2014. november 1. – Mindenszentek, Halottak napja

POLICE, BTIRT, BKK,

Mindenszentek és a Halottak napja alkalmából szeretteinkre emlékezünk. Mindazokra, akik sajnos már nem lehetnek velünk. Ebben az időszakban gyakorlatilag az egész ország útra kel. Vannak, akik mindössze a közeli temetőbe gyalogolnak ki, a legtöbben ugyanakkor autóba ülnek, és az ország távolabbi részeibe is elutaznak azért, hogy leróják kegyeletüket, és elhelyezzék a megemlékezés és a szeretet virágait.

Nem árt azonban tudni, hogy ez az időszak – különösen a 2014. október 31-november 2. közötti hétvége – az átlagosnál is nagyobb veszélyt rejt a közlekedők számára.

Ezekben a napokban a közúti forgalom sűrűsége a többszörösére nő és a veszély még tovább fokozódik, ha a megszokottnál lassúbb haladást lehetővé tévő zsúfolt utakon a járművezetők elveszítik türelmüket. A meggondolatlan és felelőtlen kockázatvállalást mindenképpen kerülni kell, hiszen az gyakran közlekedési balesethez vezethet, amelynek a kimenetele előre soha nem jósolható meg. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy súlyos sérülés, vagy közúti tragédia már alacsony haladási sebesség mellett is megtörténhet.

Tekintettel a fentiekre 2014. október 30-tól november 4-ig a közutakon (autópályákon, autóutakon, főútvonalakon és lakott területen belül), valamint a temetők környékén egyaránt fokozottabb rendőri jelenlétre számíthatnak a közlekedők, amely elsősorban a közúti forgalom segítésére irányul, de a rendőrök a közlekedési szabályok megszegői ellen is fellépnek. A segítő, vigyázó jelenlétet csakúgy, mint az elmúlt években idén is a polgárőrökkel együttműködve biztosítják.

Fontos, hogy az utazás előtt ellenőrizzék gépkocsijuk műszaki állapotát és amennyiben még nem tették meg, szereltessék fel a téli gumiabroncsokat. Bár ezeknek a gumiabroncsoknak a használata nem kötelező, ugyanakkor +7 Cº alatt a biztonságos közlekedés érdekében feltétlenül ajánlott. Ezen kívül minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően közlekedjenek, a haladási sebesség megválasztásánál a forgalom jellegét, sűrűségét is vegyék figyelembe.

A temetők október 31-től november 3-ig 7.00 órától 20.00 óráig tartanak nyitva.

Ahhoz, hogy mindenki elérje a megemlékezés alatt a csepeli temetőt, a BKK 38B jelzéssel temetői járatot indított, mely a Szent Imre térről indul és a II. Rákóczi Ferenc úti temetőt érintve a Hárosi iskola végállomásig közlekedik.

Egy hozzászólás “2014. november 1. – Mindenszentek, Halottak napja” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    „Halottak napja a tisztítótűzben szenvedő (tehát nem üdvözült) lelkekről való megemlékezés napja. Ez nem »szoríthatja ki« a vasárnapot, amely Krisztus feltámadásának a napja, ezért, ha november 2. egy adott évben – mint most, 2014-ben is – vasárnapra esik, akkor az Úr napja »maga mögé utasítja«, vagyis november 3-ra tolja halottak napját.”

    Jankovics Marcell – Jelképkalendárium című művében – így írja le a két ünnepnap egymással összefüggő szimbolikáját: „Katolikus tanítás szerint az élő és elhalt hívek közösséget alkotnak az Úr színe előtt. Ez a szentek egyessége. A még élők a »küzdő egyházat« (Ecclesia militans) a már meghalt és tisztítótűzben bűnhődők a »szenvedő egyházat« (Ecclesia patiens), az üdvözültek pedig a »diadalmas egyházat« (Ecclesia triumphans) képviselik. Mindenszentek napján a »küzdő egyház« a »diadalmas egyházat« ünnepli, az élő hívek köszöntik az üdvözülteket, mind a kanonizált szenteket, mind pedig azokat, akiknek szentségét életükben nem ismerték föl, így e földön megjutalmazatlanul maradtak. (…) A katolikus egyházban a Mindenszentek utáni nap (nov. 2., ha az vasárnap, akkor nov. 3.) a tisztítótűzben szenvedő lelkek emléknapja. Ezen a napon a »küzdő egyház«, tehát a »szenvedő egyházról« emlékezik meg.”

Itt lehet hozzászólni !