Ma a felhők uralják az eget

Délutántól sokfelé várható zápor, zivatar

MNO

Ma a felhők uralják az eget

Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett északon több, délen kevesebb napsütésre számíthatunk. Az ország déli felén már a délelőtti órákban is előfordul helyenként gyenge, mérsékelt intenzitású zivatar, a déli óráktól pedig egyre intenzívebb és kiterjedtebb zivatartevékenységre lehet számítani.

A keleti, délkeleti szél napközben megélénkül, de erős vagy viharos széllökések csak zivatarok közelében lehetnek. A zivatarokat többfelé kísérheti felhőszakadás, mely során 20-40 mm eső eshet lokálisan, de délután, este főként a déli tájakon és az Északi-középhegység térségében ennél több is hullhat. Elsősorban az Alföldön van esély egy-egy hevesebb zivatar kialakulására is, amely nagyobb méretű jéggel és 70-80 km/h-t meghaladó széllökésekkel járhat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 32 fok között valószínű, délnyugaton lesz a hűvösebb idő. Késő este 20, 25 fokra számíthatunk.

Front nincs a közelünkben. Ugyanakkor dél felől magas nedvességtartalmú, továbbra is meleg levegő áramlik fölénk. Ennek következtében fülledtnek érezhetjük a levegőt, ráadásul ezen a kialakuló zivatarok sem változtatnak lényegesen.

Fotó: NOL

Forrás: MNO

Egy hozzászólás “Ma a felhők uralják az eget” bejegyzésre

  1. fghfjhgkjhk szerint:

    békásmegyeri fényképpel. 😛

Itt lehet hozzászólni !