Segíteni akart – halálra gázolták a csepeli tanárt

Index, Csepel.info

Mohay András

Egy autó és két mikrobusz ütközött össze az vasárnap virradóra az M3-as autópályán Budapest felé, Nagyútnál. Egy férfi, aki megállt segíteni, életetét vesztette – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján. A Csepel.info úgy tudja, hogy Mohay András, az elgázolt férfi a csepeli Egressy Béni Zeneiskola nagyra becsült, és szeretett tanára volt.

Az Index beszámolója szerint a két mikrobuszban a Budapest Jazz Orchestra tagjai utaztak, az elgázolt férfi pedig a zenekar neves dobosa, Mohay András volt. Egy szalagkorlátnak ütköző, majd a külső sávba sodródó autó miatt álltak meg, hogy segítsenek letolni azt, de az érkező második mikrobusz nem tudta kikerülni a segíteni akaró zenészt.

A balesetben további öten megsérültek, egyikük súlyosan. Az autópálya Budapest felé vezető oldalát az Útinform ügyeletese szerint a hajnali egy óra körül történt baleset után teljesen lezárták, a forgalom vasárnap reggel 8 órakor indulhatott meg újra.

A Budapest Jazz Orchestra azóta közleményt adott ki:

“2014. július 27-én éjjel az M3-ason Debrecenből hazafelé halálos baleset történt, mely érintette a zenekar egyik részét. Mohay András, a zenekar dobosa a balesetben életét vesztette, három embert a zenekarból könnyebb sérülésekkel az Egri Kórházba szállítottak. A körülményekhez képest a zenekar további tagjai jól vannak.

András, emléked megőrizzük!

A Budapest Jazz Orchestra”

Mohay András 1978-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait tízévesen kezdte a X. kerületi állami zeneiskolában klasszikus ütőhangszer szakon.

Tinédzser évei elején ismerkedett meg a jazzel, középiskolai tanulmányai mellett az MZTSZ zenei stúdiójában tanult immáron dobfelszerelésen Jávori Vilmostól. Érettségi után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzdob tanszékére, ahol főtárgytanárai Kőszegi Imre és Nesztor Iván voltak. 2003-ban diplomázott.

Játszott a hazai jazzélet meghatározó alakjaival, többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Vukán Györggyel, Oláh Kálmánnal és Tony Lakatossal, dolgozott a Budapest Jazz Orchestrával, valamint Tűzkő Csaba szeptettjével. Több külföldi neves művésszel is volt alkalma játszani, köztük volt Chico Freeman, Erik Truffaz, Rosario Giuliani, Peter King. Szerepelt számos hazai és európai fesztiválon – Angliában, Oroszországban, Belgiumban, Csehországban, Romániában.

De nem csak nagyszerű zenész és az ország legjobb dobosa volt, tanárként is segítette a felnövekvő nemzedékeket. A csepeli Egressy Béni Zeneiskolában tanártársai és diákjai is gyászolják.

Forrás: Index, Csepel.info

Egy hozzászólás “Segíteni akart – halálra gázolták a csepeli tanárt” bejegyzésre

  1. J szerint:

    Részvétem a családnak, borzasztó ilyen híreket hallani.
    DE, mindig azt sulykolják az emberekbe, hogy a pályán NEM szabad megállni, ha mégis muszáj, akkor el kell húzni onnan szélvész gyorsan, amíg ki nem érkeznek a szakképzett emberek. Nem pedig ott várni a mentést, autót tologatni, bámészkodni, stoppolni, stb…
    A leálló sávban az életben maradásnak az esélye 5 perc után rohamosan csökken. Az átlagos túlélési esély kb. 20 perc! Éjszaka sokkal kevesebb!
    Egyik volt ismerősöm évekkel ezelőtt megállt a leállósávban, mert volt valami ügyes-bajos dolguk, amit a következő pihenőhelynél is elintézhettek volna. A családja akkor látta utoljára. Ahogy kiszállt egy török kamionos elkaszálta (a felesége és a gyerekei szeme láttára).
    Kedves emberek, NE álljatok meg és szálljatok ki az autópályán!!!!!

Itt lehet hozzászólni !