Európa kapujában a halálos vírus

Csepel.info, Hir24.hu

Európa kapujában a halálos vírus
Három érintett ország, több mint 1200 fertőzött, 670 halott: március óta egyelőre ez a valaha volt legnagyobb Ebola-járvány mérlege. A térségben dolgozó szakemberek szerint a vírus elszabadult, terjedése pedig az elmúlt hónapokban ellenőrizhetetlenné vált, így az sem kizárt, hogy Guinea, Sierra Leone és Libéria után, hamarosan újabb afrikai országok válnak érintetté.

Nigéria például, ahová a múlt hétvégén egy libériai férfi hurcolhatta be a vírust, azután, hogy a vírusfertőzés tüneteit mutatva, két nemzetközi repülőjáratra is feljutott. A 40 éves Patrick Sawyer, akit a hírek szerint már az induláskor heveny hasmenés és hányás gyötört, a lagosi reptérre érkezve esett össze, öt nappal később pedig meghalt.

Európa kapujában

A nigériai Arik Air, és a nyugat-afrikai Asky légitársaság válaszul felfüggesztette a libériai, illetve Sierra Leone-i járatait, miközben az egészségügyi szakemberek versenyt futnak az idővel, hogy megtalálják azt a közel harmincezer embert, akik utazása alatt valamilyen formában kapcsolatba kerülhettek Sawyerrel. A Manager Magazin értesülései szerint eddig 59 embert sikerült azonosítaniuk.

Az eset nemcsak Nigériában, hanem szinte az egész világon komoly pánikot váltott ki: Nagy-Britanniában, ahonnan évente több mint százezren utaznak Nigériába, a lakosság egy része a szigetország lezárását követeli, Ausztráliában a fertőzésveszély miatt vörös riasztást adtak ki, és az Egyesült Államokban is fokozottan ellenőrzik az Afrikából érkezőket.

Káosz Afrikában

Elsősorban a félelem miatt tombol a járvány Afrikában, ugyanis a helyiek rettegnek a vírustól, ám még ennél is jobban félnek a „modern” orvosoktól. Dr. William Fischer, a University of North Carolina orvosa, aki a járvány guineai megjelenése óta dolgozik a térségben, az NBC Newsnak beszélt a lehetetlen állapotokról. „Teljes falvak ürülnek ki, mire egyáltalán odaérnénk. Nem egyszer fordult elő, hogy már csak a sorsára hagyott holttesteket találtuk, mert a többi lakó egyszerűen elmenekült. Ki tudja hova.”

Az amerikai orvos hozzátette, túl azon, hogy ezzel követhetetlenné és ellenőrizhetetlenné válik a fertőzöttek száma, csak nehezen tudják meggyőzni a helyieket arról, hogy orvoshoz menjenek. „Nem bíznak bennük, és inkább a hagyományos gyógyítókat választják, ezzel is terjesztve a vírust. Nem hisznek abban, hogy a kórházban nagyobb esélyük van a gyógyulásra, hiszen csak annyit látnak, hogy rengetegen kerülnek be, de közülük alig valaki tér haza.”

Hazalopják a betegeiket

És, ha mindez nem lenne önmagában elég rossz, a vírus sújtotta országokban megjelent az agresszió is. A kétségbeesett rokonok, és a rettegő városlakók egyemberként támadnak a nyugati orvosokra, azzal vádolva őket, hogy ők szabadították rájuk a betegséget. Sierra Leonéban és Libériában is rendőrök őrzik a kórházakat, ahol nemcsak az orvosok, de a betegek sincsenek biztonságban.

Néhány napja egy fiatal Sierra Leone-i nő halt meg, akit miután kiderült, ebolás, a családja rabolt el a kórházból. Miközben a hatóságok az egész országban keresték őket, a nőt családja egy hagyományos gyógyítóhoz vitte. A hatóság emberei csak napokkal később találtak rájuk, ám hiába vitték újra kórházba a beteget, a nő a mentőben meghalt.

Nincs rá gyógymód

Bár a szakemberek hosszú évek óta dolgoznak azon, hogy előállítsák az Ebola ellenszerét, egyelőre nincs kézzel fogható eredmény. A betegség kezelése jelenleg folyadék- és elektrolitpótlásra, lázcsillapításra és vérnyomáscsökkentésre korlátozódik. Reményt egyedül a túlélők jelenthetnek: a szakemberek ugyanis bíznak benne, hogy a vérükből sikerül izolálni egy anyagot, aminek köszönhetően túlélték a fertőzést.

Megpecsételt sorsok

Annak ellenére, hogy az Ebola-vírus különféle válfajainak halálozása 90 százalékos, vagyis a vírus tízből kilenc embert jó eséllyel megöl, a fertőzést túl lehet élni. A szakemberek azt mondják, minél hamarabb kerül valaki kórházba, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a folyadékpótlásból, vérnyomáscsökkentésből és elektrolitpótlásból álló gyógykezelés megmenti az életét.

Így gyógyult meg az a guineai férfi is, aki beteg édesapját ápolta, amikor megfertőződött. Saa Sabas a CNN-nek elmondta, az orvosok apja testében csak a halála után mutatták ki az Ebola-vírust, ekkor kérték meg őt is arra, hogy figyelje magát. Kilenc nap után belázasodott, és mivel két nap múlva sem lett jobban, önként jelentkezett a kórházban.

„A testhőmérsékletem napokon keresztül 40 fok volt, de nem csak emiatt voltam elgyötört: napjában többször is hasmenésem volt, szünet nélkül csuklottam és szinte folyamatosan hánytam” – írja le a betegséget a férfi. Saa végül szerencsésnek bizonyult: meggyógyult és hazamehetett, ám a vírus utóhatásaitól a mai napig szenved.

Nemcsak a maradandó tünetek, hanem a környezete reakciói miatt is. „Élőhalottnak, zombinak tartottak, csak mert túléltem azt, amit sokan nem. Mindenki nagy ívben elkerült, még a szemembe nézni se mertek.” De nem csak Saa, a legtöbb Ebola-túlélő ehhez hasonló fogadtatásban részesül hazatérése után. Többségük épp ezért egyáltalán nem büszke arra, hogy legyőzte a betegséget, inkább nem is beszélnek róla, mert félnek a stigmától, amivel a betegség jár.

Kell-e félniük a magyaroknak?

Egyelőre nem. Egyrészt, mert, ha a vírus ki is jut Afrikából, a szakemberek szerint Európában Párizst, illetve Londont érinti majd először. A térségből ugyanis ezekbe a városokba érkezik a legtöbb repülőgép.
Ezen felül Európában nincsenek meg a feltételei, hogy a kórokozó olyan járványt okozhasson, mint Nyugat-Afrikában.

Forrás: Hir24.hu

Egy hozzászólás “Európa kapujában a halálos vírus” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Európa kapujában a halálos vírus. Nincs rá gyógymód!
    Itt lehet abbahagyni a zolvasást!
    Megelőzésül kiiktatom az étrendemből a majomhúst! (kac-kac)

Itt lehet hozzászólni !