Áder: A végrehajtók nem ismertek sem Istent, sem embert

Ez a tragédia a magyar állam szégyene is

 Mno

Áder János; Makai István

Fotó: Origo

A kirekesztés kevesebbé, az egymásnak megadott kölcsönös tisztelet azonban gazdagabbá tesz mindannyiunkat – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök a roma holokauszt 70. évfordulója alkalmából szombaton Csepelen rendezett megemlékezésen. A megemlékezésen részt vett Németh Szilárd polgármester valamint Borbély Lénárd, Morovik Attila és Ábel Attila alpolgármesterek is.

Az államfő szerint az egymásnak megadott tisztelet lehet az a kulcs, ami kaput nyithat számunkra, hogy még közös múltunk szégyenéből és fájdalmából is új világot formálhassunk. Áder János ünnepi beszédében kiemelte: „A tisztelet mindenkit megillet, a legszegényebbeket, a legelesettebbeket is. Mindenkit, aki maga is tiszteletben tartja mások szabadságát, emberi jogait, emberi méltóságát. Politikai nemzetünk erejét növeli, ha tiszteljük egymásban az embert, és tiszteljük egymásban a magyart” – fogalmazott a köztársasági elnök, aki őszintén kívánta, hogy a 21. század magyarsága erre a tiszteletre építse fel önbecsülését.

A megemlékezők azért gyűltek össze, hogy az auschwitzi haláltáborba deportált cigányok kíméletlen megsemmisítésének 70. évfordulóján közösen ítéljék el „a második világháborús népirtások aljas kiagyalóit, sem Istent, sem embert nem tisztelő kegyetlen végrehajtóit” – mondta.

„Azért gyűltünk össze, hogy közösen utasítsuk el a faji megkülönböztetés minden formáját, minden megnyilvánulását. Azért gyűltünk össze, hogy közösen mondjuk ki, okultunk az európai történelem és saját történelmünk egyik legfájdalmasabb leckéjéből. Azért gyűltünk össze, hogy a mai napon közösen tegyük nyilvánvalóvá, hogy amikor a cigány holokauszt áldozataira emlékezünk, nem csak a megszomorítottak, megalázottak, meghurcoltak és tömegesen elpusztítottak emlékének adózunk” – fogalmazott.

Bárki áldozattá válhatott

Áder János hangsúlyozta: mindenkinek tudnia kell, hogy azokban a vészterhes időkben bárki áldozattá válhatott. Bárki, akinek a náci eszme alapján nem volt megfelelő a származása, a vallása, a politikai hovatartozása. „A történelem megtanított minket arra, hogy minden diktatúra legelőször a személyes szabadságot és az emberi méltóságot veszi célba” – fűzte hozzá.

A köztársasági elnök szerint ki kell mondani, hogy a magyar zsidók és a hazai cigányság tragikus meghurcoltatásában „a magyar állam számos képviselője, megannyi cinkos propagandistája, ezernyi náci szellemiségű tisztségviselője, csendőre és nyilas különítményese is tevékenyen részt vett”.

„Az áldozatok emléke előtt fejet hajtva ki kell mondani, hogy az akkori magyar államnak súlyos felelőssége van abban, hogy ez megtörténhetett hazánkban. Ki kell mondani, hogy a hazánk német megszállását követő tragédia az akkori magyar államnak is szégyene. A népirtásokért viselt felelősség nem egyedül a hitleri Németországé. Súlyos és elévülhetetlen felelősség terheli az európai országok náci kollaboránsait is” – hangoztatta az államfő.

Leszögezte: ami ebből a mi szégyenünk, azzal nekünk, magyaroknak kell szembenéznünk. Fel kell tennünk a kérdést: hogyan juthattunk odáig, hogy a magyar állam magyar honfitársaink százezreit fossza meg a nemzethez tartozás lehetőségétől? Hogyan juthattak az akkori magyar állam képviselői odáig, hogy egy idegen hatalom elvárásait kiszolgálva a pusztulás poklába küldjék jogfosztott honfitársainkat? Mi, magyarok, hogyan üthettünk ilyen mély sebet saját nemzetünkön? – sorolta a kérdéseket Áder János.

Emlékezés és az újjászületés

Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke az ünnepségen arról beszélt, hogy ez a nap a gyász, az emlékezés és az újjászületés napja.

Az új Roma Történeti Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központtal hétköznapi hősöknek állítanak emléket, akikre mindannyiunknak emlékezni kell – mondta. Lehetőséget ad arra, hogy a többségi társadalomnak megmutassák azt a felemelően szép kultúrát, amit a cigányság képvisel. Megmutatták, hogy a cigányság saját erejéből is képes tenni hagyománya, kultúrája megőrzése érdekében – mondta. Makai István szólt arról is, hogy új célok szükségesek ahhoz, hogy a cigányság egyenes gerinccel, hittel újjáépíthesse saját közösségét, és elfoglalja a magyar társadalomban méltó helyét.

Az ünnepi beszédek után felavatták és megkoszorúzták a roma holokauszt áldozatainak emléktábláját, majd átadták a központot, és elhelyezték az emlékezés virágait.

A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972 óta emlékeznek meg a világ több országában arról, hogy 1944. augusztus 3-ára virradóra SS-katonák több mint háromezer cigány embert gyilkoltak meg az auschwitzi haláltáborban.

Forrás: Mno

102 hozzászólás “Áder: A végrehajtók nem ismertek sem Istent, sem embert” bejegyzésre

  1. kirárlyerdei szerint:

    A hvg.hu 2014 márciusában kereste meg a vészkorszakkal foglalkozó történészt, Karsai Lászlót, a Szegedi Tudományegyetem professzorát. Karsai elmondta: „A cigány holokausztról szóló könyvemben kb. 10 ezerre becsültem a cigány voltukért valamilyen üldöztetést szenvedettek számát, a meggyilkoltakét körülbelül 5 ezerre. Azóta, hogy a könyvem megjelent, a Yad Vashem Archives Magyarországi Kutatócsoportja vezetőjeként munkatársaimmal együtt körülbelül 4 millió eddig nem ismert levéltári dokumentumot tártunk fel az 1938-1949-es korszakból. Ma már inkább hajlok arra, hogy becslésemet lefelé módosítsam: körülbelül 5-8 ezer lehetett az üldözöttek és mintegy ezer fő a halottak száma.” Arra a kérdésre pedig, hogy adtak-e parancsot a németek a romák üldözésére, Karsai közölte: „A németek sem nálunk, sem még egy sor más megszállt, elfoglalt országban nem adtak semmiféle parancsot a romák üldözésére. A nyilas hatóságok csak novemberben tereltek néhány ezer romát a komáromi Csillag-erődbe. Ott (ellentétben a zsidó holokauszttal) kiválogatták az öregeket, betegeket, a kisgyerekes anyákat gyerekeikkel, csecsemőikkel, és őket szabadon engedték. Csak a munkaképes férfiakat és nőket vitték ki a Nagynémet Birodalomba. Szerveztek még körülbelül 4-5 cigány katonai munkaszázadot is, ezek további sorsa ismeretlen, valószínűleg dolgoztatták őket is a határ menti erődítmény-rendszeren.”

  2. helyi szerint:

    Ezért kellett lezárni fél Királyerdőt??Röhej! ki kíváncsi a sok dísznyakkendős tolvajra, ahogy beszivárognak Csepelre is?

  3. ebihal szerint:

    Ráadásul, már hajnali negyed 5-kor kopácsoltak!

  4. Tündér Ilona szerint:

    Tudja e valaki, hogy miért pont az ABC melletti házban lett a Roma Történeti Kulturális, Oktatási és Holokauszt Központ kialakítva.

  5. felix szerint:

    Ja. és halottak napján is alig lehet közlekedni a temetők körül.
    Mit kell akkor is elviselni, pedig akkor a kollektív lelkiismeretnek semmi dolga sincs. 🙁

  6. grün szerint:

    “Fel kell tennünk a kérdést: hogyan juthattunk odáig, hogy a magyar állam magyar honfitársaink százezreit fossza meg a nemzethez tartozás lehetőségétől? Hogyan juthattak az akkori magyar állam képviselői odáig, hogy egy idegen hatalom elvárásait kiszolgálva a pusztulás poklába küldjék jogfosztott honfitársainkat? Mi, magyarok, hogyan üthettünk ilyen mély sebet saját nemzetünkön? – sorolta a kérdéseket Áder János.”
    .
    Elnököm!
    Ezeket a kérdéseket fel kellett volna már rég tennie a német megszállás áldozatainak emlékére emelt szoborcsoport kiagyalójának és rendőri segédlettel megépíttetőjének is!
    Még nincs felavatva, még nem késő egy sötét éjszakán kicserélni a német sast a magyar turulra, ha már mindenképpen ragaszkodunk a magyar holokausztért felelősök és az áldozatainak egy emlékművön való megjelenítéséhez!

  7. felix szerint:

    Egyetértek.

  8. szigetország szerint:

    Tündér Ilona a kérdésére megtalálhatja a választ a csepel.hun megjelent cikkben.

    Ebihal és helyi felvetésére — mint máskor is gyakran — nincsen válasz. Ha zavar benneteket a kopácsolás, tegyetek arról, hogy ne legyen népirtás.

  9. grün szerint:

    szigetország!
    De miért hajnalban kell népet irtani és miért kalapáccsal?!
    Van valami ötleted a magakadályozására?!

  10. ebihal szerint:

    szigetország!
    Az önkormányzat saját rendelete szabályozza a munkakezdést a lakosok számára,
    saját magára nem vonatkozik? Van ötleted is arra, hogy visszamenőlegesen hogyan
    lehet megakadályozni a népirtást?
    Parkoló nem lesz hozzá? Minden kis szaros boltot köteleznek parkoló építésre, vagy
    megváltásra. Esetleg használják majd az állatorvosi rendelő vagy az abc , amúgy is
    kevés parkolóját? A Szent Istvánon tilos várakozni. Teleállják a szűk Tiborcot?

  11. Tündér Ilona szerint:

    Köszönöm a felvilágosítást Szigetországnak, ezek szerint jól gondoltam, hogy vagy ingyen volt az épület vagy nagyon olcsó volt, mert parkolás szempontjából teljesen idióta helyen van az emlékközpont.
    Mondjuk a semminél természetesen jobb.
    Arra azért kiváncsi lennék, ha jönne mondjuk 2-3 busznyi látogató akkor mindíg lezárnák a Szt. István utat.

    Kicsit azért olyan érzése van az embernek, hogy ezt is kipipáltuk.

  12. felix szerint:

    Kedves Tündér Ilona!
    Ki pipálta ki?
    Úgy olvasom, hogy saját erőből lett létrehozva.

  13. Tündér Ilona szerint:

    Akkor Ok!

    Bocs tényleg a saját pénzével mindenki azt csinál amit akar.

  14. ebihal szerint:

    Ha még láttátok volna, milyen szakszerű munkát végeztek!

  15. szigetország szerint:

    Arról mi hír, hogy a baloldali pártok részéről senki nem vett részt a megemlékezésen? Már a roma holokauszt ellen is tiltakoznak?
    Csak kérdem.

  16. grün szerint:

    szigetország!
    “Arról mi hír, hogy a baloldali pártok részéről senki nem vett részt a megemlékezésen?”
    Semmi hír!
    De majd lesz, légy türelemmel! 😛 😀

  17. Zordony szerint:

    A Fidesz részéről se vett részt senki.

  18. felix szerint:

    Nem lesz olyan hír, hogy a baloldali pártok nem vettek részt a megemlékezésen.

  19. szigetország szerint:

    Tényleg nem értem, hogy Szabó Szabolcs képviselő úr, valamint a baloldalnak nevezett formáció szereplői miért nem jelentek meg a roma megemlékezésen?

    Mi bajuk a romákkal?

  20. Zordony szerint:

    szigetország, tán azért, mert nem kaptak meghívót.

  21. szigetország szerint:

    Akinek fontos volt a roma megemlékezés, azok ott voltak — külön meghívó nélkül is.
    A baloldalnak nem volt fontos. Alakul a szélsőbal?

  22. Zordony szerint:

    szigetország, ez központi állami rendezvény volt, vélhetően korlátozott létszámmal, és nem volt nyilvánosan meghirdetve.

  23. ebihal szerint:

    szigetország!
    Várom az ötleted!

  24. szigetország szerint:

    Szabó Szabolcsot mi a fenéért választották meg képviselőnek, ha a saját körzetében sem jelenik meg egy állami eseményen? Ha nem is volt nyilvános az esemény, neki biztosan tudnia kellett róla. De nem ment el. Talán tiltakozásból?

    A többi baloldalit meg sem említem, mert ők a kommunista áldozatokra sem szoktak megemlékezni. Most már a romák sem tetszenek nekik… Szégyen!

  25. Zordony szerint:

    szigetország, állítsd már le magad, faszkalap!
    Fogd már fel, hogy a Fidesztől se volt ott senki! Állami rendezvény volt.
    Menj anyádba!

  26. szigetország szerint:

    Csendben jelzem, hogy a Fidesztől ott volt Németh Szilárd és mind a három alpolgármester.

    Szabó úr hiányzott… A baloldalinak nevezett alakzat köpött a romákra. Nagy szégyen!!

  27. Zordony szerint:

    Tudtam, hogy ezt fogod válaszolni, faszkalap szigetország!
    Németh meg az alpolgármesterek nem a Fidesztől voltak ott, hanem a Polgármesteri Hivataltól.
    Úgyhogy fogd be a pofád és húzz anyádba most már, faszkalap szigetország!!!

  28. grün szerint:

    Zordony!
    Ne húzd fel magad szegény betegen! 😛 😀

  29. felix szerint:

    Nem ártana a facén megnézni a képeket.
    esetleg.
    Írtam már, hogy nem lesz hír.

  30. felix szerint:

    Bocsánat, az egy másik, de szintén a roma holokauszttal összefüggő esemény.

  31. szigetország szerint:

    A baloldali formáció szégyellje magát, hogy semmibe vette a roma holokauszt évfordulóját Csepelen!

    Szabó úr különösen szégyellheti magát, hogy nem képviselte Csepelt!

  32. szigetország szerint:

    Felix, te pedig nézegesd a képeket, hátha megtalálod közöttük a pártársaidat. Ha látsz valakit, szóljál!

    De az emlékező ünnepségen szégyenszemre egy baloldalinak mondott szarjankó sem vett részt.

  33. Bamba szerint:

    Ki ez a böszme zordony vagy kicsoda? És honnan a bánatból került ide még egy sötét barom? Stílusa mindenesetre van.

  34. felix szerint:

    Szigetországnak.
    Talán másodjáéra felfogja.

    felix szerint:
    2014. augusztus 03., vasárnap – 19:14
    Bocsánat, az egy másik, de szintén a roma holokauszttal összefüggő esemény.

    Azaz a baloldal is megemlékezett.

  35. GONDOLKODÓ! szerint:

    “felix szerint:
    2014. augusztus 04., hétfő – 09:28
    Szigetországnak.
    Talán másodjáéra felfogja.”

    “23-as 70 közül! És még te beszélsz! “másodjáéra” ez már a sokadik, csak én nem szoktam mások hibáját kijelölni, csupán nagy ritkán az egyetlen egy idiótáét, aki hemzseg a hibáktól, miközben talán már folyik a nyála, habzik a szája.

  36. felix szerint:

    Gondolkodó.
    Már megint zagyva vagy.
    Tudod én meg nem szoktam kélt alakban is jelen lenni.
    Tudod az az egyik legnagyobb hazugság.
    Ez van öcsi.

  37. szigetország szerint:

    Felix, ideje lenne rendbe szedni magad… és ne ismételgesd magad. Ha ugyanazt elmondod ötször, attól még nem lesz jobban igazad. Már az első hazugságodnál el szoktál bukni.

  38. szigetország szerint:

    Zordony szegény már tegnap felsült, az idegei sem bírták. Honnan jött? A hétvégén nagy amnesztia volt a pszichiátriai intézetekben, onnan engedték ki. Félix utókezelésen volt benn, együtt jött ki zordonnyal.

  39. felix szerint:

    szigetország.
    Ezek szerint azt állítod, hogy a baloldal nem vett részt cigány holokausztról megemlékező rendezvényen?

  40. szigetország szerint:

    A csepeli roma megemlékezésen nem vettek részt a baloldalinak hazudott csepeli képviselők. Szabó képviselő úr ráadásul nem meghajtotta, hanem elfordította a fejét a roma áldozatok elől.

    Szégyen!!

  41. felix szerint:

    Az hiba, hogy nem voltak ott és az még nagyobb, hogy nem adják itt okát.

  42. Zordony szerint:

    Ne hülyülj már meg te is, felix.
    A szégyen az, hogy szigetország nagyon jól tudja, hogy a csepeli avató ünnepség egy központi állami rendezvény volt, ami nem lett sehol nyilvánosan meghirdetve. Tehát kizárólag azok voltak ott, akiket meghívtak. És szigetország ennek ellenére nyomja itt az aljas bunkó szövegét. Szigetország csak egy gennyláda kis provokátor, semmi más.

  43. felix szerint:

    Zordony.
    Akkor tessék ezt névvel ide megírni az illetékeseknek.
    Nincs abban semmi szégyen, ha ott teszik meg, ahol támadják őket.
    Látod engem is megetetett szigetország.

  44. szigetország szerint:

    A roma ünnepségre nagyon sok csepeli eljött, a cigányokat akkor is beengedték, ha nem volt meghívójuk.

    Szabó Szabolcsot is beengedték volna még akkor is, ha nincsen meghívója. Elvégre Csepel választott képviselője.

    Félixnek most kivételesen igaza van: adjon magyarázatot a csepeli baloldal és Szabó úr, hogy miért nem jelentek meg és mi bajuk a romákkal. Ha pedig ott voltak, adjanak ki róla közleményt és fényképet.

  45. Zordony szerint:

    Barom szigetország! Hogy lehetett volna elmenni, ha sehol sem volt meghirdetve?
    Még egyszer mondom: húzz anyádba.

  46. felix szerint:

    szigetország.
    Sajnos megint csúsztatsz.
    Miért nem tudsz egyszer tisztességen megszólalni?
    “miért nem jelentek meg és mi bajuk a romákkal.”
    Ugye akinek nincs baja a romákkal az nem tudja megmondani, hogy mi baja van velük.
    Te ismét besunyítottál.

  47. Zordony szerint:

    szigetország: “A roma ünnepségre nagyon sok csepeli eljött”

    Mi az, hogy “ELJÖTT”, faszkalap? Ugye nem azt akarod hazudni, hogy te ott voltál?

  48. szigetország szerint:

    Gyors fejtágító zordonynak és féixnek, hogy ne hazudjanak tovább:

    1. a köztársasági elnöki hivatal és a Roma polgári tömörülés is meghirdette az eseményt — lehetett róla tudni!!
    2. Fél Királyerdőt lezárták — innen is lehetett tudni!
    3. Akinek fontos Csepel közélete — figyelemmel kíséri a csepeli eseményeket!

    Akinek fontos volt a főhajtás, az ott volt! Ha ezek után az MSZP, DK stb. távol maradt, szégyellje magát…

  49. felix szerint:

    Szietország!
    Zordonynak abban biztosan igaza van, hogy faszkalap vagy.
    Miben hazudtam ?
    Te ott voltál?
    /én nem/

  50. Zordony szerint:

    szigetország!

    Hazudsz már megint! A rendezvényt nem hirdette meg senki. Volt egy sajtóértesülés, hogy augusztus 2-án Csepelen lesz! Menj el egy rendezvényre, amiről annyit tudsz, hogy melyik kerületben melyik napon lesz. Sok sikert hozzá!

    Nyilvánvaló, hogy szándékosan nem adták meg a pontos helyet és időt, mert nem akartak külső résztvevőket.

  51. "Haza csak ott van, hol jog is van" szerint:

    “szigetország”

    Arra tudnál válaszolni, miért nem lehetett előre tudni, hogy mi vár ránk szombaton?

  52. "Haza csak ott van, hol jog is van" szerint:

    Többek kedvéért elmondom, mi a sejtésem az épülettel kapcsolatban.
    Gyanítom, hogy a lakók/tulajdonosok örökös nélkül elhunytak és az
    önkormányzatra szállt az ingatlan. Hogy miért pont ott helyeztek el
    a cigány holokausztra emlékeztető emléktáblát, számomra rejtély,
    mivel a második világháború előtt és után sem volt számottevő cigány
    lakosság Csepelen. Ez csak a rendszerváltás óta változott. Ahogy az is
    fura, hogy a Bírósággal szembeni ajándék telket miért adták ingyen zsinagóga
    építése céljából, mivel a zsidók sem voltak a munkáskerület tősgyökeres lakói.
    Szigetország! Te nem kicsit vagy elfogult, elvakult fidesz fan.

  53. "Haza csak ott van, hol jog is van" szerint:

    “…a köztársasági elnöki hivatal és a Roma polgári tömörülés is meghirdette…”
    Tényleg?! Normális vagy? Ki az a hülye, aki naponta háromszor ezeket a portálokat nézegeti?! Elég lett volna, ha a BKK tudott volna róla, miért kerül a 148-as busz.
    Azt hiszem azonban, hogy inkább fosnak a fideszesek, épp ezért csak az utolsó pillanatban döntik el, hol is várható, hogy nem kapnak tojás- és paradicsom záport.

    szigetország, szigetország!
    Ez a sziget nem a te országod!

  54. Zordony szerint:

    És ha még nézegeti is valaki ezeket a portálokat, akkor sem talál semmiféle hirdetményt!

    Roma Polgári Tömörülés: http://www.rptinfo.hu/
    Köztársasági Elnöki Hivatal: http://www.keh.hu/

    Várom, hogy szigetország megmutassa, hol van ezeken az esemény hirdetménye!

  55. "Haza csak ott van, hol jog is van" szerint:

    szigetország szerint 2. Fél Királyerdőt lezárták — innen is lehetett tudni!

    Nem, nem zárták le fél Királyerdőt, a 148-as buszt elterelték, mindössze
    a Cseh Mihály/Csepeli Mátyás utcai megállókat kerülte ki a busz. Délben
    még azt hitték az emberek, hogy baleset történt. Én de.10 óra körül próbáltam
    rákeresni az interneten, miért is a változás, és képzeld, nagy keservesen a BKK-n
    kerülőúton találtam csak meg! Szóval nem kell a púder, amennyire csak tudták, elsumákolták bizony az eseményt!

  56. "Haza csak ott van, hol jog is van" szerint:

    A Csepel.info is diszkréten hallgat úgy az időpontot, mint a pontos címet illetően:
    http://csepel.info/?p=35799#more-35799

  57. felix szerint:

    Még a Csepel Infó is a Romnetre hivatkozik.
    Ennyire volt nyilvános.
    Szigetország! Protko ki.

  58. szigetország szerint:

    Ha valaki együtt lélegzik Csepellel, akkor tudja, mik történnek a kerületben.

    A Csepel iránt elkötelezett emberek szép számmal megjelentek a roma ünnepen. Ők valahonnan tudták, hogy ott a helyük. Ti miért nem tudtátok? Úgy akarjátok vezetni a kerületet, hogy fogalmatok sincs, mik a fontos események nálunk?

    Szégyen ez, bizony!

  59. szigetország szerint:

    Elárulom nektek a titkot: cigány barátaim mondták el, hogy roma ünnepség lesz.

    Az én értékeimhez hozzátartozik, hogy rendszeresen beszélgetek csepeli cigányokkal, akik megosztották velem az esemény részleteit. A csepeli baloldal azonban nem szokott beszélgetni a cigányokkal csak úgy a semmire — legfeljebb csak hivatkoznak rájuk. De akkor is hazudnak!

  60. felix szerint:

    szigetország.
    A titok az, hogy eddig hazudoztál a meghirdetettségről.
    Azt sem árt tudnunk, hogy nem méltóztattál ott lenni, csak “osztozkodtál”.
    Szó mi szó semmivel sem vagy különb azoknál akiket eddig ba@szogattál.
    Ez van. 🙂

  61. szigetország szerint:

    Félix! Mielőtt elmúlik a gyógyszered hatása, amit elmeállapotod karbantartására ebéd után kellett bevenned, gyorsan közlöm: ha nem lett volna meghirdetve a roma ünnep, akkor senki nem vett volna rajta részt. Mivel azonban részt vettek rajta, előtte megszervezték azt. Nem tudom, ezt a logikus leírást tudtad-e így követni?

    Most pedig vegyél be egy újabb pirulát és egy kicsit jógázzál, mert estére mindig elmegy a maradék eszed.

  62. felix szerint:

    szigetország.
    Ügyesen adod a hülyét.
    De lehet, hogy nem is adod.
    A megszervezni és meghirdetni nem azonos fogalmak.
    Már felejtenéd, hogy eddig mit állítottál.
    Ezen a sok mellédumálás sem változtat.
    Egy kicsit eltávolodtál az igazságod és amikor minden hazug állításod és utalásod megdőlt,
    rákötötted magad a Csepel lélegeztető gépre.
    Ügyes.

  63. Zordony szerint:

    Aki együtt lélegzik Csepellel, az elég rendesen szívja be a szennyezett levegőt.

  64. szigetország szerint:

    Beszélhetek én félixnek, nem használ neki a jóga…. Akkor mégiscsak nagyobb a baj nála. Nem érti, amit mindenki ért. Zavaros vagy, félix… Te érted magadat? Gyakoriak a problémáid? Naponta ismétlődnek? Tegyél fel magadnak egyszerű kérdéseket, és próbálj rájuk gyorsan válaszolni… Aztán mesélj, mi az eredmény!

  65. felix szerint:

    szigetország.
    Olvass vissza.
    Talán megérted te is.
    Esélyed nulla.
    Nem ecsetelem a bajodat sem a jellemedet.

  66. szigetország szerint:

    Zordony!

    Hú, de nagyon ökör vagy! Nem azt mondtam, hogy a gyárkéménybe dugd a fejed, s onnan lélegezzél, hanem szellemi-lelki társa legyél a csepeli honfitársaidnak.
    Szélütött vagy, zordony, de ha kihúzod a fejed a sparheltből, tisztulni fog a kép. Bátorság!

  67. szigetország szerint:

    Visszaolvastalak, félix, de kár volt. A diagnózis még rosszabb rólad. Hogy állsz a kérdéseiddel? Tudtál rájuk válaszolni? Nem?! Kérdezz könnyebbeket magadtól… Anyám neve, születésem dátuma stb. Menni fog ez!

  68. felix szerint:

    Tudod mit.
    Legyen igazad, mindenki tudta, hogy melyik nap mikor, és hol lesz.
    Neked mégsem sikerült odatalálnod.
    Most akkor jobb a helyzeted?
    Maradj a lélegeztetőn.

  69. GONDOLKODÓ! szerint:

    Ezt a féleszű Cipollát, mennyire és milyen sokan szeretik Csepelen, és nem veszi észre magát? Hogy is venné? Amikor képtelen önmagát kontroll alatt tartani. 23 vagy 70 a sok név közül? Te vagy az egyedüli, akit annyira szeretnek, csak te nem tudod viszonozni, mert nincsen lelked sem.

  70. felix szerint:

    Gondolkodó
    Nem jutottál tovább a 23-nál?
    Lapozgasd gyorsabban az ABC,-könyvedet és akkor pá hét múlva eltudod olvasni a megfejtést is.
    Legyél már egy kicsit kreatívabb és találj ki végre valamit magadtól.
    Unom már, hogy mindig mások szövegét kell olvasnom tőled.
    Lehet, hogy egy indigóval vitatkozom?

  71. felix szerint:

    pár hét…

  72. GONDOLKODÓ! szerint:

    Csupán beazonosítanak, mások is, ismét égsz, mint a Reichstag. Ugye, hogy te hazudozol folyton folyvást. Elmebeli kontrollod 00!

    23 szerint:
    2014. augusztus 02., szombat – 12:44
    http://csepel.info/?p=35846

    felix szerint:
    2014. augusztus 02., szombat – 13:24
    Bocsánat most látom, hogy a hozzászólásom véletlenül 23 név alatt jelent meg.
    Ebben az esetben 23= félix.

    Mr. Gabee szerint:
    2014. augusztus 02., szombat – 14:35
    Melyik 23 a durván 70-ből?

  73. Zordony szerint:

    “szellemi-lelki társa legyél a csepeli honfitársaidnak”

    Barom!!!

  74. felix szerint:

    Az a baj, hogy nem tudom mit akart ezzel állítani Mr. Gabee, de ha azt, hogy több néven vagyok jelen, akkor jó ha mindenki tudja, hogy hazudott.

  75. GONDOLKODÓ! szerint:

    Na ez hányadik a sorban 1-70-ig?

  76. GONDOLKODÓ! szerint:

    Végül is te már betagozódtál a Szemlőhegy utca 42-be.

  77. felix szerint:

    T. Mr. Gabee.
    Ezennel felszólítom, hogy nyilatkozzon arról, hogy mi volt a szándéka ezzel a megjegyzéssel.
    Egyenlőre csak ennyi és csak itt.

  78. GONDOLKODÓ! szerint:

    Az ABC könyvet mégis csak neked kell lapozgatnod, 20:14-es

  79. felix szerint:

    Ne örülj indigó, mert ennek a végére járok.

  80. GONDOLKODÓ! szerint:

    Miért másokat akarsz nyilatkoztatni, amikor te magad ismerted be, hogy a 23-as fedőnév alatt felix írt?!

    “felix szerint:
    2014. augusztus 02., szombat – 13:24
    Bocsánat most látom, hogy a hozzászólásom véletlenül 23 név alatt jelent meg.
    Ebben az esetben 23= félix.”

    Csűrjed, csavarjad, találj ki gyorsan valamit, mondjuk egy újabb hazugságot!!!
    Hajrá Cipolla!!!

  81. GONDOLKODÓ! szerint:

    Ebben semmi örömöm, csupán szánalom van irántad, mert egyedül többet hazudsz itt, mint bárki más. Csupán szavadon foglak, mert mások is tudják, hogy amit itt írsz az szinte mind hazugság.

  82. felix szerint:

    T. admin.
    Kérlek, igazold, hogy az alábbiakat valóban Mr. Gabee írta.

    Mr. Gabee szerint:
    2014. augusztus 02., szombat – 14:35
    Melyik 23 a durván 70-ből?

  83. felix szerint:

    Indigó, várd ki a végét.
    Korán örülsz.

  84. felix szerint:

    Indigó.
    Egyet sem tudtál idézni és most sem tudsz.
    Te viszont egy vagy etikussal. Eddig csak ez tény.

  85. felix szerint:

    Egy külső szerkesztő felelősséggel tartozik a portálnak ezért nem hiszem, hogy ilyet leírt volna, de ha még is akkor nagyobb nyilvánosság előtt csevegünk tovább, akár szakértők bevonásával is.

  86. GONDOLKODÓ! szerint:

    Az én gyerekeim közül senki sem hagyta el a hazáját…………..

  87. felix szerint:

    És ?
    Az enyém sem csak az Unión belül máshol telepedett le.
    Naftalin szagod van indigó.

  88. GONDOLKODÓ! szerint:

    Elfáradtál, pihenj le, vedd be a gyógyszereidet, nem érted a 21:47-est. Jó éjt, te csak álmodj tovább!

  89. felix szerint:

    Te kis szigetország másolat /mert a szöveg tőle van/
    Mit nem lehet azon érteni, hogy a gyermekeid közül egy sem hagyta el a hazáját?
    Te nem érted, hogy ez enyém ugyanott él ahol a tied, mert Magyarország egy nagyobb halmaz része lett. Egy halmazon belül vagyunk.
    Érted naftalin.

  90. GONDOLKODÓ! szerint:

    Mondom, hogy nagyon fáradt vagy………..

  91. GONDOLKODÓ! szerint:

    Ejnye, ejnye Cipolla! Tényleg nagyon elfáradtál. Kontroll?

  92. felix szerint:

    Ne vergődj.
    Naftalin.

  93. GONDOLKODÓ! szerint:

    T. szigetország figyelj oda, mert

    felix és zodony=egyek? azaz felixek 1-70-ből hányadikok?
    A hazug csaló Cipolla!!! Miközben fennen hangon veri a nyálát ez ügyben.

  94. szigetország szerint:

    Kedves Gondolkodó!

    Figyelek félixre, mert közveszélyes. Szegény akkora ökör, hogy maga sem hinné. Ha időm engedi, igyekszem a jó útra téríteni. Én még nem mondtam le róla, bár ő már lemondott magáról, ezért olyan zavaros.

  95. felix szerint:

    🙂 🙂 🙂

  96. GONDOLKODÓ! szerint:

    Annyi “sok repedést hoztál létre” az egész életed során, hogy nélkülözhetetlenné vált számodra a faéked használata, nem tudsz tőle szabadulni. (65 nálad öregkor)
    Nos a birtokodban lévő faékeddel feszegeted az általad alkotott réseket. (3-4)
    Te agyoniskolázott, aki már sokszor bizonygatta, hogy a nem létező érettségijét, itt napról napra kiköpi.

  97. felix szerint:

    “Te agyoniskolázott, aki már sokszor bizonygatta, hogy a nem létező érettségijét, itt napról napra kiköpi.”

    Megakadtam. Valaki segítsen értelmezni, mert még a létrehozójának sem szokott sikerülni

  98. GONDOLKODÓ! szerint:

    Magadtól egyetlen egy értelmes szót nem tudsz találni, használni, csupán a másokét használod fel. Rákattansz, arra is, és azt csűröd csavarod Csipolla módjára, amihez még csak vauuuuuuuuzni sem tudsz.
    Keresgélj, van esélyed neked is, talán. Te, valamit értelmezni? Ne erőlködj, nem fog sikerülni. Azért levelezel annyit a Tanár úrral, mert ő fordít, értelmez, számodra, miközben te helyeselsz neki……….

  99. felix szerint:

    Na gondolkodó vagy etikus.
    Egyikőtök sem tudja értelmezni a saját mondatotokat?
    A mellédumálásra nem tartok igényt, mert az elvisz a témától.
    Várok.
    Ui. Hiába sunyítasz azzal a reménnyel, hogy nem bukkanok rá az itt -ott elrejtett mondataidra.
    Szemtől szembe már nem megy?

  100. felix szerint:

    Az büszkeséggel tőlt el, hogy már tőlem is lopod a gondolatot.
    Alakulsz, de normális már nem leszel.

Itt lehet hozzászólni !