Átadta az 1-es villamosvonal felújított szakaszát Tarlós István

Folyamatban van a déli szakasz felújítása, valamit a vonal dél-budai meghosszabbítása

MNO

Átadta az 1-es villamosvonal felújított szakaszát Tarlós IstvánÁtadta az 1-es villamosvonal felújított szakaszát Tarlós István

A harmadik kerületi, Flórián téri megújult megállóban tartott átadáson Tarlós István azt mondta: ütemterv szerint halad az 1-es villamos – a Fővárosi Önkormányzat kiemelt közlekedésfejlesztési beruházásának számító – pályarekonstrukciós és vonalhosszabbítási munkálata.

A felújított, Bécsi út és Vágány utca közti szakaszon május 5-étől járnak a villamosok, az óbudai szakasz teljes műszaki átadás-átvétele június végéig tartott – közölte.

Hozzátette: az ideiglenes forgalomba helyezés időszaka alatt befejezték a liftek és mozgólépcsők beüzemelését, kihelyeztek utastájékoztatókat, valamint befejeződött a környezetrendezés. Az Árpád híd a közúti forgalom számára újra korlátozás nélkül, 70 km/h sebességgel járható – mondta. A főpolgármester ismertette, hogy a közlekedésfejlesztési beruházás része az 1-es és 3-as villamosvonal, illetve a budapesti körgyűrűs kötöttpályás hálózat fejlesztése projektnek, amely 94 százalékos európai uniós támogatás felhasználásával körülbelül 44,4 milliárd forintba kerül.

Tarlós: Jóval rövidebb lett a menetidő

A politikus elmondta, hogy a villamosvonal északi – a Bécsi úti végállomás és Puskás Ferenc Stadion közötti –, több mint nyolc kilométeres szakaszán teljes körű rekonstrukciót hajtottak végre: több mint 15 kilométer villamospálya épült, átépítettek 15 megállóhelyet, valamint elkészült a felsővezeték-rendszer, a kábelhálózat teljes felújítása.

Az 1-es villamos egyik legforgalmasabb – óbudai – szakaszán 2013. szeptember 28-án létesült vágányzár, a munkálatok során a villamospályát jobban elválasztották az útpályától növelve ezzel mind a villamosok, mind az autósok közlekedési biztonságát, közölte. Megjegyezte, hogy az érintett szakasz egy részén füves pályát alakítottak ki.

Tarlós közölte, a megújult vonalszakaszon megszűntek a korábbi sebességkorlátozások, jóval rövidebb menetidővel lehet számolni. A kivitelezés során előforduló hibákról szólva elmondta, a májusi utasforgalmi próbaüzem első két napján három esetben történt áramszedővel kapcsolatos műszaki hiba, ami a forgalmat 15-20 percre zavarta meg a Szentlélek tér és a Róbert Károly körút közötti szakaszon.

Ekkorra fejeződik be

Az egyes megállóknál észlelt beázások a vízelvezető rendszer tervezési hibáiból fakadtak, ezek kijavítását garanciálisan öt napon belül, a sínnel kapcsolatos problémákat június közepéig megoldották. A kisföldalatti felújítás során történt födémsérülését négy nap alatt kijavították – mondta a főpolgármester.

Közölte, folyamatban van a déli szakasz felújítása, valamit dél-budai meghosszabbítása. Több mint 6 kilométer villamospálya épül, 10 megállóhelyet átépítenek, 5 új megállót hoznak létre, valamint kiépítik a kábelhálózatot. A villamosvonal meghosszabbítása kapcsán elmondta, hogy már megkezdődött a vágányépítés. A teljes beruházás – a Rákóczi hídon való átvezetés is – 2015 első negyedévére elkészül, jelentette ki.

Középpontban a 3-as metró

Tarlós István kormánygaranciát vár a 3-as metró felújítására, ez számára semmiképp sem politikai, hanem műszaki kérdés, amelyet meg akar oldani. A főpolgármester mindezt a Népszabadságnak nyilatkozta azzal kapcsolatban, hogy a lap információi szerint múlt pénteken tárgyalt a kabinet a 3-as metróról a főváros előterjesztése alapján, de a döntést elnapolták.

„Újraválasztásom esetén az elsők között vizsgáljuk felül a Budapesti Közlekedési Központ túlzó kompetenciáit” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Tarlós. A főpolgármester a kormánypártok jelöltjeként vezetné tovább októbertől a fővárost, az új választási és működési modell alapján.

Forrás: MNO

9 hozzászólás “Átadta az 1-es villamosvonal felújított szakaszát Tarlós István” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    Már régen mondtam: Így kell ezt csinálni!
    Méterenként átadni a villamospályát és valami csak megragad belőle!
    A Várbazárnál is bejött! 😛 😀

  2. Gordon szerint:

    De ti 20 év alatt erre se voltatok képesek, csak egy Deme Gábor “kinevelésére” a Pártotokon belül. 😀

  3. elhallgattatni szerint:

    ” Izraeli légicsapás ért egy ENSZ-iskolát, legalább tizenöt halott
    A forrás szerint a Gázai övezet északi részén lévő Bét Hanún településen lévő iskolában több százan kerestek menedéket a heves harcok elől. A légcsapásban 150-en megsebesültek.

    Ez a negyedik izraeli támadás ENSZ-intézmény ellen a konfliktus kitörése óta, de most először jelentettek áldozatokat. “

  4. Gordon szerint:

    2012. november 21.:

    “Robbantottak egy buszon Tel-Avivban

    A BBC tudósítója szerint a merényletért a Hamász vállalta a felelősséget.

    (…)

    A hvg.hu-nak nyilatkozó Tel Avivban tanuló diáklány, Kaia Tetlie elmondta, “éppen az egyetem felé mentünk busszal, amikor láttuk, hogy négy mentőautó elsuhan mellettünk dél felé. Amikor megérkeztünk az iskolába, már mindenki a buszos robbantásról beszélt. Kicsit még mindig remegek a félelemtől”.

    “Ez volt az, amitől a leginkább tartottunk” – kommentálta röviden az eseményeket az egyik legnépszerűbb közösségi oldalon az izraeli Sarah Warshawsky. Egy szintén Izraelben élő kolumbiai fiatal, Felipe Sanchez pedig kérdésünkre csak annyit mondott, hogy “itt az ideje mindenkinek megvenni a bicikliket”.

    A Haaretz izraeli lap úgy tudja, hogy egyelőre még senkit sem tartóztattak le a szerdai Tel-Avivban történt buszos robbantás kapcsán. A lap ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a hatóságok két feltételezett elkövetőt keresnek. Izrael legnépesebb városának önkormányzata közben úgy döntött, hogy egyelőre nem engedi haza a diákokat az iskolákból – tette hozzá a Haaretz.”

    http://hvg.hu/vilag/20121121_izrael_busz_telaviv

  5. Varga Gábor vilmos szerint:

    Ha valaki tárgyilagosan képes ítélni, valamint mérlegre tenni TARLÓS István eddigi tevékenységét, akkor nem kerülheti meg az eddigiekben elért eredményeit.Ez az indulatait visszafogni képes és csupán Fővárosunk érdekét szem előtt tartó városatya, hihetetlenül nagy szakmai hozzáértéssel s háta mögötti 25 év városvezetői tapasztalatával mindenkit kiüt a POLITIKAI SZORÍTÓBÓL ősszel is. Reméljük mielőbb átadásra kerülhet a meghosszabbított villamosvonal is, amely innen Csepelről is jobb megközelíthetőséget biztosíthat a szomszédos Újbuda területére!Mindent megmozgatunk annak érdekében hogy az elkezdett és jó irányt megcélzott fejlesztési munkákat továbbra is TARLÓS István személye garantálhassa!

  6. felix szerint:

    Kővárosunk fejlődik.

  7. Jeniszej szerint:

    A HÉV villamospálya rendben van? – ami Csepelre vezet.

  8. nagyapó szerint:

    Az 1-es vonalon elkészült, átadták a budai részt. Még ez évben elkészül, átadják a déli szakaszt, majd ugyancsak idén elkészül, átadják a Rákóczi hídon átmenő rész. 2015 után elkészül, átadják az Ürömi útig és a Kelenföldi pu.-ig tartó szakaszokat.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  9. grün szerint:

    “Látványtervek: végig füves pályán menne az 1-es villamos Kelenföldön”
    .
    Kik azok a szegényes képzelőerejű szerencsétlenek, akik látványterv nélkül nem tudnak elképzelni egy füves villamospályát?!
    Esetleg azok, akik felveszik érte a milliókat?! 😛 😀
    .
    Vitézy Dávid beszélt arról is a fórumon, hogy “az Etele úton kivágott fák 150 százalékát ültetnék vissza: egy részüket ugyanoda, ahonnan kiszedték őket, a többit a környező területekre.”
    Persze csak akkor, ha másfélszeresére sikerül emelni a kivágott fák számát és visszaültetésig életben tartani őket?! 😛 😀
    http://hvg.hu/cegauto.autoshirek/20140725_vegig_fuves_palyan_menne_az_1es_kelenfold

Itt lehet hozzászólni !