Bajor Gizi Szalon néven új színpad nyílik a Nemzeti Színházban

Hirado.hu

Bajor Gizi Szalon néven új színpad nyílik a Nemzeti Színházban

Bajor Gizi Szalon néven új játszóhely nyílik november végén a Nemzeti Színházban; az új színpadon Udvaros Dorottya, Voith Ági és Bodrogi Gyula estjeit láthatják a nézők az évad első felében.

A Nemzeti Színház nagyszínpadi nézőterének átalakításával együtt nyáron a negyedik emeleten kialakították ki a pódiumszínpadot – olvasható a színház honlapján. Az eredetileg jelmezmúzeumnak tervezett, majd próbateremként használt helyen kialakított Bajor Gizi Szalon a nagyszínpad, a Gobbi Hilda Színpad és a Kaszás Attila Terem után a teátrum legkisebb játszóhelye lesz.
A tervek szerint a Nemzeti Színház szalonja a művészek személyesebb megnyilvánulásainak ad majd teret. A teátrum művészeinek egy-két szereplős kamara-előadása, szobaszínházi produkciója, előadóestje látható majd a helyszínen, valamint kisebb koncertek, közönségtalálkozók, beszélgetések, folyóirat-bemutatók kaphatnak helyet.

A Bajor Gizi Szalon Udvaros Dorottya estjével nyílik, akinek produkcióját november 21-én láthatja először a közönség. A színésznő Marguerite Duras kisregényének színpadi adaptációját, a Nyáron, este fél tizenegykor című darabot mutatja be, az előadás alcíme Egy szerelmi gyilkosság története.

A Nemzeti Színházban a műből most készülő drámában a Maria szerepét alakító Udvaros Dorottya mellett Gitárosként a zeneszerző Petz Bálint lép színpadra. A színpadi változatot Kürti György fordítása alapján az előadás rendezője, Vörös Róbert írta.

A Bajor Gizi Szalon következő fellépője december 11-én és 21-én Bodrogi Gyula és Voith Ági lesz. A művészek az együtt eltöltött évek színdarabjaiból, dalaiból mutatnak be előadást.

Forrás: Hirado.hu

Itt lehet hozzászólni !