a Várkert Bazár, az Erkel Színház és a Zeneakadémia felújítását, a Budapest Music Center és a Groupama Aréna felépítését, a Tüskecsarnok hamarosan következő átadását.

Orbán Viktor hozzátette: az önkormányzati választás még több és nagyobb lehetőséget nyitott meg Budapest előtt. Mivel a fővárosi közgyűlésbe immáron nem pártlisták alapján kerülnek be a képviselők, hanem közvetlenül választják őket, Budapest vezetése közelebb kerül az emberekhez.

Tarlós István főpolgármester azt mondta, hogy Budapest mindig szuverén, szabad város volt, amit megmutatott 1848-ban, 1956-ban és később is. Magától is képes eldönteni, mit jelent a demokrácia és hogyan kíván vele élni. A demokrácia egyenrangú partnerek viszonyát feltételezi, és a főváros ehhez tartja magát.

A főpolgármester kiemelte, hogy pártállástól, érzelmektől, indulatoktól mentesen kívánja irányítani Budapestet.

A közgyűlés megválasztotta a főpolgármester-helyetteseket is: Badgy Gábort (pénzügyek), Szeneczey Balázst (városfejlesztést) és Szalay-Bobrovniczky Alexandrát (humán ügyek). Egyhangúlag megválasztották Kocsis Máté józsefvárosi polgármestert önkormányzati és rendészeti tanácsnoknak.

Forrás: Csepel.hu

2 hozzászólás “Borbély Lénárd a Fővárosi Közgyűlésben” bejegyzésre

  1. nagyapó szerint:

    Jó ez. Van 23 választott képviselő, meg a pártkatonák. Ennek ellenére az önkormányzat fog működni. Tovább megy a város építése, szépítése.
    Hajrá!!!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  2. Építs és ne rombolj szerint:

    A Polgármester úrnak sok sikert kívánok a Fővárosi közgyűlésben is.

Itt lehet hozzászólni !