Vigyázat: folytatódik a viharszéria

Index

Vízözön 2014 36-os busz 001

Reméljük ekkora zuhi már nem lesz

Miután szerdán országszerte heves viharok tomboltak, egy Budapestet is elérő óriás felhőszakadással, az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján arra lehet számítani, hogy a csütörtököt is a szélsőséges időjárási jelenségek uralják majd.

Az OMSZ térképe szerint az ország 19 megyéjéből 15-ben adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, így négy nyugati megye – Zala, Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron – kivételével mindenhol heves zivatarokra és felhőszakadásokra lehet számítani.

Riasztási csúcsidőszak

Kidőlt fák, leszakadt ágak és a hirtelen lezúdult eső miatt több mint 230-szor riasztották a tűzoltókat a szerda délután kezdődött viharokkal összefüggésben – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. Hajdu Márton hozzátette: az elmúlt tíz nap viharai és nagy esőzései miatt már csaknem 900 alkalommal kellett beavatkozniuk.

Az OKF szóvivője elmondta: szerda délutántól több mint száz helyen kidőlt fák és leszakadt faágak, csaknem száz esetben a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt kellett beavatkozniuk. Mindezek több helyen nehezítették a közlekedést is.

A tűzoltóknak sok munkájuk volt Budapesten, Érden, Veresegyházon és Debrecenben. A Hajdú-Bihar megyei megyeszékhelyen egy szakközépiskola pincéjét öntötte el a víz. Mezőkövesden pedig egy kórház tetejét bontotta meg a szél. Ezen kívül összesen 20 épületkárnál kérték a tűzoltók segítségét – idézte a katasztrófavédelem (OKF) közelményét az MTI.

Forrás: Index

3 hozzászólás “Vigyázat: folytatódik a viharszéria” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Még monya valaki, hogy Csepelt kizárták a vízibusz közlekedésből. 🙂
    Röhej ahol ennyi Duna van a víz mégsem tud elfolyni. ))) 😀 (((

  2. Jeniszej szerint:

    Mi ez, ha nem kétéltű a BKV járat?

  3. cs szerint:

    Hogy a 35, 36 buszba befolyik a víz azon nem csodálkozom.
    Minősíthetetlen állapotú buszok járnak itt.
    Újabban manuális váltóval szerelt buszok, amelyeket nem városi közlekedésre terveztek,
    rángatnak, hangosak ocsmányak.
    Mikor tesz velemit a kerületi vezetés, hogy ide is jusson új Mercédesz buszokból?

Itt lehet hozzászólni !