Csepel.info

Csepel.hu

A 27 éves magyar nemzetiségű Timoszcsuk Mihályt katonai tiszteletadással temették el Beregszászon augusztus 16-án. A hivatalos tájékoztatás szerint a beregszászi fiatalember augusztus 13-án esett el Donyecknél az oroszbarát szeparatistákkal vívott harcokban.

Az édesanyát, Tóth Irént baráti szálak fűzték Csepelhez, legutóbb két hete járt a kerületben, amikor vele beszélgettem. Azt mondta, hogy hónapok óta nem tud a fiáról, de a lelkére kötötte: inkább adja meg magát, de ne keresse a halált.

Tóth Irén zokogva közölte telefonon, hogy fia meghalt. Hónapok óta ez volt az egyetlen hír, amit fiáról hallott. „Még a tavasszal vitték el a fiamat, s egyre vártam, hogy hazajön, de hiába. Kértem a hadkiegészítő parancsnokságot, hogy legalább levelet küldhessek neki, de nem lehetett. Telefonon sem érintkezhettem vele, semmiféle információt nem közöltek róla. Csak rettegtem, hogy mi lehet vele. Kósza hírek érkeztek a frontról, de ezek csak arról szóltak, hogy miféle borzalmak történnek a harcokban… Hogy a golyóállómellény nem sokat ér, mert a géppisztolytűz átüti azt. Egy katonának a sisakját lőtte át egy golyó. Amikor a fiam elment hazulról, ezerszer a lelkére kötöttem: inkább adja meg magát, de ne lőjék le. Nem tudom, mi történt… Semmit nem tudok.”

Babják Zoltánnal, Beregszász polgármesterével a hivatalában beszéltem augusztus 15-én. Megerősítette a hírt, hogy a 27 esztendős Timoszcsuk Mihály augusztus 13-án a Donyeck melletti harcokban elesett. A fiatalember édesanyjával együtt élt, három testvére van, de saját családja nincsen. 2012 óta szolgált szerződéses katonaként. Beregszászon ő már a második áldozat, aki a luhanszki és a donyecki harcokban az életét vesztette. A szintén szerződéses katona, a 19 éves Popovics Roland június 14-én esett el. Az elhunytak temetésének költségeit az önkormányzat és a hadkiegészítő parancsnokság közösen viseli. Amikor Popovics Rolandot eltemették, a fél város elkísérte utolsó útjára.

A polgármester szűkszavú és láthatóan rendkívül megviselik a harctérről érkező hírek és a városát sújtó gondok.

„Nagyon szeretnénk, ha mihamarabb véget érne a háború. Hatalmas energiákat mozgósítunk arra, hogy a terroristaellenes háborút megvívjuk és a város életét normális szinten tartsuk. Ukrajna egységének megőrzése a cél. A háború felemészti az erőinket; a városban nincsen fejlesztés, beruházás, minden leállt. Semmit nem lehet tervezni, mert nem tudom, mit hoz a holnap és a holnapután. Két napra sem látok előre… De bízunk benne, hogy a kijevi vezetés képes lesz úrrá lenni a súlyos helyzeten.”

Ljudmilla Tokár alpolgármester asszony szintén tanácstalan a jövőt illetően, de reméli, hamarosan véget ér az öldöklés. „Hivatalosan nincsen háború, de valójában mégis az van. Nem tudom, hogy orosz oldalon mivel magyarázzák a háborút, de nekik is látniuk kell: katonák és ártatlan civilek halnak meg tömegesen. Hogy lehet ezt józan ésszel felfogni?”

Egy Joszif nevű 23 éves ukrán fiatalemberrel a Lemberg felé vezető úton, Szuszkovó faluban beszéltem.

„Még nem soroztak be, de remélem, nem is fognak. Ki akar meghalni? Nem mindenki olyan hazafi, hogy önként beálljon katonának és kockáztassa az életét. Az újságok jobbára propaganda cikkekkel vannak tele, de néha megírják, hogy az ukrán hadsereg felszerelése szegényes. A golyóállómellény csupán addig hasznos, amíg a fogason lóg! A harckocsikba nincsen benzin. A katonák nem kapnak utánpótlást, napokig maradnak éhesen…”

Munkácson nyugalom van, a város békében él, de a beszélgetések folyton a háborúra terelődnek. Aggasztó hírek érkeznek helyi provokációkról, összetűzésekről. Néhány napja a közeli Ungváron fegyveresek támadtak a helyi rendőrségre. Talán egy hete sincs, hogy Munkácson a Szvaljáva község felé vezető hídon tömegverekedés tört ki. Azt beszélik, hogy Luhanszkból küldtek ide felbérelt orosz milicistákat, hogy ellenségeskedést szítsanak. Szintén a közelmúltban történt, hogy az ukrán rendőrség egy fegyverekkel megpakolt teherautót állított meg egy közúton.

„Ez igazi háború – sóhajt fel Lengyel Zoltán munkácsi polgármester. – Nem gondoltam volna, hogy Ukrajnában valaha ilyesmi megtörténhet. Valóban volt tömegverekedés és a muníciót szállító kocsiról is hallottam. Ukrán nacionalisták szállították a fegyvereket, de a rendőrség lefülelte őket. Most rendelték el a mozgósítás harmadik ütemét. Első körben az önkéntesek vonultak be: a munkácsi önkormányzattól egy képviselő és egy osztályvezető ment el katonának hazafias érzületből. A családos, több gyerekes osztályvezető azt mondta, hogy nem akarja, hogy ide jöjjenek az oroszok. Második körben azokat hívták be, akik valamilyen katonai szakértelemmel rendelkeznek. A harmadik körben is figyelemmel vannak arra, hogy az illető egészséges legyen és előzetesen katonai felkészítést kapjon. Amikor nem egészen két hete anyák és feleségek százai demonstráltak Munkácsnál és Beregszászon a közutakat lezárva, azt követelték: azokat a katonákat, akik már három hónapja szolgálnak, engedjék haza, és elsősorban az önkénteseket sorozzák be. Írásos kérésüket a képviselő-testület egyetértésével továbbítottam Kijevnek, de választ egyelőre nem kaptam. A mozgósításokról törvény rendelkezik, amely mindenkire kötelező.”

Munkács szintén gyászol. A 22 esztendős Stolczer Vilmos határőr július 11-én esett el a kelet-ukrajnai harcokban. A fiatalember olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az édesanyja nem ismerte fel.

Amikor a polgármestert arról kérdem, mire számíthat Munkács, a férfi töprengve, de határozottan feleli:

„Elképzelhetetlen, hogy itt is háború legyen. Ukrajna megvédi magát, az oroszoknak pedig nincs elég erejük.”

Forrás: Csepel.hu

This entry was posted on 2014. augusztus 17. vasárnap at 10:25 and is filed under Gyász, Társadalom, Történelem. Valamennyi hozzászólás követhető az RSS 2.0 hírcsatornán keresztül. Hozzá lehet szólni, vagy küldhető visszajelzés a saját oldalról.