A bontást végző szakembereké a terep az Andrássy úti palotánál

Hirado.hu

Tűz a Kodály körönd és az Andrássy út sarkán

Mivel már nincs szükség tűzoltók közreműködésére a múlt kedden kigyulladt Andrássy úti palotánál, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság (FKI) átadta a bontást végző szakembereknek a helyszínt.

Az FKI honlapjára kedden feltett közlemény szerint az elmúlt egy hétben a katasztrófavédelem folyamatos tűzoltói felügyeletet biztosított a palotánál, hogy megszüntessék a tetőtérben a kisebb fellángolásokat, parázslásokat. Keddre biztonságosan átadhatóvá vált a helyszín, így a statikai vizsgálat alapján elrendelt bontást végző szakemberek megkezdhetik a munkát.

Mint írták, a statikai szakvélemény szerint az épület földszintje, első és második emelete nem balesetveszélyes, viszont az épület harmadik emeletéről lógó szerkezeti elemeket, gerendákat, bádoglemezeket el kell távolítani. Ameddig ez nem történik meg, addig csak a bontást végző munkások léphetnek a területre. A munka végeztével a lakók várhatóan visszatérhetnek ingóságaikért az épületbe.

A múlt kedden a 2400 négyzetméter alapterületű épület tetőszerkezetében keletkezett tűz, leégett a ház tetőtere és legfelső, lakatlan harmadik emelete. Az oltásában csütörtök reggelig 200 tűzoltó 50 tűzoltó gépjárművel vett részt – írták. Varga Ferenc tűzoltó dandártábornok korábbi tájékoztatása szerint a tűz valószínűleg összefügg az épületen végzett felújítási munkálatokkal.

A tűzben a lakók közül nem sérült meg senki, de több rendőrt kórházba vittek füstmérgezés, illetve kisebb égési sérülések miatt. Az épületet életveszélyessé nyilvánították, így a lakók nem térhettek vissza otthonukba. Azoknak, akik kérik, az önkormányzat biztosít ideiglenes szállást és anyagi segélyt. A lakók múlt szerdán tűzoltói kísérettel bemehettek lakásukba, hogy személyes tárgyaikat, könnyen mozdítható értékeiket elhozzák.

Forrás: Hirado.hu

10 hozzászólás “A bontást végző szakembereké a terep az Andrássy úti palotánál” bejegyzésre

  1. bonifác szerint:

    Drága Szadeszes Uraink bujdosó nagyurunk Demszky Gábor segedelmével igyekezett mindent eladni, amit vittek. Meg amit nem. Adták ezt is. De úgy látszik homokszem került
    a gépezetbe. A kárt- nekik kellene kifizetni. Ha tengerentúli jótevőik hagyják.

  2. nagyapó szerint:

    A Fürst szoci alpolg. baráti cége, az izraeli Arie Yom Tov csődöt jelentett és vette a kalapját. A műemlék épületet az adófizetők pénzéből kell helyreállítani (mennyi lélegeztetőgép…).

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  3. Gordon szerint:

    Fürst? MSZP? Mutyi?
    Naná, hogy az adófizetők isszák meg a levét! 🙁

    “Kösz” MSZP!

  4. grün szerint:

    Megveszi az állam az MKB Bankot
    “A közlemény szerint a magyar leánybankot – amely a legveszteségesebb magyar bank – 55 millió euróért adták el a kormánynak, emellett a a Bayerische Landesbank elengedte az MKB Bankkal szembeni 270 millió eurós követelését.”
    .
    Lelki szemeimmel látom a táblát a tüntetőknél:
    “Vesszenek a rohadt, kizsákmányoló bankok, kivéve a ZEMKÁBÉ!”
    Már csak egy pénz-nyomda kell és sínen vannak a devizahitelesek! 😀

  5. nagyapó szerint:

    Orbán miniszterelnök meghirdette, hogy a bankszektorban 50% fölé emeli a magyar bankok arányát. A szocik által eladott bankok nem segítették a válság idején a stabilitást, hanem hatalmas összegeket vontak ki.
    A szoci kormányok is támogatták, szavakban a KKV szektort, de nem tudták megtenni, mert a bankok nem kölcsönöztek, inkább magas kamatért az MNB-be tették.
    Lassan megváltozik, javul a helyzet.

    Ceterum censeo… A kommunista, ha kinyitja, száját hazudik, ha kinyújtja kezét,lop.

  6. felix szerint:

    Lassan javul a helyzet.
    Soha annyi céget nem számoltak fel, mint az elmúlt két negyedévben.
    Csak nehogy gyorsan javuljon a helyzet.

  7. grün szerint:

    felix!
    Itt egy neves pénzügyi szakember véleménye:
    “A szoci kormányok is támogatták, szavakban a KKV szektort, de nem tudták megtenni, mert a bankok nem kölcsönöztek, inkább magas kamatért az MNB-be tették.
    Lassan megváltozik, javul a helyzet.”

    Most már nem teszik magas kamatért a zMNB-be a pénzüket! .P 😀

  8. felix szerint:

    rün!
    Arról is megfeledkezik a kis lüke, hogy a fidesz üdvöskéje tartotta sokáig 13% körül a kamatot.
    Neki mindegy minden, csak röföghessen.

  9. felix szerint:

    grün
    Bocs

  10. grün szerint:

    felix!
    Amiatt ugrottak bele a zolcsónak tűnő devizahitelbe sokan! 😛 😀

Itt lehet hozzászólni !