Csepel a Fővárosi Törvényszékhez fordul felülvizsgálatért

Csepel.hu

Csepel a Fővárosi Törvényszékhez fordul felülvizsgálatért

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata a Fővárosi Törvényszékhez fordul azok után, hogy a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) szerint lehet választási kampánytevékenységet folytatni a csepeli Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi Rendelőintézetben.

Az FVB a Helyi Választási Bizottsághoz hasonlóan kimondta, hogy Horváth Gyula, a balliberális pártok polgármester-jelöltje valamint Falus Ferenc, a balliberális pártok budapesti főpolgármester-jelöltje választási kampányt folytattak az orvosi szakrendelőben. A döntésük szerint azonban a kampánytevékenységük megfelelt a jogszabályoknak, mivel szerintük csak hatósági épületben nem lehet kampányolni, és a rendelőintézet nem tekinthető hatóságnak.

Az FVB döntése szerint tehát az összes olyan magyarországi intézményben, munkahelyen lehet választási kampányt folytatni, amely nem tekinthető hatóságnak. 25 évvel a négyigenes népszavazás után így ismét lehetővé tennék Magyarországon a munkahelyeken a pártpolitikát és a választási kampányokat. Az FVB döntése alapján – elméletileg – mostantól akkor sem lehet megállítani a kampánycsapatokat, ha azok az orvosi műtőbe vagy az intenzív osztályra próbálnak bemenni és a magatehetetlen beteget vagy az ott dolgozó orvosokat, nővéreket próbálják győzködni. Amennyiben ugyanis ezt bármely munkahelyen meg meri tenni a kórház, rendelőintézet, iskola, óvoda, bölcsőde, vegyipari üzem vagy akár a Paksi Atomerőmű vezetője, a jelen állás szerint – az FVB döntése alapján – a demokrácia ellenségeként bánhatnak el vele.

Bár a politikusok döntő többsége józan ésszel gondolkozik, Horváth Gyula és Falus Ferenc példája azt mutatja, hogy ez nem minden esetben van így. Úgy tűnik nem mindenkinek jut eszébe, hogy a munkahelyek, orvosi rendelők nem a pártpolitika színhelyei, beteg embereket, dolgozó orvosokat, egészségügyi alkalmazottakat nem illik politikával zaklatni.

Csepel vezetőiként jelenleg a Gyurcsány-párti politikusok miatt egy olyan abszurd helyzet előtt állunk, hogy még bennünket próbálnak elmarasztalni, csak mert megvédjük a kerület egészségügyi ellátásra szoruló polgárait, és azt szeretnénk, ha legalább akkor nem zaklatnák őket a pártok, amikor az orvosra várnak vagy éppen orvosi vizsgálaton vesznek részt. Ezért felülvizsgálati kérelmet nyújtunk be a Fővárosi Törvényszékhez, és továbbra is megvédjük a csepeli polgárok alapvető emberi és betegjogait!

Budapest, 2014. szeptember 2.

Ábel Attila

alpolgármester

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata

Forrás: Csepel.hu

65 hozzászólás “Csepel a Fővárosi Törvényszékhez fordul felülvizsgálatért” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Ezért felülvizsgálati kérelmet nyújtunk be a Fővárosi Törvényszékhez, és továbbra is megvédjük a csepeli polgárok alapvető emberi és betegjogait!”
    .
    Van nekünk elég bajunk a védelmetek nélkül is! 😛 😀

  2. grün szerint:

    Egyébként ajánlom figyelmetekbe a Rezsigladiátor tegnap est beszélgetését Kálmán Olgával! Nem volt könnyű egy értelmes választ kihúzni belőle! 😛 😀
    .
    http://www.atv.hu/videok/video-20140901-nemeth-szilard

  3. Zulu szerint:

    szerintem grünt sem zavarná, ha nem tolnának egy kamerát az arcába miközben betegként ül a rendelő várótermében

  4. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Te az nem a fül-orr-gégészet?? Mögötte hátul a neurológia… világos, hallásvizsgálatot szerettek volna kérni, hogy valóban azt a sok hülyeséget hallja-e a nép, ami a gégéjükön kijön… 😉

  5. Balos szerint:

    Szerintem Grünt az sem zavarná, ha a feleségét fotóznák széttett lábbal a nőgyógyászaton Falus meg Horváth féleszű fotósai , akik azt sem tudják, hogy ilyen helyeken egyáltalán nem lehet engedély nélkül fotózni.

  6. Balos szerint:

    De az zavarja, hogy Németh megvédi a betegeket. Aki ebben az ügyben Horváth mellé áll, fanatikus hülye. Teljesen nyilvánvaló, hogy egy rendelőben vagy bármely munkahelyen nem szabad pártkampányt folytatni.

  7. grün szerint:

    Balos!
    Ha a feleségemet nem zavarná engem miért kellene, hogy zavarjon?!
    Rajtam kívül más nem ismerné fel!
    De Ti a Hombárfejűt letolt gatyával, előrehajolva igen sokan! 😛 😀

  8. Szabadságharcosok útja mindig rögös szerint:

    Az OTI-ba csak betegek járnak, illetve dolgozni nagyon nem akarók – igazolásért….

    Akkor ők most melyik táborba tartoznak??? 😉

  9. János szerint:

    Az a szörnyű, hogy Ők jönnek hozzánk, Ők keresnek minket piacon, orvosi rendelőben. Nekik fontos, hogy hatalomra jussanak, vagy maradjanak. Nekik fontos, mert Ők jobban élnek ha hatalmon vannak. Nekünk meg annyi van, hogy egyiknél egy kicsit rosszabbul élünk. És jönnek a választások és a két rossz közül a ‘a kicsit jobbat’ választjuk. Az emberek már nem is keresik Őket, mert pontosan tudják, hogy nem oldják meg a problémákat. csak saját, és környezetük zsebeit tömködik. Ez megy már 25 éve. Igaz ez mind a baloldalra, mind a jobboldalra.

  10. joságos szerint:

    T.Balos! Téved! A rendelőintézetben semmilyen jogszabály nem tiltja a fotózást. A vizsgálóban azonban csakis az ott lévő személyek közös bele egyezésével lehet fényképet készíteni vagy filmet forgatni! Ám ebben az esetben is ki kell takarni az intim testrészeket.

  11. grün szerint:

    jóságos!
    Nagyon leegyszerűsíti a dolgot, hogy rendelő ajtaján kívül nincs kilincs ezért csak a személyzet engedélyével lehet belépni!
    A gyengébbeknek ott a tábla:
    “Ne kopogjon! Szólítjuk!” .D
    A zerőszakos behatolás pedig eleve büntetendő! 😀 😛

  12. Öreg nyugger szerint:

    Tisztelt Ábel úr! Még nincs vége a jogvitának, de bízom benne, hogy a bíróság is helyben hagyja az FVB döntését. Ha nem így lesz, akkor is tudomásul vesszük a döntést, mert demokraták vagyunk, és a jogállamiság talaján állunk, még ha szemmel láthatóan, kétharmados ciklusról ciklusra vékonyabb is lesz ez a talaj.
    Nézetei és érvrendszere -szerintem – ebben a nyilatkozatában egy jobboldali ellenzéki pártéval vetekszik. Sebaj, annál nagyobb lesz -szerintem- az önök kudarca. “Azok” nem nem fognak ettől “hasra esni” önök előtt, “mi” pedig még elszántabban harcolunk önökkel, meg velük szemben is. Szerintem, nem erre szól 2010-ben csepeli választóik mandátuma.

  13. hazudós Jakab szerint:

    Grün:

    ” …. 4 millió családnak juttatott energiát BE TUDTA FOLYÁSOLNI a kormány…..”

    Ehhez szívből gratulálok és jó egészséget kívánok!!!

  14. Bugi szerint:

    Nyugger!

    Írd meg mikor mész prosztatavizsgálatra, segítek, hogy odamenjen egy kampánycsapat fotóssal.

    Ha szerinted ez tényleg így jó. 😉

  15. Öreg nyugger szerint:

    Bugi szept. 02 14:15. Ugyan Bugi, minek a fotós? Durekt is bekukucskálhatsz a s.-mbe!(bocs. Bugi, most jön az igazi válasz (: Te is tudhatod, hogy eez az egész csinadratta Ábel Attila kampányának része, csak álcázva. Természeresen, H.Gy. (16/2014. szept1 FVB határozat nyílvánosságra hozott szövege írja így) kampányának része, hogy elkísérte a Csepelre látogató baloldali főpolgármester jelöltet, de ez nem volt kampányrendezvény, nem oda volt szervezve.Most tételezzük, hogy egy közismert főorvos, aki Csepelen jár, és főpolgármester jelöltségre pályázik, nem látogatja meg a helyi közegészdégügyi intézményt! Mit írt volna a csepel info? A közegészségüggyi ballib. főorvos nem nézte meg…!!! Különben tényleg érdekelte Falust a “Tóth Ilona”.Az önkormányzat a vélelmezett kampánysértés időpontját is helytelenül adta meg beadványában! Olvassátok el a hívatkozott határozatot! Szerintem az ilyenek kecskét vezessenek ne önkormányzatot! Persze, ki fogjátok találni, hogy direkt tették, mert… és itt jön a szósz!Nem! Azért tették, mert trehányak (dr. M.P.)

  16. felix szerint:

    Semmi sem bizonyítja, hogy volt beteg a rendelőben.
    Ezért aztán felesleges a habverés.
    Balos. Lassan eléred a szélső jobbos szintet, ennek ellenére elhiszem, hogy balos vagy, hiszen ezt állítod magadról. 🙂

  17. felix szerint:

    Vajon Német Szilárd tudja e már, hogy melyik bizottság melyik fokon döntött az ügyben, vagy csak találgat még mindig?

  18. kispajtás szerint:

    Bugi:

    Egy urológiai fotózásra én is hozzájárulnék 🙂 elölről és hátulról is 🙂 ha ettől jobb lesz a Fidesz kampány 🙂

  19. kerdezo szerint:

    Lassan Ábel Attila olyan lesz, mint egy óvodás…
    Rohangál ész nélkül a feljelentéseivel, de 4 év alatt “egyetlen” jogerős ítélet sem jött össze, ha jól emlékszem.

    Kedves Attila!
    Jó lenne legalább ebben a pár hétben érdemi munkát végezni, és nem rohangálni mindeféle apró cseprő dolgokkal az óvónénihez (értsd pl bíróság, vagy FVB). Egy kérdés: az FVB-ben nincs egyetlen pártkatona sem?
    Szánalmas ez a vergődés, amit az utóbbi időben a helyi Fidesz bemutat. A biztos szavazókat nem lehet ezekkel a közlemény hadjárattal befolyásolni, de a bizonytalanokat, mint pl én, arra terel, hogy óvjam magam Maguktól, mert azt látom, hogy szinte görcsösen remegnek a hatalomban való maradásért.
    Van egy mondás: a kevesebb néha több.
    Egyelten,jól célzott közlemény, vagy egy jól megfogalmazott felszólítás többet ér.
    Lassan, másból sem fog állni ez a blog, mint Németh Szilárddal azon versengenek, hogy ki mennyi közleményt, elhatárolódásra való felszólítást publikál…

  20. csaba péter szerint:

    A helyi FIDESZ program: KOMCSIZÁS? CIGÁNYOZÁS? BUZIZÁS? FIDESZ IZLÉS?
    Egyéb program?

  21. csaba péter szerint:

    Egyébként nem tudom Attilának mi baja a buzikkal?

  22. Ábel Attila szerint:

    Kérdező: több jogerős ítélet van. Például jogerősen mondták ki, hogy Szenteczky közpénzből fizette a magánügyvédeit. Erre 3.450.000 forintot költött.

    A büntetőügyek sajnos valóban sokáig tartanak, én lennék a legboldogabb, ha már egy sem lenne.

    Csaba Péter, most meg honnan veszed, hogy homofób vagyok? Miből jutottál erre a következtetésre?

  23. grün szerint:

    Apu, apuuuu! Kezdődik!
    Pár perc múlva Horváth Gyula fog hazudozni vagy nyilatkozni (kinek kinek ízlése szerint) az atv Egyenes beszéd c. műsorában!
    Remélem Olga megfingatja Őt is! 😛 😀

  24. csaba péter szerint:

    Ilyet nem mondtam. Az, hogy mibe mit képzelsz bele az téged minősit

  25. csaba péter szerint:

    Egyébként a négy év alatt ha csak ennyire voltatok képesek Szenteczky ügyben az szánalmas

  26. szigetország szerint:

    Csaba Péter!

    Helyedben azért nem lennék büszke Szenteczkyre. Tele van vádirattal, ami minősíti az MSZP-t és az egész baloldalt.
    És szégyen egész Csepelre nézve.

  27. ebihal szerint:

    szigetország!
    A Fidesz az elmúlt 5 évben annyi feljelentést tett, hogy a bíróságok lassan csak
    nekik dolgoznak. Ugyanakkor legalább annyi fideszest ítéltek el, mint szocit, annak
    ellenére, hogy olyan törvényeket hoztak, amik főleg őket védik. A vádirat lószart
    sem minősít. Az általánosításaidra pedig csak annyi, attól, hogy te félresikerültél,
    még az őseid normálisak.

  28. felix szerint:

    A vádirat még nem minősít, azaz a bíróság még nem felesleges, még akkor sem, ha néha csak formalitás.

  29. szigetország szerint:

    ebihal!

    Én Csepelről beszéltem, ahol az MSZP több tagját állították bíróság elé. Ha tudsz csepeli fideszes politikusról is, azonnal írd meg!

  30. szigetország szerint:

    Sajnos, a vádirat sem jó jel egy ember karakterére nézve. Tudom, hogy félixnek, grünnek stb. ez semmit nem számít, de csücsülni a vádlottak padján — lássuk be, az mégiscsak szégyenpad!

    Én helyettetek is szégyellem magam.

  31. felix szerint:

    Azt tudjátok már, hogy mi a választási bizottságok egymáshoz viszonyított rangsora, az eljárási rend?
    Valaki ezzel nagyon beégett.

  32. ebihal szerint:

    szigetország!
    Az, hogy megvádolnak valakit, ma mindennapos dolog. A 2010-es választások előtt a
    Fidesz gőzerővel gyártotta a feljelentéseket, és a megvádoltakat hiába mentette fel
    jóval később a bíróság, a hamis vád épp elég volt a választás megnyeréséhez. Erre
    ment, és megy ki most is a játék. Mindemellett a Fidesz olyan törvényeket hozott,
    hogy őket semmi esetre sem lehet megfogni. Ezzel megteremtette a politikában a
    fehérgalléros bűnözést.

  33. grün szerint:

    szigetország!
    Hogyne lenne már jó jel egy vádirat!
    Olyan az mint öreg indiánnak a csatában szerzett sebhelyek! 😛 😀

  34. szigetország szerint:

    Drága ebihal!

    Azt kértem tőled, hogy írd ide a csepeli fideszesek nevét, akiket bíróság elé állítottak.

    1… 2…. 3.. 4.. 5…. stb.

  35. szigetország szerint:

    Legyünk már konkrétak, elvtársak, ha már így magunk között vagyunk!

    Deme Gábor, ugye, MSZP-s volt? Szenteczky hol politizál? Hát Takács Krisztián?

  36. ebihal szerint:

    szigetország!
    Tudom, hogy tökéletesen érted, amit leírtam. Olvasd el a saját írásod! ” ami minősíti
    az MSZP-t és az egész baloldalt.” Te általánosítasz, tőlem meg csak Csepelről érdek-
    lődsz? Tudom, hogy szeretitek az egyenlőtlen küzdelmet, de ez itt nem jön be!

  37. ebihal szerint:

    szigetország!
    Borítékolható volt, amit írtál. Demét szoktátok elővenni, amikor nincs több érv. Most
    van az a helyzet, amikor már nemhogy adutok, de kártyátok sincs.

  38. Gordon szerint:

    “Demét szoktátok elővenni, amikor nincs több érv.”

    Talán mert ő kapott 36 év börtönt jogerősen…

  39. szigetország szerint:

    ebihal!

    És Szenteczky? És Takács? Ezt érdemli a baloldalt?
    A baloldal többre érdemes.

  40. felix szerint:

    A csepeli fidesz erényei.
    Szenteczky, Takács és Deme.

  41. ebihal szerint:

    Gordon!
    Van néhány ökör, aki egy köztörvényes bűncselekményt egy egész pártra akar
    kivetíteni. Nem áll módomban visszaküldeni őket garanciális javításra, meg egyébként
    is, mit szólna a kedves mama?

  42. Bugi szerint:

    Felix, ebihal: a baloldal ezeket tudta új csapatként felállítani Csepelen:

    1. kör: Szenteczky, Deme, Tkács.

    2. kör: Szenteczky, Horváth, Takács, Szabó.

    Gratulálok.

  43. nagyapó szerint:

    csecsemő béka! Leragadt a kádári brosúráknál. Akkor volt politikai ill. köztörvényes bűnözés. Jelenleg csak bűnözés van (a megélhetési bűnözés is eltűnt).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  44. Gordon szerint:

    Ebihal! Mivel egy szoci önkormányzati képviselőt is lelőttek egy másik szoci politikus közreműködésével elképzelhető, hogy a Pártnak is van ehhez valami köze.

    Nemde, ebihal!????

  45. grün szerint:

    Öreg Pöcs!
    Ezt talán a Gordon nevű röfögőben kellene tudatosítanod!
    Ő szeretne a köztörvényesből politikait fabrikálni! 😛 😀

  46. felix szerint:

    Bugi!
    Te meg itt olvashatód a kormány oldal képviselőit.
    Én meg ezekhez gratulálok.
    Ezt hozta össze Csepel.
    Bármelyik csapatot is választják meg az lesz a választók akarata.

  47. ebihal szerint:

    Bugi!
    A fentiek közül egyedül Horváth Gyulát ismerem, vele néhányszor találkoztam a
    kerületi építésznapon. Tudod akkor voltak még szakmai fórumok, legalább meg-
    hallgatták a szakemberek véleményét. Itt nem az a lényeg, hogy a baloldal kit indít,
    hanem az, hogy a fideszes városvezetés semmivel sem jobb. Fényezhetitek maga-
    tokat akármennyire, egyszer titeket is elszámoltatnak.

  48. felix szerint:

    Milyen politikusi funkciója volt Demének?

  49. ebihal szerint:

    Gordon!
    Azt, hogy te munka helyett min jártatod azt a kis borsónyit, magánügy, de, hogy
    egyértelmű legyek! Attól, hogy te ilyen hülye vagy, még nem törvényszerű, hogy a
    családod is az legyen. Érthető?

  50. ebihal szerint:

    nagyapó!
    Maga meg a kocsmapultnál! Mi volt több, a rövid, vagy a hosszúlépés?

  51. felix szerint:

    Ilyenkor már nincs lépés.

  52. Gordon szerint:

    Már megbocsáss grün, de 22:28-kor ne azzal takarózz, hogy én munkaidőben mit gondolok vagy mit nem. A családomat sem érdemes idekeverned – gyenge érv.

    Én úgy látom a csepeli kettős gyilkosság ügyét, mint a csepeli maffiabaloldal tevékenykedésének csúcspontját (a jéghegy csúcsa). Vagy szerinted Deme Gábor nem a Pártkapcsolatai miatt kapott olyan pozíciót, ahol a kétes üzelmeit elindíthatta!?

    Dehogynem!

  53. felix szerint:

    Azért ez már a lepárolt ostobaság.

  54. szigetország szerint:

    Szeretnétek lemosni magatokról a mocskot, hogy vérben tapodtatok, amikor Deme pártársatok lemészárolta a sajátját és egy fiatalembert.

    Miért kéne fátylat borítani ara, ami a legsötétebb bűncselekmény, és amit száz év múlva sem felejtenek el az emberek?

    A mocsok mocsok marad, hiába próbáljátok Demét tisztára mosni!

  55. szigetország szerint:

    Félix!

    A te eszed lepárologhat, de egy becsületes és ép erkölcsű ember örökre elítéli a gyilkosságokat, amelyeknek az MSZP-n belüli viszonyok ágyaztak meg.

    Hullagyalázók vagytok, ha még mindig mentegetitek Demét – ha másképp nem, hát úgy, hogy nem akartok róla beszélni.

    De a szánkat nem foghatjátok be!

  56. felix szerint:

    Szigetország.
    Az rendben van, hogy a polgármesternek fingja sincs a választási törvényről.
    Az már kevésbé, hogy azt hazudod, hogy mentegetem Demét.
    Lelked rajta.

  57. felix szerint:

    Több mint egy éve nem meritek leírni, hogy mi volt Deme “funkciója”.
    Talán attól féltek, hogy kiderül, nem volt politikus?

  58. grün szerint:

    Malacka!
    Zavaros a gondolkodásod már ilyenkor, hogy azt képzeled engem érdekel a falka ahonnan származol?!
    Hogy Te mit gondolsz a beteges elméddel a Deme bűnsegédi és felbujtói ténykedéséről legyen a te bajod!
    Én továbbra is sima köztörvényes cselekménynek tartom!
    .
    De gustibus non est disputandum vagy mint egy hozzád hasonló agyilag zokni szokta mondogatni: Ceterum censeo, Deme köztörvényes! 😀

  59. felix szerint:

    grün!
    Vannak itt magasabb polcon lévők és ők sem képesek felfogni.
    Magasabban lévők= térdzoknik.

  60. szevenszi szerint:

    Brum, Brum! 😀

  61. grün szerint:

    felix!
    Röfike felcsúti kordonbontót fogyaszt és már látszik rajta a zagykárosodás?!

    Egyiknek ez, a másiknak a mája hízik! 😛 😀

  62. Gordon szerint:

    “Hogy Te mit gondolsz a beteges elméddel a Deme bűnsegédi és felbujtói ténykedéséről legyen a te bajod!
    Én továbbra is sima köztörvényes cselekménynek tartom!” – mentegeti az egyik jómadarat grün.

    Érthető hiszen egy Pártban ült a jómadárral.
    Megszólal-e egyszer a lelkiismeret!?

  63. grün szerint:

    Röfike!
    Miért mentegetném?! Csak nem kenek rá olyan bűnöket amiről szó sincs!
    Mivel soha nem ültem semmilyen pártban, eleve hibás a megközelítésed!
    Tőled eltérően nem volt szükségem a seggturkászásra!
    .
    Egyébként a családod, a konda és a zöreg koca akire világra tojt jól van?!
    Büszke lehet a fiára! Szép nagy disznó lett belőle!
    ,

    Állításod szerint rájuk célozgattam este:
    “Már megbocsáss grün, de 22:28-kor ne azzal takarózz, hogy én munkaidőben mit gondolok vagy mit nem. A családomat sem érdemes idekeverned – gyenge érv.”
    Idézet Tőled! 2014. szeptember 02., kedd – 22:40 😛 😀

  64. énisvoltam szerint:

    Ma beszélgettem, vitatkoztam Horváth Gyulával . Tudom magán ügy ! De mivel beszélgetésünk témája Ábel Attila volt így gondolom belefér némi objektivitás is ebbe az oldalba ! Évekkel ezelőtt együtt dolgoztunk Ábel Attilával és akkor alakult ki bennünk az a meggyőződés , hogy Attila egy értelmes , vitákra nyitott majdnem objektív partner volt ! Kapcsolatunkba belefért a pártjaink iránti elkötelezettség , mindkét részről. Akkor Attila képes volt ellenfélként tekinteni ránk ! Horváth Gyula a mai napon pont ezt próbálta bizonygatni nekem amiből kialakult a vitánk ! Az én véleményem az , hogy az évekkel ezelőtti Ábel Attila olyan mérvü agymosáson ment keresztül, hogy a politikai ellenfeleire és minden olyan eszmére amely szemben áll az ő felfogásával , csak ELLENSÉGként tud tekinteni ! Tisztánlátását teljesen elhomályosítja az eszmei elkötelezettsége ! Objektivitásra már képtelen ! (És az oldal hozzászólói között is sok ilyen embert látok ) Meggyőződésem , hogy ezért is fog a Fidesz Csepelen veszíteni ! Hogy miért írtam ezt ide le ? Talán még él bennem némi gyermeki naivitás arról , hogy az emberek az ész érvekre fogékonyak és embertársaikra , ha más nézetet vallanak, nem ellenség hanem ellenfélként képes tekinteni !

Itt lehet hozzászólni !