Átadták a fekete dobozokat a maláj szakértőknek

Válasz.hu

Maláj utasszállító – Fekete doboz

A kelet-ukrajnai szakadárok egyik vezetője átadta a malajziai szakértőknek keddre virradóra a Kelet-Ukrajnában lelőtt maláj utasszállító gép két feketedobozát. Hollandok vezetik majd a vizsgálatokat.

Alekszandr Borodaj, az egyoldalúan kikiáltott, úgynevezett donyecki népköztársaság miniszterelnöke újságírók jelenlétében, saját donyecki hivatalában adta át a két feketedobozt. A két fél az átadást rögzítő jegyzőkönyvet is aláírt. A maláj fél ebben ígéretet tett arra, hogy a repülési adatokat, illetve a pilóták és az irányító központ kommunikációját rögzítő berendezéseket megvizsgálhatják a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) szakértői is.

Mohamed Sakri ezredes, a maláj nemzetbiztonsági tanács tagja azt mondta, hogy mindkét feketedoboz jó állapotban van.

„Úgy látom, hogy a feketetedobozok épek, habár kissé megrongálódtak. Jó állapotban vannak” – mondta Sakri.

Najib Razak Malajzia miniszterelnöke hétfőn jelentette be, hogy Borodaj beleegyezett a szerencsétlenül járt maláj repülőgép adatrögzítőinek az átadásába. Azt is sikerült elérnie Alekszandr Borodajnál, hogy a független nemzetközi szakértők biztonságban hozzáférhessenek a katasztrófa helyszínéhez, és megkezdődhessen az átfogó vizsgálat – mondta.

A megállapodás szerint a 282 áldozat földi maradványait vonaton Harkiv városába szállítják, ahol holland szakértőknek adják át őket. Onnan egy holland katonai géppel Amszterdamba viszik a holttesteket, ahol azonosítják az áldozatokat, és a malajziaiakat hazaviszik.

Borodaj a feketedobozok átadása után közölte, hogy a holttesteket szállító szerelvény már megérkezett Donyeckbe, és tovább is indult Harkivba. Bejelentette azt is, hogy a felkelők tűzszünetet fognak hirdetni a katasztrófa helyszínének tíz kilométeres körzetében.

Hollandia fogja irányítani a vizsgálatot

Hollandia beleegyezett abba, hogy vezető szerepet vállal a maláj utasszállító repülőgéppel történt kelet-ukrajnai katasztrófa körülményeinek kivizsgálásában – közölte Frans Timmermans holland külügyminiszter hétfőn az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén.

Timmermans azt mondta, hogy Hollandia az érintett országokkal, az ENSZ-el és a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezettel (ICAO) szorosan együttműködve fogja lefolytatni a vizsgálatot.

Petro Porosenko ukrán elnök a BT-ülést megelőzően jelentette be, hogy kész felajánlani az incidensben a legsúlyosabb veszteségeket elszenvedett Hollandiának az ügy felderítésének irányítását.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn egyhangúlag határozatban ítélte el a maláj utasszállító repülőgép kelet-ukrajnai megsemmisítését, és egyúttal felszólította a területet uraló szakadár fegyveres csoportokat, hogy biztosítsanak biztonságos és korlátlan hozzáférést a tragédia helyszínéhez egy független nemzetközi vizsgálat számára.

Mint ismeretes: a Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó járata csütörtökön zuhant le a kelet-ukrajnai Donyeck megye szakadárok kezén lévő részében, a gépen tartózkodó 298 ember – közöttük 193 holland állampolgár – életét vesztette.

Kijev szerint a gépet feltehetően egy Buk típusú, Oroszországtól kapott légvédelmi rakétával találták el a kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok. Moszkva és a szakadárok tagadják, hogy közük lenne az esethez.

Forrás: Válasz.hu

21 hozzászólás “Átadták a fekete dobozokat a maláj szakértőknek” bejegyzésre

  1. grün szerint:

    “Átadták a fekete dobozokat a maláj szakértőknek”
    Oké! De miért festették narancssárgára?! 😛 😀

  2. Jeniszej szerint:

    Vajon ki festette sárgára? 😛

  3. grün szerint:

    “Újabb roncsdarab, illetve egy róla készült fotó bizonyíthatja, hogy rakétatalálat érte a múlt csütörtökön Kelet-Ukrajna felett lezuhant maláj utasszállítót.”
    .
    Ennyi találgatás után már csak akkor hiszem el ezt az egészet, ha bemutatják a rakéta “Made in Rosszija” feliratát! 😛
    .
    http://hvg.hu/vilag/20140722_Arulkodo_femdarabot_fotoztak_le_a_malaj_g

  4. Jeniszej szerint:

    Mi van a zeltünt maláj géppel?

  5. felix szerint:

    Majd kiderül, hogy azt lőtték le.

  6. szigetország szerint:

    Az ukrán parlament ma elfogadta a katonai mozgósítás harmadik ütemét. De előtte még jól összeverekedtek a képviselők. A hírhez kapcsolódóan születtek az orosz és ukrán kommentárok a gazeta.ru oldalon.

  7. szigetország szerint:

    “Beültetik a vén szivarokat a rokkant kocsiba, fejük felett mankókat lóbálnak, és ordibálni kezdik: irány Luhanszk! Irány Donyeck!”

    “Сядут в инвалидную коляску, поднимут над головой костыли и начнут орать:”На Луганск! На Донецк!”

  8. szigetország szerint:

    “Azt mondta Valerij Geletej ukrán védelmi miniszter, hogy csak rotálni akarják az ukrán erőket. Nyugodjatok meg, semmiféle rotáció nem lesz! Viszik a friss húst a frontra.”

    “Об этом заявил министр обороны Украины Валерий Гелетей во время брифинга. Закатайте губы, никакой ротации не будет! Просто добавят свежего мяса.”

  9. szigetország szerint:

    “Te nagyvilági barom! Dísze vagy az ostoba orosz ügynököknek”

    “Знатный бред про тупых русских шпионов! :)”

  10. szigetország szerint:

    “Azon kívül, hogy elfogjuk ezeket az oroszokat, figyeljétek meg, hogy mindegyiknél megtaláljuk a BUK rakétarendszer használatának részletes leírását.”

    “Кроме того у каждого пойманного находят детальный план использования БУКа.”

  11. szigetország szerint:

    “Hát Porosenko (ukrán elnök) kölykei (4 fia van) mennek-e a háborúba? És a parlamenti képviselők kölykei? És Ukrajna többi oligarchának kölykei?”

    “А дети Порошенко (4 молодых парня) пойдут на войну? А дети депутатов Рады? А дети других олигархов Украины?”

  12. szigetország szerint:

    “Putyin lányai elmennek harcolni? Legalább ápolónőknek jók lennének.”

    “А что дочки Путина не идут воевать, медсёстрами нормально было бы.”

  13. szigetország szerint:

    “Minden világos, ezek a 9 elemit végzett alakok csak a szokás szemét — nem harcosok. Az ukrán belbiztonsági alakulatok csupa irodai dolgozókból álllnak. Életükben nem cipeltek nagyobb súlyt, mint a saját valagukat. Na, ekkor veszik elő az afgán veteránokat és a békefenntartókat, hogy legalább minimális tapasztalatuk legyen a harcokról.”

    “Всё просто, обычный мусор с 9 кл образования – не боец. СБУ-шники, как вы их называете, обычные офисные работники, тяжелей своего конца в жизни ничего не поднимавшие. Вот и приходится поднимать ветеранов афганцев и участников миротворческих миссий с хоть каким бы то ни было опытом.”

  14. szigetország szerint:

    “Az ukránok a most érzik meg, mit jelent a szabadság: megszabadították őket a pénzüktől, a betevő falatjuktól és a gáztól”

    “Восхищаюсь свободой укров: свободны от денег, еды, газа.”

  15. szigetország szerint:

    “Hamar elfogytak az önkéntesek… ezért kell a mozgósítás. Kik mennek a frontra? Vénemberek, öregasszonyok, incifinci egérkék… macskajancsik… így, az utolsó szálig fogynak el az ukránok. Fussatok csak, büdös ukránok, fussatok… Vár benneteket Oroszország…”

    “Cкоро закончатся запасы добровольцев(мобилизуемых) и в бой пойдут одни старики..бабки..мышки…кошки..и так до последнего украинца. бегите хохлы,бегите…пока еще Россия вас принимает….”

  16. szigetország szerint:

    “Elég baj, hogy egykori gyermekkori barátok, szomszédok, osztálytársak kapják a behívókat. Még a golyóálló mellényt is maguknak kell beszerezni. Oroszország és Ukrajna népének fel kell ébrednie. Hamar eljöhet az idő, amikor az orosz parasztokat is besorozzák és küldik a háborúba.”

    “Страшно, когда повестки получили твои друзья детства, соседи, одноклассники. В повестках написано, что бронежилеты, каски должны быть приобретены за собственные средства. Народ России и Украины должен проснуться. Не далек тот час, когда в российских семьях начнут выдергивать мужиков на войну.”

  17. szigetország szerint:

    “Attól félek, hogy végül az egész országban partizánháború lesz. Porosenko kit fog akkor behívni katonának?”

    “Боюсь, что в итоге они просто получат партизанскую войну по всей стране.
    И кого Порошенка тогда будет призывать?..”

  18. szigetország szerint:

    “Még hogy őszre megtisztítják az egész donyecki régiót… Na-na. Az emberektől akarják megtisztítani? Leölik a békés civileket. Ki vannak szomjazva a vérre, elpusztítják a javakat, az asszonyokat, nagymamákat, mert a radikálisok vérszomjasok. Van egy fénykép, amin látszik, hogy elfogtak három felkelőt. Miért is vannak életben? Le kell őket lőni bírósági ítélet és bármiféle következmény nélkül. Vagy felakasztani, odalökni a nép elé, hogy tépjék őket szét… Még senkinek sem sikerült egy egész népet legyőzni. Addig harcolnak, amíg teljesen elszegényednek, kitör az éhínség, betegségek”

    “чтобы к осени уже очистить Донбасс. Ну-ну
    От людей хотят Донбасс очистить? Убивают мирных людей. Все жаждут крови, в особенности, поражают домохозяйки, мамы, бабушки, тетеньки своей радикальной кровожадностью.
    Почему они живы, расстрелять без суда и следствия, повесить, загнать кол в зад, отдать на растерзание толпе и т.д. и т.п.
    Никому не удалось ещё победить народ.Будут воевать до полного обнищания, голода, болезней”

  19. szigetország szerint:

    “Engem az érdekel, hogy miért harcolnak az ukránok? a pénzért? az elvekért? az oligarchiákért? az amerikaiakért? Azt hagyjuk, hogy a függetlenségükért — ez ostobaság”

    “И мне вот интересно за что Украинцы воют: за бабло?! за идею?! за олигархов?! за Американцов!? Ой тока не говорите независимость- это бред…”

  20. szigetország szerint:

    “Könyörgöm, az ukrán urak kényelmesen nyaralgatnak, a többieket pedig küldik a halálba, hogy nekik meglegyen a kikapcsolódásuk. Ha pedig jól látom, ez van az országban: nem vezettek be hadiállapotot, a tévékben szórakoztató műsorokat sugároznak, a jómódúak zabálják a fekete ikrát. És közben kiket zavarnak a frontra. A kijevi Majdan pedig hallgat.”

    “Мол, одни будут шиковать на курортах, а другие умирать за их комфорт?
    И действительно, если разобраться, в стране до сих пор не введено военное положение, на телеканалах льются рекой гламурные развлекательные передачи, жрут черную икру. А кого то на фронт отправляют.
    Странно, что Майдан молчит.

  21. szigetország szerint:

    “Eleinte csak részleges a katonai mozgósítás. Aztán következik a teljes mozgósítás, majd azzal végződik, hogy létrejön a Hitlerjugend, ahogy ez már megesett.”

    “Сначала частичная мобилизация, потом полная, а кончится все это Гитлерюгендом, как уже бывало.

Itt lehet hozzászólni !