Megállapodtak a klíma- és energiastratégiáról az EU-csúcson

Hirado.hu

Megállapodtak a klíma- és energiastratégiáról az EU-csúcson

Megállapodásra jutottak péntek hajnalba nyúló megbeszéléseiken az Európai Unió állam-, illetve kormányfői a közösség 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról – jelentette be a csúcstalálkozó első napjának végeztével Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke.

Az egyezség értelmében a tagállamok kötelezően, kikényszeríthető módon az 1990-es szinthez képest legalább 40 százalékkal mérséklik szén-dioxid-kibocsátásukat, 27 százalékra növelik a megújuló forrásokból származó energia arányát energiatermelésükben és az előrevetített számításokhoz képest szintén 27 százalékkal javítják az energiafelhasználás hatékonyságát.

Így az Európai Unió az elköteleződés pozitív üzenetével jelenhet meg a 2015 végén Párizsban megrendezendő ENSZ-klímacsúcson – közölte Herman Van Rompuy. Tudatta ugyanakkor, hogy egyes tagállamok kérése az volt, hogy a párizsi klímacsúcs után tekintsék át még egyszer a mostani megállapodást. “De nem fogjuk felhígítani, nem megyünk a mostani vállalásaink alá” – jelentette ki az Európai Tanács elnöke.

Az uniónak 2020-ig már van klímavédelmi és energiastratégiára, 2021 pedig Van Rompuy szavai szerint ha nem is a holnap, de a holnapután, a gazdasági szereplőknek pedig kiszámíthatóságra van szükségük, és ezen a téren az Európai Unió állta a szavát, bizonyosságot kínál.

“Nem volt könnyű, egyáltalán nem” – fogalmazott az Európai Tanács elnöke. Van Rompuy arról is beszélt, hogy a stratégia egyik vezérelve a szolidaritás, annak érdekében, hogy az alacsonyabb bevételekkel bíró tagállamok is felzárkózhassanak, valamint, hogy a költséghatékonyságot is szem előtt tartja, és a versenyképesség szempontjait sem hagyja figyelmen kívül. Ott kell csökkenteni, ahol ez a legolcsóbban megtehető – foglalta össze a belga politikus, aki egy példát is hozott erre. Mint mondta: ha például Dániában már minden épület hőszigetelő duplaüvegű ablakokkal rendelkezik, akkor Dánia, ahelyett, hogy fajlagosan kisebb energia-megtakarítást eredményező triplaüvegezésbe kezd, finanszírozhat ugyanabból a pénzből duplaüvegezést olyan tagállamokban, ahol arra szükség van, mert az uniós szinten nagyobb hatékonyságnövekedést eredményez, Dánia pedig elkönyvelheti, hogy megtette a magáét.

Angela Merkel német kancellár sajtótájékoztatóján elmondta: Németország már jelenleg is 25 százalékkal javította az energiafelhasználás hatékonyságát, így hamarosan el is érheti a 27 százalékos célt.

Van Rompuy azt is elmondta, hogy az energiahatékonyság terén vállalt célt 2020-ban felül lehet majd vizsgálni. A megújuló energia felhasználása terén az EU gyakorlatilag a jelenlegi 14 százalékos arány megduplázását tűzte maga elé célként – mutatott rá Herman Van Rompuy. A politikus arra is kitért, hogy a technológia ezen a téren gyorsan fejlődik, a kitűzött célt pedig az unió egészének kell teljesítenie, nem a tagállamoknak külön-külön.

Mindezek mellett az Európai Unió állam-, illetve kormányfői abban is megállapodtak, hogy 2030-ra olyan mértékben kell összekapcsolni a tagállamok villamosenergia-hálózatait, hogy minden ország képes legyen áramtermelésének legalább 15 százalékát exportálni. Ez Madrid határozott követelése volt, miután Spanyolország több áramot termel, mint amennyire szüksége van, főleg szélenergiából, ám Franciaország vonakodik fejleszteni a két ország közötti energia-összeköttetést, arra hivatkozva, hogy az alapvetően atomerőművei által ellátott áramhálózata nem tudná felvenni a spanyol exportot, mert a nukleáris létesítmények teljesítménye nem szabályozható olyan rugalmasan, ahogy a szélenergia-termelés ingadozik.

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke örömének adott hangot, hogy az Európai Tanács végül elfogadta, amit a bizottság januárban javasolt. Ez jó hír a klímaváltozás elleni küzdelemben – vélekedett a bizottság elnöke, aki szerint nincs a világon még egy ilyen nagyratörő energiastratégia.

“Akkor sokan azt mondták, ez rossz terv rossz időpontban. De bebizonyosodott, hogy a kétkedők tévedtek” – hangsúlyozta Barroso. A portugál politikus az összeköttetéseket létfontosságúnak nevezte az egységes energiapiac szempontjából.

Mindkét politikus kitért az ebola elleni fellépésre is. Van Rompuy megerősítette, hogy Hrisztosz Sztilianidisz leendő humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos lesz az EU ebola elleni erőfeszítéseinek koordinátora, valamint, hogy a témáról még pénteken is lesz szó az állam-, illetve kormányfők tanácskozásán. Barroso szerint a járványt még közel sem sikerül megfékezni, és nagyobb erőfeszítésekre van szükség.

Forrás: Hirado.hu

13 hozzászólás “Megállapodtak a klíma- és energiastratégiáról az EU-csúcson” bejegyzésre

  1. TenkA szerint:

    “Az egyezség értelmében a tagállamok kötelezően, kikényszeríthető módon az 1990-es szinthez képest legalább 40 százalékkal mérséklik szén-dioxid-kibocsátásukat, 27 százalékra növelik a megújuló forrásokból származó energia arányát energiatermelésükben és az előrevetített számításokhoz képest szintén 27 százalékkal javítják az energiafelhasználás hatékonyságát.”

    A CO2-kvóta biznisz nem véletlenül lett kitalálva. Így könnyű lesz csökkenteni.

    A megújulók fejlesztése kapcsán a Paks2 fejlesztés pedig nem tudom, hogyan fér majd bele az EU klímastratégiájába.

  2. hajaj szerint:

    Putyin: Amerika miatt van káosz a világban +VIDEÓ

    Az orosz elnök a Washington által elkövetett geopolitikai hibákat sorolta Szocsiban

    Az Egyesült Államokat és a szövetségeseit okolta Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Szocsiban a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán a stabilitás hiányáért a világ egyes térségeiben. Putyin azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy “a hidegháború győzteseként” a saját érdekeinek megfelelően akarta átszabni az egész világot.

    lead putin az orosz elnök szerint Washington a felelős azért, hogy a nemzetközi jog elvesztette fontos szerepét, és a politikai célszerűség áldozatává vált. Az Egyesült Államok és szövetségeseinek dominanciája mellett a “globális megoldások” keresése a saját megoldások másokra erőszakolásává vált – mondta az orosz elnök.

    “Minél erősebb a világ egyetlen befolyásolási központja iránti hűség, annál nagyobb egyik vagy másik kormányzó rezsim legitimitása” – idézte Putyint a TASZSZ orosz állami hírügynökség.
    Az orosz elnök a Washington által elkövetett geopolitikai hibák közé sorolta egyebek mellett az észak-afrikai országot “a szétesés szélére sodró” líbiai beavatkozást, illetve a szíriai lázadók felfegyverzését, amely az Iszlám Állam radikális csoport megerősödéséhez vezetett.

    A szankciók aláássák a globalizáció liberális modelljét
    Az Oroszország elleni nemzetközi szankciókat illetően Putyin kijelentette: ellentétes lesz a hatásuk. Szerinte a nemzetközi szankciók aláássák a nemzetközi kereskedelem alapjait, a Kereskedelmi Világszervezet szabályait, a magántulajdon sérthetetlenségének jogát és a globalizáció liberális modelljét, amelynek építésére a nyugati országok törekszenek.

    Hangsúlyozta, hogy Oroszország erős ország.
    “A kialakult külgazdasági feltételek között fogunk dolgozni, határozottabbak leszünk az átszervezésekben. Ez csak konszolidálja a társadalmat (…) arra kényszerít bennünket, hogy az alapvető fejlődési irányokra összpontosítsunk.”

    Az Egyesült Államok és az Európai Unió egy sor büntetőintézkedéssel sújtotta Oroszországot a Krím félsziget bekebelezése és a kelet-ukrajnai szakadárok támogatása miatt. Putyin szerint a szankciók nem szigetelik el Oroszországot, Moszkva sem kíván elzárkózni a külvilágtól. Az orosz politika aktivizálódó ázsiai irányvonala nem jelenti azt, hogy Moszkva elfordulna Európától, csupán annak megértését, hogy Ázsia mind nagyobb helyet foglal el a világpolitikában és a világgazdaságban – fogalmazott.

    Oroszország nem akar visszatérni a múltba

    Putyin kijelentette: Oroszország nem akarja feltámasztani a “birodalmat” a szomszédos országok szuverenitása árán, és “nem kíván visszatérni a totalitárius múltba”, mert az zsákutcába vezetne.

    “Minket nem akartak meghallani, azt mondták, ehhez semmi közünk. Nehéz, de civilizált párbeszéd helyett államcsínyig vitték a dolgokat. Az országot káoszba, a gazdasági és szociális összeomlásba, hatalmas áldozatokat követelő polgárháborúba taszították” – mondta Putyin.

    Az orosz elnök arra figyelmeztetett, hogy napjainkra erősen megnőtt a nagyhatalmak részvételével kialakuló konfliktusok veszélye. Ebben – mint mondta – nemcsak a hagyományos nemzetközi nézetkülönbségek, hanem egyes, a nagyhatalmak geopolitikai érdekeinek metszéspontjában található államok belső bizonytalansága is szerepet játszik. Példaként Ukrajnát idézte. Hangoztatta: figyelmeztetett arra, hogy Ukrajna elsietett, kulisszák mögött nyélbeütött EU-társulása komoly kockázatokkal jár, többek között Oroszország, Ukrajna legnagyobb kereskedelmi partnere számára.

    Az elnök beismerte, hogy Oroszország segített Viktor Janukovics megbuktatott elnöknek az akkor még ukrán fennhatóság alatt lévő Krímbe menekülni, hogy megvédjék az ellenzék megtorlásától. Szavai szerint Janukovics kérte, hogy Oroszországba utazhasson, és ebben a segítségére voltak.

    Forrás: TASZSZ, MTI

  3. hajaj szerint:

    Az Oroszország elleni nemzetközi szankciókat illetően Putyin kijelentette: ellentétes lesz a hatásuk. Szerinte a nemzetközi szankciók aláássák a nemzetközi kereskedelem alapjait, a Kereskedelmi Világszervezet szabályait, a magántulajdon sérthetetlenségének jogát és a globalizáció liberális modelljét, amelynek építésére a nyugati országok törekszenek.

  4. felix szerint:

    Mondja ezeket az aki “lenyúlja” egy független állam területének egy részét.

  5. hajaj szerint:

    Sosem volt az övék, Hruscsov illuminált állapotában ajándékozta “csak úgy oda.” Lenyúlni mások szoktak, jogtalanul.

  6. felix szerint:

    ég az Oroszok is elfogadták a területi sérthetetlenségüket.
    A többi csak duma.

  7. grün szerint:

    felix!
    Az oroszok szavahihetősége legendás!
    A KGST egyik tartóoszlopaként mi is megtapasztalhattuk ezt a tulajdonságukat! 😀

  8. grün szerint:

    bélabá!
    Orbán csak a többiek magasságához képest alacsony.
    Nem értem a fotóst sem, hiszen az apróbbakat mindig előre kellene állítani.
    Később esetleg lehet védekezni azzal, hogy ott se volt.
    Mint a cement az összedőlt építménynél. 😛 😀

  9. nagyapó szerint:

    Eetásak! Most nyugatra nyalnak? Mikor volt állam Ukrajna? Mi a különbség Krím és Koszovó között?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  10. bélabá szerint:

    Nagypapinak mindig csak a nyaláson jár az esze, ezek a csúnya freudi elszólások…..
    😉

    Lehet hogy új valag felé kellene orientálódni papika, mert ahogy nézem a vezír trónja elég ingatag mostanság… 🙂

  11. nagyapó szerint:

    bélabá! A hülye szövegén túl, mit gondol a népek önrendelkezéséről? Kifejtené, miért lehet albán Koszovó és miért nem orosz Krím?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  12. csaba péter szerint:

    Nagyapó noé miért nem …..nyalsz rendesen?

Itt lehet hozzászólni !