Áder János: 1956 a bizonyíték arra, hogy van értelme az áldozatnak

Hirado.hu

1956 a bizonyíték arra, hogy van értelme az áldozatnak

A köztársasági elnök szerint 1956 a bizonyíték arra, hogy van értelme az áldozatnak, van értelme a bátor kiállásnak, van értelme az erkölcsi helytállásnak.

Október 23-a nemcsak más nemzetek tagjainak adott reményt, hanem a ’89-es szabadságküzdelmekhez is erkölcsi példát nyújtott – hangsúlyozta Áder János csütörtök este a forradalom és szabadságharc 58. évfordulója alkalmából az Operában rendezett díszelőadáson elmondott beszédében.

Áder János szerint a forradalom abból a közös érzésből született, amely úgy írható le: elég volt. Hangsúlyozta: a magyar nép százezrek üldözését, kisemmizését, milliók megfélemlítését, a kommunista terrort elégelte meg.

Ezt érezték a földjeiktől megfosztott földművesek, az “önkéntes békekölcsönnel” sújtott gyári munkások, a hazugságok tanítására kényszerített tanárok – fűzte hozzá -, akiknek elegük lett a kitelepítésekből, a munkatáborokból, az államvédelmi terrorból, az elvtelen elvtársakból, a cenzúrából, a besúgók és provokátorok hálózatából.

Azt mondta: a kommunisták ugyanakkor világossá tették, hogy sem a népakarat kinyilvánítása, sem a szabadság, sem a demokrácia, sem a függetlenség nem egyeztethető össze a szocialista államberendezkedéssel, “a nyugati segítség elmaradása pedig azt jelentette, mintha a szovjet tankok nyers túlerejével szemben számunkra nem volna értelme az ellenállásnak”.

Az államfő 1956 hatását kiemelten fontosnak nevezte a kommunista világbirodalom erkölcsi összeomlásában és Európa újraegyesítésében.

Úgy fogalmazott, nincs olyan európai nép, amelynek tagjai nagyobb áldozatot hoztak volna, hogy a második világháború utáni Európa ismét a szabad országok közössége lehessen. A köztársasági elnök hozzátette: november 4-e soha el nem múló gyásza ellenére ezért mégis győztesnek tekinti a forradalmat.

Az államfő beszédében idézte John F. Kennedy, az Egyesült Államok egykori elnökének szavait, aki a forradalom után négy évvel azt mondta: “a történelem kezdete óta nincs még egy nap, amely világosabban mutatja az ember csillapíthatatlan vágyát a szabadság iránt – bármily kicsi is a siker esélye, és bármily nagy is az áldozat, amelyet követel”.

Bibó István kiáltványát is felelevenítette, amelyben a Nagy Imre-kormány államminisztere november 4-én passzív ellenállásra szólította fel a magyar népet a megszálló hadsereggel és a bábkormánnyal szemben.

Áder János beszédében személyes történetünk és nemzeti önazonosságunk részének nevezte az ’56-os forradalmat – 1848-hoz hasonlóan -, és, mint mondta, jó érzéssel tölti el az is, hogy “végre olyan világot teremthettünk 1990-ben, amelyben mindkét nap emlékezete nemzeti ünnepünkké válhatott”. Hangsúlyozta: gyermekeinknek is tudniuk kell, hogy 1990 előtt a hatalom megtorlásának tette ki magát az, aki e két eseményre emlékezni kívánt.

A rendezvényen jelen volt Schmitt Pál volt államfő, Mádl Dalma, a néhai köztársasági elnök felesége, Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője, Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke és Vejkey Imre, az Országgyűlés mentelmi bizottságának kereszténydemokrata elnöke.

Forrás: Hirado.hu

10 hozzászólás “Áder János: 1956 a bizonyíték arra, hogy van értelme az áldozatnak” bejegyzésre

  1. csepeli proli szerint:

    Ez az egész 1956 múlt, és történelem. Tovább kéne tudni lépni. Minden ország a világban megoldotta a szabadságát, függetlenedését, stb így vagy úgy
    1989 szintén múlt, történelem, mi már korábban tudtuk jön a kommunizmus vége, főleg mikor bécsben már nem vették a banánt meg a kólát…mert itthon is beszerezhető lett.
    Én egy proli csepeli bunkó vagyok, de sok a vak ember még mindig, meg a hiszékeny, meg a gondolkodni nem tudó. Most is letünőben van egy “kor” egy új van formálva, de nem az emberek javára.

  2. hajaj szerint:

    A baloldali alternatíva hiányáról

    A mai magyarországi baloldalról szólva Kövér László úgy vélekedik, nem feltétlenül jó Magyarország számára, hogy nincs egy alternatív kormányképes erő. Meglátása szerint ebben a helyzetben az ellenzéknek kellő alázattal és szerénységgel kellene önvizsgálatot tartania, hogy mi az, amiben változtatniuk kéne.

    Az Országgyűlés elnöke a magyarországi baloldal kudarcának okát abban látja, hogy az mélységesen megsértette a magyar emberek önérzetét azzal, hogy elmúlt négy évben folyamatosan külső segítséget hívott, mint ahogy az történt 1956 novemberében is. Kövér László szerint azt is látni, hogy az európai baloldal lesüllyedt a magyarországi baloldal egy részének a színvonalára.

    Hozzátette: Magyarországot harci terepnek tekintik, és úgy látják, ha a magyar baloldali ellenzék ilyen csenevész és önerőből képtelen arra, hogy megszerezze az emberek többségének a bizalmát, akkor kívülről, mesterséges eszközökkel kell fenntartani a feszültséget Magyarország körül.

    „Ez az európai közösség jövője szempontjából is egy nagyon veszélyes precedenst ad. Ha kívülről lehet a belpolitikai életet manipulálni, ha egyesek egyenesen jogot formálnak arra, hogy külső eszközökkel manipulálják egy ország belpolitikai, társadalmi életét, az nagyon könnyen az Európai Unió végét eredményezheti, mert azt nemcsak Magyarország, hanem más ország sem viseli el. Egyelőre mi vagyunk a kísérleti terep, ahol ki lehet próbálni, hogy hol van a tűréshatár” – hívta fel rá a figyelmet az Országgyűlés elnöke.

  3. grün szerint:

    “A köztársasági elnök szerint 1956 a bizonyíték arra, hogy van értelme az áldozatnak, van értelme a bátor kiállásnak, van értelme az erkölcsi helytállásnak.”
    Elnököm!
    ’56-tól 33 év telt el az első változásig, azóta 25 a további változásra várva és amint láthatjuk nem változik semmi, sőt visszaváltozik!
    Ennek lenne értelme?! 😀

  4. ebihal szerint:

    Az a Kövér László, aki igencsak haszonélvezője volt az előző rendszernek is, talán
    inkább csendben maradhatna!

  5. grün szerint:

    Jól megaszonta Jaszi betyár!
    “Különösen kifinomult ízlésre vall éppen a Szovjetunió által levert 1956-os szabadságharc évfordulóján előhozakodni a Brüsszel-Moszkva párhuzammal”
    “az EU-tól jóval több fejlesztési támogatást kapunk, mint amennyi tagdíjat fizetünk, a keleti blokkon belüli transzfereknek a Szovjetunió volt a haszonélvezője”
    .
    http://mandiner.blog.hu/2014/10/24/brusszel_ostoba_moszkvazasa_ilyen_orszag_pedig_nincs_cdv

  6. nagyapó szerint:

    Igaz, hogy a zeetásak régebben Moszkvába mentek árulkodni és utasítást kérni, most ugyanezt teszik, rohangálnak Brüsszelbe sírni és eligazítást kérni.
    Mindig az ország ellen.
    Idióta Dr. grün t.t. sokadszor próbálja sulykolni (nyalva a zEU-nak), hogy többet kapunk, mint amit befizetünk. Ez igaz, csak azt nem mondja, hogy mekkora piacot adtunk át, amiért cserébe kapjuk azt a kevés a zEU támogatást. Az összesítés veszteség. Ezért kell az Orbán kormánynak az egész magyar gazdaságot újraindítani!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  7. grün szerint:

    Öreg Hüje!
    “az EU-tól jóval több fejlesztési támogatást kapunk, mint amennyi tagdíjat fizetünk, a keleti blokkon belüli transzfereknek a Szovjetunió volt a haszonélvezője”
    .
    Ne kend rám, amit egy régi komcsi családból származó kipróbált ifjú komcsi mondott!
    Röhög a bakvelem! 😛 😀

  8. felix szerint:

    Szemétláda.
    HÚ de mekkora piacit adtunk át az EU.-nak.
    Legalább egy nagy nyugati városnyit.

  9. nagyapó szerint:

    A “kitűnő ” közgazdászok figyelmébe! Az elmúlt 10 évben körülbelül 5600 milliárd forint érkezett Magyarországra, viszont csak a bankszektorból évente 1000 milliárd ment ki és még hozzá jön a multik hazautalt nyeresége. Kié az étolaj, a cukor, energia, meg a többi piac amit Hornék elkótyavetyélték?
    Azt hiszem ennyi is elég. Ezért van követelésünk az EU-val szemben.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  10. felix szerint:

    Szemétláda.
    Ki kapott nagyobb piacot?
    Mi az EU-tól, vagy az EU tőlünk?
    Talán magyar export nem létezik?
    Féloldalas a látásod, vagy csak ismét nem nem érted a dolgot.

Itt lehet hozzászólni !