Őrjöngő politikus: eltiltották a balliberálisokat a további jogsértéstől

Közlemény – Ábel Attila

Takács Krisztián leragasztás

A csepeli Helyi Választási Bizottság (HVB) elmarasztalta az MSZP, a DK és az Együtt-PM csepeli szervezeteit, miután a Fidesz-KDNP több mint 300 választási plakátját szaggatták le vagy ragasztották felül. 

2014 október 8-án délután éppen szaggatták és leragasztották a fideszes plakátokat Horváth Gyula balliberális polgármester-jelölt aktivistái, amikor Nagy László fideszes képviselő-jelölt ezt a helyszínen számon kérte Takács Krisztián MSZP-s politikuson. Takács dührohamot kapott, és bosszúból összekente Nagy László kabátját a plakátragasztóval. Amikor a helyszínre értem, a vita közben “mellékesen” az én kabátomba törölte bele a kezéről a maradék ragasztót. Ez után a kampánycsapat elhagyta a helyszínt, és folytatták a fideszes plakátok rongálását – írta közleményben Ábel Attila alpolgármester, a Fidesz csepeli elnöke. A közleményt az alábbiakban olvashatják.

A történtek egy részéről videó-felvétel készült, melyet az esetet igazoló fényképekkel együtt a HVB részére átadtuk. A HVB megállapította, hogy a balliberális pártok leragasztották a plakátjainkat.

 A történtek miatt sajnálattal kell megjegyeznem, hogy az a színvonal, amelyre a csepeli “balliberálisok” leértek, már annyira komédiába illő és nívó alatti, hogy a politika valamennyi szereplőjére káros hatással van. 12 éve ismerem a csepeli MSZP majd utódszervezeteik kampányát: a velük szemben állókat soha nem legyőzni, hanem minden tekintetben megsemmisíteni akarták. Takács Krisztián természetesen nem kért és vélhetően nem is fog elnézést kérni a történtek miatt. Az eset után folytatta a fideszes plakátok rongálását, és információim szerint ezekben a percekben is ezzel foglalkozik.

2010 októbere után a fideszes önkormányzat a korrupció megfékezésével és a pénzügyek rendbetételével évi kétmilliárd forintot tudott megtakarítani. A 3,8 milliárd forintos költségvetési hiányból mára 1,4 milliárd forintos többlet lett, a 2005-2010 közötti 10,2 milliárdos vagyoncsökkenést pedig sikerült megfordítani: 2010 óta több mint 2 milliárd forinttal nőtt a kerület vagyona. Innentől érthető, hogy a nyakig eladósodott MSZP, DK és Együtt-PM miért akarják ismét megkaparintani a csepeli adófizetők pénze feletti ellenőrzést. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség nevében csak azt tudom mondani: őszintén sajnáljuk, hogy a magukat “demokratikus ellenzéknek” nevezők ilyen szintre süllyedtek a hatalom megkaparintása érdekében.

Ábel Attila

4 hozzászólás “Őrjöngő politikus: eltiltották a balliberálisokat a további jogsértéstől” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Ábel Attila!
    “Ha megütik a jobb orcádat, tartsd oda a másikat is!” Jézus
    De hogy még egy seggberúgás is hiányozzon az FVB-től?! 😛 😛 😛

  2. bonifác szerint:

    Mit lehet várni egy cucitól? Zöldike! A politika nem a vallás színtere! Te hányszor veretted
    dagadtra az orcádat? Ja, nem vagy… bocsi!
    Reményvesztett egyedeknél várható a kontroll vesztett tevékenység.

  3. grün szerint:

    bonifác!
    Ezt talán beszéld meg Pöcsikével! 😛 😀
    .
    “Orbán Viktor miniszterelnök szerint kereszténydemokrata kormányzásra van szükség Magyarországon, egy liberális demokrácia ugyanis nem lett volna képes például a rezsicsökkentésre vagy a devizahitelesek megsegítésére.”
    .
    http://mno.hu/belfold/orban-viktor-keresztenydemokrata-kormanyzas-kell-magyarorszagon-1250106

  4. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Találó cím, szó szerint őrjöngött….

Itt lehet hozzászólni !