Zámbó Jimmy Csepel díszpolgára lett

Csepel.info

Jimmy

A csepeli önkormányzat képviselő-testülete posztumusz díszpolgári címmel tüntette ki Zámbó Jimmyt. A kitüntetést szombaton este, a Jimmy emlékére megtartott gálaesten vette át a művész édesanyja Borbély Lénárd alpolgármestertől – értesült a Csepel.info.

Zámbó Jimmy a ’90-es évek legsikeresebb magyar előadója – és egyben a leghíresebb csepeli volt. 1958. január 20-án született a VII. kerületben, de Csepelt választotta otthonául. Jószívűsége legendás volt, és ettől Csepel is gazdagabb lett.

Zámbó Jimmy zenei vénája már gyermekkorában megmutatkozott. Testvéreivel előbb otthon a család zongoráján, később pedig a Magyar Rádió gyermekkórusában zenéltek, énekeltek. Zenei iskolákat végzett, majd a akadémia jazz-ének szakán tanult. Eleinte éjszakai bárokban, lokálokban lépett fel, majd pályafutását az Amerikai Egyesült Államokban folytatta. 1988-ban tért vissza Magyarországra. Négy és fél oktávos hangterjedelmének és előadásmódjának köszönhetően a közönség elnevezte őt Király-nak: a Magneoton kiadó pedig feltette a lemezborítón az i-re a koronát.

A „Király” jószívűsége legendás volt. Több jótékonysági koncertet adott, a Delhusa Gjonnal készített lemezből befolyt összeget a tiszai árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel. A csepeli görög katolikus templom talán fel sem épülhetett volna a segítsége, adakozása nélkül. Az a templom, ahol tragikus halála után a búcsúztatása volt. Szeretett otthona most egy keveset visszaad a Királynak abból, amit ő adott: a posztumusz díszpolgári címet a Csepeli Munkásotthonban nyújtotta át Jimmy édesanyjának Borbély Lénárd alpolgármester.

Csepel.info

17 hozzászólás “Zámbó Jimmy Csepel díszpolgára lett” bejegyzésre

  1. krapulaxxx szerint:

    Szégyen.

  2. nagyapó szerint:

    Inkább “Csepel Szégyene” krapulaxxx!

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. Én a mai napig rajongója vagyok neki!Igen is meg érdemelte a címet mert ilyen szép hangja nincs senkinek és nem lesz soha!Nyugodjon békében!

  4. Bugi szerint:

    Megérdemelte. Ezt még azoknak is el kell ismerniük, akik nem kekedvelték. Ők vannak kevesebben.

  5. Jeniszej szerint:

    Szégyen, hogy Csepelen ilyen krapulaxxx is elvegyülhetett a proli közé.

  6. grün szerint:

    Úgy látom megkoronázták Szijjártót! Vagy csak a fotós vicces kedvében volt és a Szabadság szobor jutott eszébe róla?!
    .
    http://img5.hvg.hu/image.aspx?id=a3c8787e-595e-4ab1-9bf6-a4aac41e77ca&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

  7. helyi szerint:

    Díszpinty (volt) ez nem díszpolgár! Amíg élt, a Fidesz és Borbély Lénárd rá se hederített, most viszont jól jön a kampányhoz.Még a halott emberből is kampánybizniszt csinálnak.Gusztustalan!

  8. cöcöcö szerint:

    Ez 14 évig nem jutott senkinek az eszébe????
    Én sem szerettem, de azóta sincs olyan előadó, akiért ennyire rajongtak volna. Szinte eggyé vált a kerülettel.

  9. Doki szerint:

    Botrányos magánélete volt, de talán nem krapulaxxx és helyi dolga megítélni, hogy ki Csepel szégyene és ki nem… Amúgy ha Csepel szégyenét keresik, akkor azt megtalálják Szenteczky János, Takács Krisztián, Avarkeszi Dezső és Tóth Mihály személyében.

  10. grün szerint:

    cöcöcö!
    Most minden szavazatra szükség van!
    Csimmi is hoz néhányat! 😛 😀

  11. cs szerint:

    Ö igazi polgári példakép volt, nagyszerű döntés volt az önkormányzattól a legmegfelelőbb időpontban.

    Esetleg a rezsibiztos nem kaphatna ilyet? pls.

  12. Szecsődiné Zsuzsi szerint:

    Vajon miért is van az, hogy a “gonoszkodó, rosszindulatú” hozzászólók – tisztelet a kivételnek – nem vállalják fel még a nevüket sem! Jimmyt nem volt, s most sem kötelező kedvelni! Az elismerést Ő kiérdemelte!!!!! Olyan sokan szeretnének csak megközelítőleg hasonló hírnevet, elismerést, kapni, mint Jimmy kapott! Igen megérdemelte a “díszpolgár” címet!!! S, hogy miért éppen most???? Kellő rosszindulattal belekeverik a politikát! Jimmy született tehetség volt! Nem véletlenül akkora a rajongó tábora “még most is!” Valóban sokan tiszteletből, emlékezve a “királyra” éneklik dalait! S tudjátok, tudják, hogy miért kaphatta meg ezt az elismerést, mert az Ő tehetségét még senkinek nem sikerült “megörökölni!” Kiérdemelten kapta meg a díszpolgárságot!!!!

  13. Gál Jánosné szerint:

    Jimmy született tehetség volt!! Nagyon szeretem a dalait még most is hallgatni, Ő egy egyéniség volt, nincs hasonló ő hozzá!! Gyönyörűek a dalai!!!…Tartalmasak, a hangja egyéni!!! A díszpolgári címet nem most kellett volna adni, hanem amikor még élt!!!

  14. bonifác szerint:

    Nagyon jó hangja volt, de igen nyálas szövegeitől borsódzott a hátam. Ha jobban keresgélnek, biztos lett volna, aki meg is érdemli. (A zenéje fülbemászó volt)

  15. Simonka szerint:

    Szerintem Jogosan megérdemelte .Nagyon sokat tett Csepelért.Es ez nagyon nemes és jo tett!Ert neitéljétek el ot!

  16. nagyapó szerint:

    A rossz májam azt súgja, Jimmy nem tudta megvárni, amíg olyan vezetése lett Csepelnek amelyik Öt is megbecsüli.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  17. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Pataki Attilának is érik már a Kossuth-díj!
    Legalább is a “second lady” jól érezte magát a zesküvőjén, ha a Vezír nem ért rá! 😛 😀
    .
    “Az EDDA hatvanhárom éves frontembere és ufóhívő még október elején vette el a nála huszonnyolc évvel fiatalabb barátnőjét, Orsolyát. A jeles, vasárnapi eseményen Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó is részt vett”
    .
    http://propeller.hu/szorakozas/3001912-itt-video-pataky-attila-eskuvojerol?utm_source=atv.hu&utm_medium=partner&utm_campaign=Orb%C3%A1n%20feles%C3%A9ge%20is%20j%C3%B3l%20mulatott%20Pataky%C3%A9k%20esk%C3%BCv%C5%91j%C3%A9n

Itt lehet hozzászólni !