Fúrópajzzsal épül szennyvízcsatorna a Duna alatt

Inforadio.hu

Fúrópajzs

A kép illusztráció

A budapesti kerületek közül egyedüliként már csak Budafok-Tétény szennyvize ömlik kezeletlenül a Dunába, ez az állapot azonban rövidesen megszűnik a dél-budai főművi rendszer teljessé válásával – tájékoztatta az Enviroduna Beruházás Előkészítő Kft. pénteken az MTI-t.

A beruházás a több mint 34 milliárd forint összköltségvetésű, európai uniós támogatással megvalósuló Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) Projekt részeként valósul meg, a fővárosi önkormányzat beruházásában.

A Duna alatti átvezetés keretében a fúrópajzs idén október végén indult el a budafoki indítóaknából. A csaknem 620 méter hosszú folyómeder alatti szakaszt a tervek szerint 7-8 hét alatt fúrja át a berendezés, és érkezik meg a csepeli oldali fogadóaknába. A fúrópajzs naponta mintegy 15 métert halad előre.

A csaknem 1,8 méter átmérőjű berendezés 21 méteres mélységben, mintegy 6 méterrel a folyómeder alatt halad át. A pajzs mögött folyamatosan egy speciális sajtoló-berendezéssel ebbe a járatba tolják be a nagyjából másfél méter átmérőjű vasbeton csőszelvényeket. Ez a védőcső ad majd helyet a két, egyenként csaknem 60 centiméter átmérőjű nyomóvezetéknek.

A tavaly szeptemberben indult fejlesztés részeként a jövő év végéig 240 kilométernyi szennyvízcsatorna is megépül Budapest eddig ellátatlan területein, így a csatornázottság 96-ról 99 százalékossá javul. A közlemény szerint a főváros 16 kerületét és Budaörsöt érintő beruházás eredményeként összesen 42 ezer ember élete válik komfortosabbá.

A tervek szerint a későbbiekben Budaörs szennyvizét is ugyanez a rendszer juttatja majd át a csepeli tisztítóba, ami sokkal gazdaságosabb megoldás, mint az elavult budaörsi tisztítótelep régóta időszerű korszerűsítésére – közölte Enviroduna.

Forrás: Inforadio.hu

6 hozzászólás “Fúrópajzzsal épül szennyvízcsatorna a Duna alatt” bejegyzésre

  1. elhallgattatni szerint:

    Metróval beköthetnék Csepelt is a fővárosba.

  2. felix szerint:

    Itt az érintett csepeli közterületek listája.
    http://www.fcsm.hu/media/files/XXI_%20kerulet.pdf

  3. grün szerint:

    Ez már döfi!
    Ami ezen átmegy az már nem semmi! 😛 😀

  4. mind_the_gap szerint:

    Ezzel a megoldással – és egy kicsit nagyobb átmérőjű pajzzsal – csinálhatnának egy gyalog alagutat Csepel és Promontoriuma között. A minta lehetne a Temze alatt 1902-ben átfúrt Greenwich-i alagút, amit a mai napig nagyon sokan hasznának annak ellenére, hogy pár méterrel arrébb fut a DLR vasút szintén a folyó alatt..

    http://www.royalgreenwich.gov.uk/directory_record/2013/greenwich_foot_tunnel

  5. mandaf szerint:

    Szerintem a “demokratikus” B.SZ.Tamás simán meglepheti ezen az útvonalon a Csepeli választóit.

  6. grün szerint:

    mind_the_gap!
    Egyszerű a magyarázat, hogy miért használják többen a gyalogos alagutat!
    Egy sima járdán sokkal könnyebb gyalogolni mint talpfáról-talpfára botladozni!
    Ja, és még egy vonat sem jöhet meglepetésszerűen! .P 😀

Itt lehet hozzászólni !