Soroksári gyilkosság: elemzik az áldozat naplóját

Bors

Újra megkeresték a rendőrök Kardos Lajost, a Soroksáron tíz hónapja meggyilkolt Kardosné Gyurik Krisztina férjét. A férfival telefonon felesége több naplóbejegyzését egyeztették – tudta meg a Bors.

Arról kérdezték Lajost, hogy tavaly pontosan mikor nyaraltak a Balatonnál a feleségével. Majd azt: milyen gyakorisággal vett részt céges bulikon a neje – nyilatkozta lapunknak Parti Ágnes, a férfi ügyvédje. – Kardos Lajos elmondta, hogy negyed-, félévente volt céges buli a biztosítónál, ahol Krisztina dolgozott. A felesége nem mindegyiken vett részt, de ha elment, a férj legkésőbb éjfélkor érte autózott. Mindig ő vitte haza. Az ügyvédnő elmondta, Krisztina naplót vezetett arról, hogy mikor, mit csinált. Azt is külön lejegyezte, ha például vasalni készült, vagy mikor érkezik új áru egy női ruhaüzletbe.

Mint megtudtuk, az asszony férje elkeseredett, hogy nem hozott eddig eredményt a nyomozás. Többen kérdezték tőle, miért nem tűz ki nyomravezetői díjat, de szerinte ennek nincs értelme, miután ő egymaga képtelen lenyomozni az esetlegesen befutó információkat.

– Értetlenül állok azelőtt, hogy eddig nem merült fel: komoly összeget tűzzenek ki – folytatta az ügyvédnő. – Miközben más hasonló súlyú nyomozásoknál szinte azonnal, milliós nagyságrendben teszik ezt meg.

Kardosné Gyurik Krisztinát szeptember 25-én este futás közben támadták meg, vélhetőleg több tettes végzett vele. Kezét-lábát összekötözték, majd zsineggel megfojtották. A bicikliúttól néhány méterre találták meg a holttestét.

6 hozzászólás “Soroksári gyilkosság: elemzik az áldozat naplóját” bejegyzésre

  1. Jeniszej szerint:

    Ez természetes szokás a nőknél, asszonyoknál, hogy ilyen aprólékos, részletes napló írása.
    Kíváncsi volnék e-fajta szokás sűrűségére és célzatára. 🙂

  2. grün szerint:

    “Soroksári gyilkosság: elemzik az áldozat naplóját”
    .
    Különös tekintettel a halála utáni napok bejegyzéseire?!
    .
    Bocsássatok meg, de már nagyon unom ezt a nyilvánosság előtt zajló kitalálósdit! 😛 😀

  3. elhallgattatni szerint:

    pintér lemondhat. nincs rend, nincs prevenció…

  4. Balos szerint:

    Senki sem mondta, hogy megszűnik a bűnözés. Ti nácik olyan hülyék vagytok, hogy mégis simán bemeséltek magatoknak ilyeneket.

  5. grün szerint:

    Balos!
    Senki nem várta, hogy megszűnik a bűnözés!
    A rend azt jelenti, hogy a zemberek bízhatnak az államnak az ő adójukból fizetett erőszakszervezeteiben!
    Nem hónapokig kergetésznek egy gyanúsítottat.
    Hónapokig, sőt évekig tartó nevetségességig fajuló bírósági tárgyalásokon alázzák a résztvevőket, (magukat és a gyanúsítottakat is)!
    Egy büntetésnek az elkerülhetetlensége és gyorsasága sokkal nagyobb visszatartó erő lenne, mint a súlyossága!
    A rend és az emberek biztonságérzete valahol itt kezdődne! 😛 😀

  6. felix szerint:

    Elemzik a naplót.
    Már a magzati kór előtt járnak és érthető okok miatt az akkori jegyzetek nehezen olvashatók.
    Eltarthat még egy darabig.

Itt lehet hozzászólni !