Kunszentmiklóson röptettek a csepeli modellezők

Csepel.hu

Kunszentmiklóson röptettek a csepeli modellezők

Nagy siker volt a Csepeli Modellező Szabadidős Sportkör tábora Kunszentmiklóson, amely július 19-től 27-ig tartott. Nagyon szerencsések voltak az időjárássál, ami ebben a sportban igazán lényeges.

Az eső napközben elkerülte a csapatot, csupán egy éjszaka volt, amikor esett. Így a résztvevők minden nap tudtak reptetni. A budapesti és a csepeli modellező klubok által rendezett táborban – változó létszámmal, ki, hogy ért rá – 50-60 fő vett rész. És tulajdonképpen minden volt a levegőben, ami repülni képes, vitorlázó-, motorosrepülő, kvadrokopter, helikopter.


„Szerencsések voltunk, ragyogó időt fogtunk ki. Annyira jó időnk volt, hogy az én vitorlázógépemet háromnegyed óra után úgy kellett lehozni, mert a nyakam már megfájdult az ég fürkészésében. A távirányítóm mutatja az üzemidőt is, az egyik gépemmel tíz óra huszonhárom percet voltam a levegőben a héten – mondta az egyik főszervező, Nagy László, a Csepeli Modellező Szabadidős Sportkör vezetője. – De a többiek is élvezték a tábort. Egy kisebb malőrtől, az egyik vontatógép eltörésétől eltekintve nem volt semmi baj.”
Az egyik legnagyobb érdekességet az antik repülők, az 1960-előtt tervezet modellek jelentették. Volt olyan, aminek a sziluettje teljesen sasra hasonlított. Többen azt hitték, hogy egy valódi madár keveredett a repülők közé, amikor felszállt. Az idén is megrendezték a Foamhawk kupát, amelyen egyszerre engedik el a gépeket egy perc motorjárattal kell repülni hat percet. A jó időnek köszönhetően minden fordulóban voltak gépek, amelyek ki is repülték a teljes időt. Nagy élmény volt a résztvevőknek a 3D-s műrepülők vadászata, aminek a lényege az volt, hogy szalag volt rákötve a gépre, és az nyert, aki a legtöbbet levágta. A gyereknek és a felnőtteknek kis modell építés és reptetést is szerepelt a programok között, a jobbakat pedig majd felhasználják az őszi csepeli programokhoz.

Forrás: Csepel.hu

Itt lehet hozzászólni !