November 4. – Programok a nemzeti gyász emléknapján

Hirado.hu, Csepel.info

Programok a nemzeti gyász emléknapján

Csepelen fáklyás felvonulás indul 16:00 után a Szent Imre téri 1956-os emlékműtől

Több programmal is megemlékeznek az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének és a szovjet csapatok bevonulásának 58. évfordulójáról kedden.

A Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala (HM NRH) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében kiemelte: november 4-én, a nemzeti gyász emléknapján “azokra a bátor hősökre és mártírokra emlékezünk, akik az 1956-os forradalom és szabadságharc során életüket áldozták a magyar szabadságért”.

Kedd reggel 9 órakor kezdődnek a központi megemlékezések Budapesten, a Parlament előtt, a Kossuth téren, Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében felvonják, majd félárbocra engedik Magyarország nemzeti lobogóját. A ceremóniát a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Honvéd Díszzászlóalja végzi, közreműködik a Magyar Honvédség Központi ZenekarA, valamint a Nemzeti Lovas Díszegység.

A nap folyamán 10 és 15 óra között ingyenesen látogatható az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlás egykori színhelyén létrehozott kisfogház-emlékhely. Délután 4 órakor a Rákoskeresztúri új köztemetőben lévő nemzeti emlékhelyen, a 301-es parcellánál tartanak megemlékezést. Köszöntőt mond Radnainé Fogarasi Katalin, a Nemzeti Örökség Intézetének elnöke és beszédet mond Hende Csaba honvédelmi miniszter. A műsorban közreműködik a Zuglói Filharmónia Szent István Király Szimfonikus Zenekara és Oratóriumkórusa.

A megemlékezést követően Hende Csaba honvédelmi miniszter és Boross Péter, Magyarország egykori miniszterelnöke, a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnöke bejárják a kisfogház-emlékhelyet, majd elhelyezik az emlékezés virágait. Este 7 órától a Szent István-bazilikában emlékkoncertet tartanak. Wolfgang Amadeus Mozart Requiem című művének előadásában közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a bazilika kórusa. A hangverseny után mindazok, akik szeretnék leróni tiszteletüket a forradalom hősei előtt, elhelyezhetik az emlékezés mécseseit a Szent István téren.

A HM NRH közleményében kitért arra is, hogy az emléknap programjaihoz kapcsolódóan több helyen már hétfő déltől megállási tilalom lép életbe. Szerda reggel 6 óráig nem lehet megállni az V. kerületben a Szent István tér 1-2. szám és a 12-16. szám előtt, valamint a Bajcsy-Zsilinszky út mindkét oldalán az Arany János utca és a József Attila utca között. Emellett kedd délután 3 órától fokozott gyalogos- és buszforgalomra kell számítani a Rákoskeresztúri új köztemetőhöz közvetlenül vezető utakon – hívták fel a figyelmet.

Az emléknap programjairól és a forgalmi változásokról bővebb információk a www.november4.kormany.hu oldalon találhatók.

Forrás: Hirado.hu

Egy hozzászólás “November 4. – Programok a nemzeti gyász emléknapján” bejegyzésre

  1. elhallgattatni szerint:

    a szabadságharcos csapatok még folytatták harcokat, csepeliek is 9 (11)-ig kitartottak.
    Mecsekben is megleckéztették a kutyákat, s lehetne sorolni.
    Usa, pedig színt vallott, az emberi “jogokról”.

Itt lehet hozzászólni !