Orbán Viktor: A kormány az üzleti világgal együtt érné el a teljes foglalkoztatottságot

Hirado.hu

A kormány az üzleti világgal együtt érné a teljes foglalkoztatottságot

A kormány a következő négy évben újabb munkahelyeket hoz létre, és az üzleti világgal szorosan együttműködve szeretné elérni a teljes foglalkoztatottságot, és jelentősen növelni a szakképzett munkaerő létszámát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a Siemens képzési központjának megnyitása alkalmából tartott ünnepségen.

Orbán Viktor kiemelte: szeretnék elérni, hogy 2018-ra senkinek ne legyen szüksége jövedelempótló támogatásra, és mindenkinek legyen olyan munkája, amelyből nemcsak hogy megélni, hanem gyarapodni is tud.

A miniszterelnök elmondta, a Siemens több mint 600 millió forintos beruházással építette át a duális, vagyis gyakorlatorientált képzésnek helyt adó korábbi tanműhelyét, amelyben így akár 100 diákot is fogadni tud a német cég. Orbán Viktor szerint Magyarországon helyre kell állítani a szakképzés becsületét, a Siemens képzési központjának megnyitása azt mutatja, hogy a cég bízik a magyar emberek szakértelmében és úgy véli, érdemes befektetni a magyar fiatalokba.

Forrás: Hirado.hu

41 hozzászólás “Orbán Viktor: A kormány az üzleti világgal együtt érné el a teljes foglalkoztatottságot” bejegyzésre

  1. felix szerint:

    Siemens képzési központjának megnyitása azt mutatja, hogy a cég bízik a magyar emberek szakértelmében és úgy véli, érdemes befektetni a magyar fiatalokba.
    Abban bízik, csak a szakoktatásban nem, ezért aztán saját maga lép.
    A többi meg csak álom.

  2. ov szerint:

    Ha fizet ………

    “Tréninget, kiképzést, informatikai segítséget is felajánlottak az amerikaiak a magyar adóhatóságnak az áfacsalás elleni küzdelemben azok után, hogy az amerikai cégek már két évvel ezelőtt jelezték aggodalmukat. A NAV azonban nem volt vevő ezekre az ötletekre – tudtuk meg piaci forrásokból. Információink szerint még a holland nagykövetség is megpróbált közbenjárni, merthogy a csalásokat elszenvedő egyik amerikai cég akkori vezetője holland állampolgár. Az elmúlt évek történéseinek fényében nem tűnik életszerűnek, hogy Orbán Viktornak oka volt a nagy meglepődésre. Az áfacsalás ügye jó apropó volt, hogy a Nyugattól eltávolodó Magyarországot Washington meggyomrozza.”

  3. felix szerint:

    A kérdés csak az, hogy képesek leszünk e valaha is kimászni a maffia karmaiból.
    Mert ugye mindenki előtt világos, hogy ……..

  4. grün szerint:

    Az országnak is szüksége lenne egy jól képzett miniszterelnökre az üzleti világgal karöltve! 😛 😀

  5. csapajev szerint:

    ÁLOM….,édes álom.

  6. Tóth Mária szerint:

    Örömködjetek csak! 50 évig úgy sem rúgtok labdába! ez marad nektek, sz@rházi, hazaáruló balosnak mondottak!

  7. felix szerint:

    Vigyázz Marirka mert meg üt a guta.
    Lopják az ÁFÁ-t..

  8. Gordon szerint:

    Szegény felix. Ha meghallja azt a szót, hogy “teljes foglalkoztatottság”, akkor gyomorgörcsöt kap.
    Hiába no: büdös neki a meló.

  9. felix szerint:

    Gordon.
    Te látod a jövőt.
    Orbánék alatt a nyugdíjasoknak is dolgozniuk kell majd, ha nem a akarnak éhen dögleni.
    Lehet, hogy neked lesz igazad, elvégre te jobban ismered a fidesz képességeit.
    Akkora ökör vagy, hogy az ritkaság.
    Nyugdíjasok nem kell beszarni, Gordon nem normális.
    Igaz, hogy tőle nem gyarapodik a nyugdíj kassza, mert Ő csak kivesz a közösből.

  10. grün szerint:

    felix!
    Még hogy dolgozniuk, de amellett az amerikai nyugdíjpénztárakat is hizlalniuk kell a sajátjuk helyett! 😛 😀
    Mit mond a szakértő erről?
    SKA: “Az amerikai nyugdíjalapok hatalmas pénzeket tartanak államkötvényekben. Csakhogy az amerikai hozamok az alacsony kamat miatt rendkívül alacsonyak. Az alapok elviszik a pénzeiket olyan, magasabb kockázatú országokba, ahol magasabb hozam érhető el. És nálunk lényegesen magasabb a hozam. Amíg Amerikában egy százalék, addig itt 3–5 százalék is lehet.”
    Ebből a hitelekből és a zeus-pénzekből él ma Magyarország! 😀

  11. felix szerint:

    grün.
    Én meg azt hittem, hogy jobban teljesítünk. 🙂
    Már megint átvertek?

  12. grün szerint:

    felix!
    Ha sikerült meg is érdemled!
    Nagyapót és a többi dilettáns közgazdászt sikerült, de a normálisabbakat nehéz! 😛 😀
    Mit szólsz a zinternet adóhoz?!
    Sanyaró Misi 150Ft/gigabyte-ről beszél!
    .
    “Fidesz 2008 áprilisi, a párt honlapján ma is olvasható közleményében az állt: “az internet megadóztatása egyértelműen felesleges, átgondolatlan és rossz, mert tovább mélyíti a Magyarországon amúgy is meglévő digitális szakadékot és elzárja az új felhasználókat az internettől” 😛 😀

  13. felix szerint:

    Amennyiben valaha is ellenezték a fiuk, akkor lesz.

  14. felix szerint:

    Most olvastam, hogy miről is van szó.
    Hajrá magyarok, hajrá Csepel.
    Megszavaztátok.

  15. felix szerint:

    Minél jobban teljesít az ország, annál több adóra van szüksége az államnak.
    Ez valóban un ortodox.

  16. VendettaII szerint:

    Azt hiszem ideje német műholdas internet után nézni.

  17. nagyapó szerint:

    Eetásak! csecsemő béka hol van? Na mindegy.
    Igazuk van. Nem kell a zinternetet adóztatni. Helyette emeljük a zÁFÁ-t (emlékeznek, szocik 15%-ról 25%-ra?), csökkentsük a nyugdíjat, meg a családok támogatását, szüntssük meg a GYED-extrát!
    Ezek a zigazi baloldali értékek!!!
    Eetásak! Kinek kell a zinternetadót fizetni? Idióta Dr. grün t.t., meg 1/2eszű1/2x! Megnézték?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  18. Tündér Ilona szerint:

    Tisztelt Nagyapó!

    Ugyanannak akinek a tranzakciós adót. A zembereknek!!!!!
    Az azért elkerülte a figyelmét, hogy az áfa már 27%

  19. kerdezo szerint:

    Nagyapó!
    Ne feledkezzünk meg a közműadóról, amely gátolja a szolgáltatók hálózatbővítését.
    Szintén jusson eszünkbe, hogy valamelyik kormány tovább emelte a 25%os AFAt.
    Végül ejtsünk néhány könnycseppet azért, hogy még mindig nem csökkentették az üzemanyagok jövedéki adóját…
    A lista szabadon bővíthető, politikai beállítottságtól függetlenül!

  20. felix szerint:

    Eetásak! Kinek kell a zinternetadót fizetni? Idióta Dr. grün t.t., meg 1/2eszű1/2x! Megnézték?

    Szemétláda!
    Áthárítva nekünk.

  21. VendettaII szerint:

    Nagypapi a gyerekek és a fiatalok is használják a Zinternetet. Csak hogy tisztában legyen az adatokkal amikor én csak böngészek az interneten és nem töltök le semmit akkor is 2gigabájt a le és feltöltésem összesen ez naponta 300Ft lenne havi szinten +9.000Ft a családoknak és itt tényleg nem csináltak semmit.
    Egy weboldal betöltése legyen az Index, Origo stb az ott található képek miatt olyan 50mb körüli érték.
    Az hogy Ön olyan vén mint az föld és nem használja ki az internetet mint mások, azért még nem kell Luxus szolgáltatássá tenni egy olyan dolgot ami az EU alapértékei szerint minden Európai állampolgárnak alanyi jogon jár (adózatlanul).. Kész pont.

  22. beki szerint:

    “Orbán Viktor kiemelte: szeretnék elérni, hogy 2018-ra senkinek ne legyen szüksége jövedelempótló támogatásra, és mindenkinek legyen olyan munkája, amelyből nemcsak hogy megélni, hanem gyarapodni is tud.”

    A szomszédom pedagógiai asszisztens. Minimálbérrel van bejelentve. Az államtól (KLIK) még cafetériát sem kap. Napi 8 órában foglalkozik a gyerekekkel de annyi a fizetése, mint egy közhasznús utca seprőnek. Hát, jó úton haladunk.

  23. nagyapó szerint:

    Step by step! Ahogy a művelt francia mondja.
    Tündérke. Amióta liberális gazdaságpolitika van, nincs ingyenebéd, a zadót nem lehet a fogyasztóra áthárítani, mert a szabad versenyben a másik olcsóbban lép a helyére. Nem így van? Vagy Ön is az illiberális gazd.politika híve lett?

    kerdezo! Tényleg azonos a szoci 10%-os ÁFA emelése a polgári kormány 2%-ával? Komolyan gondolja?
    A jövedéki adóval ugyanannyi, sőt kevesebb a benzin ára, mint a környező országoké. Előbb tájékozódjon, azután nyilatkozzon!

    1/2eszű1/2x! Három szót le tudott írni hiba nélkül. Gratulálok! Igaz értelme az nincs.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  24. nagyapó szerint:

    beki! A szomszédjának mi a végzettsége? Több “mint egy közhasznús utca seprőnek.”?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  25. beki szerint:

    Érettségije van, meg egy felsőfokú okj-s szakképesítése. Maga szerint az normális dolog, hogy valaki aki nyolc órában a gyerekekkel foglalkozik, a pedagógust közvetlenül segíti, minimálbért keres? Engem különösebben nem érint a dolog, csak azért furcsállom.

  26. felix szerint:

    Szemétláda.
    A versenyben is meg kell fizetni a költségeket, különben csak veszteséget termel a szolgáltató. a veszteség termelésében senki sem versenyez.
    Amikor nincs érved, akkor jössz a helyesírással. Ilyenkor tudom, hogy vesztettél.

  27. nagyapó szerint:

    beki! A “Pedagógiai asszisztens Főszakképesítés középszintű (érettségivel) Kód 521400100000000” Nem felsőfokú végzettség, ettől még a fizetése lehet kevés. Viszont mit mondjon a pedagógus? És még sok százezer dolgozó.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  28. beki szerint:

    Lehet, hogy rosszul írtam, értelmi fogyatékosokkal foglalkozik. Nekem Ő mondta, hogy felső fokú. Egyébként csak furcsa, hogy ennyire kevés pénzért dolgoztat az állam. Merthogy ha jól tudom 87000 Ft a lét minimum és még ezt sem éri el a pénze.

  29. elhallgattatni szerint:

    internetadó

  30. grün szerint:

    “Rogán Antal keddi módosító javaslat lehetővé teszi, hogy az EU-s tiltást és a nemzetközi egyeztetést megkerülve Magyarország belefogjon az orosz Déli Áramlat hazai szakaszának megépítésébe – írja az Index. A módosítás alapján szállítási rendszerüzemeltetési engedéllyel nem rendelkező cég is építhet gázvezetéket”
    .
    Újabb lépés a teljes foglalkoztatottság felé?!
    Megcsináljuk közmunkásokkal, uniós segítségnyújtás nélkül!
    De aztán ne számítsanak tőlünk gáz-segélyre! 😛 😀
    .
    http://mandiner.hu/cikk/20141022_az_eu_tiltja_magyarorszag_megis_megepitheti_a_deli_armalatot

  31. joságos szerint:

    A Nagyapó féle mindenhez zseniálisan értő polihisztorok figyelmébe ajánlanám a következőket. Az ÁFA 1988.I.1. bevezetésétől létezett a 25%-os kulcs. Azonban volt mellette két alacsonyabb kulcs is. A 0%-os és a 15%-os. Az EU csatlakozást követően a kulcsok megváltoztak. A 0% megszűnt. Innentől a kulcsok: 5%, 15%, 25%. Nagyapó fedőnevű önjelölt adószakértönk figyelmébe ajánlanám az ide vágó szakirodalom tanulmányozását. A részletes ÁFA változásokra most hely hiányában nem térnék ki mert azok egy kisebb könyvtárat töltenének meg! Még csak annyit; ma Európában Magyarországon legmagasabb az ÁFA kulcs!

  32. nagyapó szerint:

    joságos! Nem térek ki az ÁFA történetére, de: “2009. július 1-től az eddigi 20 százalékos áfakulcsból két kulcsot hoztak létre, egyrészt felemelték 25 százalékra, másrészt egyes termékekre a kedvezményes 18 százalékos áfakulcsot vezették be.[3] 2012. január 1-től a 25 %-os áfakulcs 27 %-ra emelkedett, ezzel Magyarországon lett a világon a legmagasabb az általános ÁFA kulcs.[4]”
    2009-ben milyen kormány volt? Ugye milyen nehéz a szocik, hozzá nem értését (hatalmas EU, IMF kölcsönök), harácsolását megvédeni?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  33. felix szerint:

    Szemétláda.
    Ezt az ÁFA bulit ismételd át.
    Kis hazánkban 5 áfa van és volt érvényben.
    Ezek jelölése A,B,C,D,E,, 2009-ben semmilyen kedvezményes áfát nem vezettek be.
    Az A mindig 5% volt, a B volt 12, 15 és jelenleg 18%. A C volt 25, 20, 25 és jelenleg 27%.
    A D és az E mindig 0% volt.
    A termékeket sorolgatják, hol ide, hol oda.
    Én így tudom.

  34. joságos szerint:

    T.Nagyapó! Szerintem olyanba nem kéne beleszólnia amihez nem ért!

  35. nagyapó szerint:

    joságos!
    ÁFA kulcsok 2008-ban.
    – 20 % áfa
    – 5 % áfa
    – 0 % áfa
    – mentes az adó alól

    ÁFA kulcsok 2009-ben.
    Az ÁFA kulcsok módosítások évközben történt.

    – 25 % áfa, 2009. július 1-től 20% ÁFA kulcs 25%-ra emelkedett
    – 18 % áfa, 2009. július 1-től 20% ÁFA kulcs 18%-ra csökkent (egyes termékköröknél)
    – 5 % áfa
    – 0 % áfa
    – mentes az adó alól
    Egyéb kérdés?

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  36. felix szerint:

    ÁFA kulcsok 2006-ban.

    – 20 % áfa, a 25 % -os áfa kulcs 2006. január 01.-től 20 % -ra csökkent.
    – 15 % áfa
    2006. szeptember 1-jétől a 15 % ÁFA kulcs 20 % áfára emelkedett
    – 5 % áfa
    – 0 % áfa
    – mentes az adó alól
    a 15% -os AFA kulcs nem szűnt meg csak nem soroltak bele termékeket. A pénztárgépekben továbbra is programozva voltak, csak nem használták a gyűjtőjét.

  37. grün szerint:

    felix!
    Ezt figyuzd!
    A zÖreg Faroknak ne próbáld megmagyarázni, mert már így is zokni agyilag! 😛 😀
    .
    “2014. október 23. Megnéztük, hogyan alakultak a húsárak a boltok az idén szeptemberben az előző év végéhez képest. Mint kiderült: a sertéshúsnál jobban csak a kedvező élettani hatású hal ára emelkedett.”
    http://www.azenpenzem.hu/cikkek/az-afacsokkentes-dragulast-hozott/2136/

  38. joságos szerint:

    T. Nagyapó! Attól, hogy bemásolja az ÁFA kulcsokat nem lett okosabb! Az amit csinál nem más mint amit a papagáj művel.Ismétli azt amit mondanak neki. Az adózás egy összetett tudomány amihez magának segéd fogalma sincsen!

  39. felix szerint:

    Grün
    Az ÁFA változást általában lenyeli a kereskedelem, hogy pótolja a verseny miatti nyereség kiesést.
    Politikailag jól néz ki az ÁFA csökkentés, de a fogyasztókra nézve gyakorlati haszna minimális.
    Nem érdemes ezzel operálni, mert hatása minimális.
    A tartós fogyasztási cikkeknél is csak addig lehet észrevenni, amíg a forint nem gyengül.

Itt lehet hozzászólni !