Eb-bronzérmes a magyar női pólóválogatott

Hirado.hu

Eb-bronzérmes a magyar női pólóválogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a harmadik helyen végzett a budapesti Európa-bajnokságon, miután a szombati bronzmérkőzésen 10-9-re legyőzte az olasz csapatot.

A londoni olimpiai negyedik, 2013-ban világ-, 2012-ben Európa-bajnoki harmadik magyar válogatott azzal az itáliai együttessel csapott össze a szombati kisdöntőben, amely a két évvel ezelőtti ötkarikás játékokon csak 7. volt, viszont az az évi Eb-t megnyerte, s címvédőként érkezett Budapestre. A két gárda legutóbb kontinensviadalon 2008-ban találkozott, az akkori bronzcsatát a magyarok nyerték 9-6-ra.

A margitszigeti meccsen a lelátókon helyet foglaló mintegy ötezer pólóbarát harsány buzdításától kísérve kezdhetett a Merész András szövetségi kapitány irányította magyar csapat, a vezető gólt azonban az olaszok szerezték, sőt a másodikat is (0-2). A hazai támadások erőtlennek és hatástalannak bizonyultak, egészen a nyitónegyed közepéig, amikor a balkezes center, Bujka Barbara harcos alakítás végén betalált, majd Keszthelyi Rita büntetőből egyenlített (2-2). Az újabb olasz előnyt viszont az első szünetig nem sikerült kiegyenlíteni (2-3).

A második negyedből három perc pergett le, amikor Antal Dóra nagy lövést zúdított a bal felső sarokba, majd egy újabb magyar emberelőnyös akció lezárásaként Illés Anna volt eredményes (4-3). Nem sokáig voltak gólhátrányban az olaszok (4-4), viszont még a nagyszünet előtt a Merész-alakulat visszavette a vezetést a duplázó Antal révén, majd a megúszó Keszthelyi alakította 6-4-re az állást. És még maradt idő a “közte háromra” is: a center Tóth Ildikó küzdött ki ötméterest, Antal pedig biztos kezű ítélet-végrehajtónak bizonyult (7-4).

A rivális szépített, majd – már a harmadik negyedben – ki is egyenlített (7-7). Ziccerek sora maradt ki ezután itt is, ott is, mígnem másodpercekkel az utolsó szünetet megelőzően büntetőt kapott a magyar csapat, Keszthelyi kísérletét azonban a kapus védte.

A befejező nyolc percben sokáig semmi érdemi nem történt, pontosabban a lehetőségeket kölcsönösen elpuskázták a felek, aztán csaknem három perc elteltével Kisteleki Dóra kapuba juttatta a labdát (8-7), majd Szücs Gabriella a hat az öt elleni játékot hatalmas, jobb felső sarkos bombával zárta le (9-7). Érkezett a válasz is, ám – amikor még bő két perc volt hátra – ötméteresből Bujka 10-8-ra módosította az eredményt, s okkal kiabálta egy emberként a lelátó közönsége: Magyarok! Magyarok! Még egyszer közelebb zárkóztak ugyan az olaszok (10-9), ám fordulat már nem következett be a mérkőzésen, győzött, ezzel pedig a budapesti Európa-bajnokság harmadik helyezettje lett Magyarország női válogatottja.

“Azt gondolom, amit így az utolsó napon kihozhatott magából a csapat, azt ki is hozta” – nyilatkozta a találkozót követően Merész András az M1 csatornán. A szakember köszöntet mondott minden játékosnak, stábtagnak, és a szövetségnek, valamint külön kiemelte a szurkolókat, akik az egész Európa-bajnokság ideje alatt fantasztikus hangulatot varázsoltak a Margitszigetre. “A mérkőzés elején kicsit megleptek minket az olaszok azzal, hogy nem a szokásos zónájukat védekezték, az egész összecsapás rendkívül hullámzó volt” – tette hozzá a tréner.

Ami az eddigi női Eb-éremmérleget illeti, Magyarország a 12. medálját szerezte meg, két arany és öt ezüst után az ötödik bronzot.

Fotó: Béres Attila / Magyar Nemzet

Forrás: Telesport.hu

2 hozzászólás “Eb-bronzérmes a magyar női pólóválogatott” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Nagyon kilógnak a zátlagból!
    Itt az alkalom sporttámogatásuk átcsoportosítására a gyengélkedő “fodbal”-ba! 😛 😀

  2. Kuku. szerint:

    grün téged is támogatni kellene nyakon felül odabent

Itt lehet hozzászólni !